Mielőtt az ócska szelep sorsát a kezébe vette volna, George-nak más dolga is akadt. Kézikocsira rakta a kórház szennyesét tartalmazó zsákot és elballagott vele a közeli mosodába. Egy fiatalasszony vette itt át rendszerint a mosnivalót, és adta ki a tisztát. George látásból már ismerte.

Miután az asszony üdvözölte George-ot, kibontotta az első zsák száját, és földre dobálva maga mellett elkezdte kiszámolni a tartalmát. Számolás közben nem tudott beszélni, de a két zsák közti szünetben odaszólt az ajtó mellett várakozó George-nak.

- Mr. Sims beszélni akar magával.

- Mr. Sims?

- Igen. A főnök úr. Valami hibázik az elszámolásukkal. Azt mondta, ha megjön, nézzen be hozzá az irodájába. Fontos dolog lehet, mert délután három óta vár magára.

- Két lepedővel kevesebbet fizettünk volna ki? - kérdezte mosolyogva George.

- Meglehet. Ritka sóher disznó. Ott találja az irodáját a nagyterem végében - magyarázta a fiatalasszony, és hüvelykujjával a kétszárnyú csapóajtó irányába bökött. - De hagyja itt a kabátját, mert marha meleg van benn.

A mosoda elnevezés, mellyel Mr. Sims az üzemet megtisztelte nem jelentett fejlettebb eljárást vagy különösebb gyorsaságot a mosónők által végzett hagyományos és nehéz munkánál, legföljebb alacsonyabb árat, amit a tulajdonos az alkalmazottak kizsigerelésével ért el. Legalább húsz nő sürgölődött a csapóajtó mögött a trópusi hőségben, a sűrű gőzben, a forró üstök és az izzó faszénnel fűtött vasalók fölött. Ahogy George belépett, szemét, torkát azonnal kikezdte a klórgáz, és arcán, hátán patakzott a verejték.

Nem volt mersze átvágni az üstök és a morcos asszonyok között, ezért jobbra került, és a fal mellett közelítette meg az irodába vezető ajtót.

A kopogásra ingerült hang válaszolt.

- Bújj be!

Mr. Sims az íróasztala mögött üldögélt ujjatlan trikóban, karját, vállát izzadságtól összetapadt szőrpamacsok borították.

- Mit akar? - förmedt George-ra.

- George Harris vagyok, uram, a kórházból. Beszélni akart velem.

A válasz hallatán a mosodás megszeppent. Kivette szájából a fogpiszkálót, és unott arca érdeklődőre váltott.

- Szóval maga az - mondta, felállt és vigyázzba vágta magát.

George nem értette a megjegyzést, továbbra is a csukott ajtó előtt maradt, illendően alázatos arckifejezéssel, távozásra készen.

- Egy üzenetet kell átadnom önnek, uram. A központból jött - mondta katonásan Sims, még mindig vigyázzban, mint műkedvelő előadáson a katonát alakító részeges paraszt.

George meglepetése mindössze néhány másodpercig tartott - csalódás futott át az arcán - majd összeszedte magát. Tudta, vége a nyugalomnak, az eseménytelen, csöndes őszi heteknek. A titkosszolgálat jelentkezett. Eddig beérték semmitmondó jelentéseivel, amit heti rendszerességgel küldött, és békén hagyták, mintha George kórházi tartózkodásának valóban nem lenne egyéb célja, mint megerősödni és a kórház leromlott felszerelésével ügyködni.

Közelebb lépett Sims asztalához, és kinyújtotta a kezét.

- Adja ide! - mondta parancsolóan.

- Mindjárt, uram, mindjárt - felelte készségesen Sims, és szuszogva kikászálódott az asztal mögül. - Azonnal adom.

A fal mellett a fiókos szekrényhez ment, kirántotta a legfölső fiókot, és a belsejét kitöltő mocskos, gyűrött papír halom alól kihúzott egy három részt hajtott, és viasszal több helyen lepecsételt levelet. Átnyújtotta George-nak.

George előbb gyors, megszokott mozdulattal körbeforgatta a levelet, hogy érintetlenek-e a pecsétek, majd feltörve azokat széthajtotta a papírlapot, és olvasni kezdte a levél tartalmát.

Amíg George olvasott, Sims kíváncsian leste az arcát, de a levél tartalmához egy jottányival sem jutott közelebb. George rezzenéstelen nyugalommal olvasott, sem örömöt, sem bánatot nem tükröztek vonásai.

Sims elunta a csöndet.

- Erre nem számított, ha jól sejtem. Hogy én, a jó öreg mosodás leszek az összekötője - mondta negédesen, a bennfentesek büszkeségével, mert erősen furdalta oldalát a kíváncsiság. - Bevallom, én sem hittem, hogy épp a maga összekötője leszek. Hogy maga ilyen fiatalon, ilyen fontos feladatot lát el. Tíz éve dolgozom a titkosrendőrségen, de ennél különlegesebb üggyel még nem találkoztam.

Az, hogy a titkosrendőrségen dolgozik természetesen túlzás volt. Sims nagyjából tíz éve, mióta a rendőrség kisebb szabálytalanságon kapta, jelentéktelen feladatokat teljesített először a londoni rendőrségnek, később a titkosrendőrségnek. Valójában besúgónak használták, mert foglalkozásának köszönhetően bejáratos volt a város igencsak különböző köreibe. Két hónappal ezelőtt részletes és széleskörű leírást kértek tőle a gyermekkórház személyzetéről, épületéről és munkarendjéről, amit Sims tőle telhetően teljesített. Utána hetekig feléje sem néztek, amit emberünk igencsak nehezményezett, mert az alkalmanként kapott néhány fonttal egészítette ki a jövedelmét. Tegnap a számára fenntartott postafiókban két borítékot talált. A nyitott boríték a három fonton kívül utasítást is tartalmazott, hogy a lepecsételt levelet adja át a gyermekkórház kisegítőjének, George Harrisnek.

Mivel George olvasott, és szóra se méltatta, Sims folytatta a fecsegést.

- Hetek óta töröm a fejem, hogy mi dolga lehet magának a Szegénygyermek Kórházban? Mit akar a titkosrendőrség kideríteni ott. Talán a vén paprikajancsi Fox vetemedett kémkedésre? Nagy lábon él, mint hallom, a felesége valóságos hárpia. Jól jöhet egy kis mellékes, csempészáru, miegymás. He...?Vagy a kis cukorfalat doktornő érdekli magát? Lehet, hogy őt figyeli a rendőrség? Puskát rejteget a szoknyája alatt? - faggatózott Sims kuncogva. - Kötve hiszem. Legföljebb a maga fegyverét, Harris. Láttam, együtt kocsikáztak a minap.

George erre nézett föl, de nem fűzött megjegyzést Sims ízléstelen szavaihoz. Utálta a fajtáját. Megbízhatatlan, mert megfizethető. Igaz, az elkötelezett rosszabb, mert az hajlíthatatlan

- A levélben az áll, hogy maga köteles engedelmeskedni nekem - szólt kimérten a remélt magyarázat, zaftos pletyka helyett. - Maga fogja továbbítani az üzeneteimet azon az úton, ahogy ez a levél jött.

- Értem, értem. Az egyszerű postás feladat lesz az enyém.

- Egyszerű postás feladata a főpostás béréért. - mondta George, mert nem bírta megállni, hogy vissza ne vágjon. - Minden levélért, ami célba ér, megkapja a három fontot.

- Nem lehetne öt?

- Nem - mondta szigorúan George, és azonnal megbánta, hogy viszont undoksággal leereszkedett ehhez az emberhez.

- Három font minden levélért. Egy centtel sem több, és ha továbbra is ennyit fecseg, a folyóban végzi.

- Fenyeget?

- Tájékoztatom - válaszolta szigorúan George, és köszönés nélkül faképnél hagyta Smist.

Valójában nem is ő bosszantotta fel, hanem a levél.

A főnöke a kezdet kezdetén tájékoztatta, hogy Rose nagy valószínűséggel gyémántcsempészetben vesz részt. A gyémántok Dél-Afrikából érkeznek - feltehetően postai csomagba rejtve -, és ismeretlen úton kerülnek ki a feketepiacra.

A titkosszolgálat kapva kapott az alkalmon, hogy emberét beengedik a családi kastélyba Emma esküvőjén. George feladatul kapta, hogy nézzen körül a Franchyes birtokon, és szerezze meg a csempészett köveket.

George idegeit több ismeretlen tényező borzolta. Legelőször is a tény, hogy a titkosszolgálat értesült Emma meghívásáról. Honnan? Valakit beszerveztek az ő tudtán kívül? Nem bíznak benne? Másodszor maga a feltételezés, hogy Rose gyémántot csempész. Kizártnak tartotta. Mégis felmerült a lehetőség, Rose gyanúba keveredett, a következmények beláthatatlanok. Nehezen mossa le a lány magáról. A húsdarálóból is csak a lyukakon át vezet kiút, visszafelé nem.

Ráadásul azt sem árulták el neki pontosan, miért figyeli Rose-t. Csak sejtette, hogy a Dél-Afrikában partizánháborút folytató búr hadsereg fegyverutánpótlásának forrását kerestetik vele. No de Rose Hendersonnál? Mivel George-nak nem volt kenyere az okoskodás, kérdezősködés helyett végezte a munkáját, gondosan lejegyezte Rose kivel tart kapcsolatot a családján kívül - néhány ágrólszakadt gyerek, lecsúszott egzisztenciájú doktor, és Miss. Wortwood -, követte, ha elhagyta a kórházat - a nagynénjéhez ment aludni -, és elolvasta a postáját. Egyetlen levelet kapott eddig, a Szent Borbála rend főnökasszonyától, aki valamely jótékonysági összejövetelre hívta.

Miss. Rose Henderson ártalmatlan.

Legalábbis a Dél-Afrikában állomásozó brithaderőre nézve. Alondoni rendőrséggel már összezördült néhányszora gyerekek miatt. Nem kizárólag ártatlan virágszálakat kezeltek a SzegénygyermekKórházban.Néhány hónapjaszúrtsebbel került a kórházbaegy nagyobbacska fiú, aki egy képviselővel keveredett szóváltásba. Amikor a gyereket a kórházbanletartóztatták, Rose förtelmes patáliát csapott. A nevét és a családjatekintélyét használva elérte, hogy kipattanjon az ügy, és a képviselőlemondásra kényszerült.Rose nem a rend fenntartóját látta a politikusban és jobbkezében arendőrben,hanem a gyöngébbelbasáskodóhatalmast.