Romania szemszöge

- Oké bajtársaim, tudom a helyzetünk nem fényes de kijelentem én kertelés nélkül hogy mi ketten most lelépünk. - állt fel Hungary váratlanul a reggeli bágyadt hangulatból. - Fontos végre hogy magánéletünk is legyen mindenek előtt.
- Mármint te és Pol? - jött rögtön a kérdéssel Czech.
- Még szép hogy! - vágta rá Hungary, érthetően úgy mintha ez egy egyértelmű dolog lett volna.

- Itt a puszta közepén? Egyáltalán nem is volt erről szó ráadásul. - kereste a kifogásokat Czech Republic.
- Czech, nem is számítottál rá? Itt van már a március vége, alig volt egymásra idejük, kitudja mióta vagyunk együtt, összezárva méginkább most nem csoda hogy lelépni akarnak csak egy kis időre is.
- Ez mondjuk így jogos is, és én is szívesen megtenném. - jegyeztem meg magamnak ezt töltőtollat kocogtatva Húsz széléhez.
- Nos igen, úgy érzem, ennyi távot mégis megtehetünk. - folytatta Poland. - Ki tudja, talán segítséget is találunk magunknak.
- Én már próbáltam felderíteni a terepen minden közeli civilizációformát. Az viszont egész biztos hogy egy szó nem esett róla. - erőltette tovább Czech. - Számítható volt-e vagy sem, ennyit fő sofőrként érdemes lett volna közölni előbb.
- Ugyan már Czech, alig lesz több mint egy nap ha meglenne annyi egyáltalán, és visszatérünk, ennyi biztos. - határozott Hungary.

- Annyi azért biztos hogy a többieket nem igazán hozza ez a hír lázba. - nézett végig a többieken Transylvania mellettem a falnak támaszkodva.
- Hagyd csak őket, még kora reggel van nekik. - intette le Hun miközben láthatóan elkezdett előkészített dolgokat elővenni. Ki tudhatja hogy mit is vannak egy csomagjában. - Főképpen tudom látni ezt ahogyan még édesem néz és beszél pár mondatot.
- Egész éjjel erről csevegtünk, mégis mit is vársz el tőlem ezek után? - nevetett fel halkan Poland.
- Poland már csak ilyen marad mindannyiunknak. - hagyta ezt meg nekik még Slovakia. - De tőlem mehettek el, aludni általában unalmasabb úgyis.
- Hékás, én személy szerint többet kérnék még tőlük! - vágott bele Czech. - Ha később jöttök vissza, ki kell magyarázni belőle magatokat.
- Én nem bánom Czech, de ismersz ennél engem jobban is! - válaszolt erre könnyedén Hun az ajtóból visszanézve majd még Poland és maga után becsukva azt.

- Hihetetlen ahogyan változnak. - jött ki a számon váratlanul a mostani gondolataim tömören ahogyan néztem őket elmenni.

- Vagy ahogyan nem változnak.

Ezt a mondatot már Czech Republiccal együtt ejtettük ki meglepetésünkre.
- Te is. - tettem még neki hozzá.
- ...Én egy kicsit tűrhetetlenebb és felelőtlenebb voltam. - motyogta még Czech erre az ágya szélén felüllve. - És te voltál a legtöbbet változó.
- Mit ne is mondjak, mégiscsak kis serdülő voltam mikor megismertetek. - néztem ahogyan megindul el Transylvania mellé a szekrényekhez.
- Tudom, még mindig az egyik legidősebb vagy. - bólintott. - Hé, most hogy kevesebben vagyunk és egy darabig itt állunk... Felrúghatunk pár szabályt. Ha lenne kedvetek folyadékot fogyasztani...
- Kellemes lenne a reggel... Ha hagynád nekem csinálhatok olyat amit kedvelsz. - karolta át a lábait Transylvania. Czech erre kicsit megrezzent és egy kis pírral ezt ellenezni kezdte;
- Nincs nekünk már semmiféle borunk hátra és úgyis spórolunk függetlenül ezzel. - intette le a kezét rázva.
- Talán mással is tehetünk jót, hiszen még Szilveszterről megmaradt az a különböző pálinka. - nyitotta ki a szekrény ajtaját Transylvania. - Forrópálinkát ha most van lehetőségünk egyszer már...?
- Ne szórakozz már, Hun meggyilkolna minket ha kiderülne mit tettél az efajta nedűvel. - tette Czech zsebre a kezeit idegesen. Slo' erre egyetértően bólogatni kezdett.
- De nem derülne ki ilyesmi ki, ha tudott volna róluk eddig is Vilniusban mostanra már nem lenne belőle hátra. - gondolkodtam el ezen. Erre Slovakia ismét csak bólogatni tudott Czech felé pillantva. Úgy látszik, egy mondattal kora reggel valóban megelégedett.

- Ez valóban meglehet... Akár egy hét alatt valóban megtehette volna hogy egy látható mennyiség fogyjon... - dőlt hátra a konyhaasztalon támaszkodva, miközben Transylvania kezdett el ott tevékenykedni. - Emlékszem mindig volt nála valamiféle kiskorában mikor már találkoztunk egyszerű bőrflaskában. Már éjszakára legalább a felét kiitta és utána arra lehajtotta a többit is.
- Nálam is volt, még ránk maradhatott. Naponta beosztottam magunknak és úgy volt nála mindig a tőrjével együtt. Gond volt neki mindig is a helyes beosztás, mostanában is van hogy elveszti a mértéket minden felett is. - folytatta Transylvania. - Emlékeztek nem is olyan rég amikor naponta éjjel órákat kufircolt?
- Kicsit erősnek érződik ezt így kimondani, de valóban van ez így néha, hogy ezek történnek. - vallottam be magamnak is hogy ezt rajta már megfigyeltem.
- Nem is csak ez, de ez úgy látszik véren megy át! - vigyorgott Slovakia rám ezzel a mondatomra utalva hogy ez láthatóan bagoly mondja verébnek eset.
- Még este volt hogy nálatok töltöttük az egész éjszakát. - még Czech idézte fel továbbra is az emlékeinket. - Két hely volt nektek szénaágynak, az egyik nőknek és gyerekeknek, míg a férfiaknak a másik... Mekkora tömeg is volt még mikor mindannyian szinte a gyerek és nőoldalon feküdt.
- Furcsa, én ilyenre nem emlékszek pontosan. - próbáltam én is emlékezni.
- Nem élted meg ugyanúgy, azért! - mosolygott rám Transylvania. - Nélkületek minden olyan békés és kellemes volt, veletek meg izgalmas, megtette velem hogy dícsérjem és tiszteljem a békét a hódítások mellett. Szinte majdnem azzal kezdődhetett hogy találkoztam veled. Igazából nekem mindig így kezdődött hogy találkoztam veletek egyesével, de mégis, szerintem ez a korszak Wallachiával kezdődött.
- Még mikor én megtaláltam a jurtátokat és belestem a bejáratánál és csakis te voltál aki akkor ott volt benne. - gondolkodtam. - Nem csodálom hogy az megmaradt.
- Hogy-hogy ez megmaradt nektek, mi történt ott? - furcsálta Czech Republic.

- Felfedeztem a férfiak létezését. - válaszolt szűken Transylvania.
- Úgy jöttem be hozzá hogy melegített vizet fürdéshez és csak egy vászon volt a derekán. Nekem megmaradt mert alulöltözött lányt még nem látott, ő meg csak még olyat nem látott mint én. Gyönyörű első benyomás ez is. - nevettem. - Kitudja, benyomást tett rám, de sosem éreztem olyan izgalmas történetnek mint mikor például Hunnal találkoztam.

Habár ezt mondtam ki magamnak, mind a kettőt találtam ugyanolyan jó emléknek a gyerekkoromból. Valahogy úgy képzelem hogy hasonló ez ahhoz amit Hungary megéllt mikor találkozott Polanddal. Csakis annyi lehet a különbség az alapjukban ahogy ez egy nem sokáig fennmaradható emlék. Könnyen kitalálhattam volna már sok másik módot hogy Transylvaniával külön hogyan találkoztam, hiszen vele könnyű volt nem találkozni, és sokmindenki szereti a legendákat. Segített az hogy tavaj oktatás kezdetén újrakezdtem olvasni Húsz elődeit, és csak ezt a fél órát amit Transylvaniával töltöttem, részletesen lejegyzetelve volt öt oldalon át, a maradék kettőn pedig ahogyan ez megváltoztatta a gondolkodásomat. Ardeal mindig is képes volt erre hogy nagy benyomást tudott tenni ha közel kerültél hozzá. Mindig volt egy véleménye, egy eldöntött akarata, ami akkor valóban furcsa volt, hiszen szinte be is volt zárkózva Hungary kérésére.

- Nem is tudom, az alkonyatok maradtak meg nekem a leginkább még attól számítva hogy mind megismertük Transylvaniát... Hun nem is tudom miért tette ezt mindig hogy külön mutatott be minket neki. Eléggé feleslegesnek tűnik nekem. - szállt be Slovakia a beszélgetésbe. - Mikor a Napot még tudtuk a helyünkön látni, mindig tovatartott a más országokhoz és népekhez, és ahogyan leültünk mi csak egy függőágyban és figyeltük a Napot elhaladni délirányban miközben próbáltuk magyarázni meg a dolgokat, vagy csak hogy egy egyszerű régebbi történeteket osztottunk meg egymással... Egy teljesen fennmaradt ugyan nincsen, de ezek így mindig megragadtak. Meglehet az is hogy csakis az én saját lustaságom miatt.

- Szépek ezek mind... Vagy mikor Romania megmutatta hogyan kell padot csinálni saját kezűleg, gondolkodás nélkül a saját világunkban. Mostanra talán értelmet is nyer ez a tudás.
- Az is ahogy Lithuania a fa alá kutyamód jelölt! Heh, lehetett akkor még úgy két hónapos és először találkoztunk vele csak! - nevetett fel Slovakia, és még mondott. - Volt az is hogy Hungary minden állatot lefejtett, vért, petét, bőrt róluk, és ezt mind felhasználta arra amire tudta. Elég bizarr volt néhány alkalommal miután volt egy végigsöprő éhinsége. Szerintem azóta vámpír egyébként... Tényleg Ro' van bármi oka annak hogy csak ti hárman vagytok vámpírok?

- Őszintén, nem tudom hogy milyen oka lehet. Hungary és Transylvania testvérként kapta meg, de én nekem nincs tudtommal semmi vérem velük, és én születtem már ezzel. - mélyültem ebbe bele. - Meglehet hogy ez is egy adottság mint amit Poland is kapott. Meglehet hogy másoknak is van olyan adottságuk mint nekünk közösen. De ha nem is ez, akkor valóban nem tudom hogy mi más lehetne még.
- Maradjunk inkább csak a témánknál, rendben? - állított meg még Transylvania ezzel a mondattak. - Még jó így nosztalgiázni is együtt mint hogy ismét csak több régi kérdést adsz fel nekem.

- Csak egyet tudok érteni veled Transyl', jó is ez így! - kacagott fel erre Slovakia. És én jobban ennél nem tudtam volna egyetérteni.

Poland szemszöge

- Szerinted egyébként, túlságosan későn érkeztünk vissza? - nézett el a távolba Hungary a lakóautóig el.
- Nem lehet olyan késő, még gészen világos is az ég... - nyugtáztam. - Megmondtad hogy legfeljebb estig maradunk távol, erre ha most érkezünk nem mondhatnak egy hangot sem ki ellene.
- Most érkezünk...? Mondanám azt inkább még hat percnek hogy mi még odaérünk... Habár csak igazad van, ellenünk nem tudnának beszélni, mégis... Nem lenne nekik szokatlan túlontúl hogy időben érkezek a megbeszéltre?

- Szokatlan vagy sem, van aki ezért biztosan tudja elismerni tőled. - mosolyogtam. - Látom én már hogy mit akarsz.
- Mit akarok én? Ugyan, mire gondolhatsz? - legyintett rá.
- Tartsunk össze csak ebben az időszakban legalább Hun, utána szabadabban kóricálhatunk együtt.
- Lassan már egy éve hogy házasok vagyunk, de még csak a nyarunk volt szabad. És én csakis azt látom mindig hogy hiába próbálok megdolgozni érte hogy boldog legyek veled úgy érzem hogy hiába teszem mert a mindenségnek mindig is lesznek gondjai. És én mindig nagytállal hidegen kapom őket ezekben az időkben. - ellenkezett erre.
- Biztosan lesz még időnk egymásra is, és addig is, van nekünk még itt a többiek is. Az ő társaságukat csak nem tudjuk egyhamar megunni, nagyrészükkel gyerekkorunk óta nem tudunk! - haladtam előre sietősebben. - Talán éjjel ismét tudunk kettesben lenni, de igazán felesleges ezért panaszkodni, amíg itt vagyunk egymásnak.
- Meglehet ez... De tudod Poland, most egészen megcáfolod magadat. Ha én eltűnnék egész biztosan pánikba esnél. - nevetett Hungary mögöttem.
- Tudod én csak igyekszem magam előtt tartani azt amit te is elmondanál nekem. És igyekszem így a legjobbat kihozni minden mellélépésből. Mindig is ilyen voltál hiszen...! Még a legnagyobb hibáidban vagy szerencsétlenségeidből is reménykedtél és lestél egy résre hogy csapj le rá. Mikor elvonult az ellenséged ideiglenesem feltetted magad a legmagasabbra és kihúztad magadat belőle. Hátrányod volt hogy nem jött ez a lehetőség mindig és már képes vagy elhagyni magad néha. Én is csak igyekszelek buzdítani ahogy te tetted még velem is.

- Ez... Egy igazán szép meglátás rólam... - mormogta szerényen, majd egy kis idő csend után már hegyezte a füleit. - Társaság, mi? Ezek csendben vannak, meglehet valamitől megrémültek.
- Hallod ezt innenről? - érdeklődtem.
- Ha bátyád beszélne én már hallottam volna percekkel ezelőtt is! És ő aztán szokott is! - köpte a tényeket. - Haladjunk jobban ennél, kitudja mi történhetett.

Hanem mi tudhattuk volna hogy mind csak egy csomagban ki vannak ütve, lehet annyira nem is iparkodtunk volna. Aludtak mind egy sornyi fekvőhelyen kuszán rendezetlenül, Romaniát és Transylvaniát kivéve ezekből.
Ő külön voltak Transylvania saját helyén, Romania oldalasan Transylvania mellett ő pedig a karjával fejét támaszva üllve a falnak dőlve.

- Hát ezekkel meg mik történtek? - bökdöste meg Romania orrát Hungary. - Annyit érzek hogy volt itt főzött nedű... Volt nekünk mindvégig borunk?
- Tudtommal a pálinkáid úszták meg csak a balesetet. - szólaltam meg a nagy csendet párbeszédet kezdve megtörve.
- [^^"]szom bele ha azt kimerték főzni, [^^"]zdmeg! - emelte fel a hangját Hun. - Aljas húzás ez ha kihasználták a helyszínen nemlétezésemet hogy meggyalázzák az ilyen nemes italt!
- Hun, emlékszel hogy az egyik egész biztosan nem volt nemes ehhez eléggé, gyanús volt az egyikről hogy az valami mű. - nyugtattam őt erről. - De ha ezt nem is számítanád bele... Csak lásd hogy boldognak néznek ki mind. Olyan módon boldogan ahogyan már egy jó ideje nem láttam senkit, olyan... Nyugtatóan boldogok. Mint aki éppen szépeket álmodnak szebb időkről... Esetleg nem akarnánk hozzájuk csatlakozni Hungary?
- Igazad lehet ebben. Bár én ezekhez nem hiszem hogy éléggé értek ahhoz hogy ebbe jobban beleláthassak. Hadd fejezzem még ezt be. - pingálta Hungary ki Transylvania arcát minden féle kedves mondatokkal és minden más rajzzal, majd felém fordult. - Csatlakozhatunk hozzájuk. Mert valóban boldogak lehetnénk még jobban. Bár az biztosra vehetem hogy mindezt én nem tudom megérteni amiről te beszélsz, viszont biztos vagyok benne hogy boldogabbak lehetünk ha csatlakozunk hozzájuk.

Én már addigra kiszorítottam helyet a kettőnknek és be is frküdtem amire már egy mosolyt kaptam tőle vissza. Tudhatta jól hogy én már ilyen vagyok, és nem is várhatott többet tőlem ennél mint amit mindig is szeretett bennem...

2020 szó.

Megint ugyanez van; jó lett a rész, de túl hosszú, és nem volt ezért időm a héten több részt alkotnom-
Igyekszem majd már tanév vége felé mindet bepótolni-

Ez a részt egyébként valóban tetszett, a cím illik a legtöbb részéhez az egésznek, csak, értitek-
Túl hosszú és nem ad sokat a történethez-

A Nyeh legyen veled!