Asgardi látogatásom utolsó napjához értem. Most vagy soha alapon Loki lakrésze felé vettem az irányt. Még élénken emlékszem a két nappal ezelőtt történtekre, ezért a torkomban lévő gombóccal jártam az ismerős folyosókat.

Mire a célomhoz értem addigra már a sírási inger is megvolt, bár most valós alap nélkül. Kopogásra emeltem a kezem, ám abban a pillanatban az ajtó kinyílt.

Bent már nem az az áporodott, dohos szag uralkodott. Lágy citrom, menta, és valami más illat is dominált, azt nem tudtam azonosítani.

Az ablak előtt de az ajtó felé fordulva állt Loki, és hátratett kézzel engem figyelt. Arcán egy halvány mosoly játszott, tekintetében a kíváncsiságot véltem felfedezni.

A vágy, hogy beljebb menjek a lakosztályba erősebb volt az életösztönömnél. Kettőt léptem és már bent is voltam. Addig Loki felült az ablakpárkányra és mozdulataimat figyelte. Egyre közelebb sétáltam hozzá, közben szétnéztem a helységben.

A tér nagy részét széltében, hosszában és magasságában egy baldachinos ágy foglalta el. Belepirultam még a gondolatába is, hogy az isten ezt a bútort nem csak alvásra használta. Egyébként gyönyörű darab volt. Az ágytámla valószínűleg kézzel volt faragva, a baldachin pedig varrva.

Piszkos gondolatok kiséretében levettem a tekintetemet az ágyról és újra Lokira néztem.

-Ülj ide mellém.-Mutatott a párkányon a mellette lévő helyre.

Felküzdöttem volna magam mikor hátulról megfogta a karomat és segített felülni. Amikor a karomhoz ért a keze beleborzongtam a hűvös, de mégis kellemes érintésbe.

Oldalra sandítottam és azt láttam, hogy őistensége már áll a párkány mellett és az alattunk elterülő kertet figyeli.

-Mi lesz velünk Loki ? Nem tudunk megmaradni egymás mellett, de egymással sem.

*Vállvonás*-Talán megpróbálhatnánk utoljára, de ténylegesen.

-Beszéltem Heimdallal.

Erre a két szóra úgy összerezzent mintha minimum rákiabáltam volna.

-Igen, és mit mondott ?

-Csak válaszolt egy kérdésemre.

-Mi volt az ?

-Megkérdeztem, hogy szeretsz-e, de úgy igazából.

-Akkor tudod a választ.

-Persze, de az a lány..

-Nincs semmilyen lány, az csak egy illúzió volt. És azért nem láthattad az arcát mert folyamatosan rád gondoltam az elmúlt hónapokban. Ha megláttad volna a lány arcát akkor a sajátodat vetted volna észre. Amíg ti Starkkal romantikáztatok addig én folyamatosan a pokolban éreztem magam. Mintha elveszítettem volna egy fontos dolgot. És ez a fontos dolog te vagy Miley.

Nélküled egy elveszett lélek vagyok. Szeretlek és pont ezért próbáltalak elmarni magam mellől. De te itt vagy, ami azt jelenti, hogy még mindig törődsz velem. És ez jó jel.

-És miért voltál velem olyan amilyen ?

Amikor elkezdett beszélni a kezemet fogta.

-Eddig egy nő volt akit szerettem, őt persze nem szerelemmel. Frigga volt az. Amikor meghalt Jane miatt akkor nagyon dühös voltam, bár ez a szó nem fejezi ki hűen azt ami akkor tombolt bennem. Úgy éreztem, hogy elveszett a lelkem, a testem pedig egy üres szelence. Épphogy magamhoz tértem a tombolásból amikor megláttalak téged, pedig akkor közel sem voltál ilyen jó formában.

-Miért, mikor láttál meg először?

Mivel ez még sose volt téma köztünk ezért nem is foglalkoztatott, de most a kíváncsiság már lyukat fúrt az oldalamba.

-Stark nem mesélte el, hogy ki mentett meg téged? Pfff, jellemző. A saját érdemeit bezzeg az égig magasztalja. Szóval csillagom, én mentettelek meg. Egyszemélyes küldetésen voltam amikor egy nagy csattanást hallottam. Persze nem én lennék ha nem keresném a „bajt". Téged láttalak meg először. Nyitva volt a szemed, mozogtál is, de a lábaid már nem. Nem késlekedtem, felkaptalak. Először rosszul fogtalak meg és üvöltöttél, kiderült, hogy a bénuláson kívül rengeteg törésed is volt. Szóval nem késlekedtem, teleportálással elhoztalak a központba, a többi meg történelem.

-Köszönöm.

A nagy mértékű hálám már túlcsordult, meggondolatlanul megcsókoltam. Loki nem tolt el magától, nem tudom miért de arra számítottam. Helyette vissza csókolt utána az ölelésében tartott.

-Örökké Istennőm?

-Örökké.

-Miley Sawyer, leszel a királyném?

Azt hittem, hogy csak viccel Loki, ezért egy idióta hiéna vihogás volt a reakcióm. Mikor egy gyűrűt nyújtott felém akkor a sokktól elkezdtem remegni és le kellett ülnöm az ágyra.

-Nem viccelsz ugye?

-Miért tenném ?-Bambi úgy nézett rám mintha én háborodtam volna meg, pedig mind a kettőnk elmeállapotát meg kellene vizsgálni.

Nem viccelek, mert örökké magam mellett szeretnélek tudni.

-Leszek.

Sosem látott öröm ült ki az arcára. Leült mellém az ágyra, átölelt. Majd lefeküdtünk az ágyra. Igen, pont olyan kényelmes mint ahogy látszik. Csak feküdtünk egymás ölelésében. Pár perc múlva Loki elszundított míg én a haját babráltam.

Kezd ez a helyzet olyan idilli lenni mint ahogy én gondoltam. Végre révbe érünk.