Másnap reggel, valamivel nyolc után megérkezett dr. Fox. Gyalog jött, kialvatlanul és ingerülten. Keresztülcsörtetett a lányok termén, táskáját Rose asztalára csapta, és megrohamozta a teakiöntőt.

Rose rég felkelt, munkakezdésre beágyazott, a lakrésze előtt elhúzta a függönyt, vagyis igyekezett a szobát, ahol aludt minél személytelenebbé tenni.

A teától Fox némiképp megnyugodott, a csészével kezében az asztal szélének dőlt, és úgy érdeklődött Rose-tól az éjszaka történtek felöl.

Rose a kórlapok közül már kigyűjtötte a súlyosabb esetek kórtörténeteit. Néhány szóban beszámolt a legfontosabbakról.

- Két gyerek, két lány érkezett tegnap délután. Az egyik négy éves, magára rántotta a forró vizet, a másik nyolc, gombát ebédelt, és estére hányni kezdett.

- Az emberek sose tanulnak - jegyezte meg Fox zsémbesen.

Általában is jellemezte a kedvetlenség. Hórihorgas alakja nélkülözte a kellemet, barna felöltője az eredetiséget. Rose gyanította, a nehéz takaróként rátelepedő lustaság fojtja meg felbuzdulásait, és akadályozza, hogy többre vigye, mint a Szegénygyermek Kórház igazgatói címe.

- Ha végzett az adminisztrációval, Miss. Henderson, akkor induljunk, essünk túl a dolgunkon.

A minden betegre kiterjedő vizitet általában hétfőn délelőtt végezték, és néha hét közben is, amennyiben Rose ragaszkodott hozzá, és a véletlen a munkahelyére vetette Fox igazgató urat. Fox kényelmes és nemtörődöm volt ugyan, de ötven név tapasztalata állt a háta mögött. A nehéz vagy ismeretlen esetekben segített a fiatal doktornak.

Rose felállt hát az asztaltól, a szükséges papírokat a kezébe fogta, és megkereste a két beosztott nővért, Carolt és Jeant.

A jobb oldalon kezdték, és ágyanként haladtak. A régebbi betegekre Fox nem tett megjegyzést, végighallgatta Rose beszámolóját, majd továbblépett.

A gombamérgezett kislány hasát megtapogatta, megnézte a szemét, torkát, nyelvét.

- Kimosta a gyomrát? - kérdezte, visszatérve az ágy végéhez.

- Természetesen.

- Milyen gomba volt? Látta?

- Alig valamit, maradékot. Szerencsére keveset evett, és a többszöri, nagymértékű hányás sem utal galóca mérgezésre. Azt hiszem, nincs okunk különösebb aggodalomra, uram.

Fox egyetértően hümmögött, majd körbenézett a teremben.

- Hol a család többi tagja? - kérdezte gúnyosan. - Egyedüli gyerek?

Fox olthatatlan ellenszenvet táplált a gombamérgezések elszenvedői iránt. Rendszeresen ostorozta a szülőket, akik gombával merészelik etetni gyerekeiket. Hangoztatta, a szülői felelőtlenség a balesetek során is megmutatkozik, de sehol olyan kifejezetten, mint a gombamérgezésnél, melyet a gyilkossággal rokonított. Rose, aki Foxal ellentétben vidéki lány volt, nagyobb megértéssel viseltetett a vadon termő és csábító szépségű élelmek iránt. Emmával rendszeresen jártak az erdőbe szamócát, szedret gyűjteni, és gombát szedni.

- A szülők a Szent Antalba kerültek, a kislány öccse szerencsére még szopik. A nagymama elvitte.

- Szerencsére - morogta Fox, és továbblépett.

Helen ágyánál elkérte a gyerek papírjait is. Gondterhelten hümmögött fölöttük.

A kislány félve húzódott az ágy mélyére, csak a szeme kandikált ki a takaró alól. Mint a legtöbb gyerek, ő is félt Foxtól.

- Miért van ez még mindig itt? - kérdezte Fox végül, és számonkérőn meredt Rosera.

- Nem értem, uram.

- Dehogy nem érti! Ezt a gyereket pontosan egy hónappal ezelőtt vettük fel. Már a felvételi diagnózisa is meglehetősen homályos. Alultápláltság, elhúzódó hörghurut, felszínes égési sérülések és így tovább - sorolta szemrehányón Fox, és minden szónál, mint vádiratot az ügyész, megkoppantotta maga előtt a szétnyitott papírköteget. - Valójában egyik kórkép sem indokolna kórházi felvételt, és különösen nem négy héten át elhúzódót. Miért nem küldte már régen haza ezt a gyereket, Miss. Henderson?

Mikor szólít végre doktor Hendersonnak, futott át Rose-on, akit a gyerekek előtt különösen sértett Fox hangneme, és hogy következetesen mellőzi orvosi címét.

- A kislány még korántsem gyógyult, főorvos úr. Most kezdett gyarapodni a súlya, egy hete szűnt meg a hasmenése. Az égési sérüléseit ugyan naponta átkötjük, még sem tudtuk megakadályozni a bőrfertőzés kialakulását.

- Persze, persze - gúnyolódott Fox. - Tudom, amit tudok. Noha elismerem, önnek aranyszíve van, kisasszony, be kell láttassam önnel, mi egészségügyi intézmény vagyunk, nem menhely. Két napot adok, hogy az eset végére járjon.

- Értem, igyekszem - felelte Rose, és amikor Fox tovább indult, egy grimasszal biztosította Helent a cinkosságáról.

Különösebb baj és összezördülések nélkül végeztek a fiúk kórtermével, amikor azonban visszatértek a lányokhoz, és másodikként a tegnap esti csavargó ágyánál megálltak, kitört a ribillió.

- Ez meg ki? - kérdezte felháborodottan Fox, és Rose belátta, a hároméves, kanyarós Henriett Lync után igencsak meglepő jelenség egy hosszú hajú, és borostás fiatalember.

- Ő George, uram. Tegnap éjjel vettük fel, de üres hely híján, és mert nem akartunk éjjel az ágyával csörömpölni, ide fektettük.

- Miss. Henderson, kérem, ne beszéljen mellé! Ez egy felnőtt férfi. Ha egészséges, az utcán, ha beteg, mondjuk a Szent Antalban a helye. Semmiképpen sem nálunk.

- Maradéktalanul egyet értek önnel uram, csakhogy a beteg jelenleg nincs szállítható állapotban. Hasfalon áthatoló sérülést szenvedett, kialakult egy kisebb, gennyező tályog, és jelenleg is lázas.

Mivel Fox a legritkábban kérdőjelezte meg Rose orvosi észrevételeit, a lány remélte, most sem néz utána állításainak. Csalódott.

- Mutassák! - parancsolta Fox.

Mint inkvizíció idején a pribékek, úgy rontott a két megszeppent nővér Georgra. Carol a takarót rántotta le a bokájáig, Jane, pedig a pizsama kabátot húzta fel a nyakáig. Mivel az említett sebesülést Susan tegnap bekötözte, Carol elszaladt ollóért, majd visszatérve meglehetős kíméletlenséggel levágta a beteg derekáról a kötést, és egy határozott mozdulattal letépte a sebbe már beleragadt gézt. Fox közelebb ment, és inas, májfoltos kezével alaposan megnyomorgatta a fiú hasát.

- Nos, mint ön is látja, Miss. Henderson - mondta Fox fejét hátrafordítva -, nincs itt semmiféle tályog. A most is észlelhető enyhe lázat a kiszáradás okozza.

- Igen, uram. - felelte Rose pirulva, mert füllentésen kapták, tudatosan súlyosabbnak beállítva a bajt, ráadásul hazugságát Fox szakmai tévedésnek tartja.

Az igazgató kiegyenesedett.

- Meg kell mondanom önnek, Miss. Henderson, ezek azok az esetek, amelyek megerősítenek elhatározásomban, hogy ne támogassam a pályázatát a megüresedő állás betöltésére. Napokig tépelődtem a kérdésen, számba vettem az ön mellett és az ön ellen szóló érveket, míg végül úgy döntöttem, hogy nem támogatom a véglegesítését.

Rose-nak beletelt néhány pillanatba, mire megértette, Fox túllépett George-on, és a konkrét esetről általános érvényű következtetésbe kanyarodott felháborodása. A véglegesítésről beszél, hogy akadályokat gördít az útjába.

- Nem támogatja a kérelmemet? - kérdezte döbbenten, mert Fox részéről számított a legkevésbé ellenállásra. Csaknem egy éve gyakorlatilag ráhagyta a házat, ami Rose irányítása alatt kisebb zökkenőkkel ugyan, de működött. Mi kifogása lehet Foxnak ellene?

- Megindokolná, hogy miért nem, uram?

- Készséggel. Ön ügyes, meglehetősen értelmes, jó szívű teremtés, Miss. Henderson, de ezen tulajdonságok elégtelenek egy olyan, teljes embert igénylő hivatás gyakorlásához, mint az orvoslás.

- Soha nem fogalmazott meg súlyos kifogásokat a ténykedésemmel kapcsolatban, uram - vágott közbe szemrehányóan Rose.

- Mondtam, hogy szakmai hozzáértésével nagyvonalakban elégedett vagyok, noha valódi kvalitásokat igénylő döntésekkel eleddig nem terheltem. Egy véglegesített orvosi álláshoz azonban kevés a józanész és a meleg szív. Határozottságot és analizáló elmét igényel.

- Mikor talált határozatlannak, uram?

- Kíméltem önt a nehézségektől. A végleges státus azonban, mely a kórház második emberévé teszi az igazgató után, jelentősebb adottságokat kíván. Ön képtelen az önálló döntésre, kisasszony, mint azt Helen Gray esete is mutatja. Ha én nem figyelmeztetem, hónapokon keresztül nem jut elhatározásra. Ön szoros irányítást, és rendszeres segítséget igényel, ez pedig megengedhetetlen hiba a véglegesített orvos pozíciójában.

Még mindig George ágya végénél álltak, takarója és beteg mivolta rejtekéből a fiú kényelmesen szemügyre vehette őket. Tegnap este inkább vegyes benyomást tett rá Rose. Nagyon szép és lelkiismeretes ugyan, de fennhéjázó és rideg. Talán meg is érdemli, hogy megfigyelőt küldjenek rá. Most halovány bűntudat ébredt benne. Megszégyenítését, piruló arcát nézve megsajnálta. Azért szidják, mert megkönyörült rajta. Vagyis azon a szerencsétlenen, akit a szolgálat elébe tálalt.

- Megértettem érveit, uram - mondta könnyeit visszanyelve Rose. - Ön inkább betöltetlenül tudja az állást, és folyamatos bizonytalanságban tart engem, mint hogy elismerje a képességeimet, méltányolja a munkámat.

- Tartok tőle, nem értett meg, hölgyem. A kórház hetven férőhelyes, és jelenleg nyolcvanhat beteget ápolunk. - magyarázta Fox, és elindult az orvosi szoba felé. Rose követte. - A rendfőnök úr tegnap, egy kisebb fogadáson értésemre adta, nincs módjukban nyolcvan betegnél többnek finanszírozni az ellátását. Ez nyolcvan reggelit és ebédet jelent, kisasszony, hetente ugyanennyi ágynemű mosatásának költségeit és így tovább, így tovább. Egyetlen eggyel se többet.

Rose szégyellte, hogy ennyi tanú jelenlétében leckéztetik, ezért visszavonulót fújt.

- Értem, uram.

- Tényleg érti? Ha több beteget tart az osztályon, ráadásul mondvacsinált okokkal, azzal a valóban rászorulókat rövidíti meg.

Sokadszor zajlott köztük ehhez hasonló összetűzés, mert Fox irtózott az erőfeszítésektől, Rose pedig kész volt akár többletmunkát is vállalni, ha elkerülhetetlennek látta.

- Megfontolom felvetéseit, uram. - mondta Rose kitérően, majd hozzátette. - Ellenérzése dacára megpályázom a bizottság előtt az állást.

- Nem akadályozhatom meg, kisasszony. - felelte Fox, és ezzel befejezettnek tekintette a vizitet, levette a köpenyét, és fél órán belül távozott.

Rose a szóváltás végtelenül elkeserítette. Hogy Fox nincs vele megelégedve, hogy kifogásokat emel a véglegesítése ellen, elképesztette. Rendszeresen vitatkoztak ugyan, de az alkalmasságát Fox nem kérdőjelezte meg. Rose úgy hitte, Fox nyugdíj mellett is megtartja majd igazgatói állását, és hogy nyugodtabban élvezze a semmittevést, Rose-t megtartja maga mellett. Most kiderült, Fox inkább bízik egy idegenben, akit a jövőben helyeznek ide, mint benne. Legalább figyelmeztetett volna! Akkor nem ringatom magam hiú ábrándokba.

Aztán, ahogy a méltatlankodás első hulláma elült Roseban, nyomban feltámadt a kétség; talán igaza van Foxnak, ő valóban alkalmatlan az állásra, az orvosi munkára. Túlságosan a szívére vesz mindent, sokat tépelődik és határozatlan? Híjával lenne a nagyobb ívű, átfogó gondolkodás képességének?

Tenyerébe temette az arcát, és hosszú percekigült mozdulatlanul, gondolataiba temetkezve, míg erőt vettmagán, ésnekilátott apályázatmegírásának.