Transylvania szemszöge

Áhh... Most érzem csak hogy milyen kemény is alattam ez a... Micsoda is ez?
Ahogy látom ez az ágyam. Akkor már csak a fejemmel van a gond. Igaz is, eléggé fáj a nyakam fölött.

- Transylvania? - hallottam mögöttem valakinek az ismerős hangját. Illene megfordulni ha a nevemen szólítanak, nem?
- Oh, Lithuania! - ismertem fel az ajtóban. - Hehe, mondhatjuk hogy vad Szilveszterünk volt... Mennyi telt el a jövőből?
- Kereken ötvenhét óra. - mászott be egy lefaragott bottal. - Mióta vagy ébren?
- Mióta vagy te ébren? Úgy nézél ki mint aki napokig nem aludt! - kérdeztem vissza. - Én talán csak egy perce vagyok, ami nagy különbség hozzád képest!
- Szerencsére ma terveztem még két órát és huszonnégy percet aludni... - vetkőzött le téli ruháitól a falnak dőlve. - Épp megérkeztem a városból idelent. Hoztam még lázcsillapítót!

- ...Kinek? - tettem fel ezt a kérdést is féltve.
- Nézz csak körül. - támaszkodott a kapujában a szobánknak.
- Látom, mindenki jól leihatta magát hogy így alszik még mindig! - nevettem, egyre inkább halkulva ahogyan megláttam Romaniát mellettem feküdve és Lithuania sötétebb folttal rendelkező nadrágját. - ...Valójában nem ez áll ezek mögött, igaz? Átkozott testvéri ág, hogy most úgy viselkedtem mint Hun szokott. - bántam meg a nevetést. - Mi történt istenigazából?

- A lakóautó megindult, és valamennyiünket elütött. Országoknál úgy látszik, ez így hat ki. - fordult visszanézve az ajtóra. - A meggyőzött meg elmenekült.
- Semmi ötlet hol lehet? - próbáltam emlékezni vissza.

- Fogalmam sincs. Egy erdőbe vezettem nagynehezen, közel ahhoz ahol az esküvő volt. Az erbőben eddig a városig mentem, meg a mellette lévő közelebbi faluig. Eddig nem is volt nagyon időm mást tenni csak a többiekre vigyázni, nehogy rosszabb legyen az állapotuk. Nehéz is így járni... - bicegett a saját helye felé. - Poland, szereztem neked többet is, ezúttal vettem!
- Hogy-hogy „ezúttal”? Tegnap szereztél máshogyan? - lepődtem meg.
- Észrevették a mozgásomat. Nem túl meglepő, elég jellegzetes... A patika zárva volt már akkor, ezért felajánlották a sajátjukból egy napra valót. Az hatott is Polnak, viszont most ismét felszökött a láza. - emelte fel Poland fejét. - A többiekkel nincs hatalmas gond. Mind lassan alvásba mennek át, és ők is felébrednek majd mint te.

- Nem gondolod hogy előbb kellene felébreszteni őket? Segítségnél több kell neked mint én, és csak azzal hogy magukról gondoskodnak, már haladás neked is. - terveztem ki.
- Márpedig zavarni nem akarom őket, és jól elvagyok magányomban. Akiért meg igazán aggódok az csak Poland. - feleselt erre vissza nem tőle megszokott módon. Még ha nem is fennhangon mondta, érezni lehetett hogy ellenem beszél azután hogy megmondtam amit gondolok.

- ...Bocsáss meg. - látta meg a lepődött arcomat. - Nem tudom őszintén hogy mi történik körülöttem, mégha napjaim is voltak rá.
- ...Azt hiszem, kimegyek kicsit frissebb levegőt is szívni. - vetettem fel felállva az ágyamból. Pontosan olyan volt állni mint aki napokig feküdt. Heh, régi idők mikor ritkán tudtam felállni Romaniánál...

- Ne menj ki! - előzött meg a szavával Lithuania.
- Micsoda? Talán... Valami van odakint? - furcsáltam már az egész szituációt teljesen.
- ...Csak, még ne. Nem akarom hogy te is lásd. - egészítette ki a mondatát.
- Nos, ha egyszer meglátok bármit, hozzászokok, és már legközelebb nem látom. - hagytam ezt annyiban. - Legalább eresszünk be levegőt, az csak segíteni tud nekünk.

- Nemrég jöttem csak be az autóba, a levegő már akkor cserélődött. - válaszolt erre is.
- Egek, te aztán mindent megtettél hogy így gondolkodsz. Mi ennek az oka? - lehet túl sok kérdéssel halmoztam mostanra már, egyszerűen ha nincs más társaság két teljes napi alvás után.
- EU tag vagyok, csak segítenem kell a többi országon ha ebből nem akarunk háborút! - nevetett fel erőltetetten.
- Attól félek Lithuania, már azzal elindítottuk hogy mi elmenekültünk a többiektől. - tértem vissza az én valóban gondolkodó önmagamba. - De az is igaz lenne ha mondanád, elkerülhetetlen lett volna. Az hogy Eurasiának ellenkezünk, a meggyőzötteknek ellenfél vagyunk.

- Zsákutca lett volna ez valóban. Így is megsérültünk, így is van ellenfél, így is marad Eurasia hatalma, így is van hogy valakik meghalhatnak. Szembe fordulni ellene nehéz lett volna csak hogy nem tudjuk a gyengéjét. - helyeselte.
- Valamit tudnék ellene, viszont... Viszont még úgy érzem, még ebben nem lehetek biztos egyáltalán. - vettem ki az ágyhuzatom alatt néhány feljegyzésemet. - A erőssége lehet nem korlátlan, bármi is az. Erős a gyanúm hogy ez van, ráadásul. Ráadásul... Ott voltam az álomszentélynél az alvásom alatt. Olyan volt mint amilyennek Czech leírta nekem. Sokak még közülünk ott voltak. Nem hittem volna így sem hogy bármi rossz történt volna velünk, olyan békésnek tűnt minden... Romania kezét tudtam fogni mindeközben. Lehet... Nem gondolta hogy az álmaink összekötnek itt mindenkit... Még Vezlaniát és Austriát láttam. Czech is ott volt, és még a nővéremet is láttam körbenézni. Ott is találtam romokat, amik mohás kövekből voltak, a homokkő kinézete helyett. A közepében egy félig el-eltakart háromszögű szimbólum is volt, kicsit ismerős, és a családra emlékeztetett valami megmagyarázhtatlan jelenségtől... Szerintem láttam már Eurasián, és ha igen, lehet ezzel a szimbólummal emelkedhet csak fel felettünk... Bocsánat ha ezt nehéz volt lekövetkeztetni, a jegyzeteimet mégiscsak még hagynám el abból hogy felolvassak belőle.
- Nem-nem, nem zavar, ha úgy érze hogy közel jársz, én csak örülök neki. - kezdett zavarodottan beszélni. - Szólhatsz nekem ha valamit a többiekkel közvetítenél odaát.
-  Rendben, köszönöm, de ha kellett volna, már régen szóltam volna. Nem haladtam sokkal előrébb most sem azzal hogy most tudom a formát, na meg így is arról amit tud, semmi információm nincsen. - hadartam végig.

- Nahát, nem érted hogy én miért segítek, de mikor rólad van szó, a világot mented meg egy személytől. - csodálkozott a többiek után nézve.
- Hát, tudod... Kölcsönkenyér módon. - mondtam el neki ezt hogy ne lepődjön meg ennyire.
- Az meg miféle? - öregem, hogy nem tudta a kölcsönből levonni, az miféle? Nem is számít, megmagyarázhatom, nem nézem bolondnak, megsegít minket és még visszavágnék így, meg még ő lesz hulla helyettünk is ha nem alszik, már a bőre is haldoklik az alváshiánytól, félre is hallhatta már ilyen helyzetben.

- Hát, hogy, már egyszer megsegítettél. - próbáltam elmagyarázni. - Ezt viszonozva megkapod a hálámat. Mégha ez a segítség még nem is sok.
- Mégiscsak ezzel nem csak nekem segítessz. - igyekezett felállni ismét. - Mindenki másnak, hiszen miatta van mindez.
- Igaz, igaz, te sem vagy semmi abban hogy mindenkinek segíts... - motyogtam, ahogyan néztem kiballagni ismét. Nem is vetem fel miért ment ki... Sejtem viszont hogy mi történik, nem szükséges az sem hogy az ablakon kinézzek...

1015 szó.

Nyeh, erre a részre nem vagyok nagyon büszke, mégha a célját elérze hogy csak egy összeolvadó beszélgetés legyen-

A Nyeh legyen veled!