Szerda reggel Taehyun a lehető legnagyobb jókedvvel battyog padtársa mellé - a múlt hét péntekre emlékezteti ez a hangulat. Amint köszön, és előpakolja a cuccait, heves lelkesedéssel kezd mesélni Beomgyunak, aki kíváncsian hallgatja a fiatalabb minden egyes szavát; habár kezdi elveszíteni a fonalat, mitől függ, hogy épp milyen állapotban van társa lelkivilága.

- Képzeld, tegnap kipróbáltam a gépet, és imádom, nézd, miket fotóztam! - Elővesz egy borítékot a füzete alól, melyből kiborít öt apró fényképet. - A régit is elővettem, azokból is mutatok majd néhányat, ha szeretnéd - folytatja, ahogy az idősebb magához veszi a fotókat, és gondosan megvizsgálja őket.

Az egyiken maga Taehyun látható: kicsit félénk, ugyanakkor széles mosollyal néz a kamerába, lerí róla, hogy régen szerepelt már akármilyen képen, mégis eltökéltebbnek látszik, mint valaha.

Kettőn a szülei, egymást szorosan átkarolva, tekintetükben csak a színtiszta szeretet tükröződik, melyre Beomgyu kellemes érzései mellé egy cseppnyi irigység is társul, de ezt lenyelve csak csodálkozva figyeli a fényképeket.

A negyediken egy fehér macska álldogál, sárga íriszeivel kíváncsian leskelődik előre, miközben a hátán Taehyun keze hever; erre kérdőn pillant fel a fiatalabbra.

- Ő nem az enyém, az utcánkban lakik, de mindig átjár hozzánk - szólal meg a szőke közelebb hajolva. - Kicsit le kellett fognom, hogy ne menjen ki a képből...

- Aranyos - kuncog fel az idősebb, óvatosan megfogva az utolsó darabot, melyet megpillantva nyel egyet, és igyekszik elrejteni a tekintetéből a meglepettséget.

Egyből érzi azt a hatalmas bizalmat, amit Taehyun sugároz felé azzal, hogy a kezébe adja ezt a polaroidot, és most már véglegesen elveszett a kételyek világában, miszerint alkalmas-e arra, hogy a barátja legyen.

Nem tudja, hogy az égő fehér gyertyára nézzen, vagy az alatta lévő kézzel írt szövegre: "csak reménykedem abban, hogy egyszer még találkozhatunk."

Amikor felemeli a tekintetét, társa csak keserűen mosolyog vissza rá, ő pedig megfogva a kezét megszorítja azt - a bőre által sugárzott hirtelen hideg mindig meglepetésként éri -, mire a szőke pupilláiban némi megkönnyebbülés csillanna fel.

A szeme sarkából látja, ahogy a terembe belép Kai és a baráti köre, Taehyun pedig reflexből megszünteti a kontaktust kettőjük között, és gyorsan az utolsó képre helyezve a tenyerét eltünteti azt a pad tetejéről, majd lassacskán a többit is megragadja, hogy visszahelyezze őket eredeti helyükre; ám ekkor mindketten arra lesznek figyelmesek, hogy a nemrég megjelent csoport az asztaluk előtt áll, és lenézően pillantanak rájuk. Beomgyu már érzi, mi fog következni, rengetegszer látja ezt a jelenetet a folyosón idegenekkel - ám azt hitte, ők szerencsésen kimaradnak ebből.

Hát, eddig tartott a béke - gondolja, miközben sóhajtva hátradől, és felemeli a fejét.

Érzi a megannyi tekintet nyomását, de nem enged neki, többre tartja magát annál, minthogy levesse a büszkeségét ex-barátja előtt. Hallja Taehyun zaklatott levegővételeit, és egy pillanatra ránézve látja pupilláiban az összezavarodott félelmet; ezért pedig már fejben el is átkozza Kait.

- Mi van? - kérdezi türelmetlenül. - Csak álltok, vagy mondtok is valamit?

- Elég nagy a pofád, ne törjük be? Vagy majd megteszi az apád, ha megbuksz matekból? - Beomgyu érzi az idegességet a mellkasában; nem a szavak miatt, sokkal inkább az irritálja, hogy annak idején hagyta a fiúnak, hogy valamennyire megismerje, így tudjon a családi hátteréről. Kétségkívül hiba volt.

Pedig akkor még hitt a kapcsolatukban: sokak szerint hasonlítanak egymásra mind a külsejük, mind a tulajdonságaik - de neki már csak az tűnik fel, hogy ugyanolyan a frizurájuk.

- Figyelj, ha te megúsztad tavaly, velem sem lesz másképp. - A mondat közben arra lesz figyelmes a szeme sarkából, hogy padtársa a lehető legkisebb mozdulatokkal igyekszik elpakolni a kint maradt polaroidokat, ez viszont pont elég arra, hogy rá is figyeljenek.

- Mit rejtegetsz, néma gyerek? - Mielőtt még bárki is kapcsolathatna, Kai kikap a szőke kezéből két fotót. - Egyem meg, egy profi fotóssal van dolgunk! Vajon mi lenne, ha... széttépném? - A kérdés végére már csak a két darabka hever a kezében, Taehyun tekintetében pedig egy világtragédia tükröződik, íriszei a legapróbb könnyektől csillognak. - Istenem, hát sír! Nem kéne inkább a lányokkal barátkoznod? Végiggondolva... ők is férfiasabbak nálad - von vállat.

Beomgyu egyre dühösebb, ahogy hallgatja a szavakat, és látja barátja sikertelen kísérletét az egyben maradásra - pár másodperc után szipogva hajtja le a fejét.

Nem gondolkozik tovább, felpattan, és megragadja Kai csuklóját, majd erősen megszorítja azt.

- Befejeztétek? - kérdezi idegesen.

- Nem-

- Akkor jó, mert a többire senki sem kíváncsi, szóval akár mehettek is, ne vergődjetek itt feleslegesen.

A másik erre fintorog egyet, ahogy elengedik egymást, aztán oldalra bökve a fejével lassan eltávolodnak az asztaltól, de a vezér még ledobja a két képet eléjük: a macskát épségben, ugyanakkor Taehyun szelfijét két darabban.

- Figyelj, csak egy tanács... Szerintem ne próbálkozz a mosolygással. - Ezzel végleg elvonul, de Beomgyu még utána kiált.

- Szerintem ne próbálkozz az oltásokkal, elég laposak! - Lassan visszahelyezkedik a székére, és közelebb húzódik a zokogó barátjához. - Mondanám, hogy sírd ki magad nyugodtan, de ez a seggfej annyit sem ér, hogy szomorkodj miatta. - Követi a tekintetét az asztalon heverő kettétépett fotóra.

- Egyszer voltam tényleg boldog... - pityereg a fiatalabb, a szokásosnál is jobban kapkodva a levegőt.

- És leszel többször is, csak hagyd figyelmen kívül ezeket a hülyéket. Készítesz új képeket, jobbakat, mint valaha, ha akarod, csinálhatjuk együtt! - simít végig a vállán, belül pedig egyre jobban sajnálja, hogy valaha is szóba állt Kaijal.

- Komolyan mondod? - pillant fel rá a szőke csodálkozva.

- Persze. Péntekhez mit szólsz? Fotózunk együtt, profibbak leszünk, mint bárki más. Benne vagy, hm? - Taehyun bólogatására és halk nevetésére olyan hatalmas megkönnyebbülést érez, mint még soha.