-Mr. Rain! – kiabálta egy emberként az újságírókból álló óriási tömeg. Őket csak az ezernyi rajongó sikítása próbálta elnyomni, akik a kordonokat feszegetve tomboltak a repülőtér bejáratánál.

-Mr. Rain! – jutott közelebb egy firkász, aki egy mikrofont nyomott az énekes orra alá. – Nem akar nyilatkozni a szexualitását firtató pletykákról? – nézett fel a magas férfira, akinek napszemüvegének sötét lencséjén saját magát látta visszatükröződni.

-Tudja – állt meg egy pillanatra, mire a mögötte jövő vörös barátja majdnem nekiütközött. Közelebb hajolt a mikrofonhoz és szemüvege kerete felett rápillantott a pókerarccal bámuló riporterre. – Több nővel feküdtem le, mint amennyivel maga valaha is találkozott. Elég biztos vagyok abban, hogy a saját péniszem az egyetlen, amit valaha is a kezemben akarok tartani.

Egy rövid, mélyről jövő kacajt hallatott, majd intett az őt követőknek, hogy induljanak, és felemelt fejjel elindult a kordonok végénél álló fekete kisbusz felé. Még mielőtt kinyitotta volna az ajtaját, megpördült és a nevét skandáló tömeget hangját hallva egy széles, már-már hátborzongató vigyor terült szét az arcán. Végre megkapta a figyelmet, amire egész életében vágyott. Felüvöltött és ökölbe szorított kezével a levegőbe ütött, mire mindenki egy emberként sikoltott fel, majd egy heves mozdulattal jobbra rántotta a jármű ajtaját és beugrott az egyik ülésre. Vele szemben már ketten ültek, akik felkapták a fejüket, amikor a kinti zaj hirtelen hangosabb lett.

-Szépfiú! – intett a kezében tartott napszemüvegének szárával, amit az előbb majdnem lelökött a fejéről az ajtó teteje, a barna hajú férfi felé, aki éppen egy megviselt jegyzetfüzetbe írt valamit.

-Marcus, ha még egyszer így hívsz, én letépem a pöcsödet és majd akkor meglátjuk, hogy mennyire leszel népszerű a csajoknál – válaszolta unottan, fel se nézve a göndör hajú, amitől a másik arcán lévő mosoly még szélesebbé vált.

-Vicces vagy – mondta, majd kihúzta bőrdzsekijének zsebéből az öngyújtóját és addig kattintgatta, amíg fel nem lobbant az apró, narancssárga láng.

-Tedd azt le, te piromániás! – szólalt meg a banda dobosa, Adam és megpróbálta elvenni tőle, de a férfi nevetve elrántotta a kezét, ami miatt a tűz hirtelen kialudt. – Mehetünk! – kopogtatta meg a vezetőülést tőlük elválasztó ablakot, mikor végre Storm is beszállt, majd a jegyzetelő sráchoz fordult. – Jó újra látni téged, Fern! – fogott vele kezet.

-Hát szokj hozzá, hogy mostantól jó sokat fogsz látni – mosolygott rá halványan a fiú, majd tekintete egy pillanatra Marcusra tévedt, akinek ajkai közül már egy füstölő cigaretta lógott ki. – Komolyan? Itt bent? – kérdezte szemrehányóan, de az teljesen figyelmen kívül hagyta. - Ideje volt már, hogy megérkezzetek, vagy egy órát vártunk rátok. Nem igaz, hogy én előbb értem Londonból Vancouverbe, mint ti Los Angelesből.

-Tettünk egy kis kitérőt Portlandbe – magyarázta a fekete hajú és elkezdte ujjai között pörgetni a dobverőit, amiket mindig magánál tartott. Storm azt állította, hogy még velük is alszik, de azt, hogy erről miért tud, már nem árulta el.

-Egy sztriptízbárba, hogy pontos legyek – tette hozzá vigyorogva a basszusgitáros.

-Ugye most csak szórakoztok velem? – szólalt meg a kisbusz negyedik utasa, a lány, aki eddig csöndben hallgatta őket.

-És te ki vagy? – dőlt előre az énekes, könyökeivel behajlított térdeire támaszkodott és egy apró mozdulattal lepöckölte a hamut a cigije végéről, miközben a vele szemben ülő nőt szuggerálta, aki egész végig a telefonja képernyőjét bámulta.

-Cassie Etric, turnémenedzser – felelte unottan és kisöpört egy szőke tincset a szeme elől.

-Kedves Cassie – tette tenyerét a lány combjára Marcus, mire az felkapta a fejét és szúrós tekintetét a férfire szegezte. – Nincs kedved majd meglátogatni engem a hotelszobámban? – mondta és fogait egy pillanatra kivillantva húzódott szája arra a bizonyos félmosolyra, amitől rajongók millióinak remegett volna meg a lába.

-Nem, Fern sokkal jobban bejön, mint te – suttogta fenyegető hangsúllyal és lelökte magáról a kezét, amire a zenész arcán egy pillanatra csalódás futott át. Nem sok nő volt, aki visszautasította volna őt.

-De Fern meleg! – vágott vissza neki éles hangon, mire az említett irritáltan megforgatta a szemeit és inkább az ablak felé fordult.

-És mégis előbb lefeküdnék vele, mint veled! – fordult vissza a lány a mobiljához, még mielőtt lekevert volna egyet a másiknak. Jól leplezte, de forrt benne a düh és máris megbánta, amiért elvállalta ezt a munkát. A válaszára a zenekar másik két tagja harsányan felnevetett, míg Marcus csak megvonta a vállát és egy nagyot szívott a cigijéből. Ahová most mennek, ott több százan szívesen igent mondtak volna az ajánlatára és belőlük páran vele is fogják tölteni az éjszakát.

-Marcus, hány csaj is volt már meg ma? – nyúlt át a dobos feje fölött a vörös hajú és megbökte az énekes vállát.

-Mindhárom légiutaskísérő a gépről, meg az egyik táncoslány – válaszolta olyan hangon, mintha ez lenne a világ legmindennapibb dolga, ami számára talán az is volt.

-Egy pöcs vagy Marc, de az állóképességed csodálatraméltó – mondta a basszusgitáros, mire a frontember felhorkantott, majd lehúzta az ablakot és kidobta rajta a teljesen elszívott cigarettát.

-Lehetne bennetek egy kis tisztelet a nők iránt! – szólalt meg Fern, mire mindenki felé fordult.

-Úgy könnyű tisztelni őket, hogy nem áll rájuk fel! – vigyorodott el szinte gonoszan Marcus és szájához emelte a vodkásüveget, amit a mellette lévő minibárból vett ki egy pillanattal ezelőtt. A barna hajú lassan megrázta a fejét és száját elhúzva inkább visszafordult a füzetéhez.

-Te vagy a legnagyobb fasz, akivel valaha találkoztam – motyogta felhúzott szemöldökökkel, de a hangja megremegett.

-Hát tényleg elég nagy vagyok ott lent – tette hozzá az énekes, mire Adam nem túl erősen fejbe kólintotta.

-Most már leállhatsz! – szólt rá halkan a dobos, amit csak síri csönd követett, ami egészen addig tartott, amíg meg nem érkeztek a hoteljükhöz.

Szerencsére ott már nem várták őket sikítozó rajongók, így a lemenő Nap fényében léptek be a hatalmas előcsarnokba.

-Hé, Angolka, ugye tudod, hogy nem komolyan mondtam? – lépett oda Fern mellé a frontember, mire a férfi összerezzent.

-Én viszont igen – válaszolta vissza anélkül, hogy ránézett volna a másikra, majd inkább odalépett Cassie mellé.

Miután a fiatal recepciósnő, aki jól láthatóan megbámulta Marcust, átnyújtotta nekik a szobáikhoz tartozó kulcskártyáikat és miután biztosította őket, hogy a csomagjaik már megérkeztek, mindannyian beléptek a kivilágított üvegliftbe.

-Fel fogom szedni az a csajt! – mutatott a lányra az énekes, aki most unottan a pultra támasztott kezére hajtott a fejét.

-Dehogy fogod – húzta az agyát Storm és összefűzte mellkasa előtt a karjait.

-Csak figyelj! – csapott a fenekére a Marcus, mire a vörös előreugrott és nekiütközött Cassie-nek, aki ezért karon vágta.

Fern-nek ötlete sem volt hogyan, de végül a basszusgitáros és Adam is az ő szobájában kötött ki. Mindhárman az óriási ágyon feküdtek, Storm a dobos lábát használta párnaként és minden egyes mozdulatával majdnem oldalba rúgta az angolt. Olyanok voltak, mint egy emberekből álló rakás. A felettük lévő levegő fehér füsttel telt meg, mivel mindannyian már elszívtak egy-egy füves cigit. Csak egy szokásos este volt.

-Nem gondoljátok, hogy ezért ki fognak dobni minket innen? – kérdezte a fekete hajú és lassan meglegyezte az arca előtti levegőt, hátha friss oxigénhez tud ezzel jutni, de a próbálkozása sikertelen volt.

-Túl sokat fizetünk ahhoz – nevetett fel Fern, aki már hetek óta nem érezte magát ilyen nyugodtnak. Legalább egy jó dolog kisült abból, hogy eljött ide. - Nem tudjátok, hogy hol van Marcus? – kérdezte, miközben azt nézte elbűvölve, hogy a felette lévő lámpa egyik izzója fényesebben világít, mint a mellette lévőé.

Még mielőtt választ kaphatott volna, a szomszédos szobából áthallatszódott egy női sikoly és valami koppant a falon.

-Megvan – bólintott mindenféle meglepettség nélkül az angol.

-Várjunk csak, az az én szobám! – pattant fel hirtelen Storm és a farzsebéhez kapta a kezét. – Az a fasz ellopta a kulcskártyámat! – üvöltötte és az ajtót szinte feltépve kiviharzott a szobából, majdnem fellökve az éppen bekopogni készülő Cassie-t.

-Srácok! – lépett be, majd azonnal elfintorodott, amikor belélegezte a bent terjengő bűzt. – Jézusom, ez szörnyű! – rázta meg a fejét és orrát két ujja közé csippentette. – Ideje lenne aludni mennetek, már hajnali négy és holnap koncertetek van! – folytatta szörnyű orrhangon, aztán megfordult, hogy kimenjen.

-Esti mesét is mondasz, Anyu? – szólt utána Fern, mire a vigyorgó lány egyszerűen bemutatott neki.

-Ja és szellőztess is ki! – tette hozzá, aztán Adammel a sarkában eltűnt a folyosón.

A férfi egy nagy sóhajjal felállt, bezárta az ajtót, kinyitotta az egyik hatalmas üvegablakot, majd úgy ahogy volt, égő lámpafény mellett, teljesen felöltözve bezuhant az ágyba és úgy elaludt, mint akit kiütöttek.

Nyolc órával később arra ébredt fel, hogy valaki szörnyen hangosan veri azt ajtaját. Kikászálódott az ágyából, majd mezítláb rálépett a fehér, hideg kőre, amitől meztelen karján felállt a szőr. Nem emlékezett, hogy mikor vetkőzött le, de valószínűleg az éjszaka közepén felébredhetett és valahogyan lehúzott magáról az alsónadrágján kívül mindent. És most valaki úgy dörömbölt az ajtaján, mintha az élete múlott volna rajta. Odasietett, majd miután haját ujjaival hátrafésülte, lenyomta a kilincset.

-Végre már! – lépett be Marcus, kezében két bögrével, szintén kifejezetten alulöltözötten.

-Neked is jó reggelt! – morogta az alacsonyabb és hátrébb lépett, hogy a másik be tudjon jönni. – Tudod, hogy kik viselnek napszemüveget beltérben? – mutatott a most is a férfi orrán pihenő, elengedhetetlen kiegészítőjére. – A másnaposok, a seggfejek és a rocksztárok. És rád ezekből mindhárom igaz – vigyorodott el.

-Ez fáj! – tette kezét a szívére az énekes, miután az egyik bögrét átadta a még fáradt Fern-nek. – Csak bocsánatot akartam kérni a tegnapi miatt. Eléggé övön aluli volt azzal basztatni téged – hajtotta le a fejét, és látszott rajta, hogy tényleg sajnálja. – Főleg azok után, amiken keresztülmentél.

-Felejtsük el, haver! – legyintett az angol, majd vállon csapta a másikat. – Hallottam jó éjszakád volt! – nézett rá mosolyogva.

-Csak a szokásos – rántotta meg a vállát egykedvűen a frontember. – Semmi különleges.

Mivel a másik erre már nem tudott mit mondani, inkább belekortyolt a kávéjába, de szinte azonnal vissza is köpte.

-Ebben meg mi a fasz van? – kérdezte undorodva, miközben a száját törölgette.

-Vodka – válaszolta Marcus és egyben lehajtotta a sajátját.

-Nem fogom túlélni ezt a turnét – sóhajtotta Fern és megpróbálta leerőszakolni a torkán a folyadékot.