James csendben sétált a lány mellett. Lilytől elkérte a Tekergők Térképét és a Láthatatlanná tévő köpenyt is, így arra gondolt, hogy a birtokkal végeznek, akkor megmutatja Lucillenek Roxmortsot is.

A francia, vagyis bocsánat! A "foltokban" francia remek hallgatóságnak bizonyult és James nem nagyon értette, hogy Fred és Will miért nem akartak jönni. Hiszen a másik két Tekergő is ismeri eléggé a kastélyt.

A fiú nem sejtette, hogy a lány remek "Idegenvezetőnek" tartja őt, hiszen olyan pontosan és hosszasan mesélt mindenről, hogy Lucillnek egy pillanatra sem tudott volna más merre csalinkázni a gondolata.

Igazából eredetileg nem volt tervben, hogy kimennek a birtokra, de mikor a kastéllyal két óra alatt végeztek és Lucilleben mutatkozott elég kíváncsiság és kalandvágy, James örömmel hozta őt ki a szabadba.

-Talán nekem ez a hatalmas birtok a kedvencem. - Sóhajtott fel James, miközben a szél belekapott a hajába.

Eléggé borús volt az idő, így a szél is hidegebb volt és a fű is nedvesen csillogott, bár ez egyiküket sem érdekelte.

-Olyan üdítő... - Bólintott Lucille is.

-Igazából nem tudom mit mondhatnék még, mindenről talán túl sokat és beszéltem. - Vakarta meg a tarkóját a fiú.

-Engem nem zavar, hogy sokat beszélsz, de mondd csak, tényleg itt volt a Trimágus Tusa? - Kérdezte csillogó szemekkel a lány.

-Igen. Bár volt valami csavar amiben az öcsémék benne voltak, de igen. Most a kviddics pálya felé megyünk, ahol annak idején megnövesztették a labirintust. Te nem voltál itt?

-Nem. Anyukámék nem engedtek el az iskolámmal. - Felelte szomorúan Lucille.

-Kár, pedig szerintem tetszett volna. - Bólintott James.

-Igen. Nagyon szerettem volna jönni, csak hát... - Itt a lány habozott, majd a vállát megvonva folytatta. - Anyuéknak nem tetszett a dolog és emiatt csak azért is, otthon tartottak.

-Megérkeztünk. - Állt meg James, majd rövid kotorászás után egy apró kis kulcsot vett elő a zsebéből. Lucillet megmosolyogtatta a szívecske alakú, bolyhos kulcstartó, amit James észrevéve mentegetőzni kezdett.

-Húgom csinálta. - Vont vállat, miközben otthonosan mozogva áthaladt a kviddics pályán.

-Hú de nagy! - Szaladt ki Lucille száján.

-És még milyen jó itt repülni. Ha gondolod majd lejöhetsz pár edzésre és akkor megtaníthatlak repülni. - Ajánlotta James.

-Áh nem! A seprűk távol állnak tőlem. - Rázta meg a fejét Lucille, majd folytatta. - Kiskoromban egészen szerettem, csak aztán megbolondult a játékseprűm és egyfolytában ledobált magáról, aztán egyszer eltörtem a kezemet és akkor végleg elegem lett, meg aztán annyira nem is hiányzik, úgyhogy kár erőltetni, de azért egy edzést, vagy többet szívesen megnéznék. - Tűrt a füle mögé a sapkája alól kikandikáló szőke tincset, ami eddig az arcába hullott.

-Megmutatom az öltözőt. Gyere! - Mosolygott rá James, majd kommentátori bódé alól nyíló ajtókhoz sétált.

-Általában nyitva szokott lenni a mienk, csak tavaly, az öcsém felrobbantotta. Azóta zárjuk. - Magyarázta, míg a griffendél címerével díszített faajtó zárjával babrált.

-Pálcával nem lehet kinyitni? - Csodálkozott Lucille.

-Nem. Akkor nem lenne értelme a kulcsnak. - Nevetett fel Jamie, majd kinyitotta az ajtót.

-Hölgyeké az elsőbbség.

-Ki díszítette ki? - Kérdezte Lucille miközben a helyiségben körbefordult.

-Mi. Fred, Will, Alice, Kate, Daniel, akivel még nem találkoztál és én. Meg Alice öccse, Frank és Lily is besegítettek. Ők hajtogatták azokat az origami állatokat, vagy hogy hívják azokat. - Mutatott a hatalmas vitrinre James, amelyben ott virított a Kviddics-Kupa.

-Hogy-hogy nálatok van a Kupa? - Jött a következő kérdés Lucilletől.

-Tavaly megnyertük. - Felelte lazán James, miközben büszkén kihúzta magát.

***

-Mi legyen a következő állomás? - Kérdezte James, mikor elhagyták a kviddics pályát.

-Mi van közelebb?

-Mindegyik ugyanolyan távolságra van, de ha unod visszamehetünk. - Vont vállat a fiú.

-Nem azért kérdeztem! - Rázta meg hevesen a fejét Lucille, majd elmosolyodott.

-Igazából nagyon rendes dolog, hogy elvállaltál. - Sóhajtott végül.

-Tulajdonképpen abban talán Alicenak igaza van, hogy mi ismerjük a legjobban a birtokot. - Túrt bele a hajába James, miközben újra sétálni kezdtek.

-Merem azt állítani, hogy úgy ismerem a Roxfortot mint a tenyeremet... Ezért is lesz nehéz itt hagyni. - Tette hozzá halkan, csak úgy magának.

-Vannak már terveid a jövőre nézve? - Kérdezte egyszer csak kínosan Lucielle.

-Nem és nem is lesznek. - Felelte kissé talán csüggedten a fiú, majd mikor Lucielle értetlen tekintetét látva folytatta. - Mindig is a jelennek élek. Nem szeretek a jövőn rágódni, mert ha rágondolok eszembe jut, hogy frankón nincs semmi ötletem azt illetően és ettől még az életkedvem is elmegy, ami azért eléggé világvégét jelent. - Magyarázta komolyan, mire Lucielle felnevetett. - És neked... Túl tökéletesnek tűnsz, úgyhogy biztosan van már valami terved! - Nézett rá, mire ő jól láthatóan elkomorult.

-Nem tudom, hogy mondtam már, de egy híres, francia, aranyvérű család sarja vagyok. Bár nem hiszem, hogy említettem volna, ugyanis nem szeretek ezzel dicsekedni. - Rázta meg a fejét savanyúan és James már bánta, hogy így elrontotta a kedvét. - A jövőmet már előre eltervezték... Vagyis majdnem, ugyanis az nem volt benne a pakliban, hogy Madame Maxime, túl jónak tart a Beuxbatonsba. - Húzta el kínosan a száját. - Meg aztán ki tudja, talán adnak teret a férj választást illetően, de munkát már lefoglaltak nekem Amerikába. Semmi kedvem hozzá, de alig van beleszólásom. De ki tudja, hogy mit rejt még a jövő. - Vonogatta a vállát.

-Egyetértek. De azt a részt nem pontosan értem, hogy túl jó vagy a Beauxbatonsba...

Lucielle habozva függesztette tekintetét piros vászoncipője orrára. Valamiért úgy érezte, hogy megbízhat Jamesben, ami azért eléggé érdekes volt, lévén, hogy alig egy napja ismerte csak meg a fiút.

-Tudsz titkot tartani? - Kérdezte végül.

-Megbízhatsz bennem. - Szólt komolyan James, de szája sarkában mosoly bujkált.

-Igazából az első ok, amiért ide kellett jönnöm és végül is a legfontosabb is... - Itt Lucille óvatosan körülnézett, majd folytatta. - Az animágussággal van kapcsolatban. Pár éve történt, hogy füleim nőttek, meg pöttyös lettem, meg minden ilyen félelmetes dolog. A szüleim már azon gondolkodtak, hogy otthon tartanak, amíg jól nem leszek, de aztán hirtelen jól lettem. A történtekre rá egy fél, vagy negyed évre, viszont újra mutatkoztak a tünetek, csak akkor már a fejem is fájt, meg a szívem is rossz volt, úgyhogy elvittek az iskolai kórházba. És akkor ott kiderült, hogy ez valami kialakulatlan animágia, vagy mi a szösz és köztudott, hogy a világ egyik utolsó animágusa itt tanít, így ők konzultáltak egymással és így most itt vagyok. De kérlek szépen, ezt ne mondd el senkinek! - Nézett fel hatalmas kék szemeivel Lucille Jamesre.

-Tudod mit?! - Jamest furcsa érzés kerítette hatalmába, amikor újra ránézett a lányra. - Ahhoz, hogy kvittek legyünk én is elárulok egy hasonló titkot. - Hajolt a lány füléhez és belesúgott. - Én viszont animágus vagyok.

Lucille kerekre tágult pupillákkal áhítattal meredt fel rá, majd halkan suttogva elmosolyodott. - Bejegyzetlen. Igaz?

-Ja. - Vigyorgott a fiú, mire a lány kuncogva megcsóválta a fejét.

-Milyen állattá tudsz változni? - Kérdezte végül, mikor újra elindultak.

-Szarvassá. - Húzta ki magát büszkén a fiú.

-Kíváncsi vagyok, hogy nekem milyen állat lesz az alakom. - Töprengett hangosan Lucille.

-Van már patrónusod?

-Nincs. - Rázta meg a fejét Lucille.

-Akkor Minnie biztosan meg fogja tanítani azt is. - Bólintott James, majd ráfüggesztette a tekintetét a lányra és megállt.

-Kérhetek valamit? - Mosolyodott el.

-Attól függ. - Állt meg Lucille is.

-Levennéd a sapkádat? - James gesztenye barna szemeivel a lány arcát kémlelte.

-T-tessék? - Kérdezte ijedten Lucille.

-Lécci! Csak ketten vagyunk, más nem fogja látni. És ha leveszed a sapkádat én is megmutatom az animágus alakomat és a kedvenc helyemet! - Alkudozott a fiú, mire Lucille felkuncogott.

-Nem bánom, de ha kinevetsz, akkor soha többé nem beszélek veled egy árva kukkot sem! - Fenyegette meg Lucille, majd mikor James katonásan vigyázba vágta magát és szalutált elnevette magát.

Lucille még vetett egy pillantást Jamesre, azzal megfogta a sapkáját és szégyenkezve lehúzta a fejéről.

James megfeledkezve magáról kerekre tágult szemekkel bámulta Lucillet. A sapkája alól ugyanis leomlott a lapockájáig érő, hullámos aranyszőke haja és így teljesen olyan volt mint egy hercegnő. Egy igazi, hús és vér hercegkisasszony. Vagy egy tündér... Vagy egy angyal... - Vagyis James így gondolta.

-Ennyire rossz? - Kérdezte nagyot nyelve a lány, mire ő hevesen megrázta a fejét.

-Nem! Merlin ments! Épp ellenkezőleg! Csodálatos! Nem értem, hogy miért takargatod! - Rázta meg a fejét James értetlenül.

Lucille pedig a dicséret hallatán kissé elpirult, aminek következtében a haja alja is elkezdett vörösödni, így átmenetes lett. A haja alja vörös volt, míg a két harmad része továbbra is megőrizte természetes arany színét.

-Látod? - Komorult el Lucille és szomorúan nézte a haját, aminek az alja elkezdett kék lenni.

-A hangulatodra változik az alja? - Kérdezte ámulva James, mire Lucille fintorogva bólintott, mire a haja alja bezöldült.

-De hát ez nagyon menő! Az egészet is be tudod színezni? - Kérdezte lelkesen a fiú.

-Azt hiszem... - Sóhajtott Lucille, majd mikor lehunyta a szemét az egész haja hirtelen egy kis időre olyan fekete lett, mint amilyen Jamesnek van.

-Azt a leborult szivarvégit neki! - Csettintett vigyorogva James, mire Lucille felnevetett, amire a haja újra aranyszínű lett.

-És milyen színű mikor mérges vagy? - Kérdezte kíváncsian James.

-Bebarnul. - Válaszolta mosolyogva a lány, majd megvonta a vállát. - De ez nagyon ritkán történik meg, ugyanis nem igazán szoktam mérges lenni.

-És mikor ijedt?

-Akkor lila, bár már volt arra példa, hogy szürke volt.

-Ez eszméletlen menő! - Bólintott a fiú ámulva.

-Tényleg? - Kérdezte félénken Lucille, miközben a haja alja rózsaszínűvé színeződött.

-Igen... - Bólintott határozottan James, mire Lucille a füle mögé türte az egyik kósza hajtincsét.

-És szerinted egyáltalán nem béna vagy furcsa? - Kérdezte továbbra is óvatosan a lány.

-Most arra megy ki a játék, hogy szerintem hordjál-e sapkát? - Mosolyodott el James.

Lucille nem szólt csak pironkodva, lesütött szemmel bólintott.

-Ha rám hallgatsz, fel nem veszed! Nagyon szép hajad van, úgyhogy ha én a helyedben lennék, még télen sem venném fel! - Karolta át őt hirtelen a fiú és a hirtelen közelségétől Lucille rózsaszín haja bevörösödött.

***

-Ez itt a vadőrünk és LLG tanárunk, vagyis Hagrid háza. Ha van kedved meglátogathatjuk... - Mosolygott Lucillre James, mire a lány bólintott.

-Akkor gyere! - Ragadta meg a kezét a lánynak és egészen a fél-óriás házáig meg sem állt.

-Nagyon jó fej és kedves. - Súgta mellékesen a fiú, miközben erőteljesen bedöngetett az ajtón.

-Ki az? - Brummogott odabent egy hang, miközben hatalmas léptekkel valaki az ajtóhoz sétált.

-Ifjabbik Ágas! - Felelte vidoran a Potter fiú, mikor az ajtó kinyílt, de csak egy résnyire.

-Szia James! - Brummogta a hatalmas alak, aki a rés mögül pillantott le rájuk.

-Ő pedig az új osztálytársam... Lucille Lemarchal... Éppen a birtokot mutatom meg neki... Bemehetünk, vagy most zavarunk? - Magyarázta meg Jamie felbukkanásuk okát.

-Nem bánom! - Szólt óvatosan körülnézve Hagrid, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy a két fiatalon senki sincs a közelben arrébb lépett, hogy ők is beszuszakolódjanak.

James pedig bátorkodott megragadni Lucille kezét, amit a lány elsőre nem értett, aztán inkább ráhagyta és maga után húzva belépett a kunyhóba.

-Szia Hagrid! - Köszörülte meg a torkát James, miközben felvont szemöldökkel körülnézett a helyiségben. - Itt meg mi történik?

-Azért engedtelek be benneteket, mert ti talán tudtok titkot tartani. - Magyarázta a vadőr, mire ők egymásra nézve bólintottak egyet. Hagrid nem is tudta, hogy mennyire rátapintott!

-Igen? - Kérdezte sürgetően és kíváncsian James, miközben szemét végigvezette a fekete függönnyel eltakart ablakokon és a könyvektől roskadó ágyon.

-Oh! Elnézést! Be sem mutatkoztam! - Csapott hirtelen szakállas állára Hagrid, majd Lucillehez fordult. - Rubeus Hagrid, a Roxfort Kulcs-és Háztájörzője, hivatalos vadőr, és Legendás Lények Gondozása tanár.

-Engem pedig James már bemutatott, de Lucille Lemarchall. - Fogadta el a felé nyújtott jobbot egy kedves mosoly kíséretében, mire a félóriás lelkesen megragadta azt, amire Lucillet olyan szinten megrázta, hogy a lány talpa hol érintette a talaj, hol pedig nem...

-Uhm! Hagrid! Kicsit... Óvatosabban! - Köszörülte meg a torkát Jamie, mire az óriás észbe kapott és abbahagyta Lucille szétrázását.

-Bocsánat! - Szabadkozott az óriás, majd meglapogatta a nevetését visszafojtó lány összekócolódott haját, mire Lucille lábai megrogytak és a lány nem bírva tovább hangosan és csilingelően felkacagott.

-Semmi baj! - Kuncogott végül, miközben letörölte a nevetéstől kicsorduló könnyeit.

-Hagrid sokszor nincs tisztában az erejével. - Nevetett fel halkan James, majd újra felvonta a szemöldökét. - De akkor elmagyaráznád, hogy miért van besötétítve a kunyhód? - Lépett oda az egyik fekete függönyhöz és résnyire elkezdte elhúzni azt.

-Ne tedd! - Ijedezett Hagrid, mire James a vállát megvonva visszahúzta a függönyt.

-Tehát?

-Tojásokat keltetek. - Kezdte magyarázni a vadőr, miközben egy füstölgő üst felé hajolt.

-Miket? - Kérdezte csillogó szemekkel Lucille, miközben Jamesszel egyszerre indultak meg az égő parázzsal teli edény felé.

-Ugye, ezek nem olyanok lesznek, mint tavaly? - Kérdezte elvigyorodva a fiú, miközben a parázs narancssárga színbe vonta arcát.

-Nem... Tudom... Idén különböző állatokat boronáltam össze... Például ez itt! - Bökött Hagrid az egyik barna köves tojásra, amit a parázs majdnem teljesen betakart. - Egy Holdas-pele ás egy Vicsorgó-mókus tojása. Azt a gyönyörűséget pedig találtam... - Mutatott egy különösen szép, égővörös példányra.

-De szép... - Csúszott ki a lány száján, mire Jamie rámosolygott.

-És még milyen szép lesz, ha kikel! - Bólogatott Hagrid, majd a nagy szakálla rejtekében brummogva hozzátette. - Mellesleg most már tudom, hogy ki lesz az újabb diák, aki felvette a Legendás Lények Gondozását... Sajnos nagyon kevés diák van aki még érdeklődik a tantárgyam felől, de legalább ez a Drága fiatalember! - Kócolta össze lapát tenyerével James göndör loboncát kedveskedve az óriás. - James talán a leglelkesebb diákom. Harmadik óta ő az egyetlen, aki talán élvezi is az óráimat. - Vont vállat Hagrid és talán kissé mintha elszontyolodott volna.

-Viccelsz?! A kedvenceim... Természetesen a mugli ismeret után! - Tette hozzá a fiú, majd elgondolkodva újra az edény fölé hajolt.

-Mikor fognak kikelni? - Érdeklődött Lucille, mire James az üst fölött rápillantott.

-Nem tudom... Talán október vége felé. - Simogatta meg szakállát Hagrid.

-És hányan vannak? - Vezette a tojásokra ismételten pillantását James.

-Tizen... De mind másmilyenek... - Legyintett a vadőr, miközben leült az egyik hatalmas székre.

-És mondd csak Lucille, eddig hogy tetszik a Roxfort?

-Eddig? - Mosolygott a lány, miközben leült James mellé. - Csodálatos... James körbevezetett már a kastélyban és olyan varázslatos... Egyszerűen nem bírok még most sem betelni vele. - Tűrt egy tincset füle mögé Lucille.

-Mutattad már neki a birtokot? - Fordult James felé, mire az beletúrt a hajába.

-Azon vagyok... Csak beugrottunk hozzád... Jártunk már a kviddics pályánál és most már nálad is... El fogunk menni még a kedvenc helyemre... És a... - Jam folytatta volna, de Hagrid maga előtt összefont karokkal közbeszólt.

-Oda, ahova mindig kilógsz második óta?

-Ja... - Forgatta meg a szemét James.

***

-Igazából szerintem mindent megmutattam ám... - Pislantott Lucillere James, mire a lány megrázta a fejét.

-Majdnem mindent. - Mosolygott.

-Nem felejtettem ki semmit! Elvittelek a fúriafűzhöz, a titkos helyemre, a tóhoz, a Tekergők-Tölgyéhez... Szerintem mindent megmutattam már! - Fonta maga előtt össze a karját Jamie.

-Oh Butus! - Kuncogott Lucille. - Az animágusságodról beszélek... Megígérted, hogy megmutatod...

-Jaaa! - James hangosan felnevetett, de hirtelen megdördült az ég. - A trappistás ementáliba! - Szitkozódott, amit a lány már megint nem tudott megállni mosolygás nélkül.

Az eddig csendben és vészjóslón gyülekező szürke és fekete felhők, most rémisztően megszaporodtak és sorban, szinte kórusban dübörögtek... Jamesnek és Lucillenek még feleszmélni sem volt ideje, de hirtelen olyan hatalmas vihar kerekedett, hogy egy méteren kívül egy kukkott sem lehetett látni, mert olyan szinten zuhogott a csapadék.

Lucille hatalmas kékjeivel csodálkozva, ugyanakkor egyre feljebb kunkorodó száj-széllel pislantgatott felfelé, míg a csíkos pólójára és farmerkabátkájára, szorgosan csepegett a víz, aminek köszönhetően lassan teljesen elázott. A farmerszoknyája és a harisnyája és bizony a cipője sem maradt száraz. Egy perc és az egész lányból vödörrel lehetett volna mérni a vizet.

James is hasonlóan gyorsan elázott, viszont a fiú figyelmét Lucille kötötte le. Göndör és feketés tincsei, vizesen tapadtak homlokára, míg a szemüvegét is kegyetlenül püfölte az eső... De ő mégsem foglalkozott vele, hogy éppen most ázik bőrré... Valahogy akaratlanul is arra jutott, hogy Lucille vizesen is gyönyörű... Ahogyan a lány porcelán arcára tapadt pár csöpögő szőke tincs... Arra a porcelán babaarcra, amin a kerámikus nagy gonddal dolgozhatott, ugyanis olyan tökéletes minden egyes vonása és felülete, hogy csak na... Tökéletes, de egyben törékeny is... Olyan csodálatos fajta virág... Ami ritkán és csak egyszer terem. És ha leszakítod, akkor soha többé nem nyílik a kertedben...

-Figyelj! - Érintette meg óvatosan a lány karját, mire az összerezzent a hirtelen jött közelítéstől.

-Figyelek... - Mosolygott, miközben egy csepp mosoly nélkül lenyalt az arcáról egy esső cseppet.

James még egyszer rámosolygott a ráfigyelő lányra, majd lehunyta a szemét. Nem ez volt élete első átalakulása, így már olyan zökkenőmentes volt az átváltozás, mint a Londoni betonutak.

Lucille pedig leplezetlen csodálattal figyelte, amint az előtte álló fiúból, hirtelen egy fenséges szarvas válik.

Az állat hatalmas, barna szemeivel áthatóan és értelmesen nézett a szemébe.

Gyönyörű volt. Igaz bundája most tiszta víz volt, de csupán egy pillantásra sejteni engedte, hogyha száraz, olyan puha mint a selyem és úgy csillog amennyire csak tud egy ilyen királyi bunda. Fekete patái szinte eltűntek a saras földben, míg csont fehér, nem hatalmas, de azért kicsinek sem mondható agancsa, mint valami korona nőtt a feje búbjára, Lucille sejteni vélte, hogy az állat két füle közötti részen, ahonnan az aggancsa is kinő, mintha sokkalta göndörebb lenne a szőre. De ezt csak sejtette.

-Azta... Gyönyörű vagy! - Lépett oda ámulva a szarvashoz, majd megsimogatta annak vizes fejét.

A szarvas nem szólt, csak a szemének mozgatásával kommunikált, de Lucille szinte a gondolataiban olvasott.

-Üljek fel a hátadra?

James csak megbökte nedves orrával az arcát, mire felkuncogott.

-Még sosem ültem szarvas háton... Lovon és hippogriffen ültem, mert olyat anyuék tartanak otthon, de szarvas még nem engedett nekem ilyesmit. - Magyarázta Lucille, miközben óvatosan felkecmergett a hatalmas és fenséges jószág hátára.

-Furcsa, hogy egy szarvassá tudsz átváltozni, de valahogy mégis illik hozzád. - Simogatta meg a vizes állatot, miközben lábait óvatosan, nehogy fájjon Jamesnek, átkulcsolta az állat hasán.

-Igazából nagyon kíváncsi vagyok, hogy nekem majd mi lesz az animágus alakom... Ha neked kényelmes, mert nekem igen... Akkor indulhatunk. - Karolta át a szarvas nyakát Lucille, mire az nagyot szusszant, majd nekiiramodott.

-Juhú! - Sikkantotta Lucille, mire a szarvas gyorsabb tempóra váltott. Néha oldalpillantásokat lövellt a lány felé, hogy megbizonyosodjon róla, hogy rendben van, majd tovább száguldott.

Egy negyedóra múlva, pedig az állat patái már a Roxforti folyosókon kopogtak.

-Köszönöm a fuvart Agancs! - Köszönte meg Lucille, mikor a Kövér Dáma előtti kanyar előtt Jamie visszaváltozott.

-Inkább Ágas! - Mosolygott James, miközben felborzolta a még mindig víztől csöpögő haját.

-Akkor Ágas! - Kuncogott Lucille, majd komolyan hozzátette. - Köszönöm ezt a csodálatos délelőttöt és kora délutánt... Az egészet... Csodálatos volt!

-És mi tetszett a legjobban? - Kérdezte Jamie, miközben megindultak a portré felé.

-Az amikor eltévedtünk! - Vágta rá Lucille, majd hangosan felnevetett.

-Az egy apró botlás volt... - Morogta James, mire Lucille még jobban kezdett nevetni.

-Igen... - Bólogatott a nevetését elfojtva a lány.

-Nem vicces! - Dünnyögte összefont karokkal a fiú, miközben megálltak a Kövér Dáma előtt.

-Jelszó?

-Gyöngyvér... - Szólt sértetten a fiú, majd miközben maga előtt beengedte Lucillet, belesúgott a fülébe. - Most már úgyis elválnak útjaink!

-Lehet Agancs... - Kezdte Lucille.

-Ágas. - Vágott közbe unottan James, de amaz leintette.

-De ez nem azt jelenti, hogy elfelejthetem a kis "botlásodat"! - Nyújtotta ki a nyelvét rá a lány.

-Hopp... Nincs rajtad a sapkád! - Vigyorgott gonoszul James.

-Nálad van... - Bólintott a lány, majd rájöve a dolgokra dühösen rákiáltott. - James!

-Hmm?

-Add oda a sapkámat! - Nyújtotta felé a tenyerét Lucille követelően és haja alja elkezdett barnulni.

-Mit is mondtál? Mikor bebarnul akkor mérges vagy? - Kérdezte szórakozottan a fiú.

-James Sirius Potter!

-Lucille Jean Lemarchal! - Forgatta meg a szemét.

-Nem is Jean a nevem! - Csapott dühösen a mellkasába.

-Tudom... - Pillantott le rá Jamie, majd vigyorogva a zsebébe nyúlt és kihúzta a szintén elázott sapkát onnan. - Jé! - Tettetett csodálkozással nézegette a piros fejfedőt.

-Add oda! - Dühöngött a lány, miközben lábujjhegyre állva próbálta elkapni a sapkáját.

-Csak nem erre fáj a fogad? - Lengette meg a lány orra előtt a sapekot James.

-Az a szerencséd, hogy nincsenek sokan a klubbhelyiségben... - Emelte fel a mutatóujját dühösen Lucille.

James időközben egy huncut vigyort villantva rá felemelte a feje fölé a sapkát és kicsavarta a vízet belőle, hogy Lucille haja újra kapott egy adagot a hajába.

-Mert különben...

-Mit csinálnál? - Pislogott nagyokat a fiú.

Lucille körülnézett, majd titokzatosan suttogva felelt.

-Nem tudom...

-Tyűha! Ujjujujj! Most nagyon megijedtem! - Tette a homlokára színpadiasan a tenyerét Jamie.

-Félhetsz is! - Bólintott elégedetten Lucille.

-De komolyra véve a szót drága Lulu...

-Nem vagyok Lulu! - Bökött James mellkasába Lucille.

-Én meg nem vagyok Agancs! - Tárta szét a karját Ágas.

-Az engem nem érdekel.

-Na látod! Engem se! - Bólintott a fiú, de Lucille közbeszólt.

-Akkor meg... - Kezdte.

-Engeded, hogy végigmondjam? - Fonta maga előtt össze a karjait.

-Jó-jó! - Jött a szemforgatás válaszul, mire James a kezébe nyomta a sapkáját.

-Ha rám hallgatsz tényleg nem veszed fel! De a te döntésed! További szép napot! - Kócolta össze Lucille üstökét vigyorogva, azzal kikerülte a ledermedt lányt és hangosan fütyörészve, hogy aki eddig nem figyelt volna rá, az akkor majd most, megindult a fiúk hálókörlete felé, aminek a lépcsőjén Will ücsörgött és várt rá.

Lucille egy ideig még pislogott maga elé döbbenten, majd a sapkájára pillantott és pár másodperc múlva nagyot nyelve leengedte a kezét és megindult a saját hálókörlete felé, ahol már Kate várta, arcán aggodalmas kifejezéssel.