Jiseol pov.

Szégyellem magam.

Yoongi világosított fel rá, hogy hol is tartok. Igaz, úgy éreztem, hogy végre kezdek változni, de nagyon lassan és aprólékosan. Ez a helyzet meg felhozza azt a veszélyt, hogy Bora megunja, hogy nem törődök vele, és már nem akar többé a barátom maradni.

Így már készen álltam a reggel nyolc órai táncra. Mégis féltem. Nem akartam Yoongival beszélni. Tuti, hogy a tegnapi után nyájasan és normálisan próbál meg viselkedni. Nekem arra meg nincs szükségem. Meg volt az oka, hogy miért mit mondott. Én meg nem akarom, hogy eljátssza, hogy semmi gond azzal, amit csinálok és hamis véleményt mond csak azért, mert tegnap kicsaptam a hisztit.

Mert az, hogy tanulok és olvasok, azzal az ég adta világon semmi probléma nem volt. Csak az volt a gond, hogy amit nem kértek, és soha nem is fognak sehol, hozzá próbáltam magolni, hogy többet tudjak. Még ezzel az úgynevezett "szorgalmival" sem lenne akkora gond... Ha nem állandóan ezt csinálnám. És a szorgalmihoz hozzá tanultam egy kevés szorgalmit, ezzel megszüntetve szinte az összes időmet.

Egyszer meg csak azt vettem észre, hogy Bora már külön jár mindenfelé, hiszen én "nem értem rá".

Eljátszhatom mindenki előtt, hogy meg vagyok sértődve, de semmi értelme nem lenne. Ebből csak én jöhetek ki rosszul, ha ilyent csinálok. Nem, most mindent elhanyagolok, és a barátaimmal fogom tölteni az időmet, egészségesen, mint a velem egyidősek.

- Szia, Jiseol. - köszönt Bora, aki észrevette, hogy laza táncolós ruhában vagyok. ami egy fehér cipőből, egy fekete rövidnadrágból, egy fehér hosszú ujjú haspólóból és egy fekete sapkából állt. A kulacsomat, amit vinni akartam, a kezemben forgattam és nézegettem a szégyenérzet miatt.

- Mégis jössz? - kérdezte, és hallottam, hogy kissé jobb kedve támadt.

- Még nem tudom... - mondtam ki őszintén. - Nem tudok a szemedbe nézni nyugodtan. Yoongi pedig...

- Egy bunkó paraszt. - fejezte be, de megráztam a fejem.

- Yoongi volt az, aki rávilágított, hogy teljesen elhanyagoltalak. Nagyon rossz irányba haladtam. Többet nem lesz ilyen.

- Jiseol, nem kell ilyen gyorsan váltsál. - simított végig a karomon. - Tudom, hogy nem könnyű. De ha értem csinálod ezt, nem kell elsiessed. A te tempódba lépkedj. - mosolygott rám őszintén.

- Úgy sajnálom, dongsaeng. - remegett meg a szám kissé a visszatartott könnyektől, majd szorosan magamhoz öleltem.

- Én úgy szeretlek, ahogy vagy, oké? - tolt el magától a szemembe nézve.

- Oké, köszi. Én is.- töröltem le a könnyeim, majd felugrottam az ágyból. - Nyolc óra van. Hol vannak a fiúk?

Mintha ez lett volna a varázsszó, máris csengettek az ajtón.

Kimentünk, én leültem és a fehér cipőmet néztem, amíg a fiúkat beinvitálta.

- Szia, Jiseol. - köszönt Jimin,miután Bora beengedte, majd odajött egy ölelésre.

Gyorsan felnéztem rá, gondolkodtam egy darabig, hogy megöleljem-e, majd odahajoltam és megöleltem gyorsan.

- Szia, Jimin. - mosolyodtam el, majd Yoongira néztem, aki fürkészve nézett engem. - Neked is szia, fapofa.

Elmosolyodott gúnyosan a rögtönzött név hallatán, majd megszólalt.

- Stréberkém, üdvözöllek. Tudtam, hogy úgyis jönni fogsz. Ahhoz túl fent hordod az orrod, hogy ne tedd meg. - mondta bölcs tekintettel, mire kinevettem.

- Nem is tudom, hogy kettőnk közül melyikünk hordja fent az orrát. - kontráztam.

- Azt hiszem minden oké. Ugyanúgy veszekednek, mint általában. - suttogta Jimin véletlen vagy nem véletlen elég hangosan.

- Akkor megyünk? - kérdezte Yoongi nem is figyelve barátjára,vagy csak hidegen hagyta, mire mind bólintottunk.

- Pillanat, a cipőfűzőm. - mondtam, majd leereszkedtem féltérdre. mire Yoongi elém állt.

- Kösz, hogy meghajoltál előttem, stréber.

Gúnyosan elmosolyodtam rajta, majd ahogy felálltam, már csak kicsit kellett felfelé nézzek. Mivel a fiú és köztem egy fej különbség volt.

- Előtted még akkor sem hajolnék meg, ha te lennél az ország vezetője. - mondtam, mire megrántotta a vállát, majd megragadta a csuklómat.

- Oké, kuss és gyere, mert Jimin elindult Borával. - húzott maga mellett, majd megszólalt. - Egy unalmas stréberhez képest jól nézel ki.

Felvontam a szemöldököm, majd értetlenül néztem magam elé.

- Ez most nem tudom eldönteni, hogy bók volt, vagy sértés. De köszi. Bóknak veszem.

Rám vigyorgott, majd húzott tovább, mintha nem tudnék járni egyedül.

- Figyelj, melletted eltalálok én is oda anélkül, hogy fognod kéne a csuklómat. - jelentettem ki, amikor már elegem lett.

- A kezedet nem fogom meg, arról még kicsit többet kell álmodozzál. - mondta, majd továbbra is a csuklómat fogta.

- Én úgy gondoltam, hogy teljesen elengedsz, mert nem fogok eltévedni, ha végig melletted megyek. Nem vagyok két éves.

- Persze, aztán a végén hazaszaladsz tanulni... - motyogta, majd hírtelen elhallgatott és az arcomat fürkészte. Felvontam a szemöldököm.

- Mi van? - kérdeztem bájosan nőiesen.

- Jó, akkor nem sértődtél meg... - sóhajtott, mire hitetlenül felnevettem.

- Már nem azért, de téged mióta érdekel, hogy megsértettél-e? - emeltem fel fél szemöldököm miután jól kinevettem magam.

- Nem érdekel. - vágta rá, mire felkuncogtam.

- Ohohho, Min Yoongi tud aggódni. Woah! - játszottam meg a megdöbbentet.

- Inkább fogd be. - sziszegte.

- Mégis csak van szíved. - cukkoltam tovább, mire megállt és felém fordult.

- Oké, most már befoghatod. Nem aggódtam miattad, csak nem akartam, hogy tönkretegyem az előttünk levőeknek a hangulatát. - mutatott rájuk, majd húzott maga után tovább, mire elmosolyodtam.

- Ez valamiért nagyon vérszegény kifogásként mondtad, úgyhogy nem hiszek neked. Ha legenda is, hiszek benne, hogy van szíved...

- Fogd be és beszélj másról, ha már beszélgetünk. - mondta, mire elvigyorodtam. Tudtam én, hogy biztos van szíve is.

- Mesélsz valamit magadról? Nem nagyon ismerjük egymást, csupán utálatot táplálunk. Minek tanultál? Mit dolgozol? - rohamoztam meg a kérdéseimmel, mire felhúzott szemöldökökkel fordult hátra felém, miközben még mindig húzott.

- Azta. Érdekel egyáltalán, vagy ennyire jól nevelt vagy?

- Érdekel, képzeld. - forgattam meg a szemeim. - Az elején nem utáltalak, csak egy paraszt voltál és akkor már pont leszartam.

- Azta, te ilyen szavakat is mondasz? - döbbent meg, mire felsóhajtottam.

- Akkor válaszolsz, vagy sem? - utaltam a függő kérdéseimre.

- Zenéket írok, dalszerző vagyok és szívesen rappelek bárhol. Zenei egyetemre jártam, és néhány éve végeztem el. - rántotta meg a vállát, mire felcsillant a szemem.

- Tudsz rappelni? - kérdeztem izgatottan, mire felnevetett.

- Hirtelen eltűnt a visszaszólós éned. Ennyire tetszik, hogy rappelek? - kérdezte kuncogva, mire kissé elpirultam.

- Hát, mindig is meg akartam tanulni rappelni. Ez érdekelt, ha már nincs nagyon hangom énekelni. - tűrtem hajamat a fülem mögé, mire felnevetett.

Most olyan jól elbeszélgettünk. És ilyenkor jött volna az, hogy "Jaj, ez aranyos, persze, hogy megtanítalak, ha akarod, bármikor! Sőt, legyünk barátok!" Aha, esetleg egy mesében ilyen tökéletes minden, vagy nem tudom. De az én életem nem ilyen csupa romantika meg aranyosság.

- Stréber, most jó lennék neked? - kérdezte, mire felháborodottan néztem rá.

- Mi van?

- Hirtelen érdeklődni kezdtél és ezt az enyhe célzást is értettem, hogy megtaníthatnálak. - vigyorgott gúnyosan. - Ha akarod, akkor viszont egy napig a csicskásom leszel.

- Akkor inkább soha nem tanulok meg, de neked tuti nem alázkodok meg. - nevettem fel kínosan. - Már túl tökéletes volt.

- Mi? - nevetett fel.

- Hogy normálisan beszélgettünk és nem kaptál valami hiszti rohamot és kötekedtél. - rántottam meg a vállam, majd kezemmel kissé meghátráltattam, hogy be is érjem.

- Talán egyszer... - mondta hirtelen, mire felé kaptam a tekintetem.

- Mit egyszer? - kérdeztem igazán kedvesen, mire gúnyosan elvigyorodott.

- Hát talán egyszer megtanítalak rappelni. Talán. - hangsúlyozta ki, hogy ez mind egyáltalán nem biztos.

- De nem akarok a csicskásod lenni. - sóhajtottam fel, mire megrántotta a vállát.

- Akkor valami mást kérek cserébe. - rántotta meg a vállát, mire felé néztem gondolkodóan.

- És mi lenne a másik lehetőség? - kérdeztem.

- Egy hétig ne tanulj, hanem gyere és mozdulj ki. - mondta kissé halkan, mire felcsillant a szemem.

- Kivel? Veletek? - kérdeztem, mire megrántotta a vállát.

- Velünk, velem, vele vagy vele- kezdte, mire megállítottam.

- Na várj, ezt most nehéz feldolgozni.

- Mit? - kérdezte felsóhajtva, láthatóan unva a beszélgetésünket.

- Hogy felajánlottad, hogy veled külön menjek valahova. Szóval nem utálsz. - vigyorodtam el a monológom végére, mire elrántotta a fejét.

- Idióta. Higgy, amit akarsz, én akkor is utállak. - mondta rám se nézve, miközben nekem nem lehetett lekaparni a vigyort az arcomról.

- Én sem utállak. - mondtam boldogan ugrálva mellette már, mire kérdőn nézett rám.

- Meg sem hallottad, amit mondok, mi?

- Nem hát. Az elrontana most mindent. Végre barátok lettünk! - ujjongtam, mire megrázta a fejét.

- Na, ezt egy szóval sem mondtam.

- Szóval azt, hogy nem utálsz, azt is mondtad?

- Na jó, veled nem lehet beszélni. Kiforgatod a szavaim. - túrt bele a hajába.

- De most őszintén. Utálsz? - kérdeztem, mire megrántotta a vállát.

- Nem tudom.

- Mi az, hogy nem tudom? Ez egy egyértelmű érzés! - háborodtam fel, mire felnevetett.

- Bírom, ahogy reagálsz. - nevetett fel egészségesen. - Nem, nem utállak. Talán. - mondta, mire elmosolyodtam.

- Akkor viszont megtanítasz rappelni, igaz? - kérdeztem, amikor egy hirtelen kanyart vett, hogy a táncterem felé érjünk.

- Nem hagysz békén addig, mi? - morgott, mire megráztam a fejem.

- Nem hát.

- Akkor igen. De akkor a feltételt megtartod. - mondta, mire bólintottam és már előre vigyorogtam a következő szavaimmal okozott reakción.

- Szívesen megyek veled randira. - mondtam viccből, mire hirtelen elkerekedett szemekkel nézett rám.

- Hát te sem vagy normális. - sóhajtott végül.

- De én szívesen megyek veled randira. - cukkoltam most belé karolva, mire kihúzta kezeim közül az övét.

- Nem viszlek el randira. - nézett rám furán.

- Hát jó. - sóhajtottam, ám elnevettem magam. Felé néztem és ő is mosolygott a fejét rázva.

- Furcsa, de most bírlak. - mondta, mire elmosolyodtam. Őszintén örültem neki. Jólesett ezt hallani.

- Fura, de most én is. - mondtam mosolyogva, belefúrva a tekintetem az övébe.

- Bocsi, hogy megzavarom ezt a furcsán nyugodt közeget körülöttetek, de jönni kéne kibérelni egy három órára az egyik termet. - jött oda Jimin, majd Yoongira nézett.

- Oké, addig ti Borával induljatok be az őrig és ott várjatok meg. - mondta nekem Yoongi, fejével az őr felé biccentve, mire mosolyogva bólintottam és odasétáltam a nézelődő barátnőmhöz, aki persze nem ezt csinálta végig. Láttam, amikor leskelődött felénk.

- Gyere, menjünk előre, Yoongi és Jimin kibérlik a helyet. - mondtam, mire felém fordult vigyorogva.

- Oké. - mondta, majd belém karolt és elindultunk odáig. Ott meg vártuk, hogy a fiúk megkapják a papírt, miszerint ők lefoglalták azt a termet.

Igazából nem volt nagy sor, előttük csak kettő kisebb csoport állt, úgyhogy hamar végezni tudnak.

Barátnőmön láttam, hogy mindjárt jön a kérdéseivel így felkészülten vártam.

- Láttam, akkor miért nem mesélsz már? - támadt hirtelen le, mire értetlenül néztem rá, persze tudtam, hogy Yoongiról beszél.

- Hogy mi?

- Tudod te. - mosolygott. - Yoongival beszéltél. Mosolyogtatok és nem hallottam, hogy véres küzdelem folyt volna le köztetek. Mi történt?

- Hát, azt beszéltük meg egymással, hogy nem utáljuk egymást, de nem vagyunk barátok. Plusz megtanít rappelni. - rántottam meg a vállam és direkt kihagytam a "bírlak" részt, mert ismerem Borát, és többet képzelne bele mint ami. De úgyis meg fogja tudni, Szóval igazából mindegy.

- Azta. - lepődött meg. - Úgy tűnik a tegnap megadta a hatását.

- Úgy tűnik. - bólintottam, mire elmosolyodott. - Mi az? - mosolyodtam el immáron én is.

- Volt még valami, de nem nagyon akarod elmondani. - mondta, mire megrántottam a vállam.

- Semmi különös. Csak bírjuk egymást. - mondtam, mire felém kapta a tekintetét.

- MI? - lepődött meg, ám egy hang megakadályozta a beszélgetésünk folytatását.

- Mehetünk! - hallottam Jimin hangját, mire feléjük néztem.

Láttam egy helyes, szürke hajú, alacsony fiút, tökéletes alakkal. légies léptekkel, és mellette egy laza, kicsivel magasabb fekete hajú helyes fiút, féloldalas mosollyal, zsebre vágott kezekkel.

Yoongit mindig is egy nagyon helyes fiúnak gondoltam, és mindig is tetszett. De csak a külseje. A belseje ehhez képest... Fuha. Durva. Bár, úgy tűnik van jó oldala is. Csak azt ritkábban látom sajnos.

- Ennyire jól nézek ki? - zökkentett ki a bambulásomból Yoongi, mire elpirultam. Rajta hagytam a tekintetem.

- N...Nem, csak elbambultam. - mondtam, mire megrázta nevetve a fejét, majd megint megragadta a csuklóm.

- Na, gyere, te szerencsétlen. - mondta, mire megráztam a fejem.

- Nem is vagyok szerencsétlen, te szerencsétlen! - morogtam, mire Bora megszólalt.

- Mint valami rossz házaspár, komolyan. Kezdem úgy érezni, hogy a mi kapcsolatunk az ő "nem-vagyunk-barátok"-jukhoz képest semmi. Talán többet kéne veszekedni?

- Lehet. - nevetett fel csilingelően Jimin, majd újra Sugára néztem, aki hátra sem nézve vitt engem maga mellett.

- Amúgy Jiseol, nem is meséltél te még magadról. - mondta hirtelen Yoongi, mire elmosolyodtam.

- Hát, az egyetemem harmadik és egyben utolsó évét viszem, és menedzsernek tanulok, ha minden igaz. De érdekel a tánc és a zene is. - mondtam, mire felém fordult.

- Milyen menedzser? Banki?

- Nem, idol bandáknak menedzser. - mosolyogtam, mire bólintott.

- Az jó lehet.

- Majd megtudom. - nevettem fel, mire bólintott.

- És ezért akarsz megtanulni rappelni?

- Nem, az csak egy régi álmom. - nevettem fel, mire elmosolyodott.

- Táncolni tudsz? - kérdezte felvont szemöldökkel, mire bólintottam.

- Tudok hát. - vigyorodtam el.

- Mutasd meg, nem hiszek neked. - fonta össze kezeit mosolyogva, mire elmosolyodtam.

- Dreamcatchert ismered? - kérdeztem, mire megrázta a fejét.

- Nem éppen.

- Óh, kár. - konyult le az ajkam. - Pedig nagyon jók, és tudok is tőlük táncokat. De akkor a Sugar free?

- Na, azt már ismerem. - nevetett fel.

- Akkor azt táncolom. Bora! - kiáltottam neki. - Húzd ide a fenekedet és kezdj el velem táncolni.

- Melyiket? - csatlakoztatta a telefonját a hangszóróhoz.

- Sugar free. - mosolyogtam rá, mire bólintott.

- Gyerünk. - mondta, majd beálltunk a kezdő helyzetbe és táncolni kezdtünk.

Jól éreztem magam és most már másképp láttam a helyzetet. Nem gondoltam magam nem oda illőnek. Nagyon boldog voltam és örültem, hogy mindegyikőjükkel nagyjából jóban vagyok. Igen, még Yoongival is. Mivel azt mondta, nem utál, bír, de nem vagyunk még barátok. De ez már haladás, mert eddig se nem bírt, se nem tekintett barátként rám, sőt, utált is.

Fel nem tudom fogni. Tegnap még mindenbe belekötött, amibe tudott, én meg utáltam. Mára meg már nem tehetek róla, de bírom. Remélem ez nem csak egy pillanatnyi dolog.

Nagyon Remélem.

Sajnálom, hogy ennyire későn hoztam ^^ próbáltam megfelelőre átírni és javítgattam is rajta, mielőtt kiraktam ❤ remélem tetszett, ha igen, vote és kommentet is írhatsz, azokra pedig mindig válaszolok ❤♥
Sziasztok ♥♥♥