Beomgyu csak egy bágyadt mosollyal üdvözli idősebb barátját, amikor az szinte berohan az ajtón, és lihegve leveti a sapkáját. Idegesen rózsaszín tincseibe túr, majd egy gyors köszönés és bemutatkozás után egyből a sötét hajúhoz fordul.

- Mondhatom én neked, hogy vigyázz magadra! - dorgálja meg, mire Taehyun harsányan felnevet. - Na, gyere, vegyük fel a kabátod - kezdi el felöltöztetni, pár szenvedéssel teli hosszú perc múlva pedig már mindhárman az utcán sétálnak. - Biztos, hogy bírsz annyi cuccal? - fordul a szőke felé, ő pedig erre bólint egyet.

- Ezt tőled is kérdezhetném - utal a legidősebb hátán utazó Beomgyura, aki szemeit lehunyva pihenteti fejét Yeonjun vállán.

- Ja, nem nehéz - vágja rá. - Öcsi, alszol?

- Ha nem érezném úgy, hogy mindjárt kihányom a semmit, aludnék is - morog a kérdezett.

- Ah, viccelődik, akkor már jobban is van - forgatja a szemét a rózsaszín hajú, mire a legfiatalabb felkacag. - Ha hazaérünk, főzök nektek instant levest, arra még képes is vagyok.

Taehyun az egész út alatt minél közelebb tartózkodik az újonnan megismert fiúhoz, épphogy nem buknak fel egymásban; ennek ellenére Yeonjun nem jelzi neki, hogy zavarná, ehelyett teljesen átlagos, iskolával és tanulással kapcsolatos kérdésekkel halmozza el, így kellemes beszélgetéssel töltik az utat, és a szőke figyelme is elterelődik a barátja iránti aggodalomról.

- Te tudod a kódot? - csodálkozik, miután nemes egyszerűséggel bejutnak a ház földszintjére, és becsukja idősebb társai mögött az ajtót.

- Volt jópár alkalmam megjegyezni - mosolyodik el Yeonjun. - Viszont kulcsom nincs. Öcsi, a tied hol van?

A mondat végén mindketten a kérdezettre pillantanak, aki viszont semmit nem reagál: a lehető legbékésebben szundít barátja hátán. A másik kettő fiú egymásra néz, az idősebb igyekszik visszatartani a nevetését a helyzet abszurdsága miatt, mire Taehyun is elvigyorodik.

- Nem szép dolog, de szétnézek a táskájában - szólal meg, miközben lepakol maga elé mindent, és leguggol, hogy keresgélni kezdjen.

- Innen látom, milyen rendetlenség van - horkan fel a társa, ő pedig egy pillanatra felnéz.

- Te is rendmániás vagy? - kérdezi, majd folytatja a kutakodást.

- Annyira nem, de amit ő művel a dolgaival az már nekem is sok.

- Én el sem tudnék igazodni- Megvan! - emeli fel a keresett tárgyat, aztán újra összepakol, és pár percnyi további cipekedés, valamint a helyes kulcs megtalálása után belépnek a lakásba.

Ahogy Yeonjun lefekteti Beomgyut az ágyára, és betakarja, a legfiatalabb bizonytalanul körbenéz a félhomályban úszó szobában; bár már másodjára jár itt, legutóbbi alkalommal nem igazán figyelt a környezetére. Elhaladva az íróasztal mellett a falra téved a tekintete, vagyis inkább az arra ragasztott papírra, melynek tetején ez áll kusza betűkkel: Taehyun-lista.

Figyelmesen halad végig mind a nyolc ponton, amint pedig a végére ér, meghatódva pillant hátra a rózsaszín hajúra, aki készségesen mellette terem.

- Te... tudtál erről? - Az idősebb csak rázza a fejét, majd a szőke vállára teszi a kezét.

- Nagy vonalakban elmesélte, mi van veled, de erről nem szólt - válaszol. - Gyere, csináljuk meg a levest, közben beszélgethetünk - vezeti ki a konyhába, ahol előkészítik a szükséges dolgokat a főzéshez.

- És... miket mondott? - kérdezi halkan Taehyun, igyekezve legyőzni félénkségét a fiú közelében, több-kevesebb sikerrel.

- Hát, azt, hogy pánikbeteg vagy, aztán még a legelején tőlem kérdezte meg, hogy szerintem hova hívjon el. Folyton aggódott, hogy hogyan segíthetne. Mindig elmesélte, miket csináltatok. Őszinte leszek, rengeteget változott miattad. De jó irányba - teszi hozzá, ahogy látja a röpke pánikot a fiú arcán. - Nem tudom, mondhatok-e ilyet, de jót tett neki, hogy vigyáznia kell rád. Igyekszik nyitottabb lenni - fordul teljes testtel felé, miután felteszi a vizet forrni.

A másik hirtelen köpni-nyelni nem tud, pár másodpercig csak maga elé meredve igyekszik feldolgozni a kapott információkat. Az eddig érzett bűntudat, miszerint csak teher lehet mindenkinek kezd elhalványulni, helyét egy erőteljes megnyugvás veszi át.

Szinte csodálkozva néz fel Yeonjunra, aki karjait oldalra nyújtva, egy féloldalas mosollyal az arcán áll előtte.

- Na, gyere, hadd öleljelek meg - szólal meg, miután a fiatalabb hezitálni látszik; a szavakra óvatosan a másikhoz lép, és a háta mögött összekulcsolja az ujjait.

- Beomgyu szerencsés, hogy te vagy neki - bukik ki belőle, miközben a könnyei megerednek.

- Beomgyu szerencsés, hogy te vagy neki. Mellesleg, neked is itt vagyok. Leszünk barátok? - A kérdésre még inkább zokogni kezd, melyet az idősebb nem tud mire vélni. - Ezt vehetem egy igennek? Na, mi a baj? - faggatja aggódva.

- Soobinra emlékeztetsz engem - szipog. - Tudod, ki az a Soobin?

- Tudom - simít végig a feje tetején Yeonjun, miközben közelebb húzza magához. - De Beomgyu és én a barátaid vagyunk, ha nem is helyette, de vele együtt. Még ha sokszor úgy is tűnik, senki sincs egyedül, Taehyun.