Teaidőre értek haza. Lord Franchyes végzett szokásos udvari sétájával, amikor befordultak a ház elé. Fehér vászonkabátban álldogált a ház előtt, és a homlokzatot szemlélte az aggok ráérős módján.

- Ő a nagyapám - mondta Rose még az autóban. - Lord Archybald Franchyes, az utolsó lord a családban. Utána kereskedők, gyáriparosok és széllel bélelt lányok következnek.

- Mit mond rólam a vendégeknek? - kérdezte George.

- Kitalálok valamit. Például azt, hogy maga a munkatársam a gyerekkórházban.

- Észreveszik, hogy még csak nem is konyítok az orvosláshoz.

- A többiek sem konyítanak. Azt sem tudják, melyik oldalon van a lépük. Nyugodtan füllentsen magáról, amit kedve tartja. Én is ezt teszem majd. És még valami. Szólítson, Rose-nak! Úgyis ezt tette az autóban, amikor kevésbé ügyelt a szavaira - mondta gunyoros villanással a szemében, és a választ nem várva, de George meglepett tekintetét elraktározva magában, kilépett az autóból.

- Rosi! - kiáltott fel boldogan az idős lord, amikor meglátta őket. - Féltem, ismét hiába várunk!

Lelkesen megrázta George jobbját.

- Üdvözlöm a házamban. Örülök, hogy ismét találkoztunk. Nagyon, nagyon örülök - bizonygatta, mert tudta, korántsem emlékszik minden ismerősre, jobb, ha nem sérti meg kérdezősködéssel a vendéget. Aztán észrevette George ruháján és az autón a sarat, magyarázat következett, majd újabb és újabb magyarázatok, ahogy a háziak sorban előkerültek. Végül Mrs. Henderson vette át az irányítást. A lányát elküldte átöltözni, majd utasította az inast, hogy mutassa meg George-nak a szobáját, és készítsen számára fürdővizet. Kilenckor, a vacsoránál találkoztak újra, az ebédlőben.

A vendégek közül Harry néhány barátja érkezett meg. Egy fiatal házaspár északról, és két fiatalember, akikkel néhányszor már Rose is találkozott.

A kölcsönös bemutatkozások után végre mindenki elfoglalta a helyét. Rose együttérzőn figyelte anyja elgyötört arcát. Jócskán előtte még a nagy esemény, és máris ideges, nyúzott. Alig várja, hogy túl legyenek a vacsorán és lefeküdhessen. A vendégek ezzel szemben kipihentek és izgatottak, csevegésre és szórakozásra vágynak. Mrs. Henderson többször is figyelmeztette a társaságot, mire hajlandónak mutatkoztak leülni, hogy felszolgálhassák a jércelevest.

Rose és George reggel óta nem ettek, jó étvággyal láttak neki a forró, ízletes ételnek. Rose egy ideig nem figyelte, mit beszélnek körülötte. Az első falatok után egy pillanatra összenevetett George-dzsal, aki férfi lévén, még Rosenal is mohóbban esett az ételnek, aztán folytatta a kanalazást.

Amíg a második fogást várták, Rose szemügyre vette a többieket. Megilletődve látta, hogy a néhány év, mely felnőtté érésük óta eltelt, mennyit változtatott rajtuk. Rosanne Archett, Charlie Archett felesége hamisítatlan úriasszonnyá vénült. Eltökélten és megingathatatlan önbizalommal billegtette magasra tornyozott hajában a színes tollakat. A fiúk pocakban és modorban egyaránt kiterebélyesedtek, pofaszakállat és tokát növesztettek, egyikük arany pecsétgyűrűt, a másik briliáns nyakkendőtűt viselt, noha diákkorukban egy kiadós sörözésre is nehezen futotta. Mindkettő legényember volt, azért érkeztek nőkíséret nélkül. Szerencse, hogy George velem jött, gondolta Rose. Belehalnék, ha August Warnerrel kellene a hétvégét töltenem.

- Sajnos ismét esett az arany árfolyama a tőzsdén. Először ilyen alacsonyra a békekötés óta - mondta Warner, aki a Henderson és a Rice családhoz hasonlóan ékszer kereskedelemmel is foglalkozott. Tagbaszakadt, vastag nyakú férfi volt, és azért utazott két napot, hogy szemügyre vegye Rose Hendersont. A szülei rágták a fülét egy ideje az unoka miatt. Koros a lány, de csinos, állapította meg, és elhatározta, meghódítja a hétvégén.

- A gyémánté azonban meredeken emelkedik - szólt közbe Franchyes nagypapa, aki fölöttébb élvezte a fiatalok beszélgetését, a szokatlanul népes asztaltársaságot. - Nekünk ez egyfelől kedvező, másfelől veszteséget hoz.

- Hogy érted, nagyapa? - kérdezte Emma udvariasan, noha több tucatszor hallotta már, a nagyapja hogy érti. Lord Franchyes az árfolyamok kapcsán soha el nem mulasztotta elmagyarázni miként hat a tőzsde a család vagyoni helyzetére.

Rose gyilkos pillantást vetett a húgára.

- Úgy érti a nagypapa, kedves Emma, hogy amit veszünk, az nekünk drága, amit eladunk, az másnak.

Hiába ragadtatta magát udvariatlanságra, nem sikerült kifognia a szelet nagyapja vitorlájából.

- A nyers kövekért, amit egyenesen a bányából hoznak, lényegesen magasabb árat kért az utóbbi három évben a Bányászati Társaság. Legalább harminc százalékkal magasabbat - rikoltotta felháborodottan az idős lord.

- Harminc százalék? Rendkívül jelentős áremelkedés - tódított unottan Rosanne Archett - Rendkívül jelentős.

- A helyzet ennél bonyolultabb, drágám - vetette közbe Rose, akit fölöttébb bosszantott Rosanne életunt ábrázata, és a megvető pillantás, amit George-ra vetett, amikor a fiú kissé illetlen lelkesültséggel lapátolta be a vacsorát. - Amit az egyik zsebünkből kiszedünk, nagyrészt átpakoljuk a másikba.

- Rose! - figyelmeztette lányát Mrs. Henderson, hogy ingoványos talajra tévedt.

- A csiszolt kövekért viszont jobb árat kapunk a piacon - folytatta zavartalanul Lord Franchyes. - Lényegesen jobb árat.

Közben megérkezett a pulyka, és a szeletelés, köretválasztás, a bor kortyolgatása egy időre elterelte a figyelmet az ékszerpiacról. Sajnos, csupán rövid időre, mert Warner nem nyughatott a bőrében.

- Sok jót hallottam az önök ékszerészeiről, Lord Franchyes. Úgy sejtem, az a gyönyörű nyakék, mely Rose keblét díszíti, szintén az önök műhelyéből került ki.

Az említett zafír nyakéket tizenhatodik születésnapjára kapta Rose, és az ékszerei közül ezt az egyet volt hajlandó viselni.

Most, hogy Warner említette, mindenki Rosera, és az aranyláncon függő, szív alakú kőre szögezte a tekintetét. A lánc csaknem a ruha kivágásának széléig ért, és a kő a telt keblek alkotta, egyre mélyülő völgy kapujában pihent.

Rose a rá irányuló figyelemtől kipirultan, bosszúsan nézett Warner kerek arcába. Ez a fajankó udvarol nekem, állapította meg mérgesen. Hogy jutott eszébe? Gyerekkorunk óta ismerjük egymást, én sose kedveltem, ő pedig ügyet se vetett rám. Így megvénültünk, hogy elkerülhetetlenül sürgős a párválasztás?

Warner rámosolygott Rosera.

- Rendkívül bájos vagy ma este, drága Rose.

- Rose kedvence ez a nyakék, mert a nagyapjától kapta - szólt sietve Mrs. Henderson, mert látta, Rose olyan választ készül adni, mely csírájában fojtja el Warner reményeit. - A háború kitörése előtt került hozzánk a kő, és édesapám azonnal kiválasztotta a nagyobbik unokája számára.

- Megszenvedtük az utolsó tíz évet - vetette közbe Anthony Abbott, a másik agglegény, aki nem látszott felismerni levetett ruháját George-on, noha Rose kicsit tartott ettől - A háború kiapasztotta mindannyiunk tartalékait

- Borzasztó - helyeselt Rosaline. - Szörnyűséges és elviselhetetlen.

- Szerencse, hogy vége - tette hozzá Mrs. Henderson. - Fájdalmas áldozatokat hoztunk a győzelemért.

- Asszonyi fecsegés - kiáltott fel Lord Franchyes. - Az áldozat nem fájdalmas, hanem dicsőséges. Hála és köszönet a mártíroknak, akik életüket áldozták a hazáért. Nincs szebb halál a férfiember számára, mint elesni a csatatéren.

Ha nem a nagyapja beszél, Rose valószínűleg kendőzetlenül kifejti ellenvéleményét, de nagyapjával szemben igyekezett udvarias maradni, úgyhogy szegény Affectre zúdult haragja, aki helyeselni mert az öregúrnak.

- Dicsőséges, gyönyörű halál a hősöké - visszhangozta meggondolatlanul Affect.

- Ne beszélj ostobaságokat, Paul - förmedt rá Rose. - Hány halottat láttál eddig? Én eleget. Mind egyforma, és mind oszlásnak indul néhány órán belül.

- Rose! - kiáltott fel rémülten Mrs. Henderson.

- Ugyan mi a különbség halál és halál között? - folytatta ingerülten a lány. - Nem mindegy, hogy mi vágja le a fejed? Az ellenség kardja, vagy a lóvasút kereke?

- A legkevésbé sem mindegy, drága Rose. - próbálta csitítani a lányt barátságosan Warner. - Az egyik mártíromság, melyet hazánk, az otthon maradottak, az ön érdekében hoz a bátor férfiember, a másik pedig vigyázatlanságból elszenvedett baleset.

- Nem kértem senkit, hogy haljon meg értem - ellenkezett Rose.

- Elveted a sulykot, Rose - szólalt meg Harry. - Mivel itthon éltél, természetesen senki nem fenyegette a biztonságodat. Ha láttad volna honfitársainkat, kiket a búr hadsereg lemészárolt, másként beszélnél.

- Lehet, megkérdezem tőlük, mit kerestek Dél-Afrikában?

- Ez már több a soknál, Rose - horgadt fel ingerülten Affect, akinek családja híres volt konzervatizmusáról. - Amit mondasz, hazaárulás.

- Akkor jelents fel!

- Természetesen senki nem jelent fel senkit - szólt közbe meglepő határozottsággal Emma. Politikai vitába keveredni illetlenségnek tartotta ugyan, mégis Rose-nak adott igazat. A viharban elpusztult madarat is megsiratta, a háborús hírekről hallani sem szeretett. - A mi házunkban bárki szabadon kifejtheti a véleményét.

- Én mégis protestálok a szentségtörő nézet ellen, mellyel Rose megkérdőjelezi hazánk nemzetközi politikáját, a jószolgálati küldetést, amit a barbár népek felemelkedéséért teszünk.

- Érvelésed talán elfogadható Kína és India estében, de miként magyarázod az amerikai függetlenségi háború vérontását, vagy a búr háborút? - kérdezte Rose.

- Azok az emberek hazánk érdekei ellen támadtak.

- Mert nem hagyták, hogy a zsebükben kotorásszunk?

- Ítéleted azért is meglepő Rose, mert, mint tudjuk, családod két nagyra becsült tagja is katonaként halt hősi halált - szólt közbe Harry békülékenyen.

- Igen. Igen - helyeselt Lord Franchyes elérzékenyülve. - Richard öcsém és Frank öcsém.

- Rose-t a meleg női lélek tüzeli a háborúskodás ellen - kedveskedett Warner. - Egy igazi nő nem is lehet más, mint békepárti.

Rose attól tartott, mérgében megüti a guta. Már éppen ki akarta fejteni, hogy legkevésbé Warner ítélete a mérföldkő a kívánatos nő jellemzőinek meghatározásban, amikor elkapta George nevető tekintetét.

George-ot a legkevésbé sem bosszantotta a vita, és Rose véleménye a hősiességről. Noha éveket töltött csatatereken, rég elvesztette hitét és harci büszkeségét. Vagyis a véleményalkotás kényszerét. Nem mérlegelt és nem bölcselkedett. Megtette, amit parancsoltak neki anélkül, hogy rágódna a parancs értelmén.

Nem csak Rose, Harry is észrevette George derültségét, és szóvá is tette.

- Az ön nézeteit sűrű homály fedi a tárgyban, Mr. Harris. Megosztaná magvas gondolatait velünk.

George arcáról eltűnt a derű, és komor, szinte panaszos arccal nézett Harryra. Eszébe sem volt összecsapásba bonyolódni. A butaság sötétje kényelmes takarást nyújt.

- Megtisztel, hogy kérdez, uram. Ritkán érdeklődnek mások George Harris véleménye iránt. Bánt is, hogy nem tudok felelni. Eléggé bánt. Sajnos ritkán olvasok újságot. Nehezemre esnék beleszólni a vitába - felelte, és nehézkesen keresgélte válasz közben a szavakat.

Miért tetteti hülyének magát, mérgelődött Rose. Mindenki bölcsebbnek kíván látszani a valóságnál. Ő miért nem? Már nyitotta a száját, hogy Harryt letorkolva védelmére kelljen kísérőjének, amikor Mrs. Henderson megelégelte a vitát, és asztalt bontott.

*

George nem tért nyugovóra miután elcsendesedett a kastély. Ruhástól dőlt az ágyra, jobb kezét a feje alá csúsztatta, és némán bámulta a plafont. Tetszett neki a szobája. Nagyon is tetszett, mert először aludt nemesi kastélyban. Hált bérkaszárnyában, kollégiumi szobában többed magával, katonai sátorban és a szabad ég alatt, de baldachinos ágyban most először.

Az esti beszélgetésen járt az esze, és legfőképpen Rosen. Imádja megbotránkoztatni a környezetét, és alaposan felvágták a nyelvét, gondolta mosolyogva. Az eszével akar hatni, pedig egyszerűbben is levehetné a lábáról a férfiakat! George szinte látta maga előtt a lányt, ahogy pirulva tűri a feléje irányuló tekinteteket. A zafír kiemelte haja vöröses árnyalatát és nyaka, keble fehérségét. George lehunyta a szemét, hogy élesebben emlékezhessen. A fűző nyomásától összeszorult, ruganyos keblekre, a köztük megpihenő, dölyfösen csillogó, mélyzöld kőre.

Gusztusos nőszemély.

George nagyapja használta ezt a kifejezést, ha kedvére való nő tűnt fel körülötte. George akkor nem értette pontosan, mire érti, mert ő is azokért a lányokért rajongott, akikért a barátai, például a szomszéd pék kissé kikapós lányáért, aki rövid szoknyát hordott, és pirosra festette a száját. Most már igen, értette. Rose-t gusztusosnak tartaná a nagyapa.

Az óra előbb éjfélt ütött, majd hajnali egyet, és a kandallóban hamvadni kezdett a tűz, amikor George felkelt az ágyról és átöltözött. Utazótáskája eldugott rekeszéből, ami az inasnak elkerülte a figyelmét, kivett egy fekete nadrágot és egy ugyanilyen színű pamut trikót. A sötétben is világító, hirtelenszőke üstökére kötött sapkát húzott, levette a cipőjét, és mezítláb hagyta el a szobát.

Rose szobájába indult keresgélni, saját meggyőződése ellenére, a titkosszolgálat feltételezésének és utasításának engedve.

Délután megfigyelte, és a vacsorához sétálva alaposan tisztázta magába a ház elrendezését. Szabályos négyszögként fogta körül a belső udvart, a vendégeket a jobb oldalon szállásolták el az ebédlő fölött, Rose szobája a balszárnyon volt, a földszinti bálteremnek megfelelően, egy szinttel George alatt. Oda tartott, mert a látszat dacára minden elhangzott szót emlékezetébe vésett délután. Még Mrs. Henderson futó megjegyzésére is felfigyelt, amit vacsora előtt intézett a lányához, hogy előző nap megérkeztek a Kimberleyből rendelt gyógyszerek. Rose szeretett különleges gyógynövényeket kipróbálni, és több alkalommal hozatott teákat Dél-Afrikából. Erre a csomagra utalt az édesanyja, és ez a küldemény érdekelte fölöttébb a titkosszolgálatot és George-ot.

A fiú elindult, és körbesétált a folyosón, amíg a kastély másik oldalára nem ért. Nem vette igénybe a lépcsőházat, hogy egy emelettel lejjebb, Rose szintjére jusson. A főlépcsőnél egész éjjel égtek a gyertyák, a cselédek az ebédlőt és a hallt díszítették az esküvőre, nem kockáztatta, hogy meglátják.

Amikor úgy vélte, jó helyen, vagyis nagyjából Rose szobája fölött jár, kinyitott egy ablakot, és kihajolva körbenézett. Innen a hátsó kertre látott, a tóra, mellette a gloriettre, és jobbra, az üvegház tetejére. Letekerte a kötelet a derekáról, hozzákötözte az ablakot elválasztó kőoszlophoz, és leereszkedett rajta. Egy emelettel lejjebb a lábával benyomta azt az ablakot, amit délután résnyire nyitott, és beugrott a folyosóra.

Rose nem zárta magára az ajtót, George csöndesen besétált a szobájába.

A széthúzott függönyöknek és a teliholdnak köszönhetően ezüstös fényben fürdött a szoba. Rose ágya balra állt, az ablak alatt párnákkal megrakott kerevet, jobbra könyves polc, zongora és körös-körül számtalan, amolyan lányos dolog, mint bekeretezett rajzok a falakon és különböző méretű rongybabák a kerevet sarkában. A zongorán nyuszit ábrázoló ügyetlen agyagszobor trónolt, amit hajdan talán maga Rose készített.

Közvetlenül az ajtó mellé, balra, terjedelmes faládát helyeztek a földre. A csomagot, amit George keresett. Az inas fölhozta, és letette az ajtóban. George vetett ugyan egy futó pillantást a ládára, de nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy közelebb menjen Rosehoz. A vastag perzsaszőnyegen mezítelen talpa nesztelen suhant.

Rose kitakarózva feküdt az ágyon, félig hason, jobb karjával egy párnát ölelt magához. Hálóinget viselt, és ahogy felhúzta egyik térdét, a hálóing felcsúszott a lábán, és láthatóvá vált gömbölyű combja, és formás lábszára. Rose az anyjára ütött, aki talán túl telt is volt a csontos angol lányok között. Amikor Rose serdülni kezdett, elkeseredetten állapította meg, hogy mellei súlyosak és gömbölydedek, és vállai a tornaórán nem döfik át a dresszt. A haját sem szerette. Hogy barna, dús és erős. George bezzeg elragadóan szépnek találta, amint szétterült a lány arca mellett, a párnán.

Rose megmozdult, kinyújtózott, és átfordult a másik oldalára. A mozdulat közben egy pillanatra szétnyílt a combja. Noha öle sötétjében George nem látott semmit, forróság öntötte el, kiszáradt a torka, és feszülni kezdett elől a nadrágja. Elszégyellte magát. Nem átall leskelődni. Hátralépett, és visszament a ládához.

Rose még nem nyitotta fel, George érintetlenül találta körben a ragasztást. Nem teketóriázott sokat, egy bicskát végighúzva a perem alatt feltörte a pecséteket, és kinyitotta a ládát. A fedeles üvegekbe zárt szárított gyógynövények alig érdekelték. Végigsiklott tekintette a rekeszeken, felmérte, hogy a láda kétszintes, ezért kiemelte a felső sort. Alul ugyanolyan üvegek sorakoztak. George ezt a réteget is kivette, és megtalálta, amit keresett. Anélkül, hogy a feladó különösebben rejtegette volna, a láda legalján egy bőrzacskó feküdt. Felemelte, és érezte a súlyán, hogy tele van. Szélesre nyitotta a zacskó száját, belemarkolt a tartalmába, és a tenyerében szemügyre vette, amit talált. Több ezer font értékű nyers gyémántot tartott a tenyerében. Tekintete önkéntelenül rebbent Rose felé, aki édesdeden aludt a szoba közepén. Vajon tud erről? A válasz fölöttébb nyomasztotta George-ot.

Visszaöntötte a köveket a zacskóba, a zacskót zsebre vágta, visszarámolta az üvegeket, lezárta a láda tetejét, majd kiment a szobából.