Másnap először fordult velem elő, hogy elaludtam órán.
Egyszerűen hiába vágytam figyelni, nem tudtam. Az a szerencsém, hogy ezt az anyagot Bora leírta. Majd elkérem.

Fáradt fejjel indultunk ki az előadóteremből, amikor barátnőm felnevetett.

- Életed első alvása az egyetemen - mondta el vagy ezredszerre.

- Csupán egyáltalán nem pihentem tegnap - dörzsöltem fáradtan a szememet.

- Mit csináltál, hogy nem aludtál? - vigyorgott. - Tudom, hogy valamiben sántikálsz és nem mondod el...

- Egy szobában lakunk. Szerintem láttad, hogy forgolódtam és inkább telefonoztam - néztem rá vállvonogatva, majd elmosolyodtam.

Tegnap valamiért mikor hazaértünk, végig Yoongival voltam, és az összes közös programnál velem volt inkább, ha lehet így mondani. Az biztos, hogy sokat beszéltünk, amit Boráék meglepődve, de boldogan fogadták.

Később, amikor mentek haza, Yoongi ahogy kilépett a házból, írt egy SMS-t, amire röhögve válaszoltam. Ezzel nem is lenne semmi baj, ha ez nem estig tartott volna, pontosabban éjfélig.

- Mit nézel, Jiseol? - ugrott rám Bora, mire gyorsan elraktam a telefonom.

- Csak olvastam - rántottam meg a vállamat.

- Mit? - nyúlt a telefonomért, de én becsúsztattam a párna alá.

- Csak a tananyagot.

Ha tananyagnak számít a Yonngival írt beszélgetésünk újraolvasása negyedjére.

- Yoongival mi van? - szól, amikor előrenézett az egyetem előtt.

- Mi? Miért? - lepődtem meg, majd odafordultam ahova ő néz. Yoongi jött felénk, ellökve magát a kocsijától, aminek lazán nekidőlt.

- Sziasztok, lányok - intett, majd mellém állt, és lenézett rám. - Mi van, töpszli?

Kérdő tekintettel nézett minket Bora, mire felocsúdtam a bambulásból.

- Hogyhogy itt vagy, fapofa? És töpszli? Komolyan? - háborodok fel, mire röhögve megrázza a fejét.

Yoongi pov.

- Jimin mondta, hogy ha már erre járok, akkor hozzam el Borát - rántottam meg lazán a vállam, mire Jiseol megcsapott hitetlen fejjel.

- Engem meg itt hagynál?

Igazából eléd jöttem csak, Jimin meg megkért, hogy Borát is, de nem baj.

- Természetesen - röhögtem fel. - Na, gyertek.

Elindultunk a kocsi felé Borával, de Jiseol nem mozdult, hanem durcás fejjel nézett engem.

- Ne gyerekeskedj, gyere! - mondtam mosolyogva, mire megrázta a fejét és karba tette a kezét.

- Itt hagynál?

- Csak vicceltem, te idióta - indultam felé, majd hátán állapodott meg egy kezem - Na, gyerünk.

Elkezdtem a kocsi felé irányítani, mire nevetve tovább ment.

Nem tudom mi lett, de egyre személyesebben lettünk barátok. Ha Jimin át akar menni, már én is mindenképp szeretnék, persze ha otthon van a stréber is. Megszoktam a társaságát, élveztem a poénjait, és rájöttem, hogy nem az mutatja meg, hogy milyen a lány, ha mindig tanul. Jiseolt unalmasnak és befásult strébernek gondoltam. Vagy mint az exem. De örömmel észleltem, hogy nem.

Sőt, meglepően megszerettem.

- Hallgatunk valamit? - kérdezte Jiseol ártatlan mosollyal mellettem.

- Mit akarsz hallgatni? - nyúltam a rádióhoz, hogy bekapcsoljam. - Van itt pendrive.

- Mi van rajta? - vette is el, miután becsatolta magát, mire elindultam.

- Bigbang, Eminem meg ilyesmik... - kezdtem, mire bedugta a pendriveot.

- Ez Bigbang! - ujjongott, mire elkezdte a szöveget énekelni. Mosolyogva figyeltem az utat, néha a felkacagó, esetleg éneklő Borát és rájöttem, hogy most vidám vagyok.

Amióta velük lógok, teljesen leszoktam a csajozásról, a leggyakrabban használt bunkó beszólásomról, és normális vagyok.

Te lány, komolyan megváltoztattál...

Jiseol pov.

Vidáman néztem a mellettem ülő mosolygó fiúra, majd kissé elpirulva néztem Borára.

Engem nézett, majd lassan elmosolyodott azzal a tipikus "Jézusom, csak nem beleszerettél? Miért nem válaszolsz?" Fejjel nézett, mire felnevettem és kinéztem az ablakon.

- Na mi van, töpszli? - nézett rám Yoongi.

- Semmi, csak Bora feje nevettetett meg.

- Jimin merre van? - kérdezte Bora témát váltva, mire megrántotta a vállát.

- Ez állami titok - válaszolt, mire a lány elvigyorodott.

- Csak nem meglepetés lesz? - ujjongott, mire felnevettem.

- Nem mondtam semmit - sóhajtott, majd lassan behajtott a házunk elé.
Ki akartam menni, de Yoongi megállított.

- Te nem mész be. Hacsak nem akarsz olyant látni, amitől megállsz a fejlődésben - figyelmeztetett, miután Bora kilépett a kocsiból.

- Miért? Mi van bent? - lepődtem meg.

- Jimin fél-pucéran, és tiszta nyálas cuccokkal - rántotta meg a vállát.

- Félpucér kigyúrt Jimin? Hmm, igaz, lehet belehalnék a látványba - bólintottam, majd felröhögtem Yoongi értetlen tekintetétől. - Bora már nagyon sok mindent mesélt. Néha túl sokat is.

- Úgy érzem, hogy nem akarok tudni a részletekről - tolatott ki a ház elől, majd elindult valamerre.

- Hova megyünk? - érdeklődtem, miközben kapkodtam a tekintetem, hátha felismerem, vajon mi van itt.

-  Először, ha nem baj beugrunk hozzám valamiért, utána pedig odamehetünk, ahova akarsz menni - mosolygott, mire bólintottam.

Kissé izgatott lettem, hogy Yoongihoz megyünk. Végre megnézhetem hol lakik.

- Szüleid ott... - kezdtem neki, mire közbeszólt.

- Egyedül lakom.

- Ó - hagyta el a számat egy döbbent tekintettel vegyítve.

- Komolyan azt gondoltad, hogy egyetem után még a szüleim nyakán lógok majd és hagyom, hogy fizessenek utánam? - nevetett fel, amitől a vérem 100 kilométer per órával áramlott.

- Gondoskodó Yoongi? - néztem rá - már értem, miért vannak rád tapadva a csajok.

- Ezt az énemet csak az exem és a barátaim ismerik. Az egynapos vagy egy hetes kapcsolatok mit sem tudnak erről az énemről - rántotta meg a vállát, miközben kanyarodott.

- Olyan jó, hogy barátok lettünk - mosolyogtam figyelve az utat, mire a combomon éreztem egy másodperc erejéig a kezét, amit egyből vissza is húzott.

- Én is, stréber. Én is.
Előző tettétől kissé meglepődtem, de megszólaltam.

- Ha nem lennénk barátok, sejtésem se lenne, hogy nem egy csajozógép vagy, nagy pofával, nagyképű tekintettel, hanem egy gondoskodó alak vagy, akivel el lehet beszélni.

Szavaimon még én is meglepődtem, nem csak ő.

- Oh - szólalt meg egy rövidebb idő után. - Hát... Ha én nem ismertelek volna meg, azt hinném, hogy egy stréber vagy, aki egyedül fog meghalni néhány háziállattal az élen, és az összes emléke az lesz, hogy mikor milyen dolgozatot vagy vizsgát írt.

- hát, igaz ami igaz, nagy stréber vagyok - mosolyogtam, mire felnevetett.

- Az ilyen fajta strébereket nagyon bírom - szólt, de mielőtt reagálhattam volna, leparkolt a ház elé és kiszállt az autóból. - Ez az én otthonom. Érezd magad otthonosan, de ha valami megharap, azért nem vállalok felelősséget.

- Várj, mi? - torpantam meg, mire megragadta a kezem és nevetve befele húzott. -Azt mondod, hogy megfog harapni bent valami?

- Kétlem - rázta meg mosolyogva a fejét.

- Aligátort tartasz bent a házban? - tettem fel életem legértelmetlenebb kérdését.

- Igen, de csak egy kicsikét. Maximum a fejedet tudná leharapni - rántotta meg lazán a vállát, mire gyengéden megcsaptam a vállát.

- Szemét - tettetem a megsértődöttet, de csupán addig, amíg ki nem nyitotta az ajtót.

- Holly! Gyere ide, hoztam haza kaját! - kiáltott, mire unottan néztem rá.

- Ez most komoly? Még nevet is adsz a képzelet... - kezdtem, mire hangos körömkopogást hallottam. - Ez... Ez csak nem egy...

- De - kacsintott, majd már le is guggolt, hogy a kis barna szőrű kiskutya nekiszaladjon a gazdájának sűrű farokcsóválásokkal. - Szia egyetlenem!

Elmosolyodtam a férfi őszinte mosolyán, ahogy hagyta, hogy a kutya szorgosan köszöntse gazdáját nedves puszikkal.

- Milyen aranyos! El se hiszem! - ujjongtam, majd leguggoltam, hogy még közelebbről láthassam a kiskutyát.

- Köszönöm - nézett rám mosolyogva a fiú, majd lerakta a szinte már az ölében fekvő kutyust, és felém mutatott. - Itt a zsákmány.

Felnevettem, mire a kiskutya egy pillanatra csak nézett, majd amikor Yoongi ismét felém mutatott, farokcsóválással odajött hozzám és hagyta, hogy simogassam.

- Kell nekem ez a kiskutya - jelentettem ki, amikor ráugrott a lábamra. - Felvehetem? - fordultam felé, mire bólintott.

A kiskutyát egyből felkaptam, majd simogatva követtem a fiút, aki intett, hogy menjek beljebb.

- Érezd megtiszteltetésnek, mert egyébként soha senkinek nem engedem, hogy csak úgy hozzáérjen - indult meg a hűtő felé, majd kivett két üveget. - Narancs vagy citrom?

- Citrom jó lesz, köszi - mondtam még mindig a kutyával foglalkozva. - Jimin hozzányulhat?

- Már igen. De sokáig nem vehette fel - rántotta meg a vállát.

Soha nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen kis aranyos kutya. Bundája különösen selymes, ami arra engedett következtetni, hogy gazdája nem hanyagolja el semmiben se.

Aranyosan megfeküdt az ölemben, a fejecskéjét pedig karomra rakta, így kényelembe helyezve magát. Szinte már úgy éreztem, mintha most kaptam volna ajándékba.

- Ahogy látom, megkedvelt - szólt Yoongi, letéve elém az innivalómat.

- Lehet innen soha többé nem fog kijönni. Vagy csak nem engedem - rántottam meg a vállam diadalittasan simogatva a kutyus fejét, mire elmosolyodott Yoongi.

Yoongi pov.

Teljesen meglepődtem, hogy Holly milyen hamar megszerette a lányt.

- Miben fogadunk, hogy kicsalogatom én onnan? - mosolyogtam rá, mire lassan ivott egy kortyot.

- Ezt már most elveszettem, mert te vagy a gazdája, logikusan hallgatni fog rád, ha kimondod a nevét.

- És ha én nem úgy csalom ki, hogy odahívom magamhoz? - rántottam meg a vállam jelezve neki, hogy nekem semmi sem akadály.

- Egy mukkot sem adhatsz ki - tartotta felém a kezét, bár szerintem sejtette, hogy én fogok nyerni.

- Benne vagyok - simítottam bele kezét enyémre egy kézfogás erejéig, majd elindultam direkt olyan halkan, hogy a kutyusom se hallja meg.

A lány furcsa tekintettel nézett, ám teljes gőzerővel simogatni kezdte a kutyát, hátha ottmarad bármely fajta próbálkozásomra.

Ismerem a kislányt, és tudom mi az, amit az alvásnál is jobban szeret. Az pedig nem más, mint a kaja.

Odasétáltam a kamrához és kivettem belőle halkan a kutyakaját. Épphogy kicsit megráztam, mire a kutyus ugatva már felém is szaladt a kényeztető kezekből.

A lány felnevetett fejrázva, majd felegyenesedett és letörölte combjait, ahol a kutya eddig feküdt.

- Gondoltam, hogy ezzel próbálkozol - vallotta be elém lépve, miközben én öntöttem a kaját a kis tálba, amit Holly türelmesen végigvárt.

- Egy mukkot se adtam ki, látod - mosolyogtam, majd halkan felnevettem. - Olyan, mint én. Ismerem oda-vissza.

- Sejtettem - mosolygott rám a lány. - De figyelj csak. Nincs kedved osztozni rajta? Fizetem a gyerektartást!

Felnevettem humoros próbálkozásán, majd kissé vékonyabb hangon megszólaltam.

-Nem-nem! Hollyt nem adom.

Rám mosolygott, majd nézte, ahogy megetetem a kiskutyát, aki boldogan várta a számára kiöntött finomságot.

- Merre akarsz menni? Ha megetettem, akkor mehetünk is.

- Nekem mindegy - rántotta meg a vállát, majd hírtelen huncutul rám mosolygott. - Hollyt ma megsétáltattad?

Értettem a célzást, mire nevetve leguggoltam a kiskutyához, hogy lássam, hogy eszik.

- Értem, akkor sétáltatni szeretnéd?

- Talán - rántotta meg a vállát. Átláttam halvány mosolyán, mire hitetlenkedve felnevettem és kimentem a szobából. - Hova mész?

- A pórázért - szóltam vissza kicsit hangosabban, hogy hangom eljusson a szobáig.

- Oh, szóval kutyát sétáltatunk... hmm, jó ötlet - bólogatott, mintha nem ő vezetett volna rá az ötletre.

- Te tiszta hülye vagy - ráztam mosolyogva a fejem, miközben felcsatoltam kutyusom nyakába az övet.

- Mióta vagy velem ilyen kedves?

- Bocs - hittem azt, hogy a hülyézésre érti, de megrázta a fejét.

- Nem, nem az. Régen csak veszekedtünk, most meg úgy bánsz velem, mintha hozzátartozód lennék.

Értetlen fejjel néztem rá, majd kissé lehajtva a fejem megrántottam a vállam.

- Nem tudom miért - indultam el a kutyussal a kijárat fele, mire Jiseol felvette velünk a tempót, és mellettem sétált. - Csupán... más vagy. Őszintén megmondva, nem erre számítottam - néztem rá, majd nyeltem egyet. - Azt gondoltam, hogy csak a kinézeted a jó, viszont egy dögunalmas ember vagy, aki irritáló. Tévedtem. Nem vagy unalmas - néztem rá, mire először elmosolyodott, ám következő mondatommal eltorzult az arca. - Viszont irritáló nagyon gyakran vagy.

- Menj a fenébe! - csapott meg, majd felnevetett. - Tök drámai volt, most tönkretetted a pillanatot.

- Komikus dráma - nyújtottam felé a kutya pórázát. - Akarod sétáltatni?

A lány gyermekded tekintettel bólintott, majd vékony kezével megfogta a pórázt.

Most néztem meg magamnak csak igazán. Olyan gyönyörű. Haját füle mögé tűrte, miközben egy aranyos mosollyal nézte a kutyust, aki boldogan sietett előre. Lábaira tökéletesen illett a farmer, mintha ráöntötték volna, és csíkos felsője tett még rá egy lapáttal.

Ha nem néztem volna a lány elég nyilvánvalóan, még meg is csúszott a lábam valamin és nem figyeltem, ezért pofára estem. Pontosabban térdre.

Lehetnék ennél gázabb?

- Yoongi! Jól vagy? Nagyon megütötted magad? - hajolt egyből hozzám aggódóan, Holly pedig odaszaladt az arcomhoz és megnyaldosta.

- Semmi, csak megnéztem a földet - rántottam meg a vállam kínosan mosolyogva, majd leporoltam magam.

- Te roppantál akkorát? - nevette végül el magát.

- Nem, csak fájt a padlónak a zuhanásom.

Próbáltam vicceskedni, mert elég ciki volt ez.

Mi van velem manapság?

A lány csilingelő nevetése megint elvarázsolt, de most figyeltem, hogy hova lépek.

Mióta ilyen aranyos a nevetése?

Elkezdtünk beszélgetni egymásról, hogy a másik mit nem tud, sőt, játszottunk is, hogy kitalálja a mások, hogy melyik ránk az igaz állítás.

Nagyon sokat tudtam meg róla, és nem tudom, hogy mondhatok-e ilyent, de megszerettem. Azt, hogy milyen értelemben, senki ne kérdezze. Sejtelmem sincs már.

De az biztos, hogy az utunk alatt mindig a hangját akartam hallani, mindig őt akartam nézni és hozzá akartam érni hajához. Fura lettem.

Egyszercsak egy nagyobb méretű nacska jelent meg az utca végén, amit Holly észre is vett.

Hírtelen el kezdett rohanni a kutya, Jiseol alig bírta megfogni.
Gyorsan utánakaptam és megfogtam a pórázt, Jiseol kezével egyetemben.

- Holly, nem szabad! - szóltam, majd óvatósan visszahúztam a kutyust, aki már leállt a futással, viszont nagyon nézte a macskát, aki nyugodtan ült a mancsát nyaldosva.

Egy pillanatra összenéztünk a lánnyal, majd nevetésben törtünk ki.

Jól éreztük magunkat, és kezdtem úgy érezni, hogy ez a lány az életem része kezdett lenni.

Sziasztok! Bocsi, tudom-tudom, rohadt régen volt rész, ennek pedig az okai:

• megvolt az ötlet, csak a töltelék része nem nagyon ment

• Sokat kellett tanulni

• Plusz sok ötletem volt, ami nem ebbe a sztoriba illene

Szóval nagyon sajnálom, gyerekek, próbálok újra írni részeket gyorsabban, csak a töltelék részével van a gond 😅
Aki pedig még olvassa a könyvemet ezután is, annak minden elismerésem és nagyon szépen köszönöm❤️❤️