Ahogy egyre közelebb érnek a pláza épületéhez, Beomgyuban felmerül a kérdés, valóban jó ötlet volt-e ide jönniük; hiszen bár egyelőre nem látszik barátján, hogy ideges lenne, fél, hogy ez meg fog változni. Reggel Yeonjunt is felhívta néhány biztató szó reményében, és hogy persze megköszönje az ötletet, de már azon beszélgetés hatása is kezd elhalványulni.

A nap folyamán Taehyun igen beszédes volt magához képest: ismét a nővéréről mesélt, futólag megemlítette, hogy az orvosa szerint egyelőre jól haladnak a terápiával, így továbbra sem kell gyógyszerekhez folyamodniuk; valamint az is szóba került, hogy születésnapjára (február ötödike) nagy valószínűséggel kaphat egy macskát, amire már régóta vágyik. Beomgyu pedig csak hallgatta, magát is meglepve azzal, hogy őszintén örült barátja boldogságának (még akkor is, ha ezt szavakkal kifejezni már nem a legjobban képes).

Amint belépnek az ajtón, ösztönösen egyből közelebb lép a szőkéhez, hogy valamilyen szinten támaszt nyújtson neki a megannyi ember között, de a fiatalabb csak izgatottan pillant körbe-körbe, mint akit nem is érdekel a körülötte lévő tömeg.

- Azt hiszem, itt vettem a mostani fényképezőgépem is - szólal meg kiszemelve egy üzletet, majd miután kap egy megerősítést társától, szaporábbra veszi a lépteit, a fekete hajú pedig belül erőteljesen szurkolni kezd, hogy legyen elég pénze, vagy legalább ne álljon túl messze tőle. Ezen rágódva követi a szőkét, aki teljesen otthonosan mozog a polcok között, alig egy perc múlva már a kiszemelt eszközök előtt állnak.

Míg Beomgyu nyugodtan fújja ki a levegőt, mikor megpillantja, hogy másfélszer annyi pénze van, mint szükséges, Taehyun ekkor kezdi el idegesen harapdálni az alsó ajkát, valamint tekintete is ködössé válik.

- Nem értem, miért vetettem fel, amikor ki sem tudnám fizetni... - motyog csalódottan, reménytelenül a polaroid fényképezőgépeket vizsgálva.

- Hé, hé, hé! Melyik színű tetszik? - szakítja közbe az idősebb, mire meglepetten kapja fel a fejét.

- Beomgyu, nem kell...

- Melyik színű tetszik? - kérdezi újra, továbbra sem tágítva.

- A sárga...

- Ezen ne múljon - veszi le a polcról, majd lassan a pénztár felé indul, nyomában egy összezavarodott Taehyunnal.

- De ez nagyon sok, Beomgyu. Veled mi lesz? - kérdezi aggódóan.

- Úgysem költeném másra, és nem fogom azt nézni, ahogy itt csorgatod a nyálad szomorúan - torpan meg a magyarázat idejére, szembe fordulva társával, aki ezúttal úgy tűnik, megadta magát. - Gyere, kifizetjük, és remélem tudod, hogy nem tartozol ezért semmivel. - Taehyun végre beleegyezően elmosolyodik és bólint, így nyugodt lélekkel áll be a sorba.

- Köszönöm - szólal meg felocsúdva a sokkból, ahogy kilépnek az üzletből, és Beomgyu átadja neki a dobozt. - Igazán... nem tudok mit mondani - kacag fel. - Szeretnél még valahova menni?

- Néhány pulcsim elhasználódott az utóbbi időben, szóval, ha nem baj... - A szőke csak hevesen bólogat, így továbbállnak.

Egy ideig békésen válogatnak a ruhák között, Taehyun is elfoglalja magát, amíg a másik nézelődik; időnként kikérik egymás véleményét a választott darabokról, egyszóval minden zökkenőmentesen halad - amíg egyszer Beomgyu hátrafordulva arra lesz figyelmes, hogy barátja feszülten pillant vissza rá. Egyelőre nem úgy néz ki, mint aki pánikroham szélén áll; egyszerűen csak látszik rajta, hogy már kellemetlenné vált számára ennyi ember között tartózkodni.

- Rosszul vagy? - kérdezi halkan, odasétálva hozzá, mire a szőke feszesen kapja felé a fejét.

- Kicsit - motyog, az idősebb pedig egy szó nélkül fogja meg a csuklóját, és vezeti ki a friss levegőre, majd távolabb viszi a tömegtől.

- Lélegezni tudsz? - fordul felé, de a karját továbbra sem engedi el; társa bólogatására kienged egy mély sóhajt. - Le szeretnél ülni?

- Csak menjünk hozzátok, fázom - mondja panaszosan, Beomgyu pedig lejjebb csúsztatva tenyerét megfogja a kezét, mely még a szokásosnál is hidegebb, körülbelül mintha egy jégcsaphoz ért volna hozzá.

Nem törődve azzal, hogy a körülöttük lévők esetleg mit gondolhatnak róluk, összekulcsolt ujjakkal teszik meg a negyed órás utat a lakótelepig, ahol pár másodpercre megtorpannak, amíg a sötét hajú beüti a kódot.

- A liftben nem félsz, ugye? - érdeklődik. - Mármint, gondolom ilyenkor nem esne jól öt emeletet lépcsőzni...

- Amíg nem ragadunk bent, semmi gond nincs - von vállat a másik, próbálva elsimítani a szituációt.

Egy örökkévalóságnak tűnik, amíg végighaladnak a folyosón, majd kikeresve a megfelelő kulcsot végre bejutnak a lakásba, ott pedig lepakolva az előszobában, az idősebb szobájába vonulnak.

- Nyugodtan takarózz be - biccent az ágya felé, Taehyun pedig kissé félénken él az ajánlattal. Beomgyu lassan helyet foglal mellette, és aggódóan figyeli társát, aki enyhén reszketni is kezdett, mióta beléptek a helyiségbe. - Csinálok egy teát, próbálj meg megnyugodni, rendben? - simít végig a fiatalabb arcán, melynek hőmérsékletével érzékei szerint nincs nagy probléma, majd megigazítva szőke tincseit feltápászkodik, barátja pedig kétségbeesetten pillant távolodó alakja után, valamint ugyanígy figyel rá, amikor Beomgyu már a tele bögrével csoszog vissza a szobába.

- Sajnálom - süti le a szemét, ahogy találkozik a tekintetük.

- Ne sajnálj semmit - válaszol az idősebb, majd újra elhelyezkedik az ágy szélén. - Tessék, tettem bele egy kevés cukrot is - nyújtja felé a teát, Taehyun pedig egy apró hálás mosoly kíséretében elveszi, és belekortyol.