- Hallom hozzád került a tőr. - nyekergett az ajtó kifele, felmutatva egy kócos hajú magas országot. Az említett tulajdonosnak magas volt az ő méreteihez képest.
- Nevemet tudod azért hát? - még egy pillanatást sem vetett rá.
- Hát nem te vagy az, aki nem ország, nem is vágyik rá, a nagy porosz? - csodálta a illető beljebb lépve.
- Meg se kérded hogy bemehetsz?
- Sajnálom! Azt hittem... Azt hittem hogy nyilvánvalóan megtehetem.
- Hehe, csak szivatlak haver gyere csak beljebb! - vigyorgott a szemeit végre társalgó partnerére szegezve. - Te vagy aki a legelsőnek kapta meg, a legelső tőrtulaj.
- Én, és más célom nem volt vele minthogy eljusson ahhoz aki nálam jobban képesebb arra hogy használja. - bólintott.

- Ázsiai vagy, nemde?
- Honnan tudta ezt ennyiből megállapítani? - furcsálta az ország.
- Okos vagy. Az ázsiak gondolkodnak ha harcról van szó. Míg az európaiak többsége csak barbár módon gyilkolnak néha meggondolatlanul. Ha meg gondolkodnak, hírhedt lesz a pletykákkal. - üllt fel íróasztalától. Furcsa mód az íróasztal mögött egy ágy volt szék helyett, ráadásul felette egy emelettel. - Jó döntés volt ez is.
- Köszönöm az érdemet. - hajlott meg az ország tisztelettel tellve. - De...

- Was? - kerekedett ki a szeme a tőrtulajnak. - Mit "de"? Ha szerény akarsz lenni nem kell fáradnod!
- ...De nem az enyém.
- Hát ez is mi?
- Az érdem.
- Vagy úgy. Ki másé akkor? Egy ilyen személy jó lenne! - kacagott fel.

- Hát, azt nem tudom igazán. Ilyen nőszemély, hegyes fogakkal, és csak egy pár centiméterrel alacsonyabb nálam. - mutogatott össze-vissza magyarázkodva sz ország.
- Olyanból kettő is van... Szőke vagy barna, két zöld átmenetes tinccsel? - elmélkedett.
- Olyan szőke volt. - vonogatta a vállát.
- Heh, tudom kire gondolsz csak azokat az ikreket csak színpalettában lehet megkülönböztetni. De akkor ő... - sóhajtott. - Ő nem adott volna ilyet, bátrabb lehet annál, és tehetségesebb, saját maga megküzdött volna ezek ellen. Na persze, nálam nem lehet bátrabb, az igaz! Mégis miért nem ő cselekedett... Ez egy olyan kérdés amit ő válaszolhat meg.
- Oh, ő evakuált a többi haverjával. - beszélte ezt gyorsan le az ország.
- Micsoda? Evakuált? Kikkel? - nézett szét. - ...Mondjuk egy ideje hiányoznak a kuzinjaim, de nem mindig figyelek fel ezekre, az otthonom mindig egy szekrényben volt Germany mellett.
- Hát tudja, állítólag ők nagyobb [^^"]arban vannak... Állítólagosan. Valósan tíz ország, egyetlen oktatásban levő népünk és egy fejedelemség tűnt el még állítólag. Az egyik ország meg a reggelizőből szerzi meg azt amiből megélnek.
- Hát azt hogyan ha egyszer elment?
- Átutalják nekik. - üllt le egy közeli székre az íróasztaltól.
- Kik utalják.
- Akik most helyette dolgoznak. Jószívűségből. A húga meg egy bajtársa.
- Őket sem kapták el akkor, van tudatuk. - könyökölt az íróasztalra töprengésbe kezdve. - Hát ezalatt a pár hónap alatt mégiscsak állítólagot tudunk mondani, és már a negyedik tőrtulaj vagyok. Tisztáztunk minden tőrtulajnak mindent amit megtudtál és te tudsz ennyit?
- Utána kell járni jobban. Csak kitudja hogy ugyan, ezek hogyan működnek. És nem tudhatjuk hogy kiket nem kaptak még el.
- Hát így. Jobbat nem vártam. Kérdezd ki a reggeliző fenntartóit, ők biztosra tudnak beszélni velük is. Nem számít hol vannak, hanem hogy mik ezek.
- Maga szerint tudják őt?
- Tudniuk kell. Másképp nem gondoltak volna evakuálásra.
- Igaz ami igaz... Eléggé csekélyesen mondta el a hölgy... Ha tudhatnám a nevét. Szerintem mondta is, csak-
- Az Erdő Között. "Transylvania". - helyesítette ki őt a tulajdonos.
- ...Mindenképp utána járok. - hajolt meg mégegyszer kifelé indulva az ország.
- Még valami. - emelte fel az ujját felhajolva könyökölésből. - Amint megtudunk mindent, tájékoztatni is kérd meg őket a látogatóikat és vásárlóikat. Hanem akkor mint a negyedik képviselője a tőrnek, megkérek mindenkit hogy egy nagyobb összecsapásra készüljenek az órákon. Mikor úgy... Meglátjuk Asiát aki megtarthatja. Ha összegyűltünk, átadom egy másik személynek a tőrt, ezúttal közöttük, ünnepélyesen.
- Értettem. - biccentett.
- Hát akkor... A viszontlátására, első tőrtulajunk. - mosolygott ahogy az ajtó ismét csukva volt.

- Hm. Vajon ki lenne akinek csak terv kell hogy vezéreljen valakiket... - kezdett körbe sétálni. - Szlávok biztosra hősiesek és harckedvelők, szintúgy a skandinávok... Nehéz itt a döntés... A skandinávok szintúgy kuzinjaim, jobban ismerem őket, hanem a szlávok... Olyanok akiket mindenki ismer legalább hallásra.

Lassan lelassul, lépései megálltak, és egyedül volt ott, kitudja mennyi segítséggel.
- Na Prussia, szedd ki magad ebből épségben! - tette derekára a kezét lábával ritmust verve. - Végülis tudnám felhívni a kuzinokat. Csak... Már nem emlékszem a számukra. Nekem itt baj lesz Prussia, ha csak megsérülsz halálosan csak az akaratom tudna felhozni, de... Már mindent elértem amit akartam ettől az élettől. Márpedig ez így van írva, ország-világ akkor nyugszik ha minden amit akart azt megtette.

Teljesen magába meredt. Talán órákig volt, talán csak egy harminc percre, de besötétedett már a téli járásra. De ő nem alhatott. Egy dolgot tehetett;
Emlékezni egy arcra...

747 szó.

Apám hazaért Ausztriából, és most hozott Almdudler ízesítésű Haribót. Az egésznek olyan az íze mintha boros szénsavas almát gumisan rágnék-

A Nyeh legyen veled!