Sam komolyan megkérdőjelezte saját épelműségét. A szobájában ültek Michaellel. Beleegyezett, amikor a fiú megjelent a javaslattal, hogy nézzenek filmet. Azt viszont nem érti, miért nem futott el rögtön az elején, amikor kiderült, hogy ez egy horrorfilm.
- Figyeld! Most fog a bejárati ajtón kopogtatni a gyilkos! – magyarázta Michael teljes beleéléssel.
- Aha – motyogta Sam a párnáját szorongatva. Nem mert odanézni. Ám ekkor, mintha csak a film megelevenedett volna, kopogtak a szobaajtón.
- A baltás gyilkos! Eljött értünk! – kiáltott fel a négyszemű, majd a takaró alá bújt, fedezéket keresve.
- Én lepődnék meg a legjobban, ha egy gyilkos lenne – motyogta Michael. Maga mellé tette a laptopot, majd feltápászkodott, hogy megnézze ki az.
Csodálkozva nézett a vele szemben álló, kisírt szemű Kylera.
- Sam itt van? – kérdezte fojtott hangon.
- Igen – bólintott, majd beljebb engedte a fiút. – Samu! Gyere elő, nem a baltás gyilkos az!
Sam félénkén kikukucskált a takaró alól, majd amikor meglátta Kylet, még a félelme is elszállt.
- Kyle? – állt fel. – Minden rendben?
- Nem baj, ha ma este itt alszok? – kérdezte, de meg sem várva a választ, befészkelte magát Jiro üresen álló ágyába.
Sam és Michael egymásra néztek.
- Szerintem összeveszett Markkal – tátogta Michael, mire Samu csak furán nézett rá.
- Milyen összetett márványt szeretsz te? – ráncolta a szemöldökét. A szürke hajú fiú a homlokára csapott.
- Kyle, mi történt? – ült le Sam az ágy szélére.
- Semmi...
Sam aggódva nézett csapattársára.
- Ha semmi, akkor biztosan történt valami. Markkal kapcsolatos?
Kyle nem szólt semmit.
- Bingo – pattant oda Michael is. – Megint veszekedtetek?
- Nem – szipogott.
A két fiú egymásra nézett. Elképzelni sem tudták, hogy akkor mégis mi a fene történt.
- Várj, hadd találjam ki – gondolkodott Michael. – Mark megcsókolt, mire te annyira lesokkolódtál, hogy elfutottál. Vagy valami ilyesmi.
- Micki, ezzel nem kéne viccelődni! – förmedt rá Sam.
- Pedig így történt – jött a halk válasz a takaró alól.
- Hát Samuel fiam, ebbe megint beletrafáltam – húzta a száját Michael.
Samu köpni-nyelni nem tudott. A megfelelő szavakat kereste.
- Szóval Mark tényleg szerelmes Kyleba, és most az egyszer nem viccelt – köszörülte meg a torkát. – De akkor miért futottál el? – pillantott csapattársára, vagyis a takaró alól kilógó hosszú szőke hajára.
- Csak szórakozik velem. Nem gondolhatta komolyan azt a csókot! – törölte meg szemét, amibe újból könnyek gyűltek.
- Lehet, hogy Mark imád szórakozni az emberekkel, de szerintem most az egyszer halálosan komoly volt – mondta komoran Michael. – Hidd el, ha csak szórakozott volna, nem tette volna meg. Ismerem, a csapattársa vagyok. És igazság szerint... Amikor küldetéseken vagyunk, alig lehet lelőni. Folyton csak rólad mesél. Az ő hercegnője így, az ő hercegnője úgy – nevette el magát halkan.
Kyle szíve nagyot dobbant. Lassan felült, és a szürke hajú srác szemébe nézett.
- Igaz ez?
- Miért hazudnék? – vonta meg a vállát.
- Én...
- Szerintem gondold át. Bár ha nem szereted, akkor úgyis mindegy, de legalább tudasd vele.
- Nem tudom – suttogta lehajtott fejjel.
Még Sam is meglepődött. Nem csak a fiú válaszán. Sosem látta még ennyire megtörtnek, hogy ennyire az érzelmei befolyása alá került volna. Hisz Kyle mindig is egy magabiztos, felvágott nyelvű srácnak mutatta magát, még ha az emberek 98% lánynak hitte.
- Nem kell elsietned. Gondold át – mondta ki végül a négyszemű. – Nyugodtan maradhatsz éjszakára is, Jiroék úgysem érnek haza. És legalább én sem leszek egyedül – gondolt vissza borzongva a horrorfilmre.
- Mindjárt jövök srácok, van egy kis elintézni valóm – állt fel hirtelen Michael, majd az ajtóhoz sétált, és kilépett a szobából. Úgy érezte, hogy nem csak Kylenak van most szüksége támogatásra. Már látta lelki szemei előtt, ahogy csapattársa az ágyon gubbaszt teljesen magába roskadva. Mark néha elég nagy idióta, főleg ami a vicceit illeti, de jófej srác. Kyle nagy hibát követ el, ha elengedi.

- Gondolkodj Sakura, gondolkodj – motyogta a rózsaszín hajú lány.
Már 5 perce ültek a fán, és valami használható stratégián agyaltak. Erre a túlerőre ők sem számítottak.
- Talán nem olyan erősek. Ha eddig nem fedeztek fel minket, akkor az érzékelő képességeik nem lehetnek túl jók – mondta Caleb.
- Valószínűleg igazad lehet – ráncolta a szemöldökét. – De akkor is túlerőben vannak. Ráadásul ilyen esős időben nagyon rosszak a terepviszonyok.
- Elnézést – szólalt meg Carlos, mire mindketten összerezzentek.
- Igen? – nyerte vissza először Sakura a lélekjelenlétét, és szerelmes tekintettel pillantott a fiúra.
- Jiro megindult lerohanni az ellenséget – mutatott a tisztásra, ahol Jiro a fegyverét lóbálva közelített a démonok felé.
- Az az idióta! – kiáltott fel a lány. – Rendben, tervváltoztatás! Lerohanjuk az ellenséget! – rántotta elő katanáját, és már lent is termett a földön.
Carlos követte a példáját. Caleb lassan felállt. Előhúzta a kardját, és felnézett a borult égboltra. Elkezdődött. Nekilendült, és egyenesen a fekete sereg közé ugrott. Rengetegen voltak, a többieket szinte nem is látta, így csak remélte, hogy jól vannak.
Caleb minden egyes csapással újabb és újabb ellenséget gyűrt le, mégis, úgy tűnt, mintha sosem akarnának elfogyni. Körülbelül a tízedik ellenfelénél tartott, mikor érezte, hogy fárad. Résen kellett lennie, nem volt elég, hogy legyőzze a vele szemben lévőt, figyelnie kellett, nehogy oldalról is találat érje. Megígérte Felixnek, hogy épségben visszatér...
- Caleb, mögötted! – hallotta meg Sakura hangját, mire azonnal megfordult, és ki tudta védeni az ellene irányuló támadást. Lihegve szúrta le az árnydémont. Pár másodpercnyi ideje volt szusszanni, addig tekintetével gyorsan körülkémlelte a terepet. Már nem maradt sok, körülbelül 30 démon. A többiek is hősiesen küzdöttek, pedig látszott rajtuk, hogy már fáradnak. Kivéve Jirot. Jirot még puskával sem lehetett volna lelőni. Úgy pattogott az ellenfelek között, mint egy kölyök az ugráló várban. Caleb visszafordult a rátámadó lényhez. Talán mégsem olyan kilátástalan a helyzetük, mint gondolnák.
Már besötétedett, mikor Carlos bemérte az utolsó csapást az utolsó ellenfélnek. Az árnydémon egy visítás kíséretében fekete porrá oszlott szét.
- Megcsináltuk – suttogta Caleb teljesen kimerülten. – Megcsináltuk! – húzta vigyorra a száját, majd eldőlt a földön.
- Ez könnyű volt – huppant le a mellé Jiro. A hangjából némi csalódottság érződött.
- Örülök, hogy egy darabban megúsztuk – bicegett hozzájuk Sakura.
- Te viszont megsérültél – ráncolta a homlokát Caleb.
- Csak egy kis vágás – ült le a fiúkhoz.
- Mutasd – guggolt le hozzájuk hirtelen Carlos. Óvatosan felhúzta a lány nadrágjának a szárát, hogy jobban szemügyre vehesse a sebet, már ahogy azt a látási körülmények engedték. Egy hosszú és mély vérző vágás éktelenkedett a jobb lábszárán.
- Szerintem menjünk vissza. Nem tudnánk mivel lekezelni a sebedet – javasolta Caleb.
- De nem lesz ebből baj? Mármint elemlámpánk sincs, és az erdőn megyünk keresztül – aggódott Sakura.
- Majd világítok – jelentette ki Caleb, és felállt.
A többiek furán néztek rá.
- Mint a szentjánosbogarak? – csillant fel Jiro szeme.
Caleb lehunyta a szemét. Erősen koncentrált, majd a következő pillanatban a teste halványan világítani kezdett. Úgy nézett ki, mintha csak egy égből alászálló istenség lenne.
- Mehetünk? – kérdezte. Képes volt fénymágiát használni, viszont sietniük kellett, mert ilyen fáradtan nem volt benne biztos, meddig tudja erejét használni.
Sakura legnagyobb örömére, Carlos szó nélkül kapta a hátára, hogy sérült lába ellenére se maradjon le.
A kis csapat visszaindult az iskolához. Az út most hosszabb ideig tartott, hála a kimerültségüknek.
Calebről már szabályosan folyt a víz, amikor végre megpillantották a kimagasló épületet. Ez mindannyijuknak erőt adott, így az utolsó 100 méter már piskóta volt számukra.

Felix a kollégium bejárata előtti lépcsősoron ült. Éjjel 11 volt, ő viszont kész volt akár reggelig is itt maradni. Nem tudott aludni. Túlságosan is aggódott szobatársa miatt. Egy csapatban vannak, így sosem kell aggódni érte, ha küldetéseken vannak, hisz ott van a szeme előtt. De most...
Közeledő léptekre kapta fel a fejét. Felpattant, amikor meglátta, kik érnek egyre közelebb hozzá. Felix sokszor gondolta úgy, hogy Caleb fény a sötétségben, és ez az állítása most be is igazolódott. Szó szerint.
- Felix! – vette észre először Jiro, és már futott is hozzá kitárt karokkal. Felix arrébb lépett, Jiro pedig felkenődött az oszlopra.
- Lessie? – emelte fel Caleb a fejét.
- Jól vagytok? – sietett oda a még mindig világító fiúhoz.
- Megcsináltuk – mosolyodott el. Tett egy lépést előre, de megbotlott, és Felix karjaiba esett, aki szorosan tartotta. A fénye kihunyt, a feje pedig szobatársa vállára hanyatlott.
- Nagyon elfáradhatott. Egész végig ő világított nekünk – szólt Sakura Carlos hátáról.
- Értem – pillantott a vállán bóbiskoló fiúra. Megnyugodott, hogy ez csak kimerülés.
- Kemény küzdelem volt ám! – pattant oda Jiro. – Sakura meg is sérült!
- Annyira nem vészes – legyintett a lány.
- Menjünk az orvosiba – szólt Carlos, és egy pillanat alatt eltűntek.
Felix az ölébe kapta Calebet, és beindult a kollégiumba. Jiro pattogva követte őket. Az örök rejtély, hogy honnan van mindig ennyi energiája, még a harc után is. A két srác szobájánál elköszönt.
Felix bevitte szobatársát, és lefektette az ágyba.
- Lessie? – nyitotta résnyire Caleb a szemeit.
A szemüveges fiú az ágy szélére ült.
- Aludjál csak – simított végig Cale arcán a kezével.
- Maradj itt velem – suttogta, majd újra mély álomba merült.
- Nem megyek sehova – súgta. Óvatosan befeküdt Caleb mellé. – Szeretlek, Cale – hunyta le a szemeit.

Carlos értetlenül állt a szobája ajtajában. Jiro Michael ágyában ugrált, a szürke hajú pedig sehol sem volt.
- Szia, Carlos! – integetett Jiro vigyorogva. – Jiro ma itt alszik! Kyle alszik Jiro ágyában, Michael pedig Marknál – csüccsent le a takaróra.
Carlos fejében sok kérdés zakatolt, de végül megvonta a vállát, és inkább elvonult fürdeni. Előbb-utóbb úgyis minden ki szokott derülni.
Jiro az ágyon hintázott törökülésben. Carlost várta, hogy végezzen a fürdéssel, és tudjanak szórakozni. Hirtelen kopogtak az ajtón, a fiú pedig azonnal odaugrott. Viszont amikor kinyitotta, senkit sem talált ott. Egyedül egy doboz árválkodott a küszöb túloldán. Michaelnek volt címezve, azonban Jiro pont nem akadt fent ilyen apróságokon. Fittyet hányva az erkölcsre kibontotta. Érdeklődve vette kezébe a fehér lapocskát, ami leginkább egy talizmánra hasonlított. Hirtelen a papír pulzálni kezdett. Jiro szemei tágra nyíltak. Csak annyi ideje volt, hogy elhajítsa.
Nagy robbanás rázta meg a kollégiumot.