Amikor elindultunk a nappali felé Tony-val akkor még remegett a lábam, magam sem tudtam, hogy az idegességtől, vagy a gyengeségtől.

Pedig panaszom nem lehet. Egy kvázi idegen gondoskodik rólam, és ha minden jól megy akkor újra sínre állítja az életemet. Észre se vettem, mikor egy hatalmas nappaliba értünk ahol egy kisebb fajta társaság beszélgetett, nevetgéltek. Ha „csak úgy" látom őket akkor simán rávágtam volna, hogy ők egy nagy család. Ekkor még nem tudtam, hogy a megállapításom nem tévedt.

Megilletődve álltam meg a hatalmas boltív alatt. Kisérőm ezt nem vette észre és tovább ment.

Nem tudom mi okozott nagyobb sokkot a csapatnak és nekem : az, hogy egy tök idegen csaj ott áll egy Rhodes szerkezetben, vagy az, hogy a meglepettségtől egyensúlyomat vesztettem és térdre estem akkora csattanással mintha egy üveg poharat vágtak volna földhöz.

Egy nagy medveszerű, szőke hajú jelenség futott oda hozzám, majd a karomnál fogva nem felállított, hanem szó szerint felkapott. Amikor a szemébe néztem akkor még a vérkeringésem is megállt, hiszen maga Thor állt előttem.

-Örvendek *kézcsók* a nevem Thor. A Fémember már tájékoztatta a csapatot az Ön jöttéről.

-Meg persze hallani is lehetett, úgy csattogott mint valami elromlott játék.

A méltatlankodó hang egy lenyalt hajú, arrogáns pasihoz tartozott. Mikor jobban megnéztem magamnak akkor rájöttem, hogy Lokihoz van „szerencsém".

-Marhára nem érdekel, hogy neked mi tetszik és mi nem. Szállj le a Földre!

Farkasszemet néztem vele újra, majd vesztesként dúlva-fúlva a lakó szintre rohant.

-Na ennek meg mi baja ?-nézett utána Thor

-Úgy érzem, hogy nem leszünk nagy barátok. Amúgy hello mindenki! Miley vagyok, és úgy néz ki, hogy egy jó ideig itt tanyázok.

Próbáltam lazára és fesztelenre venni a szitut, de a szívem majd kiugrott a helyéről.

Thor után egy, az enyémhez kisértetiesen hasonlító szerkezettel rendelkező férfi jött oda hozzám.

-Örvendek, a nevem Miley. Ön biztos James Rhodes. *kézfogás*

-Tegezz nyugodtan, bár Loki nevében nem, csak a többiekében beszélek, de nyugodtan állíthatom, hogy itt senki nem fog megenni. Amúgy hívj csak Rhodey-nak, tudod a barátok között így szokás. És ne mindent higgy el Tony-nak, szereti megvámolni a piás pultot.

Az említett személy pont a bár körül somfordált, majd egy „Meghalsz!" nézéssel Rhodey felé fordult:

-Gratulálok Rhodes ! Pedig fel akartam szedni a csajt, most eláshatom magam előtte.

-Ácsi, itt senki nem fog felszedni senkit.-Próbáltam menteni a helyzetet, mert Tony nem vonzott mint pasi, ő már a „too much" kategória számomra.

Szépen lassan a többiekkel is megismerkedtem, mindenki nagyon szimpi volt, bár Bruce-tól kicsit tartottam. Ami a „másik fiút" illeti én megalapozottnak tartom a félelmemet.

Egyedül csak a sértődött isten piszkálta a csőrömet, lehet az a baja, hogy most a csapat nem figyel rá annyira amennyire ő elvárná.

( Ajánlott zene: Supermassive black hole )

A nap további része kemény munkával telt. Olyan helyeken lett izomlázam ahol azt se tudtam, hogy a hájon kívül van még valami. Tony egy, a számomra kialakított „akadálypályán" vezetett végig. De azok után, hogy elhasaltam a nappaliban, lépcsőztünk is azok után már ez semmi volt.

Hálás vagyok a segítségéért. A média hamis képet mutat róla, az itt töltött napjaim alatt erre rájöttem. Tony tényleg nagyszájú, egoista, de közel sem annyira mint a nyilvánosság előtt.

Egyszer az egyik edzés után leültünk beszélgetni egy-egy sör mellett:

-Tony, te tényleg sokkal másabb vagy mint aminek az emberek látni akarnak.

-Persze, ez így jó. Nem kellemes, ha az embert valójában megismerik.

-De mi ennek az oka, hogy így állsz hozzá a külvilághoz ?-Miley arcán az őszinte érdeklődés látszott

-Tudod volt egy párom, Peppernek hívták. Nagyon sokáig együtt voltunk. Ő volt a titkárnőm, a Stark Industries társigazgatója lett később. 2 évvel ezelőtt szakítottunk, ő pedig minden üzleti titokkal, páncél fejlesztési tervekkel meglépett. Komolyan féltem, talán jobban mint a new yorki katasztrófa idején. Pepper vitte az egész életemet. Utána 1,5 évig tartott a pereskedés mire mindent visszaállítottunk az eredeti állapotába. Azóta nem láttam azt a nőt, de már minden rendben.

-Köszönöm szépen, hogy ezt megosztottad velem.

Tony hálásan rám nézett, majd koccintásra emelte újra a sörét. Koccintottunk, felhörpintettük a maradékot aztán felsegített ültömből és mindenki ment a maga dolgára.

Felcsattogtam a saját szobámba, majd egy gyors zuhanyt követően lefeküdtem aludni. Az biztos, hogy ma nem kellett altatni. Utoljára akkor voltam ennyire fáradt és meggyötört mikor érettségi után úgy leittam magamat, hogy egy fél nap kiesett így az életemből, majd a rá következő napot végig aludtam.

„Édes nosztalgia" sóhajtottam, majd megpróbáltam hasra fordulni, ami a Rhodes kütyüt és az izomlázat nézve nem volt kis teljesítmény. Majd a következő edzős napon megemlítem ezt Tonynak, hogy gyúrjunk rá.

Az álom sokáig váratott magára, de amikor végre eljött akkor sem volt köszönet benne, ugyanis rémálmom volt, ennek pedig nem a vacsira elfogyasztott töménytelen mennyiségű pizza volt az oka.

A semmi közepén állok. A földből valamiféle orrfacsaró szag árad, talán a nedves avaréhoz hasonló, de azért még sem ugyanaz, mert ennek enyhe rohadás szaga van. Körülöttem sötétség, az orromig nem látok el. Néha egy-egy apró, zöld köd villan fel, épp csak annyira, hogy észre vegyem. Rettegek, mert a fulladás mellett a „vakság" is a rémálmaim közé tartozik. A felvillanásokat ördögi kacaj követi. Az egész olyan mint valami groteszk vihar. Közvetlen az orrom előtt felvillan egy, az eddigieknél jóval hatalmasabb gomolyag. A felhő közepén egy smaragdzöldnek tűnő szempár. A szempárhoz nem tartozott más. Mire az agyam megkereste volna a szempár tulaját addigra változott a kép is.

A rémálom után csatakosra izzadt testtel keltem fel. Kiszenvedtem magam a fürdőbe, majd letörölgettem magam és pizsamát váltottam. A félelemtől remegő gyomorral, de mégis fáradtan vissza feküdtem az ágyba, hátha pihentető lesz az éjszaka további része. Még nem is sejtettem, hogy mennyire nem lesz az..

Egy tó partján állok. Idegesítően békés minden. Ez pedig egy rémálom után nem túl szívderítő. Mintha csak bevonzanám magamnak a problémákat már el is kezdett változni a kép. Egy szakadék szélén állok, a szakadék alján hatalmas víztömeg. Magamra néztem. Saját lábaimon álltam, nem kellett a szerkezet. Ruhám megtépázott és véres, mintha egy falkányi vadállat megtámadott volna.

Hirtelen a semmiből mögöttem termett Loki. Nem szólt semmit, csak maga felé fordított, utoljára a szemembe nézett és lelökött.

Arra keltem, hogy egyszerre sikítok és sírok.

-Tonyyyyyyy !!!!!! Gyereeeee!!!!-utoljára akkor üvöltöttem így mikor kicsi koromba leestem a fáról és eltörtem a karomat.

Tony pár vészterhes perc múlva meg is érkezett a szobámba, látta, hogy milyen zilált és riadt vagyok. Nem szólt semmit, csak átölelt és valamit dúdolt a fülembe. Mikor már megnyugodtam kicsit eltávolodtam tőle.

-Szeretnél róla beszéli Miley ? New York után nekem is nagyon sokáig rémálmom volt, nem bírtam aludni, kezdtem a béka feneke alá süllyedni.

-Álmomban megölt Loki, de ami még borzasztó volt, hogy előtte a szemembe nézett.

-Uhh..-Tonytól nem futotta többre, mert ehhez ő sem tudott mit szólni- Ne aggódj kislány, csak álom. Aztán ha Loki mégis hozzád érne ártó szándékkal akkor ellátjuk a baját.

Hozzá bújtam a zsenihez, aztán az ölébe hajtottam a fejemet és azzal a lendülettel már aludtam is.

Álmomban még éreztem, hogy Tony simogatja a hajamat, valamit még mondott, de azt nem értettem.

-Ne félj, itt vagyunk Neked. 

Loki

A francba ! Ez nem sikerült. Pedig tudhattam volna, hogy nem az a típusú lány aki elszalad egy rémálomtól. 

Viszont rossz ötlet volt megmutatni magamat az álmában. Vissza kell vennem a tempóból, de az meg már a hirtelen pártfordulás után furcsa lenne, még hozzám képest is. 

Úristen, mit tett velem Miley ?

Az istenség ezekkel a gondolatokkal toporgott a szobájában, majd végső tombolásában szétrombolta az egész szobát. Már végzett a zúzással mikor Miley képével a fejében elaludt, szája szegletében egy tőle soha nem látott barátságos mosollyal.