Transylvania szemszöge

- Egy újabb olyan éjjel ahol aludni sem tudok... - döntöttem el a mai este programját. - Maradsz te nekem.
- Azért... Azért mégiscsak elég csendesen és lassan utazunk... - nézte Romania az ablakot. - Közben a hó is szemereg... Ha így haladunk, reggelre már a szlovák-lengyel határon leszünk mikor mindenki más ébred.
- Ez nem fog felmenteni. - kúsztam az ölébe. - Üllve szintúgy nem lehet aludni.
- Én még nyitott szemmel is képes vagyok elaludni. - válaszolt nekem.
- ...Csak kifogásokat keresel mert nem szeretnél hozzám nyúlni. - állapítottam meg.
- Dehogy is, csak arra adok kifogásokat hogy este mégiscsak inkább aludnék ha legalább ennyire nyugodt a helyzet. - vonta meg a vállát.

- ...Hát jó, aludhatsz akkor... - döntöttem ki az ágyamra. - Ha képes vagy elbírni.
- Képes vagyok nem egyszer voltál te már mellettem. - mosolygott.

Na én nem bírtam persze. Az út kezdett kicsit hangosabb lenni, Romania melengető érzése hogy a fűtőlap mellett szuszog, meg hogy kezdett a maradék csendje az útnak kínos lenni hogy csakis én és Czech Republic vagyunk ébren. Én személy szerint ekkor már a meggyőzöttekről gyűjtöttem össze az összes tudásomat Romania mellett, hogy azért legalább hasznosan töltsem el az időmet.

Ez a követő Russia-meggyőzött is segítene nekem ebben, aki ezúttal nem rohant utánunk, hanem feltapadt a mi ablakunk szélére üllve és ott utazott tovább. Hallott engem üvegen keresztül, és igen-nem válaszokra rázta vagy bólogatta a fejét. Ezzel végigtudna segíteni, de mégis a lehető leghalkabb akartam maradni a vele való kommunikációban.

- Vannak érzéseitek? - érdeklődtem felé tekintve ahogyan a fülét az ablakhoz tapasztotta. Nemet jelzett erre.
- Más van ami helyettesíti? - tippeltem meg. Arc rándításából valami olyat mondott hogy nem igazán tudja.
- Tán ösztönszerűség... Hanem megmaradtok abban az érzelemben ahogyan készítettek titeket? - gondoltam. Erre már bólintott.

- Nem vagy te túl boldog arckifejezésből, és a napokban csinálhattak téged. - néztem végig rajta. - Hanem baj van az eredeti mintáddal?
- Dumayet. - motyogta.
- Azt? Szerinted nem? - fordítottam le ezt magamban.
-

Moy sozdatel' dobr k nemu. - folytatta még.
- Persze. Te így gondolhatod. Mindenki így gondolná ha nem több napot töltene el vele. De te valószínűleg egyik vagy az elejéről. - mosolyogtam. Hát Eurasiánál van akkor az elveszett óriás. - Tudod mit akar tőle?
Nemet intett ismét.

- Nem is akarsz hozzá menni inkább? Megszerezhetnél egy testet magadnak, és ő is boldogabb lenne Eurasiával. - véltem szokatlannak hogy inkább minket követett mintsem megkapta volna Russiát. Lehet hogy most túlságosan is úgy kérdezek mintha nem érdekelne Russia sorsa, és tudod mit, ő érte mások érdeklődnek, nem én hogy összekaptunk tavaly még egyszer. Valóban csak a többiekért kérdezem.

- ya ne mogu. - rázta a fejét. - YA dolzhen byt' zdes'.
- ...Azért köszönöm ezt a kis, illetve sok segítséget, ez is csak támogatott engem a tudásban. - biccentettem felé. Hajnali öt volt ekkor, a nap negyed nyolckor kell majd fel. Van még mire időm hogy aludhassak, de egyszerűen a tegnapiak után nem igazán tudtam aludni. Hogy minden csak úgy jött, hogy ide ez bejött, és most úgy társalgok vele mintha egy hete legalább tudnám őt.

- ...Lassan helyet kell cserélnem Slovakiával vezetéssel. - állapítottam meg. Kicsit erre gondolva felálltam megropogtatva a csontjaimat és felöltözni egy sokkal inkább vezetéshez való ruhába, ami nálam csak téli kabátból és sálból állt egy pulóver felé. Hálóinges ruhában nem olyan jó  határon átkelni hogy ott kifejezetten megnéznek személyazonosításra.

Eközben az érzékeny fülem megérzett egy másféle személytől származó csontropogást. Körbenézve láttam meg hogy Austria kezdte a nyakát mozgatni irányokba, majd a csuklóit is.
Világos volt nekem hogy a majdnem egyhetes alvása véget is ért.

- Ébresztő Csipkerózsika! - nevettem fel halkan. - Csaknem aludtál még így is egy kiadósat.
- ...Hm...Mennyit aludtam mégis ezzel a gúnyos iróniával? - sziszegett fel még mindig feküdve.
- Kellemes egy hat napot. - rikkantottam. Úgy láttam rajtunk és Slovakián kívül mindenki túlontúl jól alszik ahhoz hogy felkelljen.
- Hat napot...? - nyelt nagyot miközben egyre többet kezdett mozogni és végre a szemeit is kinyitotta.
- Ma hétkor már a hetediket is megjártad, vagyis, megaludtad volna. - helyesbítettem, ahogyan lassan az autó is megállt az út szélén.
- Uhh, nem hittem hogy ez így lesz... Egyébként is, mi történt a kezemmel, miért vagyok lekötve, és... Igazából tucatnyi kérdésem van, megártott ez az alvás a memóriámnak talán?
- Mielőtt én megmagyaráznám, nekünk is van egy kérdésünk, remélhetőleg ezt legalább tudod. - fontam össze a karjaimat.

- Aust! Ébren vagy! - szaladt be Slovakia Austria mellé az ágynál. - Mi a fenét csináltál még ott egy hete?
- Mit csináltam? - nevetett fel kínosan Austria.
- Hát tudod! - noszogatta Slovakia felélénkítve az emlékezetét. - Hogy ott még egy hete fogtad magad és levetkőztél mínusz három fokban egy meggyőzött előtt, az elkapott, majd azután tapsolt, majd úgy néztél ki mint anno 1910-ben, tudod mint az az emós korszakod hogy fekete hajkoronád volt és feljebb gondoltad magad mindenkinél.

- ...Persze, így már úgy érzem, tudom mi történt... - üllt fel nagynehezen Austria. - Valószínűleg dühös voltam rátok, ezért megtettem azt hogy elkapjon úgy hogy legyengítem magamat a fagyásveszéllyel. Ezután meg hát... Lelki Erősségem...

- Meghalgatnánk azt is! - engedtem Meg hogy folytassa.
- Az én Lelki Erősségem... - pillantott ránk. - A cél. Ez a személy akit láttatok, szintúgy én vagyok, csak gondolkodásban és stílusban kicsit eltér. Dühös ő is rám, tudjátok, addig nem nyugodhat az ország amíg nem teljesül a célja. Nekem régebben még a huszadik század elején is célomnak gondoltam hogy uralkodhassak minél több felett. Ezt elvetettem azzal hogy mindenemet elveszítettem utána, meg hát... Megkavart az is... Nem nyugodott bele az a személy aki voltam, ezért most is meggyőzni; próbál, vagy tenni azért hogy az ő régi célja nagysokára sikerüljön. Mióta Eurasiával találkoztunk legelőször, akkor is sikerült neki felülkerekedni az én saját vágyaimon túl, és ekkor nagy valószínűséggel üzletelt vele, Eurasiával. Úgy érzem hogy ne változtassa meg a gondolatát, egy meggyőzöttet is az akkori mására alkotott ami megszállta. De azt kiszedni nem lehet belőle... Az én testem csakis a sajátom meggyőzöttjét engedi ki, az övé rajta marad.

- Hát még mindig benned van egy meggyőzött? - értelmeztem.
- Ő segítene nekem a céljaimat elérni eredetileg, és azért van. De így... Igen-igen, nagyon így hiszem... - suttogta.
- Ezt így nem fogjuk elmondani senki másnak, rendben? - guggoltam le elé. - Megrémülnének, ezért is van mindez rajtad. Lefogják azt hogy tapsolj, és nyugodtabbak így.

- De én szabadon akarom a kezeimet... - pityeredett el. - Engedj el, mindent megteszek hogy ne történjen ilyen, mégha dühös is vagyok!
- Ha jó leszel, talán elengedünk. Nem tűnsz ebben nagy bűnösnek, és azokban sem amit előzőleg műveltél. - nyugtattam meg.
- Csaknem... Elmondta hogy hogyan történt mindaz Hunnal és a gyerekünkkel? - riadt meg.
- ...Figyelj, oké, az úgy kicsit brutál volt, de azon kívül csak párat sorolt fel abból amit tett, így nem hiszem hogy ezek túl rosszak. Csak tegyél meg mindent hogy bizonyíts, és mi segítünk neked ebben, igaz Slovakia? - fordultam Slovakia irányába.
- Természetesen, hiányozna nekem Aust is ha kidobnánk...! - jött ki ilyen furán a száján.
- Majd most vigyázol rá amíg vezetek? - álltam fel ismét.
- Nálam Austriát nem fogják kidobni, itt lesz mellettem! - paskolta meg Austria vállát, majd Austria felé is fordult. - Megvédhetlek már, ugye...?

1122 szó.

Nyeh, most ehhez nem tudok mit mondani. Most igyekszek nagyon vegyesen részeket írni, vegyes információkkal-

A Nyeh legyen veled!