Romania szemszöge

Csaknem megint ő lenne az akiről én álmodnék...
- Nem... Nem én vagyok az akire gondolsz. - ezúttal ez egy mélyebb és fiatalosabb hang volt az előzőnél. Nem is éreztem hogy helyben vagyok, csakis egy fekete űrben miközben érzem a testemet fekve. De egy figurát láttam mégis előttem, ahonnan a hang is érkezett. Nem lehetett magasabb nálam sokkal talán, emberibb formája volt és a fekete űrből ami az álmom alapja volt, meglehetősen szürkéllet.
Megkezdtem szaladni hozzá, majd mikor mögé kerültem, ő is megindult egy irányba.

- Meglehetősen látom hogy ismered az álmod szabályait. - fordult hátra felém menet közben. - Apánk az észalkotó megmutatta neked az utat, a használati utasítót.
- ...Da. - Ezt csakis magamban tartottam meg ehhez hűen.
- Ezt a rendszert szívesen feltúrnám csakis számodra. Pedig nagy híve vagyok a rendszereknek ezt elhiheted ugye.
- Nem hiszem hogy ismerlek. - vallottam be ahogyan láttam a kirajzolódó tájat körülöttem.
- Óh, pedig ismerned kell! - ellenkezett megállva. - Valahonnan az eszed felidézett engem. Jobb ha nem is kutatod fel hogy honnan, különben... Tudhatod jól hogy kevesebbszer futhatunk össze.

- Felteszem te is tudsz rólam. - néztem szét teljesen ahogyan fény is lett a helyen. Egy kis üres föld benövesztve mindenféle növénnyel, körülötte rengeteg fával... Ismerős és nosztalgikus.
- Ohó, még szép hogy tudok. Hogyan is vettem volna különben észre hogy te követsz engem ahogy teszed mindig! - lépett előre a fény felé felfele pillantva. - Moldova fia, húgom unokája.

- Megnehezíted a dolgomat, tudod. - fárasztott le ez a személy teljesen, jelezve ezt neki. - Annyit mondassz el, és nem agyalhatok rajta.
- Megtörhetem azzal hogy feltételezem mit is kérdeznél tőlem. - nézett végig rajtam, elém sétálva. - Kérdeznéd hogy ki is lenne az észalkotó. Kérdeznéd hogy ki vagyok én, ki a húgom, és honnan tudok rólad... Húgom valójában nem is a húgom, de az észalkotó és a formaadó anyánk készítette mind a kettőnket... Sőt... Megszámlálhatatlanul sokan vagyunk... Ezzel túl sokat mondtam, csak még jobban kizökkentelek... Hahó... Daci-

- Hé, román, kelj fel. - nézett le rám Hungary, mire kipattantak a szemhéjaim.
- ...Csaknem elindulnánk? - kérdeztem nagysokára feltápászkodva.
-

Indulnánk, lassan indulnánk, csak hogy koránkelős vagyok, ahogy tudod. És valamilyen [^^"]rva hasznos oknál fogva fel kellett téged ráznod a legszebb álmodból. De előtte megnéztem régi társamat, a pincét.
- Nahát... És ezúttal? Változott bármit? - tápászkodtam fel a karjaimra.
- Igazából nincs ötletem. Valami valóban más volt... - próbált emlékezni. - Utána volt az az érzésem hogy utasítottak hogy ébresszelek fel.

- ... Lehet Eurasia nem akarja hogy ezekkel a személyekkel beszéljek... - gondolhattam végre mindazt át ami történt velem az éjjel alatt. - ...Lehet van benned egy meggyőzött? Nem hiszem, a te meggyőzötted valamiért valami furcsa nyelven beszélt őrülten, te viszont nem őrültél meg.
- Heh, igazából tudhatod hogy ezt csak remélem! - nevetett ideges hangtorzításban. - ...De, őszintén félek hogy talán te is... Azon vagy-e.

- Kizárt, Ardeal szerint ez is segít neki amit álmodok. És csakis valamiért álmodok ilyesmiket. - magyaráztam ki magamat.
- Vagy csak a húgomnál akarsz bevágódni, és az agyad ezt hordja össze. - rontotta el ezt a pillanatot Hungary.
- ...Ti úgy érzitek hogy én Ardealt akarnám megszerezni? - kérdeztem értelmezve a mondatát.

- Hány óra van már hogy ti ébren vagytok? - nyőgött fel Czech álmosan a sarokból szólva nekünk.
- Erősen fél öt. - mordult fel Germany.
- Haver, Germany, a, teszemélyiséged tényleg annyi hogy megmond az időtartamot ami letelt a napból? - emelkedett ki takarók alól Slovakia. - Nem sértés, csupán észrevétel lenne.
- Több annál. - válaszolt erre szűkszavúan.
- Köszönjük, most Slovakia hangja kirázott minket végképpen. - jegyezte meg Switzerland felénk fordulva.
- Van még akkor másfél óránk hogy felkészüljünk. Hol van a mi reményünk? - nézett szét Czech a szobában.

- Hát, úgy látszik elnyelte a föld... - vonta meg a vállát Hun.
- Nem is láttad eddig? - pislogott Poland a szemeit dörgölve.
- Lithuaniát? Előbb eltűnt minthogy én járkáltam volna a folyosón. - mondta Hungary neki válaszként. - Ma még nem láttam összegezve.
Ennek a válasznak a közepébe viszont ajtókopogás is beleszólt, egyértelművé téve hogy ez izgalmasabb mint Hungary felelete Lithuania felől.
- ...Mégis ki kopogna az ajtónkon? - furcsálta Austria egészen hallkan beszélve.

- Meghallottuk hogy felébredtetek. Beléphetek? - szűrődött át az ajtón keresztül.
- Ez egészen Sloveniás beszéd volt. - sétált az ajtóhoz Czech Republic kinyitva előtte csak akkorára hogy be is tudjon menni.

Valóban Slovenia volt az, hóna alatt a csirkéjével, a saját stílusához meglepően kiöltözve.
- Csaknem előbb kellene indulnunk ki? - vetette fel Czech.
- Kevésbé lenne nektek kockázatos ha féltitek a bőrötöket. - magyarázta meg Slovenia. - A legtöbben korábban szoktak elindulni ezekre az ünnepekre.
- Szóval akkor Lithuania is megvan egydarabban, csak éppen felkészítitek? - értelmeztem.

- Lényegében igen, gyakorlatilag ez nála nehezebb. Nem hiszem hogy egy erősebb bizalmi lökés nélkül ő merne ünnepelni önmagát. Na meg úgy hogy adjon egy bizalmi lökést a többi országoknak...! - ezzel pontosan kifejezte hogy kellünk neki. - Transylvania is ezt próbálja.
- Hoppácska, heh, észre sem vettem hogy a húgom nincs itt. - lepődött meg Hungary.

- Mind a ketten legalább annyit tettek hogy felöltöztek. - meglepően megvetően hangzott ez ez a mondat az ő szájából, általában ahányszor hallottam, nem változott a folyamatos motyogásából a beszéde. Meglehet az is hogy csakis a mondatból gondolom ezt.

- Oké, de jöhetett volna az is hogy felébresztetek minket előbb és akkor nem hangozhatna ez az egész a mi hibánknak! - kezdte Slovakia a saját ruháit keresni. Furcsa dolog ez nekem, hiszen úgy láttam még lefekvéskor hogy teljes öltözetben gubózódott be, de én már nem tudhatom mik történtek miközben én édes alvás közepette beszélgettem egy eddig ismeretlennek gondolt személlyel. Bár ha arra lenne időm gondolkodni hogy egyáltalán megfejtsem a személyazonosságát... De nekem is kellene jobb ruhákat keresnem, még ha találhatok jobbat ennél. Talán a megszokott ingeimen kívül még a téli kabátom, és a vörös pulóver van amit én kifejezetten nem használnék másra mint pótlásként a mínuszokban.

Talán egy inget tudnék hordani, de a tiszta fehér nagy különbség a színeimhez képest, és azt még nem tervezzük hogy észrevegyenek.
Ebbe gondolva valóban nehéz volt mindannyiunknak valamennyire helyzetbe illően öltözni, azután már hogy én a hajamat vagdostam, inkább már csak átnéztem Transylvaniához és Lithuaniához.

Csakis pontosítanék, de igazán nem is láttam Lithuaniát. Ő csakis elbeszélgetett Austriával ismét előkészületre miközben elrejtőzött az ottani sarkába annak a szobának. Transylvania egyszerűen csakis figyelte őket, és láthatóan nagy gondolkodásban volt.
- ... Szép reggelt... Órákkal előbb kelltél fel mint én, ezért ez így nem adja jól magát... - vallottam be magamnak ránézve a malmozó kezeire.
- Neked remélem szép volt az éjszakád. - sóhajtott. - Tudod te, hogy hogyan maradhatunk észrevétlenek?
- Talán elveszünk a tömegbe...? - tippeltem meg erre egy választ.
- Kockázatos lenne... - tiltakozott. - Jobb út kellene ennél... Ami nem egyértelmű... Nem tudok sokat a terepről... Azt felelte Prussia hogy a lentebbi folyosó végében lesz. Ha én emlékeznék hogy az milyen is. Csak arra emlékszem belőle hogy mellette van a pince a bal oldalán.
- Dehát... Ezzel meg is magyaráztad a kérdést. A pince süllyesztett, és hosszú lépcsőfokai vannak. Onnan lehet mind figyelni, mind ellenni csendben anélkül hogy bárki meglátna minket többnél minthogy mocorgás van. - vezettem rá ahogyan én gondoltam ebből.
- Jó lenne, viszont, nem járna ez azzal hogy egymás vesélyén állnánk...? Nem lenne kényelmes az senkinek ott, márpedig azért jöttek többen hogy lazábban történjenek az események.

- Nem kell azt mindenkinek látni, lehet nekünk egy halkabb kommentárunk! - válaszolt Hungary a párbeszédünkbe belekotnyeleskedni csak azért is mert már akkorra részleteket firtatott ki Transylvania amire nem akartam már illedelmesebben válaszolni minthogy "Ebbe már nem tudok beleszólni".
Hanem azt már láttam most hogy mindenki átjött Lithuaniához, hát a csapat egyharmadának sikerült valahogyan kinézni nehéz kövér izzadcseppekkel keresve ezek után, nem tudom, sőt nem is hiszem hogy örülnének ha nem lenne igazából semmi értelme ha így ténylegesen észre sem vesznek, és Lithuania sem sértődne meg. Annyi biztos hogy Poland kedvéért azért is megtehették, de neki eleve könnyű üzlet az ha ünnepiesbe kérik ki.
Pol mindig ha vált is ruhát magán, annak hozzáillően elegánsnak kell lenni mint feszes női hosszujjú ingek, vagy bő pulóverek nyakkörüli villantással a bőréből, és mindezt tehette élénk vagy pasztelszerű színekkel, de ő mindig úgy nézett ki mint az emberszerepes filmjeiben a tökéletes munkába igyekvő. Sokminden illett is hozzá, csakis a hosszú szoknyákat nem viselhette el, nem is viselt soha. Czech szerint a első Visegrádi találkozón ilyenben járt illemből, viszont megfontoltan hogy nehogy rálépjen és felboruljon, de szerintem ez a születésére rá betanított dolog Czechtől neki.

- Nahát, szerintem kommenternek tudhatjuk hogy ki lenne célre megfelelő. - felelt erre az említett Czech Republic.
- Na látod, már ismét ezt az érzést hozod! - jelentette ki Slovakia.

Hanem nem sokkal rá hamar eltelt az idő, tekintve hogy ténylegesen volt tervünk, helyzetünk, és megjósolt jövőnk, reménykedni lehet még most az egyszer Lithuaniában...! Így lényegében elfoglaltuk a helyünket ott a pince ajtajánál, viszont látni csakis én tudtam volna az eseményeket, rögtön az ajtó mellett Pol üllt és felette Slovakia állt a magasságával.

Igaz volt az is hogy hamarabb megérkeztek a népek és országok, könnyen tudtam érezni hogy már az arcom lelapult némi zöldségtől amit nekem is dobhatnának.
Meg lehet, hogy nem is az én elképzelésem volt mindez, csupán az maradt az arcomon ahogyan Transylvania ott nyomott le a parkettára, rátekintsen a kinti rideg világra.
- Nahát. - válaszolt a látványra szűkszavúan.

- Nem tragikusan megrázó, de igazából a szituációnk innenről könnyen lecsökkenthető gyorsan és hatásosan ha még Lithuania beérkezése előtt bemutatkoznánk. - gondolta át Slovakia. - Legalábbis valahogyan így gondolnám ahogyan Czech ezt jellemezné.
- Én nem is fogalmazok ilyen [^^"]zisan mint ahogyan te az előbb kifejezted a státuszunkat! - feleselt erre csak Czech.
Mit ne mondjak ott helyben mindenki csitítani akarta őt, valamennyire a sarokból láttam hogy felfigyeltek egy idegenebb hangra a mi irányunkból.

Eddig is halkuláson volt a tömeg hogy megpillantották Sloveniát, hanem igazán csak azért sem akart teljes csend lenni. Az egész ahogyan láttam még, egy színpadi közönségre is emlékeztetne engem, mint ami a Rómeó és Júlia felvételeken láttam még, hanem ez ahhoz képes mégiscsak egy kis tér egy felesleges kerítéssel ahonnan figyelmet lehet szerezni. Az egész világ előtted áll így is, és így talán mégis több lehet mint bármelyik színpad.

Csak hát nehezen láttam kifeküdve Transylvania lábai között, és lényegében az egész lány alatt hogy azóta hogyan történnek az események. Ezért tudtam kivenni csak annyit hogy Slovenia volt aki belépett szintén. Jellegzetes a járása, erős talpú bakancsa van csapódós hanggal, és megfontoltan lép nagyokat. Megfontolt személynek sok értelemben hívható, meglátszódott abban is ahogyan kivárta a legcsöndesebb pillanatot hogy valamit meg is szólaljon köszönésen kívül.

- ...Tudják és tudom hogy tovább tartoztam a posztomon, és hogy vártak erre. Igyekezetem volt hogy ne is válasszak ki olyat aki velem egyenlően döntene azonos posztban. Ennyivel terveztem mégis hogy tegyek a világnak valamit... Nem hiszem hogy hogy valaha volt eddig is... Átadtam a fényt mindig másnak mikor esélyes voltam... Ez nem számíthat nektek, biztosra vehetek hogy ezzel a hegyi beszéddel nem fogom ezt elintézni magamnak. - szűrődött át a hang. A monológban már kezdtek sutyorgások hallatszódni, ez is lehet egy oka hogy ledarálta a vége felé.

- ... Valóban, te még itt vagy...! - fordult hátra felém Transylvania. Hangja karcosabbnak hallatszódott a gyenge hang mellett. - Szólhattál volna!
- Nem zavart, és nem mertem megszólalni a csendben. - próbáltam a hangomat visszafojtani miközben lehámozta magát rólam és halkan felülhettem mellé.

Egy ennél is csak kisebb részét a résnek még láttam így is, Transylvania az oldalamat fogva a mellkasomon figyelt szintúgy.

- Lithuania érkezne most, nemde? - nézett Transylvaniára kérdően Slo'.
- Most kellene jönnie. - helyeselte Transylvania.
Valami mozdulatot tett nem sokkal rá Slovenia, ebből én csak a fél karját láttam meg, de valószínűleg kihívta Lithuaniát ezzel, mivel nyekergős léptekkel besétált ő is. Én úgy éreztem hogy abban a szögben ahogy álltunk, kipróbálta egyenesíteni magát jobban és figyelte a szemeimet.

- A következő tőrtulaj Lithuania lesz. - sietősebb sétaként jött be még Prussia is. - Messziről jött vissza ezért is, hogy a legjobbat hozza ki magából a ti javatokra.

Ami folytatódott még mindebben az csakis a világ motyogása volt már. A volt tőrtulajok csendben maradtak már ezután.
- ...Meg kellene szólalnia... - közölte Austria nem sok reménnyel ebben a hangnemben.
- ...Erre kell valami ha nem produkál semmit. - Czech mutatott még reményt, de mégis inkább figyelte Austriát lefelé a pince lépcsőjéről haladva. - Hát te, merre próbálsz szökni?
- Nem szökni próbálok hanem füstölögni, hogy a többieket ne zavarja. - válaszolt egyszerűséggel Austria.
- ...Na várj csak, adj nekem is kölcsön. - tartott vele Czech.
- Nem lehettek ti ennyire... Ennyire... - kereste erre a szavakat Poland.
- Cserépedények? - tippelt Hungary.
- Ennyire nemtörődömek! - bökte ki.
- Hagyd elmenni őket Lengyel, és értsd meg hogy a természetük nem bír ilyet. - támaszkodott a térdeire Hungary.
Mindezen végig közben próbáltuk a helyzethez hasonulva tompítani a hangunkat. Nem minthogyha nem lett volna elég hangzavar ahhoz hogy motyogva is megtehettük volna, a hangunkat még Lithuania is alig hallhatta meg ha tehette a zsivajban.

Láttam annyit belőle hogy a nyakát dörzsöli, mintha a bőre is szűk és meleg lenne számára. Egészen el is vörösödött a helyén, hiszen kitudtam ezt szúrni is a szemeimmel. Erre ismét csend lett, lehet csak is én hallottam hegyes füleimmel ahogyan ő mormogja az orra alatt;
„- ...Meggyőzött nyomát érzem.”

Ezt nem is csak ő állíthatta, Czech sietett is fel a lépcsőkön erre már felkapva mindenki más érdeklődését aki ezt látta.
- Transylvania, mond... - lihegett Czech Republic. - Az az ajtó, amin két betű van, és ahol alkottad a tőröket... Volt hogy azalatt nyitva láttad?
- ...Ha valaha nyitva láttam volna, kihasználtam volna a lehetőséget és be is mentem volna, arról pedig be is számoltam volna. - hosszasan magyarázta Transylvania.
- Nahát lehet találgatni hogy mi van odalent ha én ezt már így megkérdeztem! - jelentette ki Czech egy mind kínos és szarkaztikus vigyorral csípőre tett kezekkel hátrapillantva és mindig lihegve.

- ... Jobb ha megyünk most Slovenia, méterekről lehetnek itt meggyőzöttek, érzem a párás szagukat. - Lithuania nem sokat tétovázott ezzel a megérzésével, rögtön megragadta Sloveniát a karjánál.

Megjelentek erre némi fegyverek hirtelen az országok hangjaival együtt, és Lithuania is meghátrált abból amit tenni akart volna.
- Hallottátok Lithuaniát? - rohant fel Austria is. - Mit is mondott?
- Meggyőzötteket érzett meg, ezúttal többet is, tehát nem is rólad lenne szó. - válaszolt neki Transylvania.
- Hoppácska, kezdek megnémulni ezek után. - észlelte ezt Slovakia.

- Segítenünk kell most rajtunk. - indult meg Hungary hogy kinyissa teljesen a pince bejárati ajtaját áttúrva rajtunk.
- Ezt megillene gondolnunk Hun. Lehet amint meglátnak, nem pozitív irányba gondolnak rólunk. - ragadta meg Hungary vállát Czech erősen visszarántva ezzel a karját. - Itt Lithuania segíthet, mivel róla vegyes lehet most a vélemény.

- Hát mit csináljunk? Nem lehetünk itt tehetetlenül mégsem... - gondolkoztam.
- Talán... Szurkolni? - vetette fel.
- ...Oké, ki az akinek a hangjára emlékezhetnek a legkevésbé. - ötletelte ki Transylvania.
- Germany. - mutatott a tömegünk Germany üres helyére.
- Valóban, heh, az előbb lement a lépcsőkön. - észlelte ezt a gondot Switzerland.
- Kellett ez is, de nem bánom. - fordult Transylvania az ajtóhoz. Láthatóan valóban érkeztek meggyőzöttek csak egy szemhunyással később a másik oldalról, és akik erre készek voltak már előre ragadtak maguknak igazából bármit ami védheti őket. Lithuania tűnt annak aki a legkevésbé törődött ezzel hogy figyelmeztetett már mindenkit, és csak figyelni tudta. Nem mintha mozdultak volna azok, egyszerűen csak figyelték őt.

Transylvanát láthatóan ez a cselekvésük győzte meg hogy Lithuaniát eligazítsa.
- Liet! Szerintem tudják mi van nálad! - kiáltott ki neki Transylvania. - Talán ha meg is mutatnád...!
A hangját igyekezett annyira ereszteni hogy pozitívan torzuljon, egy élénktelen Hungary hangjára emlékeztetve.

Lithuania láthatóan értette a beszédét míg én csak kapizsgáltam valamennyicskét. Előkereste a saját tőrjét másik kezével szorongatva a farkasbőrének végeit ami ezúttal a nyakára volt biggyesztve mint egy kötetlen nyakkendő. Így megpróbált közelíteni lassú megálló lépésekkel. Negyedik lépésre már a meggyőzöttek fordultak háttal neki elballagva hátra-hátra pillantva felválltva. Egy még egy farabig állt előtte, majd folyamatosan felé nézve követte a többit.
Bárcsak ki nézhettem volna hogy kinek a formájára is épült, de sebaj, Lithuania biztosan megjegyezte ezt az esetet alaposan.

Addigra már minden országnak nem volt kedve maradni, így azzal hogy ezt végignézték, vissza is siettek a saját helyükre. Mégis a biztonság érdekében még maradnunk kellett. Erős érzésem is volt hogy ott töltjük nem csak a napot, de az éjszakát is a második nap hogy itt szállunk meg.

- Mégis mi az ami kinyithatta ezt az ajtót... - vizsgálta Transylvania a pince aljában lévő kaput. - Mikor én jöttem be elsőként, még egészen kinyithatatlannak tűnt.
- ...Csaknem azt akarod hogy át is menjünk rajta...? - nevetett Czech idegesen. - Ennél több kell neked hogy megbízz ilyenben.
- Igaz, ahhoz hogy átmenjünk, jobb ha tudjuk hogy miért is nyílt meg. - helyeselte Transylvania. - Lehet valaki más hatására közöttünk. Mert azt biztosra veszem hogy zára nem is lesz ennek, csakis valami olyan lehet ami ezelőtt nem volt itt. És vannak akik először vannak itt közölünk, változtunk is sokat azóta.

- ...Hogy vagytok? - hallatazódott a lépcső tetejéről a kopogás ezzel a mondattal.
- Megvagyunk Lithuania, csak tudod... Még nem merünk lépni. De talán ha elmondanád mi folyik odaát, vér-e vagy szentelt víz, meglehet rövidítenéd az itt eltöltött időnket. - beszélt erre hangos szóval Hungary a lépcsőkön üllve.
- Nem okuk bántani titeket, és tudják hogy az éületben vagytok. Van természetesen kivétel, és Philiphinesnek sincsen már meggyőzött ültetve a fejébe... De a többséget nem zavarja, nyugodtan kimehettek. - nyugtatott Lithuania minket kinyitva a bejárati ajtót. - És helyesnek is tartották hogy olyan legyen a tőrtulaj akinek jobb tőrje van...

- Na, és látom ezalatt az idő alatt át is vedlettél. - tápászkodott fel Hun. - Vajon mit tud most Philiphines a nyakunkba dörgölni hogy semmit sem tudott rólunk?
- Nem hiszem hogy fog is. Azzal az ő nevével tenne rosszat, mikor azt akarja nemesíteni. - legyintett erre Japan hátranézve kettőjükre.

- Hát akkor most...? - pillantottam fel a lépcső tetejére lentről rájuk. - Hogyan tovább?
- Hát, egyértelműen uralkodunk a világ felett két hétig és irány Oroszország. - furcsálta Czech ezt a kérdésemet. - Mi másra gondoltál volna?
- Kicsit bonyolultabbnak hittem volna az egészet. - vallottam be felfele menet a lépcsőkön.
- Nyugodtabbak lehetünk hogy biztonságosabb helyen vagyunk. - mosolygott Poland a lábait lóbállva a levegőben a lépcső korlátjában. - Biztos hely ez ha melletted bíz benned a világ...

2870 szó.

Na, hát ha eddig nem írtam volna eleve hosszú részeket, erre igazán lehet kifogásom hogy nehéz szülés volt!-

Omi bezzeg megint nem ér rá...
Végzet, tudod jól hogy hetedikes, nehéz a felvételire készülni... Habár kezdő középiskolásként sem könnyű és mégis igyekszek írni-

A Nyeh legyen veled!