A rémálmok nem szűntek meg egyből. Még pár napig tartott az egész őrület, de már sokkal elviselhetőbb volt. Bruce felajánlotta, hogy ad nekem valami kutyulékot amitől jobban és pihentetőbben tudok majd aludni, de nem éltem a lehetőséggel.

-Köszönöm Bruce, rendes tőled, de a démonjaimmal nekem kell megküzdenem.

Hála a Tony féle mozgásterápiának már egész jól megy a járás, lassan megpróbálkozhatunk a futással, és a komplikáltabb mozgásformákkal is. Itt tartózkodásom félidejéhez értünk. Lassan le kell vele ülnöm beszélgetni, hogy akkor mit meg hogyan tervezek a jövőben.

A mai nap azért is különleges, mert szülinapom alkalmából mamával és papával itt fogok ünnepelni a Toronyban.

Egész héten izgatottan vártam őket, és csak ez az egy nap lebegett a szemem előtt motivációként.

És végre elérkezett a várva várt nap ! Állapotomhoz képest szaladtam a nagyszüleim elé a Torony előterébe. A két kis öreg már megilletődve állt a bálteremnek is beillő csarnokban. Amikor megláttak őszinte meglepődés tükröződött az arcukon.

Amikor beszélgettünk skype-on akkor sose meséltem nekik a folyamat haladásáról, mert voltak rossz napok is.

-Kiscsibém ! *csoportos ölelés* Úgy örülünk a papával, hogy láthatunk téged-szólt mama, meghatódottságtól könnyes a szeme- miért nem szóltál, hogy ekkora már a javulás ?

-Meglepetést szerettem volna nektek okozni, remélem nem haragszotok most.

-Dehogy haragszunk.-Papa nézett végig rajtam könnyes szemmel.

A mi kis összeborulásunk nem tartott sokáig, mert Tony hangját hallottam, pár másodperc múlva megjelent a hang tulaja is.

-ÁÁÁ Clara *puszi puszi*, Jones *kézfogás*, örülök, hogy itt vagytok, jól utaztatok ?

Nagyon nem tetszett ahogy Tony a nagyszüleimmel smúzolt, ez persze az arcomon is látszott. Kis bájcsevej után mindannyian beszálltunk a liftbe és végül kifakadtam:

-Kivele, mióta ismeritek ti ILYEN JÓL egymást ?

Elsőként mama szólalt meg:

-Nem is meséltem még ?

Tony vette át a szót mikor látta az értetlen arcomat.

-Szóval a nagymamád az én dadám volt elég sokáig, a nagyapád pedig karbantartó és mindenes volt a házunkban. Velünk laktak, csak egy másik lakrészen.

-Óhh így már mindent értek. És az irántam érzett emberbaráti szereteted hogy jött a képbe ?

-Az őszinte volt tényleg. Mindig is nyomon követtem a Sawyer család életét.

-Ez ütős, és egy kicsit para, nem gondolod ?

-Nem.

Mindenkiből kirobbant a nevetés amikor kiszálltunk a liftből.

Az első „ember" akibe belebotlottunk sajnos Loki volt. A szokásos gonoszkodást most félre tette, és rám mosolygott, majd ment tovább a dolgára.

Egyszerre néztünk utána a zsenivel, a csendet ő törte meg:

-Oké, na ez volt a para. Semmi bunkóság, csak egy mosoly. Szerintem forgat valamit a fejében.

Hátra fordultunk és mamáék értetlen arckifejezéssel néztek vissza.

-Miley, ez mi volt ?-Nagyapának nem kerülte el a figyelmét, hogy a bosszúság mellett más is látható az arckifejezésemen.

-Ja semmi, ő csak Loki volt *vállvonás* Mióta itt vagyok folyton borsot tör az orrom alá.

Miley születésnapja nagyon gyorsan eltelt. Tony irányába csak ez volt az egyetlen kívánsága, hogy a vérszerinti családtagjaival akart ünnepelni. Így tehát nem is verték nagydobra ezt a jeles napot.

A lány sose volt a nagy bulik híve, ebből a szempontból Stark ellentéte.

A nap végén lekísérte nagyszüleit a bejáratig, majd könnyek között elbúcsúztak. Megegyeztek, hogy ezentúl már használhatják a webkamerát beszélgetés közben.

Miley fáradtan nyitott be a szobájába, ahol egy újabb meglepetésben volt része. Az ágya nagy részét elfoglalta a Csínytevések Istene, és a kedvenc könyveinek egyikét olvasta ( A katedrális )

-Furcsa izlésetek van nektek midgardiaknak.-Jelentette ki Loki, mintha mások magánszférájának a megsértése olyan mindennapos lenne.

-Te meg mi a francot művelsz itt ?

-Beszélni akartam veled.-Ült fel az ágyon, tekintetét mélyen a lányéba mélyesztve .

Már éppen emeltem volna dobásra a karom amikor Loki védekezően feltette a kezeit:

-Nyugi, nem foglak bántani, abszolút békés szándékkal jöttem.

Intettem neki, hogy menjük ki az erkélyre. Én megelőztem, és mire kiért addigra már kényelembe helyeztem magam az egyik nyugágyban.

-Kivele, mit szeretnél?-sandítottam a mellettem helyet foglaló férfira

-Ássuk el a csatabárdot, szerintem senkinek, főleg nekünk nem jó ha marjuk egymást.

-Na végre, legalább egyet értünk valamiben.

-Akkor szent a béke ?

Válasz helyett a kisujjamat nyújtottam neki, ő pedig úgy nézett rám mintha egy döglött, oszladozó állatot próbálnék vele megetetni. Mivel nem érdekelt a véleménye ezért megmarkoltam a kezét, kinyújtottam a kisujját és összeakasztottam kettőnk ujját.

-Na istenkém, ezt hívják kisujj eskünek.

-Még mindig furcsának tartalak, ugye tudod ?

A Toronyban tartózkodásom óta most először néztem meg magamnak, mint férfit. Arcán nyoma sem volt bármiféle negatív érzelemnek, most éppen ugyanolyannak tűnt mint bármely másik embertársunk.

A haja csapzottan lengette a vállát, el kellene már neki egy alapos hajmosás. Erre a gondolatra kuncogásba kezdtem, de Loki vagy nem hallotta meg, vagy nem érdekelte a dolog.

Öltözete most egy egyszerű ingből és vászonnadrágból állt. És ami a legfurcsább volt az egészben: se cipő, se zokni nem volt a lábán. Persze, még én vagyok a fura...

Egyszerre néztünk össze, majd tekintetünk a még összefonódó kezünkre esett. Loki arcára bosszúság ült ki. Hirtelen felpattant és köddé vált.

-Biztos én vagyok akinek itt segítség kell ?

Választ csak az éjszaka adhatott volna, de itt a Torony tetején síri csend honolt.

Kicsit még üldögéltem a tetőn. Amikor már fázni kezdtem akkor bementem a szobámba és az ágyra dobtam magam. Elkezdtem olvasgatni azt a könyvet amit Loki hagyott ott. Épp annál a résznél tartott amikor a főszereplő felesége meghalt a szülés után.

Olvasgattam még egy kicsit, de a szemhéjamat egyre nehezebbnek éreztem. Utolsó ép gondolatom elalvás előtt az volt, hogy Loki lelke nagyon sérült lehet, ha ennyire nem akar magához közel engedni mást.