-El tudjátok ezt hinni, srácok?-sóhajtottam fel idegesen, miközben egy újabb falatot vettem számba reggel elkészített ebédemből.-Hétfőn voltam harmadjára vizsgázni statisztikából és az a pöcsfej ismét meghúzott, pedig rohadt sokat készültem. És már megint csupán 2 kibaszott ponton múlt, hogy átmenjek, de az a szemét nem volt hajlandó megadni. Nem értem, hogy miért köcsögösködik velem ennyire, amikor ott voltam az összes óráján, sőt, még figyeltem is rá, akármennyire is volt dögunalmas, ahogyan magyarázott.-panaszkodtam a velem szemben ülő barátaimnak, akik figyelemmel, valamint némi együttérzéssel az arcukon hallgatták végig mondandómat.
-Nem kellene így beszélned Eren professzorról, hiszen szerintem ő egy nagyon rendes és előzékeny ember.-szólt közbe Mikasa, miközben befejezve aznapi ebédjét, az asztal szélére tolta tálcáját, majd a mellette elhelyezkedő széken heverő táskája után nyúlt, amit az ölébe véve elő is horgászta annak egyik oldalsó rekeszében megbúvó jegyzetfüzetét, majd kissé hátradőlve határozottságot tükröző arckifejezéssel szemeimbe pillantott.-Engem például legelső alkalommal átengedett egy négyessel, pedig őszintén szólva nem igazán volt időm készülni a vizsgájára, de azt mondta, hogy mivel látja rajtam, hogy értem az összefüggéseket, ezért hajlandó felajánlani nekem ezt az osztályzatot. Arról nem is beszélve, hogy ő még csak pályakezdő, alig 5 évvel idősebb nálunk, éppen emiatt valószínűleg tisztában van azzal, hogy mennyire nehéz és megterhelő az egyetemisták élete, ugyanis néhány évvel ezelőtt neki is végig kellett csinálnia ugyanezt. De még ha nem is lenne ennyire fiatal, akkor sem tudnám azt feltételezni róla, hogy képes lenne bárkivel is szemétkedni pusztán azért, mert nem szimpatikus számára az illető, főleg nem az alapján, amilyennek megismertem, viszont ha nekem nem hiszel, nyugodtan kérdezz meg bárkit az évfolyamunkból. Biztos vagyok benne, hogy ők is ugyanezen a véleményen vannak.-darálta le mondandóját egy szuszra, már-már olyan tökéletességgel, mintha előre begyakorolta volna az egészet, majd kinyitva a kezében lévő jegyzetfüzetét, figyelmesen olvasgatni kezdte a sorokat.
-Ugyan már Mikasa, tudom én, hogy csak azért vagy vele szemben ennyire elfogult, mert teljesen bele vagy zúgva...Pontosan úgy, ahogyan mindenki más is ebben a rohadt épületben.-könyököltem fel az asztalra, majd tenyeremben megtámasztottam fejemet, miközben unottan megforgattam szemeimet, a fekete hajú lány pedig szavaim elhangzását követően azon nyomban rámkapta tekintetét és az arcán immáron nyoma sem volt kezdeti magabiztosságának.
-N-Nem is igaz...Én csak...-dadogta fülig pirulva, miközben lesütötte szemeit, így próbálva meg leplezni előttem zavartságát, amit megpillantva egyszerűen képtelen voltam megállni, hogy ne kuncogjam el magam, ugyanis nagyon aranyos volt azt látni, hogy a minden helyzetben összeszedett és komoly barátnőm mennyire el tud bizonytalanodni, illetve gyengülni, amikor az érzéseiről kell beszélnie mások előtt.
-Igen, tudom. Téged csak rabul ejtett a tökéletes kinézete meg azok a mézes-mázas szavai, amikkel valamiért minden egyes nőnél képes egyetlen másodperc alatt elérni, hogy azok a lábai előtt heverjenek.-mondtam szarkasztikusan, miközben Mikasa példáját követve én magam is hátradőltem székemben és úgy figyeltem az arcát takargató lányt, aki még mindig képtelen volt felvenni velem a szemkontaktust.-Ha nem látnám a saját szemeimmel azt, hogy mit képes kiváltani belőled pusztán az, hogy róla beszélgetünk, el sem hinném, ha valaki azt mondaná, hogy tényleg belebolondultál.-kötekedtem tovább egy pimasz mosollyal az arcomon, ezzel csak tovább feszegetve az előttem ülő lány tűrőképességének határait, akinek nagy valószínűséggel jelen pillanatban az lehetett a legfőbb kívánsága, hogy minél hamarabb láthatatlanná váljon előttünk.-Mondd meg őszintén, mi olyan különleges abban a fickóban? Mit tud ő, amit mások nem? Miért én vagyok az egyetlen, aki nem ájuldozik, valahányszor csak megpillantja azt a vigyorgó pofáját? Valami gond van velem, amiért én sokkalta inkább undort és unszimpátiát érzek, amikor a közelembe kerül, vagy hozzám beszél?-rohamoztam meg kérdéseimmel barátnőmet, teljesen figyelmen kívül hagyva azt az egyértelmű tényt, miszerint Mikasa számára ez a beszélgetés idő közben borzalmasan kellemetlenné alakult, amit normális esetben egészen biztos, hogy rögtön észre is vettem volna, hiszen a már több, mint 10 éve tartó barátságunk alatt sikerült tökéletesen kiismernem őt, aminek köszönhetően teljesen egyértelműen tisztában voltam azokkal az ösztönös jelzésekkel is, amiket az egyes szituációkban produkált, így elegedő volt csupán ezekre, valamint az arcára vetnem egy pillantást ahhoz, hogy tudjam, mit érezhet, illetve gondolhat, azonban ezúttal annyira elragadott a hév, valamint a professzor iránti ellenszenvem, hogy egyszerűen képtelen voltam megálljt parancsolni meggondolatlan szavaimnak.
-(Név), nem gondolod, hogy egy kicsit talán eltúlzod a dolgokat?-szólt közbe az eddig csendben ücsörgő Armin, miután észrevette, hogy a mellette helyet foglaló, fekete hajú lány ökölbe szorított kezekkel igyekszik megállni azt, hogy a szemeiben felgyülemlett könnyei ki ne csorduljanak.-Megértem, hogy feszült vagy, hiszen az ösztöndíjad múlik ezen a tantárgyon, de nem hiszen, hogy ezzel a viselkedéssel bármit is megoldanál.-mondta összeráncolt szemöldökökkel, ezzel próbálva némi szigorúságot sugározni felém, amit megpillantva ezúttal rajtam volt a sor, hogy a mellkasomat elöntő megbánás érzetének hatására szemeimet lesütve félrepillantsak.
-Tudom, igazad van.-eresztettem el egy gondterhelt sóhajtást, majd ismét a velem szemben ülőkre emeltem tekintetem.-Ne haragudjatok rám, amiért ilyen vagyok, de maga a gondolat, hogy az évek óta tartó kemény munkámat egyetlen tantárgy miatt sutba dobhatom, rohadtul idegesít. Én csak...Egyszerűen nem érzem igazságosnak, ami történik, főleg nem azok után, hogy minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy megszerezzem azt az ösztöndíjat. Fogalmam sincs, hogy mit kellene még tennem.-mondtam bánatosan, miközben az előttem lévő megmaradt ételt kezdtem el piszkálni villámmal.
-Na és mi lenne, ha megpróbálnál beszélni Eren professzorral és készítenél neki egy beadandót? Végülis az ösztöndíjad a tét, biztos, hogy nem utasítana el.-vetette fel ötletét Armin lelkesen, amit meghallva csupán csak annyira telt tőlem, hogy egy halovány mosollyal az arcomon nemlegesen megrázzam fejem.
-Próbáltam, kétszer is, de azt mondta, hogy ilyen munkákat nem fogadhat el, mert ez nem lenne fair a többi hallgatóval szemben, de szerintem ez csak egy üres magyarázat volt a részéről, amivel szándékosan keresztbe akart nekem tenni, mert feltehetőleg nagyon is tisztában van azzal, hogy mennyire fontos számomra ez az egész.-mondtam gúnyosan, hangomban némi visszafojtott gyűlölettel, azonban mielőtt még barátaim bármit is reagálhattak volna megjegyzésemre, arra lettünk figyelmesek, hogy egy barna hajkoronával rendelkező ismerős alak, kezében egy ételekkel telepakolt tálcával felénk közeledik.
-Nahát, kit látnak szemeim! Ezek szerint mégiscsak sikerült valahogy átvészelned azt a dupla matekot.-viccelődött szőke hajú barátom, miközben elvette az útból táskáját, hogy Sasha is le tudjon ülni hozzánk.
-Ne is mondd, a vége felé már komolyan azt hittem, hogy megpusztulok, ráadásul negyed órával tovább is tartotta, ezért most nem fogok tudni találkozni Niccolo-val, pedig megígértem neki, hogy amint megebédelek, megkeresem.-sóhajtott fel gondterhelten, majd mint aki még egy falatot sem evett a mai nap folyamán, jóízűen tömni kezdte magába az előtte lévő, hatalmas adagnyi sajtos-tejfölös rakott csirkemellt, mintha csak attól rettegett volna, hogy valamelyikünk elveszi tőle.-Ja igen, majdnem el is felejtettem...-csapott homlokára megvilágosodva, miközben felém pillantott hatalmas, életvidámságtól ragyogó, barna íriszeivel.-Idefele jövet összefutottam Eren professzorral, aki megkért, hogy szóljak neked arról, hogy beszélni szeretne veled valamiről. Azt mondta, hogy ha megebédeltél, mindenképp keresd fel.
-Ezek szerint mégiscsak meggondolta magát. Máskülönben miért akarna találkozni veled?-kérdezte bizakodva Armin, egy kedves mosolyra húzva ajkait, aminek láttán Sasha egyik szemöldökét felvonva érdeklődően pillantott felém, valószínűleg valamiféle magyarázatra várva, ugyanis neki még nem volt alkalmam elújságolni mindazt, ami az utóbbi napokban történt velem, így nem is érthette, hogy miért örültem olyan nagyon ennek a hírnek.
-Nagyon remélem.-viszonoztam szőke hajú barátom mosolyát, majd miután gyorsan összepakoltam a dolgaimat, el is búcsúztam a három fős társaságtól arra a kis időre, amíg nem találkozunk újra, majd el is indultam a professzor irodája felé.
Nagyjából 5 perccel később meg is érkeztem a hatalmas épületszárny azon részére, ahol Eren Yeager irodája helyezkedett el, és lévén, hogy nem ez volt a legelső alkalom, hogy erre jártam, így a liftajtón kilépve szinte már rutinos léptekkel közelítettem meg a zömök szerkezetű faajtót, amire a fiatal férfi neve volt kiírva, majd egy határozott kopogtatást, valamint egy "Gyere!" felszólítást követően lassacskán le is nyomtam a fémből készült, hideg tapintású kilincset és beléptem a közepes méretű helyiségbe.
-Jó napot, professzor úr! Úgy hallottam, beszélni szeretne velem.-üdvözöltem a az íróasztala mögött ülő férfit illedelmesen, egy halovány, alig látható mosollyal az arcomon, ettől függetlenül azonban nagyon igyekeznem kellett, hogy ez az apró, mások számára teljes természetességgel jelentkező gesztus ne alakuljon át eröltetett vicsorgásba, hiszen végső soron Eren Yeager még mindig azoknak a személyeknek a táborát erősítette, akikkel csakis akkor voltam hajlandó szóba állni, ha nagyon muszáj volt, márpedig ha az ember olyanok társaságába kerül, akiket szépen fogalmazva nem szívlel, időnként megesik, hogy akaratlanul is kiül az arcára néhány olyan grimasz, amiből a másik fél számára pillanatok alatt egyértelművé válik az a tény, hogy ő csupán egy megtűrt személy, én pedig pontosan ezeket az ösztönösen jelentkező arckifejezéseket próbáltam meg minden erőmből elfojtani magamban, miközben egyenesen az engem vizslató férfi türkizes színű íriszeibe pillantottam.
-Szervusz (Név)! Örülök, hogy ilyen gyorsan eljutott hozzád az üzenetem és külön köszönöm, amiért hajlandó voltál a saját szüneted rovására időt szakítani rám.-viszonozta mosolyomat, majd lehajtva laptopja képernyőjét, -amin feltehetőleg megérkezésemig dolgozott- az íróasztalával szemben elhelyezkedő egyik üres szék felé biccentett, ezzel jelezve felém, hogy foglaljak helyet, én pedig csupán már ebből a mozdulatából ki tudtam következtetni, hogy ez a beszélgetés sajnos nem 2 perc alatt fog lezajlani kettőnk között, és bár ebben a pillanatban szívem szerint azzal a lendülettel, amivel besétáltam ide, sarkon fordulva magam mögött is hagytam volna ezt az istenverte irodát, ennek ellenére kénytelen voltam azt tenni, amire megkért engem, így miután magamban elmormoltam néhány sor cifra káromkodást, lassú, komótos mozdulatokkal le is ültem arra a bizonyos székre.
-Azt hiszem felesleges lenne húznom az időt, ezért ha nem bánod, rögtön a tárgyra térnék.-köszörülte meg torkát néhány másodperc elteltével, én pedig szavai elhangzását követően kissé hátradőltem székemben, és érdeklődő arckifejezést eröltetve magamra ismét íriszeit kezdtem el kémlelni.-Figyelj... Tisztában vagyok azzal, hogy te magad is beletartozol azon kevés hallgatók körébe, akik az egyetemi tanulmányaik megkezdése óta minden egyes félévüket kiváló átlaggal zárták, ahogyan azzal is, hogy az általam tanított tantárgyon való sikeres vizsgaletételen múlik az ösztöndíjad, amiért hosszú éveken keresztül szorgalmasan dolgoztál, éppen ezért úgy döntöttem, hogy most az egyszer hajlandó vagyok kivételt tenni és adok neked még egy utolsó lehetőséget arra, hogy sikeresen levizsgázz statisztikából, bár be kell vallanom, szokatlan érzés számomra, hogy egyáltalán felmerül ez a téma egy hozzád hasonló, minden szempontból kiváló képességű tanulónál, aki tekintettel arra, hogy az összes órámon jelen volt és látszólag figyelmesen végig is hallgatta azokat, ne tudná sikeresen teljesíteni ezt a tantárgyat, ami nem is igazán tartozik a legbonyolultabbak közé.-mondta kissé gúnyosan, miközben eleresztett egy jókedvű kuncogást. Normális esetben egészen biztos, hogy nem hagytam volna szó nélkül lekezelő megjegyzését, amivel egyértelműen az volt a célja, hogy kellemetlen helyzetbe hozzon, azonban mondandójának első fele szerencsére képes volt kellőképpen lenyugtatni az idegeimet ahhoz, hogy felindultságomban valami olyat vágjak a velem szemben helyet foglaló fickó fejéhez, amiért egyetlen pillanat alatt ki is csaphatnának az egyetemről, így végül nagy nehezen képes voltam megállni, hogy egy ideges sóhajtáson kívül más reakció ne érkezhessen tőlem.
-Hálás vagyok a nagylelkűségéért.-válaszoltam egy apró mosollyal az arcomon, aminek létjogosultsága mindössze annyi volt, hogy így próbáltam meg némiképp elrejteni a szavaim mögött rejlő, erőteljes szarkazmust, ami szemmel láthatóan egész jól sikerült, hiszen a professzor kifejezéstelen arccal hallgatta végig "köszönetnyílvánításomat."-Na és megtudhatnám esetleg, hogy mikor lesz a következő vizsgaalkalom, amin részt vehetek?-érdeklődtem ezúttal őszinte kíváncsiságtól csengő hangon, aminek hallatán a velem szemben ülő férfi egy pillanatra lehunyta szemeit, majd amikor újra kinyitotta azokat, egyenesen íriszeimet kezdte el kémlelni.-Oh, nem. Az előzetes sikertelenségekből okulva ezúttal nem hagyományos, szóbeli vizsga formájában fogom felmérni a tudásod, tehát nem a tananyaggal kapcsolatos ismereteidről foglak kikérdezni téged, hanem ehelyett csakis olyan feladatokat fogsz kapni tőlem, amiket biztosan el fogsz tudni végezni.
-Szóval ha jól értelmezem... Ez azt jelenti, hogy egy beadandót kell írnom önnek?-kérdeztem bizonytalanul, ugyanis lévén, hogy semmi konkrétumot nem mondott, hanem ehelyett csupán rébuszokban beszélt, halvány fogalmam sem volt arról, hogy mégis hová szeretett volna kilyukadni mondandójával.
A velem szemben helyet foglaló férfi csupán haloványan elmosolyodott feltételezésem hallatán, azonban ezt leszámítva semmit sem reagált kérdésemre, amiből néhány másodperc elteltével arra a következtetésre jutottam, hogy nagy valószínűséggel valami egészen másra gondolhatott.
Ezt követően számomra hosszú óráknak tűnő percekre teljes csend telepedett az irodára, amit mindössze a résnyire nyitva hagyott ablakokon át beszűrődő dallamos madárcsicsergés szakított félbe olykor-olykor. Nem igazán értettem, hogy a velem szemben ülő férfi mégis miért hallgatott el egyik pillanatról a másikra, miközben én még mindig arra vártam, hogy megossza velem a számonkérésemmel kapcsolatos gondolatait, abban azonban teljes mértékig biztos voltam, hogy ha rövidesen nem nyitja ki a száját, akkor 100%, hogy le fogom késni a soron következő órámat, aminek kezdetéig már csak 10 percem maradt hátra. A helyiség alapos áttanulmányozásával, illetve ölemben pihenő ujjaimnak piszkálgatásával igyekeztem némiképp oldani a testem felett eluralkodó feszültéget, ám maga a tudat, hogy akármerre fordítottam a fejemet, egyfolytában magamon éreztem a professzor tekintetét, amely szinte lyukat égetett a lelkembe, eszembe juttatta a gimnáziumi éveimet, azon belül is a suliba vezető, nagyjából 20 perces buszozásaimat, amelyek közül egyetlen egy alkalom sem telt el úgy, hogy ne éreztem volna magamon vadidegen férfiak furcsálló pillantásait, akik az akkori elképzeléseim szerint azzal mulatták a reggeleiket, hogy a buszon ücsörögve rémisztgették halálra a gyanútlan kiskorúakat azokkal a jellegzetes, perverz tekinteteikkel, amik láttán az ember már korántsem tartotta olyan visszataszító helynek a gimit, sőt, az ilyen kalandos utazások után az az épület jelentette számukra a legbiztonságosabb menedéket az ilyen creepy fickók elől, mint amilyennek Eren Yeager is tűnt abban a helyzetben.
-Ömm... Ne haragudjon professzor úr, de hamarosan el fog kezdődni a következő órám, amin mindenképpen ott szeretnék lenni, szóval ha nem szeretne másról beszélni, akkor én mennék is.-törtem meg végül én a közénk beálló, kínos csöndet, azonban amikor már épp rászánhattam volna magam arra, hogy felálljak addigi helyemről és kisétáljak az ajtón, a velem szemben helyet foglaló, barna hajú férfi egy kézmozdulattal jelezte felém, hogy nyugodtan maradjak csak ülve a fenekemen.
-Na és mi lesz a feladatoddal? Elvégre még nem állapodtunk meg semmiben sem.-kérdezte kifejezéstelen arccal, miközben lassacskán felállt íróasztala mögül, majd a háta mögött elhelyezkedő ablakokhoz sétálva kivétel nélkül mindegyiknél elhúzta a sötétítő függönyöket, amiknek anyaga bár nem volt kellően vastag ahhoz, hogy a helyiséget teljes hományba borítsák, arra a célra tökéletesen megfeleltek, hogy a napfény erőteljes sugarai ne juthassanak be az áttetsző üvegeken keresztül és ezáltal ne melegíthessék fel méginkább a már így is 27 celsiusfokos hőmérsékletű szobát.-Úgy gondolom, hogy minél hamarabb túlesünk ezen a dolgon, annál jobb lesz mindkettőnknek. A hiányzásod miatt pedig nem kell aggódnod, majd én beszélek Erwin professzorral és megmondom neki, hogy miattam nem tudtál ott lenni az óráján.-tette hozzá mosolyogva, miközben már az ajtó zárjában lévő kulcsot fordította el, majd pedig helyezte azt el zakója zsebében, feltehetőleg azért, hogy valóban senki se tudjon bennünket megzavarni.
-Rendben.-egyeztem bele végül bizonytalanul, hiszen nem igazán értettem, hogy bármiféle felkészülés nélkül mégis miféle feladatot szeretne nekem adni, ennek ellenére inkább úgy döntöttem, hogy nem firtatom ezt a témát, hiszen abban a pillanatban már annak is nagyon örültem, hogy egyáltalán hajlandó volt időt szánni rám és még egy lehetőséget adni nekem.-De egészen pontosan mit kell csinálnom?-tettem fel az engem jelenleg leginkább foglalkoztató kérdésemet, aminek hallatán a professzor lehajolt az én szintemre, hogy egy szemmagasságba kerüljön velem, majd pedig óvatosan vállaimra helyezte tenyereit.
-Először is hunyd le a szemeidet és vegyél néhány mély lélegzetet.-mormolta fülembe nyugodt hangon, amit bár nagyon bizarrnak tartottam, hiszen egy ilyen szituációban nem éppen ez lett volna az az utasítás, ami elsőként eszembe jutott volna, ennek ellenére néhány pillanatnyi tétovázás után úgy döntöttem, hogy az akadékoskodás helyett inkább azt teszem, amire megkért engem, így végül lehunytam pilláimat, majd lassacskán vettem egy mély lélegzetet, amely során igyekeztem annyi oxigént juttatni tüdőmbe, amennyit csak tudtam, amit 1-2 másodpercnyi bent tartás után orromon keresztül ki is fújtam magamból.
-Megnyugodtál?-érdeklődött higgadtságot sugárzó hangon, ami abban a pillanatban valamiért annyira megnyugtatóan hatott elmémre, hogy akaratomon kívül is sikerült ellazítanom izmaimat és az eddig combjaimon pihenő, ökölbe szorított állapotban lévő kezeimet is szépen fokozatosan kiengedtem.
-Eddig sem éreztem magam túlságosan feszültnek.-válaszoltam hezitálás nélkül, szemeimet még mindig csukva tartva, miközben fejemet igyekeztem a jobb oldalam felől érkező hangforrás irányába fordítani.
-Nagyon helyes. Nincs is mitől félned. Hidd el nem fog sokáig tartani, hamar túl leszünk rajta.-engedte el vállaimat mondandója végére, azonban ahelyett, hogy kezeit újra leengedte volna teste mellé, felém nyújtotta azokat, amit bár nem láthattam, ingjének jellegzetes, susogó hangjából könnyedén ki tudtam következtetni, hogy mozgolódása ezt a célt szolgálta.-Most pedig add ide a kezeidet egy kicsit.-adta ki a következő instrukciót, én pedig kissé megemelve karjaimat ki is nyújtottam azokat, egészen addig, amíg meg nem éreztem, ahogyan az előttem álló férfi puha ujjai körbe nem fonódnak csuklómon, amelyeket aztán gyengéd mozdulatokkal elkezdett saját teste irányába húzni, egészen addig, amíg tenyereim alatt meg nem éreztem farmernadrágjának jellegzetes tapintását, amihez még hozzátársult egy nagyon furcsa érzetű, kemény kidudorodás is, amiről egyszerűen elképzelésem sem volt, hogy mégis mi a fene lehet, ezért a mellkasomat hirtelenjében elöntő, intenzív kíváncsiság hatására lassacskán résnyire nyitottam szemeimet, azonban amikor megpillantottam, hogy ujjaim éppen férfiasságán helyezkednek el, a döbbenet és sokkoltság keverékétől teljesen elkerekedett szemekkel, lélegzetvisszafojtva rántottam ki kezeimet az előttem terpeszben álló férfi ujjai közül, majd azzal a lendülettel rögtön fel is pattantam addigi helyemről, és egy jól irányzott, erőteljes mozdulattal pofon is vágtam őt arca bal oldalán.
-Mégis mi a faszt képzel magáról?! Hogy merészeli ezt?!-üvöltöttem rá idegesen, bele se gondolva abba, hogy hangom nagy valószínűséggel a folyosóra is kihallatszódik, miközben tettem néhány határozott lépést az ajtó irányába, hogy a lehető legtávolabb kerülhessek tőle, arra azonban nagyon alaposan ügyeltem, hogy tekintetemet még csak véletlenül se vegyem le róla.-Szóval végig erre ment ki a játék, igaz?! Azt gondolta, hogy bármit hajlandó vagyok megtenni azért a kibaszott ösztöndíjért, ugye?! Maga perverz mocsok! Na arra aztán várhat, hogy valaha is ilyesmire adjam a fejem! Lehet, hogy az ilyen jellegű zsarolás más diákok esetében be szokott jönni magának, de belőlem biztosan nem fog szajhát csinálni! Nem ér számomra ez az egész annyit, hogy hajlandó legyek ilyen undorító dolgot művelni, úgyhogy jobban teszi, ha másoknál próbálkozik be ezekkel az olcsó trükkökkel! Most pedig nyissa ki az ajtót, de rögtön, különben mindenki tudomást fog szerezni arról, hogy mire próbált rávenni engem, ami után egészen biztos, hogy örökre búcsút inthet a karrierjének, mert páros lábban fogják kibaszni magát az egyetem kapuján!-szűrtem ki fogaim között idegesen, ökölbe szorított kezekkel, amire az előttem álló férfi reakciója mindössze egy szórakozott kacagás volt.
-Mégis mi olyan nevetséges ezen, maga féreg?-kérdeztem dühösen, lesajnáló tekintettel méregetve az előttem álló személyt, akinek kellett néhány másodperc ahhoz, hogy kellően össze tudja magát szedni, azonban kis idő elteltével, amikor úgy érezte, hogy jókedve kezd alább hagyni, ismét rámemelte türkizes színű íriszeit, amikből a korábbiakkal ellentétben ezúttal olyan, számomra teljesen ismeretlen érzelmeket is ki tudtam olvasni, amelyeket ezidáig még nem láttam megcsillanni tekintetében, ez pedig borzasztóan összezavart, hiszen ennek köszönhetően egyre bonyolultabb feladatnak bizonyult megfejteni azt, hogy egészen pontosan mire is gondolhat jelen pillanatban.
-Szóval azt mondod, hogy ezen az áron már nincs szükséged az ösztöndíjra, igaz?-kezdett el az irányomba sétálni, aminek láttán ösztönösen hátrálni kezdtem, azonban néhány lépés után már nem tudtam hova menni, hiszen hátam a kemény falnak ütközött.-Hát ez nagy kár. Pedig esküdni mertem volna arra, hogy az öcséd egészsége és jóléte mindennél fontosabb számodra, főleg azok után, hogy a szüleitekkel történt szörnyű tragédia után már csak ő maradt meg neked.-pillantott le rám megjátszott sajnálkozással az arcán, miután elért hozzám, nekem azonban nem volt időm felháborodni cselekedetén, hiszen ajkain távozó szavai annyira ledöbbentettek engem, hogy egy pillanatra még arról is megfeledkeztem, hogy mennyire megvetem az előttem álló, barna hajú férfit.
-H-Honnan tud maga ezekről a dolgokról?-kérdeztem visszafogott, kissé bizonytalan hangon, és immáron nyoma sem volt kezdetleges magabiztosságomnak, ami természetesen a professzornak is rögtön feltűnt, ebből pedig könnyedén megállapíthatta, hogy sikerült megtalálnia a gyengepontomat, amit természetesen szándékában is állt teljes mértékben kihasználni.
-Nem olyan nagy ez az egyetem ahhoz, hogy az ide belépő emberek féltve őrzött titkai huzamosabb ideig elkendőzve maradhassanak. Nem is kell konkrétan rákérdezned azokra a dolgokra, amikre kíváncsi vagy, bőven elegendő csupán az is, ha jó kapcsolatot ápolsz a csoporttársaiddal, hiszen a beszélgetésetek közben előbb-utóbb úgyis el fog hangzani néhány pletyka, ami lehet, hogy abban a pillanatban egyikőtöknek sem fog feltűnni, de kis idő elteltével azon fogod kapni magad, hogy szinte már mindenkiről tudsz mindent, legyen az fontos információ, vagy jelentéktelen apróságok, amik valójában a kutyát sem érdeklik.-válaszolta egyenesen a szemeimbe nézve, miközben jobb kezét arcomhoz emelve gyengéd mozdulatokkal végigsimított puha bőrömöm.-De vajon mit szólna hozzá Daniel, ha ne adj Isten véletlenül a tudomására jutna, hogy a drága nővérének sikerült megszereznie a kellő mennyiségű pénzt ahhoz, hogy végre megkaphassa a gyógyulásához szükséges kezelést, de ő ennek ellenére mégis cserben hagyta őt? Képes lennél elszámolni a lelkiismereteddel, ha pont emiatt történne vele valami? Képes lennél abban a tudatban élni, ha a testvérednek a te elhamarkodott döntésed miatt kellene meghalnia ilyen fiatalon? Képes lennél valaha is megbocsátani magadnak? De ami talán még ezeknél a kérdéseknél is fontosabb... Édesanyád és édesapád vajon mit szólnának ahhoz, ha megtudnák, hogy milyen önzően viselkedsz az öcséddel szemben? Csalódottak lennének, ez nem is kérdéses, de abba belegondoltál, hogy mekkora fájdalmat okoznál nekik ezzel? És nem csak nekik, nem csak Daniel-nek, hanem saját magadnak is.-mondta egy elégedett mosolyra húzva ajkait, hiszen tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mit kell mondania ahhoz, hogy bűntudatot ébresszen bennem, azt követően pedig, hogy megpillanthatta, ahogyan az arcomra kiülő düh és gyűlölet helyét először az összezavarodottság és a félelem, majd pedig a sorsomba való beletörődés érzése vette át, el is könyvelhette magában befolyásolásom sikerességét.
Hosszú óráknak tűnő perceken keresztül mérlegeltem, próbálva megtalálni a legkedvezőbb megoldást, amivel mindenki jól járhatna, de hamar rá kellett döbbennem arra, hogy nincs túl sok lehetőségem, amik közül válogathatnék, amikor pedig rámtört a felismerés, miszerint csakis abban az esetben lehetne ennek a szituációnak pozitív végkimenetele, ha hajlandó lennék áldozatokat hozni, nem éreztem szükségét annak, hogy mégegyszer végigzongorázzam magamban a lehetséges döntéseim következményeit, azok ugyanis túlságosan is elrettentőnek bizonyultak ahhoz, hogy képes legyek újra fontolóra venni az elhatározásom mellőli elpártolást.
-Mit kell tennem?-tettem fel kérdésemet elhaló hangon, ezzel megtörve a helyiségben uralkodó, nyomasztó csendet, aminek hallatán az előttem álló, nagyjából 15 centivel magasabb férfi egy diadalittas mosolyra húzva ajkait állam alá nyúlt, majd kissé megemelte fejemet, így kényszerítve engem arra, hogy szemeibe nézzek.
-Helyesen döntöttél.-suttogta ajkaimra, amiket a következő pillanatban birtokba is vett, ezzel egy lassú, ámbár végtelenül szenvedélyes csókcsatát kezdeményezve velem.
A várttal ellentétben nem volt sem erőszakos, sem pedig türelmetlen, puha párnácskáit gyengéd, óvatos tempóban mozgatta az enyémeken, amit lehunyt szemekkel igyekeztem hang nélkül tűrni, ám kis idő elteltével, ahogyan megéreztem, hogy nyelvével végignyal alsóajkamon, így próbálva tőlem megkapni a bebocsátás engedélyét, torkomból akaratlanul is felszakadt egy meglepett sóhajtás a testemet hirtelenjében elöntő, kellemes érzés hatására, ami kellően elterelte a figyelmemet ahhoz, hogy az előttem álló férfi át tudja csúsztatni ízlelőszervét fogaim között. Egy pillanatra sem próbált meg fölém kerekedni és átvenni az irányítást, pedig könnyedén megtehette volna, hiszen nem állt szándékomban megküzdeni vele a dominanciáért, hanem ehelyett finom, szelíd tempóban masszírozta nyelvemet sajátjával, így ösztönözve engem arra, hogy viszonozzam kezdeményezését, amit néhány másodperc elteltével végül el is fogadtam, így csókunk méginkább elmélyülhetett. Bár nem láthattam, de a barna hajú férfi szemei végig nyitva voltak, hiszen mindenképpen látni szerette volna azt, hogy a cselekedeteivel milyen reakciókat vált ki belőlem, azonban amikor nyugodtságot tükröző arcomra pillantva egyértelművé vált számára az a tény, hogy nincs ellenemre, amit jelenleg csinál, szépen fokozatosan egyre intenzívebb tempóban kezdte el ajkaimat falni, miközben kezeit lecsúsztatva derekamra közelebb vonta felsőtestemet saját mellkasához, aminek köszönhetően tisztán érezhettem szívének minden egyes apró dobbanását. Fogalmam sincs, hogy érzéki csókcsatánk mégis mikor torkollhatott át vad smárolásba, és őszintén szólva abban sem voltam 100%-ig biztos, hogy Eren töltötte be a kezdeményezőbb fél szerepét ebben a dologban, viszont azzal párhuzamosan, hogy másodpercről másodpercre egyre hevesebb és hevesebb iramra váltottunk, úgy kezdett el növekedni légszomjam intenzitása is, így végül én voltam az, aki a másik fél ajkaitól eltávolodva heves légvételek közepette szakította félbe csókunkat, azonban a szánkat összekötő, vékonyka nyálcsík helyettünk is elárulta azt, ami az elmúlt néhány percben történt közöttünk.
-Térdre.-helyezte tenyereit vállaimra, majd meg sem várva, hogy teljesítsem parancsát, határozott, de aggresszivitástól mentes mozdulatokkal elkezdett engem lefelé nyomni, egészen addig, amíg erőkifejtésének köszönhetően már képtelen voltam ellenállni, így végül megadva magam teljesen leereszkedtem a parkettára és onnan pillantottam fel a fölém magasodó férfire, aki mire észbe kaphattam volna, már nadrágövének kicsatolásával volt elfoglalva.
-Tudod mi a dolgod, ugye? Vagy szeretnéd, hogy megmutassam?-nézett le rám érdeklődően, miközben füleim mögé tűrte arcomba lógó hajtincseimet. Egy apró nyelést követően nemlegesen megráztam fejemet, majd némi tétovázást követően beleakasztottam remegő ujjaimat kigombolt állapotban lévő nadrágjának szélébe, és az alsójával együtt elkezdtem azt szépen óvatosan lehúzni róla, egészen addig, amíg szemeim elé nem tárult izmos hasfalának simuló, kőkemény férfiassága, aminek felülete kissé már nedves volt előváladékától. Jobb kezemmel rámarkoltam hosszára, majd lassacskán mozgatni kezdtem rajta ujjaimat, aminek hatására az előttem álló férfi torkából felszakadt egy visszafojtott nyögés.
-Ne így.-sóhajtotta maga elé, én pedig értve célzásából közelebb hajoltam ágyékához, majd szétnyitva ajkaimat elkezdtem számba engedni férfiasságát, ügyelve arra, hogy még csak véletlenül se sértsem meg vékony bőrfelületét fogaimmal, a kellemes forróság hatására pedig, ami hirtelenjében körülölelte tagját, Eren torkából egy mélyről jövő, jóleső nyögés szakadt fel. Ennek hallatán immáron egy fokkal magabiztosabban toltam előre fejemet, hogy mégtöbbet vehessek be hosszából, majd amikor férfiasságának kb. háromnegyede számba került, egy se nem túl gyors, se nem túl lassú tempót felvéve mozgatni kezdtem ajkaimat, mielőbbi kielégülése érdekében pedig nyelvemmel, illetve nedves tagját közrefogó kezemmel is igyekeztem minél inkább rásegíteni munkámra. Igyekeztem mindent pontosan úgy csinálni, hogy azzal a lehető legnagyobb élvezetet okozhassam a másik fél számára, ezért miután sikerült teljes mértékben hozzászoknom méreteihez, szépen fokozatosan egyre gyorsabb iramot kezdtem el diktálni, azonban valahányszor csak lopva felpillantottam az előttem álló férfi arcára, hogy lássam, milyen érzéseket vagyok képes kiváltani belőle, ugyanazzal a közömbös arckifejezéssel találtam magam szembe, ami percről-percre egyre nagyobb aggodalommal töltött el, ennek ellenére mégis megkíséreltem figyelmen kívül hagyni Eren elégedetlen morgásait és csakis arra koncentrálni, hogy a maximumot tudjam kihozni magamból, viszont miután végignyalva hosszán arra készültem, hogy újra számba fogadjam őt, arra lettem figyelmes, hogy vállaimnál keresztül kissé eltolta felsőtestemet sajátja közeléből, ezzel megakadályozva engem abban, hogy elérhessem őt.
-Elég ebből...-szűrte ki fogai között kissé ingerülten, aminek hallatán ijedten kaptam fel rá tekintetemet.-Mondd meg őszintén, csináltál már valaha ilyesmit? Csak mert az alapján, amit eddig produkáltál, nekem egyáltalán nem úgy tűnik, hogy túlságosan tapasztalt lennél ebben. Jól gondolom?-pillantott le rám érdeklődően, miközben hüvelykujjával óvatos mozdulatokkal letörölte az ajkaim szélén lévő, vékonyka nyálcsíkot. Egy félénk bólintással válaszoltam feltett kérdésére, aminek láttán immáron számára is egyértelművé válhatott az a tény, hogy ezidáig még nem kerültem hasonló szituációba, ő a legelső, akit ilyen módon közelítettem meg, aminek gondolata hatalmas mértékű elégedettséggel, valamint izgalommal töltötte el egész testét.
-Nos, akkor ezek szerint úgy tűnik, hogy kénytelen vagyok segíteni neked egy kicsit.-mosolyodott el sejtelmesen, miközben vágyakozóan szemeimbe pillantott, azonban arra már nem hagyott nekem időt, hogy bármit is reagálhassak mondandójára, hiszen amikor már épp szólásra nyithattam volna ajkaimat, egyik kezét tarkómra helyezte és egy határozott mozdulattal ágyéka irányába kezdte el tolni fejemet, aminek következtében férfiasságának teljes hossza számba került, majd bármiféle figyelmeztetés nélkül egy durva mozdulattal előretolta csípőjét, így merevedésének legvége a torkom mélyére csúszhatott. Combjaira helyezett kezeimmel próbáltam őt eltolni magamtól, azonban annyira erősen tartotta fejemet, hogy egyszerűen képtelen voltam megmozdítani nyakamat, ezért összeszorított szemekkel, oxigén után kapkodva tűrtem, hogy az előttem terpeszkedő férfi egyre gyorsabb és egyre aggresszívebb tempóban mozgassa csípőjét.
-Gyerünk... Mozgasd a nyelved.-parancsolt rám türelmetlenül, miközben hátravetett fejjel, lehunyt szemekkel sóhajtott fel a mennyei érzésre, ami ágyékánál összpontosult, én pedig engedelmeskedve kérésének nekiláttam körkörös mozdulatokkal igerelni férfiasságát, aminek hatására egy hangos nyögés hagyta el ajkait. Szapora, egyenetlen légvételeiből, illetve egyre intenzívebbé váló nyögéseiből arra a következtetésre jutottam, hogy hamarosan el fogja érni tűrőképessége határait, amit egyre kíméletlenebbé váló mozgása is bizonyított, néhány másodperc elteltével pedig sejtésem be is bizonyosodott, hiszen ajkait beharapva egy mélyről jövő, erőteljes nyögés kíséretében csapott végig testén a gyönyör hulláma, azonban mielőtt még forró élvezetét számba lövellhette volna, tarkómnál keresztül egy határozott mozdulattal nekinyomta fejemet izmos hasfalának, ezzel elérve, hogy férfiassága torkom mélyére hatolhasson, amit követően szinte azonnal meg is éreztem, ahogyan forró, kesernyés ízű spermája végigfolyik nyelőcsövemen, amit öklendezésem közepette próbáltam megakadályozni.
-Nyeld le.-szólt rám kissé erélyesebben, miközben még egy utolsót lökött csípőjével, amivel sikeresen elérte, hogy szemeimben felgyülemlett könnycseppjeim végiggördüljenek felforrósodott arconom, nekem pedig mivel nem igazán volt más választásom, ezért egy néhány visszafojtott nyöszörgést követően ellazítottam torkomat és nyelni kezdtem a számat kitöltő folyadékot, amit Eren egy elégedett félmosollyal az arcán, néhány apró morgást hallatva tűrt, ugyanis kellemes érzessel töltötte el a férfiassága körüli összehúzódás, amit nyeléseim következtében volt szerencséje megtapasztalni.
Amikor élvezetének utolsó cseppje is gyomromba került, elengedte tarkómat és kihúzta férfiasságát számból, én pedig egy kisebb köhögőrohammal kísérve igyekeztem levegőhöz jutni, amit az előttem álló, barna hajú férfi kifejezéstelen arccal nézett végig.
-Még csak nem is ellenkeztél...-lökte oda gúnyosan kis idő elteltével, amikor úgy látta, hogy sikerült összeszednem magam.-Tényleg ennyire fontos számodra a testvéred, hogy még a méltóságodat is hajlandó vagy félredobni miatta? Annyira szereted őt, hogy képes vagy megalázkodni mások előtt csakis azért, hogy neki jó legyen?-kérdezte hitetlenül, várakozóan pillantva le kipirult arcomra, én pedig miután kézfejemmel letöröltem ajkaim széléről, valamint államról élvezetének azon kis részét, ami heves lökéseinek következtében kifolyt számból, lábaimra helyezve testsúlyomat felálltam a padlóról, és határozottságot tükröző arckifejezéssel az engem fürkésző, türkiz színű szempárba néztem.
-Az öcsém élete mindennél és mindenkinél fontosabb számomra, éppen emiatt nincs semmi ezen a világon, amit ne lennék hajlandó megtenni azért, hogy újra boldognak láthassam őt, hiszen... Nekem már csak ő maradt, számára pedig én vagyok az egyedüli, akire támaszkodhat. Egymáson kívül semmink sem maradt, ebből kifolyólag ostobaság azt feltételezni, hogy pont a büszkeség és az ezekhez hasonló, jelentéktelen érzések lesznek azok, amik útját fogják állni kettőnk kapcsolatának. Egészen addig, amíg bármiben is a segítségére lehetek, nem számít, hogy mit kell feláldoznom. Lehet, hogy ez maga számára baromságnak hangzik, ezért nem is várom el, hogy megértsen engem, de akinek van testvére, az biztos vagyok benne, hogy tökéletesen átérzi ezeket a dolgokat.-mondtam eltökélten, amivel látszólag igencsak megleptem az előttem álló személyt, az ugyanis hosszú másodperceken keresztül nem szólt egy árva szót sem. Talán csak nem tudott mit reagálni mondandómra, de az is elképzelhető, hogy egy kicsit megérintették szavaim és szüksége volt némi időre ahhoz, hogy kellően át tudja gondolni azokat, azonban mivel abban a helyzetben számomra teljesen irreleváns volt hallgatásának oka, ezért rövidesen én voltam az, aki megtörte a helyiségre telepedő csöndet.
-Bár jobban örültem volna, ha a ma éjszakát alvás nélkül, az íróasztalom fölött görnyedve töltöm el tanulással, mintsem, hogy ilyen jellegű szívességet tegyek magának, de remélem, hogy ezzel most már kvittek vagyunk.-szúrtam oda cinikusan, miközben hátat fordítva Eren-nek az ajtó irányába kezdtem sétálni, azonban mielőtt még újra szembefordulhattam volna vele, hogy megkérjem, nyissa ki nekem az ajtót, arra lettem figyelmes, hogy hátam mögött megállva tenyereivel az ajtóra csapott fejem mellett, ezzel teljes egészében sarokba szorítva engem és elzárva előlem minden lehetséges menekülési útvonalat.
-Tudod...-támasztotta meg állát vállamon, majd fülemhez hajolva beszélni kezdett.-Én egy olyan ember vagyok, aki igyekszik mindig betartani a másoknak tett ígéreteit, de azt hiszem, hogy ezúttal muszáj lesz kivételt tennem. Végtére is... Elég régóta vártam már arra, hogy ez a pillanat elérkezzen, most pedig, hogy végre sikerült megszereznem azt, amire a leginkább vágytam, nem fogom hagyni, hogy ez az egyszeri és megismételhetetlen lehetőség csak úgy kicsússzon a kezeim közül.-mormolta fülembe, miközben ágyékát fenekemhez nyomva egyik kezével lassacskán végigsimított oldalamon, a testem fölött eluralkodó pánik hatására pedig, amit szavai váltottak ki belőlem, még a vér is megfagyott ereimben, hiszen volt némi elképzelésem arról, hogy mondandójával mire is próbált célozgatni.-Nagyon sajnálom, de...-helyezte szám elé szabadon lévő tenyerét, ezzel idő előtt megakadályozva azt, hogy a tudatom felett eluralkodó rémület és kétségbeesettség hatására segítségért kezdhessek kiabálni.-Képtelen vagyok egyetlen másodperccel is tovább türtőztetni magam. A magaménak akarlak tudni, (Név)... Csakis a magaménak...-mondta, miközben egy apró csókot hintett fedetlen nyakamra, majd szabadon lévő kezével összefogta csuklóimat hátam mögött úgy, hogy azokat mozdítani se bírjam, és határozott mozdulatokkal elkezdett engem íróasztala irányába tolni, amihez odaérve egy durva mozdulattal azon nyomban le is nyomta felsőtestemet. Szinte időm sem volt felfogni a körülöttem zajló eseményeket, olyan gyorsan történt minden, így teljesen egyértelműen mire eljuthattam volna abba az állapotba, hogy az engem ért sokkhatásból feleszmélve ellenkezni kezdjek, már túlságosan késő volt ahhoz, hogy képes legyek megakadályozni a rám váró, kegyetlen bánásmódot, és azt, hogy akaratom ellenére fosszanak meg az ártatlanságomtól, amit egészen idáig féltve őrzött kincsként dédelgettem, hiszen ez volt az egyetlen olyan dolog az életemben, aminek sorsáról egyedül én dönthettem...
Legalábbis ezt hittem...
-Van némi elképzelésem arról, hogy mi lesz a válaszod, de azért mégiscsak rákérdezek, hátha rácáfolsz az elvárásaimra...-mondta gúnyosan, miközben csuklóimat szorító kezével egy határozott mozdulattal lerántotta rólam nadrágomat a fehérneműmmel együtt, majd pedig saját ruhadarabjai után nyúlt és azokkal is megtette ugyanezt.-Voltál már valaha férfival?-kérdezte fülemhez hajolva, mialatt mellkasát hátamnak préselve szívogatni, illetve harapdálni kezdte nyakamat, amivel sikerült néhány vöröses színű foltot hagynia bőrfelületemen.
Amint meghallottam, ahogyan nadrágja övét kicsatolja, majd pedig cipzárja után nyúlva szépen lassacskán kiszabadítja meredező férfiasságát addigi börtönéből, heves fejrázással igyekeztem felé jelezni nemleges válaszomat, és még ha csupán csak egy szikrányira is, de élt bennem a remény, hogy rémültségem láttán talán majd meggoldolja magát és mégiscsak úgy dönt, hogy inkább szabadon enged, azonban hamar rá kellett jönnöm arra, hogy a sorsom már akkor meg lett pecsételve, amikor betettem a lábam ebbe az istenverte irodába, és most, hogy már csak egyetlen hajszál választja el őt attól, hogy megkaparintsa azt, ami után egészen idáig áhítozott, kizárt dolog, hogy visszakozni fog.
-Szóval azt akarod mondani, hogy én leszek az első, aki megérinti ezt a gyönyörű testet, és az első, aki látni fogja, ahogyan erre a bájos kis arcra olyan érzelmek ülnek ki, amiket ezidáig még soha sem tapasztaltál?-mormolta nyakhajlatomba, forró lehelete pedig szabályszerűen perzselte bőrömet, aminek hatására ösztönösen arrébb szerettem volna húzódni, azonban az engem fogvatartó kezektől moccanni se bírtam.-Szívesen megnyugtatnálak olyan közhelyes mondatokkal, mint hogy "Nincs mitől félned, mert óvatosan és gyengéden fogok bánni veled" vagy hogy "Csakis olyan dolgokat fogok tenni veled, amit te is élvezni fogsz", de attól tartok, hogy az ilyen szövegekkel sajnos csak áltatnálak téged, márpedig én mindig az őszinteségre törekszem. Éppen emiatt mondom el még a legelején, hogy elképesztően beindít már csupán annak a gondolata is, hogy én leszek a legelső, aki megtapasztalhatja, hogy milyen fantasztikus érzés az érintetlen testedbe hatolni, belemarkolni a fenekedbe vagy a melleidbe, élvezetet és fájdalmat okozni neked, megtörni téged, sóhajtásokat, nyögéseket, sikításokat, könyörgést, vagy zokogást kiváltani belőled.-suttogta vággyal teli hangon, miközben kezébe véve férfiasságát bejáratomhoz pozícionálta magát.-Ha azt hiszed, hogy kíméletes és elnéző leszek veled szemben csak azért, mert ez lesz a legelső alkalmad, akkor össze kell, hogy törjem az ábrándjaidat, ugyanis a legkevésbé sem fog érdekelni, hogy mit szeretnél és mit nem, hogy bírod-e az iramot, vagy sem, hogy szenvedéssel tölt el téged, amit csinálok, vagy gyönyörrel, hiszen addig, amíg azt nem érzem, hogy eleget kaptam belőled, nem fogok leállni.-szűrte ki fogai között kissé bosszúsan, miközben tincseimbe markolva hátrahúzta fejemet, ezzel arra kényszerítve engem, hogy tekintetemmel előre nézzek, majd bármiféle felkészítés vagy figyelmeztetés nélkül határozottan előretolta csípőjét, aminek következtében teljes hosszával belém hatolt.
A testemen végigcsapó, kíméletlen fájdalom, és az odalent érzett, feszítő érzés hatására egy hangos nyögés szakadt fel torkomból, azonban mivel az engem fogva tartó férfi egyik tenyere még mindig szám előtt helyezkedett el, így nem kellett attól tartania, hogy az ajtó túloldalán sétálgató emberek bármit is meghallanak majd szenvedésemből. Szemeimet összeszorítva, körmeimmel az asztal szélébe kapaszkodva tűrtem, ahogyan a mögöttem álló személy néhány lassabb bemelegítőlökés után szinte azonnal fel is vett egy intenzív tempót, amely során igyekezett olyan mélyre hatolni bennem, amennyire csak lehetett. Nem foglalkozott zokogásba torkolló könyörgésemmel, a fájdalomtól megfeszült felsőtestemnek látványával, remegő végtagjaimmal, forró könnycseppjeimmel, amik végiggördülve arcomon az ő kézfején fejezték be útjukat, sem pedig a combjaimat, illetve az ő hasfalát befestő skarlátvörös véremmel, ami durva mozdulatainak következtében kezdett el szivárogni méhemből, hiszen tökéletesen tisztában volt azzal a ténnyel, hogy túlnyomó erőfölényben van velem szemben, ami lehetővé teszi számára azt, hogy minden az ő akarata szerint érvényesüljön, ez pedig elképesztő mértékű biztonságérzettel, önbizalommal, valamint elégedettséggel töltötte el őt. Hosszú perceken keresztül küzdöttem a lehetetlen ellen, minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy szabadulni tudjak, azonban a hatalmas erőkifejtés, valamint a torkom szakadtából történő, megállás nélküli kiáltozás annyira legyengített engem, hogy kis idő elteltével szinte már arra is alig maradt energiám, hogy erőteljes zokogásom közepette képes legyek kellő mennyiségű oxigént juttatni a tüdőmbe, Eren számára pedig ez volt az a pillanat, amikor teljes egészében uralma alá vonhatta testemet, ugyanis azzal, hogy türelmesen kivárta azt a néhány percet, amíg az ellene való szembeszállásom közepette maximálisan kifárasztottam magam, megnyerte a háborút.
Soha azelőtt nem éreztem még magam annyira szánalmasnak és magatehetetlennek, mint abban a pillanatban, és bár az eszem egyfolytában azt üvöltötte, hogy tartsak ki és ne törődjek bele a sorsomba, sajnos a lelkem addigra már olyan szinten meggyötörtté vált, hogy egyszerűen képtelen voltam rávenni a testemet a védekezésre, így végül feladva mindennemű próbálkozásomat, hagytam, hogy a bennem mozgó, barna hajú férfi azt tegyen velem, amihez csak kedve tartja, ő pedig kihasználva a felkínálkozó lehetőséget, egy győzelemittas mosolyra húzta ajkait, miközben az eddig hajamat markoló kezével hasam alá nyúlt, és egy határozott mozdulattal a hátamra fordított engem, majd miután alaposan szemügyre vette üveges, reményvesztettséget, illetve megtörtséget tükröző tekintetemet, hüvelykujjaival gyengéden letörölte a szemeimre nehezedő könnyfátyolt, ami elhomályosította látásomat, majd lesegítve rólam pólómat, valamint melltartómat, immáron fedetlen mellkasomhoz lehajolva apró csókokkal kezdte el behinteni felforrósodott bőrömet, amit mozdulatlanul, egyetlen hang nélkül engedtem neki.
Képtelen voltam egyetlen szót is kipréselni az ajkaimon, pedig volt néhány felkínálkozó másodperc, amikor lehetőségem adódott volna segítségért kiáltozni, amit nagy valószínűséggel a szomszéd helyiségben tartózkodók meg is hallottak volna, ennek ellenére úgy éreztem, hogy felesleges lenne ezzel fárasztanom magam, hiszen addigra már úgyis mindegy volt. Egy cseppet sem könnyebbültem volna meg attól, ha valaki hirtelenjében ránk törte volna az ajtót, hiszen azt, amit egyszer már elvettek tőlem, az ég világon senki sem adhatná nekem vissza, azonban a szégyenérzetem, illetve a magam iránt érzett undorom és gyűlöletem, amiket már így sem tudtam kezelni, csak mégerőteljesebbé váltak volna, ha szemtanúi is lettek volna annak az megaláztatásnak, amit velem szemben követtek el, ezt végiggondolva pedig máris sokkal bölcsebb megoldásnak tartottam a hallgatást, ugyanis így legalább nem kellett attól tartanom, hogy ez az egész valaha is mások tudomására fog jutni.
Fogalmam sincs, hogy ez a tortúra mégis meddig tarthatott, ugyanis idő közben sikerült teljes egészében kizárnom a külvilágot, ezzel együtt pedig a testemet elöntő gyötrelem, valamint a szívemben lappangó negatív érzéseim is mérséklődni tudtak valamelyest, persze azzal tudat alatt végig tisztában voltam, hogy ez csupán egyfajta védekezési mechanizmus lehet, amivel az agyam igyekszik megakadályozni azt, hogy mentálisan ne eshessen komolyabb bántódásom.
Egy mélyről érkező, erőteljes nyögés volt az, ami végül visszazökkentett engem a valóságba, amit szinte rögtön követett egy nagyon furcsa, ezidáig még soha sem tapasztalt, kitöltő érzés, illetve egy megmagyarázhatlan forróságérzet, aminek hatására végtagjaim erőteljes remegésbe kezdtek. A felettem megtámaszkodó férfi szapora légvételek közepette lökte előre csípőjét még néhányszor, majd néhány másodperc elteltével, amikor úgy érezte, hogy sikerült megnyugodnia, óvatosan ki is húzódott belőlem. Egy megkönnyebbült sóhajtás szakadt fel ajkaim közül, azonban amint megéreztem, ahogyan forró élvezetének azon része, amit testem nem tudott magába fogadni, lassacskán távozik belőlem, hirtelenjében újra eluralkodott rajtam a felzaklatottság.
Elképesztően kimerültnek és mocskosnak éreztem magam, szabályszerűen a hányinger kerülgetett, miközben futólagosan végigpillantottam magamon és észrevettem a hasamon, illetve a combjaim belső részén lévő, fehéres színű folyadékot. Minden porcikám sajgott, a testem fölött eluralkodó, kíméletlen fájdalomtól moccanni sem bírtam. A torkom teljesen ki volt száradva, a fülem zúgott, a látásom pedig egyre homályosabbá vált, ahogyan íriszeimet szépen lassacskán ismét elöntötték könnyeim, amik végül utat törve maguknak végiggördültek kipirult arcomon. Képtelen voltam megálljt parancsolni gondolataimnak, újra és újra lejátszódott előttem minden egyes momentum, amiket az elmúlt egy órában át kellett élnem. Ott és abban a pillanatban semmi másra nem vágytam, minthogy kitörölhessem az emlékeimet és megszabadulhassak a szívemet gyötrő érzéseimtől, a szégyentől, a dühtől, a magam iránt érzett gyűlölettől és undortól, a szuicid hajlamaimtól, a testemet beborító szívás, valamint harapásnyomoktól, a kisebb-nagyobb, vöröses színű foltoktól, amik a durva bánásmód következtében keletkeztek bőrömön, azonban hamar rá kellett döbbennem arra, hogy ennek a napnak a történéseitől soha sem fogok tudni teljes mértékig megszabadulni, életem végéig magammal kell cipelnem ezt a traumát, aminek terhe alatt bármikor össze is roppanhatok, hiszen bár a testemen fellelhető sérülések előbb-utóbb el fognak múlni, a lelkemen lévők soha sem fognak hegek nélkül begyógyulni.
-Hé...-szólított meg Eren szigorúan, miközben egy szúrós pillantást vetve felém hozzámvágta a földre ledobált ruháimat, amit kifejezéstelen, érzelmektől mentes arckifejezéssel néztem végig.-Nagyon örülnék neki, ha a bambulás helyett inkább nekiállnál rendbe szedni magad, ugyanis veled ellentétben nekem még rengeteg dolgom van ma.-köpte felém ezen szavait lekezelő hangnemben, majd meg sem várva reakciómat -amit úgysem kapott volna tőlem- hátat fordított nekem és az ajtó irányába kezdett el sétálni, azonban mielőtt még átléphette volna a küszöböt, még egyszer utoljára hátrapillantott rám válla fölött.-Mire visszaérek, nem szeretnélek itt látni. Az ösztöndíjad miatt pedig nem kell aggódnod. Végtére is... Keményen megdolgoztál azért a jeles érdemjegyért.-mondta gúnyosan, egy elégedett mosolyra húzva ajkait, majd kilépve a helyiségből magamra hagyott engem, nálam pedig ez volt az a pillanat, amikor végérvényesen eltört bennem az a bizonyos mécses, aminek következtében kezeimet ökölbe szorítva, ajkaimat beharapva keserves zokogásban törtem ki.

𝓣𝓸 𝓫𝓮 𝓬𝓸𝓷𝓽𝓲𝓷𝓾𝓮𝓭...