Eltelt egy a hét, a diákok viszont egy évnek érzékelték. Még mindig nem volt semmi tennivalójuk, így az idő nagy részét unatkozással töltötték. Tanórákat még nem tartottak, hála az egységvezetők elfoglaltságának. A védőburkot valamelyest sikerült helyreállítaniuk, viszont még mindig az elkövető után kutattak. Az ügy kapcsán, szinte csak minimálisan sikerült haladniuk, hisz egyáltalán nem találtak nyomokat. Aztán persze ott volt az a robbanótalizmán. Vajon a két dolog kapcsolatban áll egymással? Ami pedig az 1.egység kollégiumi szárnyát illeti, a munkások elég jó tempóban haladnak.
Ugyan a kedélyek valamelyest lenyugodtak, a vezetők tovább dolgoztak az ügyön, viszont teljesen megfeledkeztek az újoncokról, és azok selejtezőjéről. Simon fejéből pattant ki az ötlet, hogy mi lenne, ha az amúgy semmi elfoglaltsággal rendelkező tanulók bonyolítanák le. Végül beleegyeztek, bízva növendékeikben.

Caleb az ágyon feküdt a plafont bámulva. Az utóbbi időben ez különös szokásává vált. Számára minden megszűnt létezni, az időt már csak úgy számolta, hogy Felix előtt és Felix után. Pontosan most volt a Felix utáni 7.nap. Hiányzott neki, de tudta, hogy ezt most elrontotta. Nagyon.
Felixet is hasonló gondolatok gyötörték. Számára ez egy nyílt visszautasítás volt Calebtől, és a tudat, hogy még barátként is elveszti, teljesen lesújtotta. Naphosszat csak az ágyban feküdt, az élet értelmén gondolkodva. Mondjuk ideiglenes szobatársát, Damont, ezt viszonylag örömmel töltötte el, hisz Felix nem törte meg a mindennapi nyugalmát. Azon is elgondolkodott, hogy megtartja szobatársaként. Hisz nem beszél, nem mozog...
A többiek látták a két srácon, hogy teljesen maguk alatt vannak, segíteni nem tudtak, mert mindig csak elutasítást kaptak. Megegyeztek, hogy hagynak nekik időt.

A hónap vége felé közeledve, az időjárás kezdett egyre csak hűlni. Voltak napok, amikor kifejezetten hideg volt. Ráadásul egyre többet esett is. A legjobb volt, amikor egy napra jutott mindenből egy kicsit.
Pont egy ilyen napot fogott ki Mark és Kyle is. Mark sérülése rendbejött, ezért elhagyhatta a betegszobát. Ennek örömére eltervezték, hogy kiugranak az iskolához közelfekvő kis városba egy idézőjeles randira.
Amikor délután elindultak csak a szél fújdogált, azonban mire odaértek, kész szélvihar kerekedett. Egy kávézóba menekültek a cudar idő elől.
- Ezt jól kifogtuk – zuttyant le Mark sóhajtva egy székre.
- Ne is mondd – morogta Kyle, akinek a hosszú haja rendesen összegubancolódott.
- Nem is tűnt fel, hogy útközben elhagytam Kylet, és Pumuklival érkeztem meg – kuncogott Mark szerelmére pillantva.
- Anyád a Pumukli – motyogta Kyle, miközben az ujjaival valami elfogadható frizurát próbált magának alkotni.
- Maximum az apám – dünnyögte, mire megjelent a pincér az étlappal. – Ha már itt vagyunk, meghívlak valamire. Mit kér az én Pumukli hercegnőm? – mosolygott.
Kyle szemei szikrákat szórtak.
- Hm – gondolkodott el az étlapot tanulmányozva. – Rendben. Kérek egy epres turmixot, egy fehér csokis forrócsokoládét tejszínhabbal, sajttortát, valamint egy csokoládés browniet vanília fagylalttal és mango pürével – mosolygott ártatlanul.
Mark összeráncolt szemöldökkel nézett a fiúra.
- És ön, uram? – fordult felé a pincér.
- Egy latte macchiatot kérnék – nyögte ki.
A pincér elsietett, Kyle pedig ördögien vigyorogva nézett Markra.
- Értem én – dőlt hátra a széken a szürke hajú fiú. – De azért nem szép dolog így lehúzni valaki pénztárcáját...
- De hát te hívtál meg – rebesgette a szempilláit.
- Jajj, te – nevette el magát, majd rákönyökölt az asztalra. – Szeretlek – nézett Kyle szemébe.
- Idióta – sütötte le a szemét. – Én is téged – súgta halkan.
- Tudom – simított rá szerelme asztalon pihenő kézfejére.
- Mark – szólalt meg Kyle halkan. – Mit szeretsz bennem? Mindig olyan bunkón viselkedtem veled... Ráadásul, annak ellenére, hogy lányosan nézek ki, fiú vagyok... Ha esetleg kiábrándulsz belőlem, mert...
- Hercegnőm – szakította félbe mosolyogva. – Ne is gondolkodj ilyeneken. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy a tested ízig-vérig férfi. Hisz gondolj csak bele, ki aludt folyton félmeztelenül, ezzel az őrületbe kergetve engem – kuncogott, mire Kyle csak elpirult. – És igazából a durva szavakat meg is érdemeltem néha, amennyit piszkáltalak... De nem bírtam abbahagyni, hisz imádom látni az én hercegnőm különböző reakcióit – vigyorgott.
Kyle nem szólt semmit, mert megjelent a pincér, és letette eléjük a rendelt dolgokat.
- Azt mind meg fogod enni? – mutatott Mark az asztalon elhelyezkedő rengeteg mindenre.
- Igen – jelentette ki Kyle határozottan, bár nem volt olyan biztos magában.
- Hát jó – ivott bele a kávéjába.
Csendben fogyasztották a finomságokat. Mark már rég végzett, amikor Kyle még mindig küzdött.
- Menni fog, hercegnőm?
- Ne becsülj alá – dünnyögte, és nekiesett a forrócsokinak.
Mark kételkedett, azonban egy negyed óra múlva döbbenten látta, hogy Kyle mindent legyűrt.
- Kész vagyok – dőlt hátra a széken a szőkeség a hasát fogva.
A pincér az asztalukhoz sietett, majd miután fizettek neki, távoztak. A szél már lecsendesedett, így gond nélkül tudtak visszaindulni az iskolához.
- Úgy érzem magam, mint egy terhes nő – motyogta Kyle, miközben már az utcán sétáltak kifelé a városból.
- Igen? – karolta át a derekát menet közben Mark. – És fiam vagy lányom lesz? – vigyorgott.
- I-idióta – jött zavarba. – Hogy lehetne már? Hiszen még le sem fekü... - harapott rá az alsó ajkára, mikor feleszmélt, hogy mit is akart mondani, majd vöröslő arccal folytatta. – Nem mintha teherbe tudnék esni. Nem vagyok nő – sütötte le a szemét.
- Nem is baj – nyomott egy puszit kedvese arcára. – Nekem így vagy tökéletes, ahogy vagy. Meg amúgy is felesleges még a családalapításon gondolkodni. Fiatalok vagyunk, élvezzük ki a gondtalan életet – nyújtotta ki energikusan a karjait. – Ami pedig a félbehagyott mondatodat illeti...
- Mark, bukj le! – kiáltotta Kyle, és a srácra vetette magát, mire mindketten a földön kötöttek ki.
Valami szárnyas lény repült el felettük irdatlan gyorsasággal. Olyan volt, mint egy fejméretű óriás méh, csak gömbölydedebb és zöld.
Kyle lassan felemelte a fejét. Meglepve tapasztalta, hogy Mark arca alig 10 centire volt az övétől.
- Hát nem is tudom, szerintem ezt a lefekvést nem a sulihoz visszavezető úton kéne megejtenünk – kuncogott a szürke hajú fiú. – Mellesleg mi volt az a kis cukiság, aki elszáguldott felettünk?
Kyle lemászott szobatársáról. Felsegítette, majd azután válaszolt csak.
- Ha jól láttam egy gyilkos méh. Bár engem leginkább az érdekelne, hogy mit keres itt egy. Ráadásul egyedül – dünnyögte. – Általában mindig csapatostul járnak, és vigyázni kell velük, mert ha bedühödnek elég nagy pusztításra képesek. Meg egyébként is, ha a védőburkot helyreállították, akkor hogy tudott bejönni? – ráncolta a szemöldökét.
- Az előző résnél bőven volt ideje beszökni – mondta Mark, majd a kabátjából egy távcsövet varázsolt elő, és belenézett. – Hát, ahogy nézem mégsem egyedül jött. Elég népes kolóniával rendelkezik. Körülbelül 500-an vannak. És elég gyorsan közelednek felénk. Nem egész 10 perc, míg ideérnek – állapította meg.
- Szerintem siessünk vissza az iskolához. Rossz érzésem támadt – ragadta karon a fiú, és futásnak eredtek.
- Valószínűleg nem alaptalanul, mert ezek a zümmödögök is valószínűleg ugyanoda tartanak – húzta a száját, miközben sebesen szelték az ösvényt.
Hamar elérték az iskolát. Rögtön kiszúrták a lényt a bejárat felett repkedni.
- Szóljunk valakinek – jelentette ki Mark. Jobb ötlet nem jutott eszébe.
Az ajtón ekkor Sam lépett ki. És ez nem csak a tőle 30 méterre álló Kyleéknak tűnt fel.
- Jajj, ne – motyogta Kyle. – Hé, Samu vigyázz!
- Jön a mamut!
- Milyen mamut? – nézett rá Kyle értetlenkedve Markra.
- Te nem ismered azt a dalt? – csodálkozott.
- Idióta – kezdett el Sam felé futni, de már késő volt.
Samuel nem vette észre a felette köröző gyilkos méhet. A túl nagyra nőtt bogár köpött egyet. A száját elhagyó hatalmas mennyiségű neon zölden foszforeszkáló trutyi telibe találta a fiút, majd tovarepült, mint aki jól végezte a dolgát.
- Sam, jól vagy? – ért oda a párocska.
Samu levette szemüvegét, majd megtörölte, bár igazából mindegy volt. Miután felvette újra ráfolyt a zöld anyag.
- Én igen, habár nem igazán értem, melyik madár ekkora, és van neon színűn foszforeszkáló ürüléke – ráncolta a szemöldökét.
- Az a nem is olyan kicsi repülő zöld szutyok köpött le téged – fintorgott Mark.
- Tessék?
- Tényleg, szólni kell valakinek! – futott be Kyle az épületbe a két srácot hátrahagyva.
- Mark, mi folyik itt?
- Úgy tűnik már meg is érkeztek – mutatott hirtelen a fás rész felé.
Sam megrázta magát, mire nagyjából lejött róla a trutyi.
- Ez érdekes lesz – igazította meg a szemüvegét. Előhúzta ingjéből a pisztolyait.