Apró mocorgásra és fényhatásokra ébred, mire bágyadtan nyitja ki a szemét. Megerőltetve magát felemeli a fejét, így megpillantja az ágy másik felén Taehyunt, ahogy térdeit felhúzva üldögél, és egy vastag füzetet a combjára fektetve nagyban körmöl, mellette pedig egy kis lámpa ad gyér fényt. Teljesen ébernek tűnik: szemeiben az álmosság legapróbb jelét sem lehet észrevenni, valamint a pizsamáját is lecserélte már egy kapucnis pulóverre és egy farmerre. Beomgyu fáradtan sóhajt, majd közelebb hajolva rekedt hangon megkérdezi:

- Mit csinálsz? - Hangjára a szőke érdeklődve fordul felé, a szokásos félénk mosolyával.

- Naplót írok, a pszichológusom kérte. Mindennap le kell jegyeznem, mit ettem, volt-e rohamom, ha igen, akkor a körülményeit, és valami egyéb eseményt, ami fontos lehet a későbbiekben. Tegnap elfelejtettem, szóval gondoltam amíg alszol, bepótolom - magyarázza a tollat rázogatva a kezében, a másik fiú pedig csak kómás bólintásokkal reagál. - Ugye nem keltettelek fel? - Beomgyu legyint, miszerint nem érdekes, viszont ezután újabb kérdést tesz fel.

- Mióta vagy fent?

- Körülbelül egy órája... Most fél kilenc van - válaszol a telefonjára pillantva, majd folytatja az írást. - Mindjárt végzek, addig elmehetsz átöltözni, utána reggelizhetünk, ha akarod. - Az idősebb beleegyezve ebbe kimászik a takaró alól, aztán hátizsákját megfogva kilép a folyosóra, onnan pedig a fürdőszobába.

Lajhárokat megszégyenítő sebességgel átváltja pizsamáját a tegnap is hordott melegítőnadrágra és pulcsira, majd unott tekintettel a tükörbe néz.

Minden reggel úgy érzi, haja felülmúlja az előző napi kócosság-szintet, valamint azok a sötét karikák is egyre nehezebben tűnnek el a szemei alól. Megragadva a fésűjét alig egy perc alatt megigazítja tincseit, hogy elfogadhatóan nézzenek ki, aztán a csapot a leghidegebbre állítva megmossa az arcát, hátha egy éberebb állapotba hozhatná magát; nincs hozzászokva ahhoz, hogy hétvégén tíz óránál korábban keljen.

Fogkeféjére pillantva csak legyint egyet: úgyis most fognak reggelizni, azon a kevés időn már nem múlik. Szemeit dörzsölgetve ballag vissza Taehyunhoz, akivel aztán együtt vonulnak le a lépcsőn a konyháig, ahol a család többi tagja helyett egy, az asztalon heverő gofri-torony fogadja őket. A látványon örömtelien egymásra néznek, majd sietve letelepednek az édességkupac mellé, és nekilátnak az elfogyasztásának, immáron a fáradtság bármilyen jele nélkül.

A rágcsálás közepette Beomgyut többször is büszkeség tölti el, ahogy időnként kivételesen nyugodt barátjára pillant. Most, hogy már ismeri a hátterét, tudatosul benne, a fiatalabb valójában mennyire erős, hiába tűnik elsőre az ellenkezőjének.

Ha ő lenne a helyében, valószínűleg már nem élne...

- Megjött a cica! - Taehyun izgatott hangjára kizökkentve fordul oldalra, és követve a fiatalabb lépéseit, az ablakpárkányon észreveszi a fehér szőrgombócot, ahogy kíváncsian figyel az üvegen át. A fiatalabb fiú hezitálás nélkül nyitja ki a hátsó ajtót, majd lép ki a teraszra, ahonnan aztán int társának. - Gyere!

A sötét hajú követi őt, és leülnek a csempére, a macska pedig pár másodperc múlva már a szőke ölében tartózkodik. Beomgyu egy apró mosollyal figyeli őket, arcát enyhén csípi a reggeli hideg levegő, ám a Nap fénye miatt nem érzi azt, hogy fázna. A fűszálakon lágyan csillognak a harmatcseppek, ahogy a kerítésen is, ezzel milliárdnyi ragyogó csillagot hozva a nappalba, melyhez Taehyun kacaja és a cica dorombolása ad kellemes aláfestést.

Bizonytalanul a kiskedvenc felé nyújtja a kezét, hogy megismertesse vele az illatát, majd látva, hogy nem hátrál tőle, végigsimít a hátán, melyet a fiatalabb fiú szinte lenyűgözve néz végig.

- Lefotózlak titeket - jelenti ki, miközben felemelve a macskát Beomgyu lábára helyezi, majd felpattan. Az idősebb hátrafordulva látja, ahogy barátja szinte rohan az emeletre, amely miatt egy rövid nevetés hagyja el a száját, miközben újra az apró szőrmóknak szenteli figyelmét.

Ujjai bizonytalanul cikáznak a puha bundában: nem túl gyakran találkozott állatokkal, nem hogy hozzájuk is érjen. Gyerekkora végeztével kiveszett belőle az irántuk való rajongás, mégis ezúttal egészen kellemes érzéssel tölti el a piciny tappancsok egyenetlen taposása a combján.

- Valaki hívott. - Taehyun hangjára felkapja a fejét, a szőke pedig kifejezéstelen arccal nyújtja neki a telefonját, míg másik kezében a kamerája lapul.

- Yeonjun - motyogja a barátja, miközben tárcsázza a számot, és a füléhez emeli az eszközt, a következő pillanatban pedig már néma csendben ülnek, várva a válaszra a vonal túlsó végéről.

- Szia öcsi, zavarlak? - csendül fel az ismerős hang.

- Szia, nem, szerinted miért hívtalak vissza? - kérdez vissza Beomgyu egy éles, pillanatnyi nevetés kíséretében.

- Jó, figyelj, egyik haverom nagytakarítást tartott, és talált egy kék polaroidgépet, gondoltam neked vagy Taehyunnak kellhet esetleg. Elhoztam, nehogy a kukában végezze - magyarázza Yeonjun. - Érdekel?

- Aha, persze - válaszol a sötét hajú.

- Mikor mész haza?

- Valamikor délután. Miért? - A mondat közben lopva Taehyunra pillant, aki bár érdeklődve néz vissza rá, nem tudja elrejteni a csalódottságot a tekintetéből, miszerint várja, hogy újra vele foglalkozzon.

- Van kedved együtt vacsorázni valahol? - Az ajánlatra halványan elmosolyodik.

- Persze, majd még hívlak és megbeszéljük.

- Oké. Jó szórakozást Taehyunnal. Szia.

- Köszi, szia. - A hívás végeztével barátja felé fordul. - Na, újra a tiétek vagyok - simít végig a még mindig az ölében ülő macska hátán, a szőke hajú fiú pedig egy pillanat alatt lesz újra izgatott, ahogy előveszi a fényképezőgépét, majd hevesen magyarázni kezdi, Beomgyu milyen pozíciókba helyezkedjen a fotók elkészítéséhez.