A közönség utoljára felüvöltött, mikor kialudtak a fények és sötétségbe burkolták a színpadról lebotorkáló három zenészt. Még a színfalak mögött is hallották, ahogyan a tömeg morajlása akkor sem szűnik meg, miközben ők is elkezdik elhagyni az épületet. A levegőt még mindig a fellőtt tűzijátékok csípős, égett bűze és az ezernyi izzadt, összedörzsölődött test szaga töltötte meg. Érződött a feszültség, ami energiával töltött fel minden embert.

Marcus egy bólintást követve elvette a felé nyújtott törülközőt egy izgatott, remegő lábú lánytól, aki valószínűleg csak azért vállalt itt munkát, hogy pár percig a közelükben lehessen, majd fehér anyagot a nyaka köré vetve elsietett az öltözője felé. Pár évvel ezelőtt furcsának, kicsit ijesztőnek találta volna azt, hogy ismeretlen emberek mennyire a megszállottjaivá válnak, de már nem érdekelte. Megszokta, talán még egy kicsit élvezte is. Forró homlokához szorította a vizespalackot, amit valaki a kezébe nyomott és egy nagyot sóhajtott. Hirtelen lépéseket hallott maga mögött, mire megfordult és meglátta maga mögött az előbbi lányt, aki magassarkújában botladozva közeledett felé. Arca kipirult, ajkai lekonyultak és a nevetségesen hosszú műszempillái árnyékot vetettek arcára. Ugyanolyan volt, mint a többi nő, akivel a turnék alatt lefeküdt. Átpillantott a feje fölött, mikor szeme sarkából mozgást vett észre, és éppen elkapta Fern tekintetét, aki amint meglátta őket, inkább sarkon fordult és elsietett a másik irányba. Kinyitotta az ajtót és biccentett a lánynak, hogy menjen be, majd követte és becsapta maga után az ajtót.

Fern már megszokta, hogy Marcus szinte soha nincs egyedül. Most is csak azért akarta megkeresni, hogy szóljon neki, tíz perc múlva indulnak, de amikor észrevette, ahogyan lebámul egy újabb, pipiskedve a haját dobáló lányra, inkább úgy döntött, hogy a többieket figyelmezteti, hogy megint várniuk kell rá. Ezért visszasétált a turnébuszhoz, majd odaintett a sofőrnek és levetette magát az egyik fekete babzsákra, ami a fal mellett hevert a földön, szemben a kanapéval, amin a másik két férfi terpeszkedett.

-Szőke volt? – kérdezte Adam, mikor látta, hogy az énekes egyedül érkezett, majd szájához emelte a címke nélküli sörösüveget.

-Barna – felelte szűkszavúan és fáradtan hátradöntötte a fejét, amikor meghallotta a másik diadalittas üvöltését.

-Na, hol az ötven dolcsim? – fordult vigyorogva a vörös felé, aki csak sóhajtott és farzsebéből elővette a megnevezett összeget, majd kelletlenül a felé nyújtott tenyérbe nyomta.

-Pedig azt hittem, hogy ma triplázni fog – húzta el a száját és kezeit mellkasa előtt összekulcsolva, szinte sértődötten hátradőlt.

-Ha nem fejezitek be ezt a gyerekes játékot, akkor átköltözöm a B-buszba Cassie-hez! – fenyegette meg őket a barna hajú, akit szörnyen idegesített, a másik kettő viselkedése.

-Dehogy költözöl – rázta meg a fejét nevetve Storm és kivette a dobos kezéből a sört, és belekortyolt.

-Szóval álomba fogjátok piálni magatokat? – húzta fel a szemöldökét.

-Ez a terv – rántotta meg a vállát a vörös egykedvűen.

-Én azt nem nézem végig, köszi – csapott a comjaira az angol mielőtt felállt. – Szép álmokat! – intett és előre sétált a sofőrükhöz, akiben kellemesebb társaságot remélt. A keskeny folyosón majdnem összeütközött a kócos Marcussal, aki csak rámordult, mielőtt ő hozzásimult volna falhoz, hogy elférjen mellette. Még így is összeért meztelen karjuk, amikor elment mellette, és Fern érezte, hogy a másik bőre szinte lángol. Aggódva nézett utána, amíg már csak a körvonalát látta a félhomályban, majd fejét rázva odasétált a vezetőfülkéhez.

A következő három órában beszélgetett a sofőrrel, nézte az utat, a mellettük elszáguldó autókat, amikben néha vakuk villantak, amikor a bennük ülők észrevették a busz oldalán lévő feliratot. Megpróbálta befejezni a dalát, ami már hetek óta félbehagyva hevert a bőröndjében, az összegyűrt ruhái gombócai alatt, de képtelen volt rá, és ez nagyon zavarta, mivel soha nem történt még vele ilyen. Mindig történt vele valami érdekes, amiről írni tudott, aztán eljött egy világkörüli turnéra egy rockbandával, és soha nem unatkozott még ennyire. Csak azok a dalai voltak neki, amiket minden nap előadott a színpadon állva egy olyan tömegnek, akik nem is őt jöttek megnézni.

A kint tomboló nyári forrósággal ellentétben bent a túlműködő légkondicionáló miatt hihetetlenül hideg volt, ezért a férfi ropogó térdekkel feltápászkodott a földről, ahol eddig törökülésben ült, hogy hátra menjen egy pulóverért. Lábujjhegyen elosont a kanapén alvó páros mellett, bár Storm horkolása biztosan túlharsogta a halk lépteit, majd kihúzta ágya alól a bőröndjét és kivett belőle egy kellően vastag, kinyúlt fekete pulóvert. Ekkor egy apró szellő felborzolta a tarkóján a hajszálait, mire kirázta a hideg és meglepődve körbenézett, de minden ablak csukva volt. Elsuhantak egy lámpa alatt, mire egy apró csíkban sárga fény világította meg a busz szőnyeggel fedett padlóját. Felkapta a fejét és észrevette, hogy a plafonon lévő vészkijárat lapja résnyire ki van nyitva. Összeráncolta a szemöldökét, visszarúgta a bőröndjét a helyére és felvette a kardigánt. Ekkor hirtelen egy apró döccenéssel megálltak, mire Fern körbenézett, hogy figyeli- e valaki, aztán felmászott az egyik felső ágyra és kilökte az apró ajtót, hogy nagyobbra nyíljon és kidugta a fejét.

-Marcus? – vett észre egy ismerős alakot, aki az alacsony korlátot ölelve ült a tető szélén. Karjait kidugta a lyukon, aztán gyorsan felhúzta magát, majd megvetette lábait a csúszós fémen és amilyen gyorsan csak lehetett, odasietett a másikhoz. – Jézusom, te megáztál! – vette észre, amikor meglátta a férfi homlokára tapadó haját, nedvességtől csillogó bőrét és megérintette a vizes pólóját. – Gyere be, a végén még meg fogsz fázni! – próbálta felhúzni a karjánál fogva, de az énekes ellenállt.

-Nem akarok – felelte halkan, de makacsul a másik. Olyan volt, mint egy durcás hatéves.

-Te végig itt voltál? – kérdezte számonkérő hangon, mire az amerikai felsóhajtott. Fern leült mellé, érezte, hogy a nadrágját átitatja az összegyűlt esővíz, de nem érdekelte. Lehúzta a pulóverét és a másik arca elé emelte, de az rá sem nézett. – Ha nem veszed fel, akkor én foglak felöltöztetni! – figyelmeztette, mire egy újabb sóhaj hagyta el ajkait, aztán kelletlenül magára húzta a felsőt. – Nem féltél attól, hogy leesel és meghalsz a picsába? – húzódott hozzá közelebb az angol, miután lepillantott.

-Nem – mondta szűkszavúan és idegesen hüvelykujja körmét kezdte rágni. – Nem hiányozna innen semmi. És én sem hiányoznék senkinek – folytatta váratlanul és elbámult a távolba.

-Bocs haver, de ha továbbra is így a szemedbe fog lógni a hajad, akkor meg fogsz vakulni – terelte a témát a másik és előre nyúlt, hogy kisöpörjön egy nedves tincset a férfi arcából. Az arca egy kicsit megrándult, először azt hitte, hogy el fogja húzni a fejét, de végül mozdulatlan maradt. – És nem igaz. Rengeteg embernek hiányoznál.

-Olyan sokat dolgoztam azért, hogy ott legyek, ahol most vagyok, annyit álmodoztam arról, hogy milyen lehet a csúcson lenni, hogy most már nem tudom, hogy mit csináljak – kezdett el ömleni a szó Marcusból. Az angol kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de egy hang sem hagyta el a száját, csak tátogott, mint egy partra vetett hal. De a másik beszélt helyette is. – Annyira egyedül vagyok – temette az arcát a tenyereibe, de csak egy pillanatra. Ökleivel megdörzsölte a szemeit, majd egy keserű arckifejezéssel a fiatalabbra pillantott.

Ekkor egy óriásinak érződő rántással elindult a busz, mire a kissé tériszonyos Fern a másik karja után kapott, majd a vállát fogta meg kapaszkodóként. Az amerikai hirtelen megragadta a pólóját és közelebb húzta magához. Amikor a hideg menetszél miatt mindketten remegni kezdtek, szó nélkül visszamásztak a járműbe. Másnap reggel egyikőjük sem hozta szóba az incidenst.

A bandát a hoteljükben már egy nő várta, aki úgy gondolta, hogy jó ötlet interjút készíteni velük olyan korán reggel, amikor még másnaposak. Végül eleget ittak ahhoz, hogy a fejfájás már ne zavarja őket, így félrészegen, mosolyogva ültek le a kamera elé.

-A mai vendégeim a Memento nevű rockzenekar, akik az elmúlt két évben elképesztő hírnévre tettek szert – varázsolt egy széles műmosolyt az arcára a nő. – Erről is fogom kérdezni ma Marcus Rain-t, Adam Novak-ot és Storm Jones-t – fejezte be és odafordult vendégeihez. – Az első dolog, hogy a múlt héten adtatok ki egy új számot, Painkiller címen. Megvizsgáltam a szövegét, és nem olyan, mint a legtöbb dalotok... - hadarta, de az énekes félbeszakította.

-Az egy szerelmes szám – vágta rá, mire mindenki rákapta a tekintetét. – Tényleg az! – vonta meg a vállát és inkább tenyerét kezdte bámulni.

-És lehet tudni, hogy ki a szerencsés lány? – vigyorodott el az újságíró, mint egy hiéna, csak ő nem a vér illatát, hanem a pletyka szagát érezte meg. – Vagy fiatalember – tette hozzá, mire megfagyott a szobában a levegő.

-Miért gondolja azt mindenki, hogy nem vagyok heteró? – csattant fel Marcus, és hallotta, ahogyan a mellette ülő Adam idegesen kifújja a levegőt. – Ez valami fétis? – egyenesedett ki, úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban felpattanhat a kanapéról.

-Mindannyian tudjuk, hogy az előzenekarotok, Fern, nyíltan homoszexuális – szólalt meg újra a nő, mire mindhárman még feszültebbek lettek. – Nem féltek attól, hogy esetleg rátok hajt? – kérdezte egy elégedett mosollyal az arcán.

-Attól még, hogy Fern meleg, nem akar minden egyes férfit megbaszni, aki szembejön vele! – állt fel a férfi a tőle telhető legnyugodtabb módon. – Ha van kérdése a zenénkről, akkor majd ők ketten válaszolnak magának, de én szívok egy kis friss levegőt! – mondta és az eddig a kamera mögött várakozó Cassie-vel a nyomában kilépett a folyosóra és olyan erővel csapta be az ajtót, hogy az valószínűleg az egész emeletet felébresztette.

-Marcus, kontrolláld magad! – sziszegte a lány és megragadta a zenész karját, hogy megállítsa és maga felé fordítsa. – Megint be vagy drogozva? – vette a két tenyere közé az arcát, hogy lejjebb húzza és a szemeibe tudjon nézni. – Vörösek a szemeid.

-Mert kibaszottul nem tudtam aludni! – lökte le magáról a kezeit dühösen a férfi. – Mondd meg neki, hogy majd válaszolok a kurva kérdéseire, ha egy kis tiszteletet tanúsít Fern irányába! – mutatott az ajtó irányába és olyan hangosan beszélt, hogy azt biztosan bent is hallották. Aztán sarkon fordult és órákra eltűnt.