- Amúgy Rob vagyok. - vigyorgott. - Ez az első napod? - kérdezte elfojtott nevetéssel, mikor elé csúsztattam a rendelését, majd csak lehajtott fejjel ácsorogtam tovább a pult mögött. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? - Nem sértésnek szántam! Ne haragudj. - mondta miközben a pulton pihenő kezemre simította az övét. - Csak elég bizonytalannak tűnsz miközben dolgozol. Aranyos. - mosolygott tovább.

- Elizabeth vagyok. - néztem fel rá.

- Tudom. - kacagott fel, míg én csak zavartan figyeltem derűs arcát.

- Egy egyetemre járunk. - világosított fel, mikor látta, nem tudom hova tenni a helyzetet.

- Oh. - ennyit tudtam kinyögni.

- És most próbálok nem megsértődni, hogy valószínűleg te még életedben nem láttál engem. - viccelődött.

- Jajj ne haragudj, csak eléggé szétszórt vagyok. És nem is igazán szoktam barátkozni se, szóval nem figyelem kik vesznek nap mint nap körül, csak...

- Nyugi Lizzie. - nevetett fel. Elmosolyodtam becenevemen.

- De ugye nem vagyunk csoporttársak? - kérdeztem félve. Az azért tényleg szörnyen kínos lenne, ha nap mint nap egy előadáson ülnénk, én mégsem tudom ki ő.

- Nem. - nevetett. - Felsőbb éves vagyok. Jesy csoporttársa. - mondta, második mondatát kicsit óvatosabban. Nem válaszoltam, nem tudtam mit is mondhatnék erre. Remélem, ő nem tartozik Jesy és Alex, mert akkor nyilván az ő csoporttársa is, csatlósai közé. Elég rendes fickónak tűnik, ahhoz, hogy velük barátkozzon. - Hallottam mit tettek veled. Davis-szel.

- Nem számít. - mosolyodtam el kedvesen. - Dolgozom, keresek egy albérletet. Talán még jobb is lesz, mint egy kolesz szobában gubbasztani. Addig pedig elvagyok Alex-nál.. - magyaráztam. Kikerekedett íriszei döbbentettek rá, hogy valószínűleg kikotyogtam egy nem igazán publikus információt. - Vagyis.. nem.. ne úgy értsd. - magyarázkodtam rögtön.

- Davis házában laksz?

- Csak átmenetileg. - vágtam rá azonnal. - Mikor kicsaptak nem volt hova mennem így elvitt magukhoz, ott pedig másnap felvettek a húgainak bébiszitternek. Ezért ott tudok maradni amíg nincs elég pénzem albérletre..

- Tehát akkor te és Davis nem...

- Mi? Én és Alex? - kiáltottam fel, talán kicsit túlzottan is megjátszva magamat. Bár azon az egyetlen részeg csókon valóban nem történt semmi, tehát nincs közünk egymáshoz. Azt hiszem. - Soha nem randiznék egy ilyen sráccal. - mondtam. Ó, dehogynem! De még mennyire, hogy randiznék vele... ha nem lenne ilyen ősbunkó.

- Remek. - vigyorodott el ismét, amitől az én ajkaim is felfelé görbültek.

- Kedvesem, szabad vagy! Lejárt a munkaidőd. - kiáltott felém az iroda ajtajából az kávézó tulajdonosa, Jimmy. Néhány órája ismerem őt, és feleségét, Lidiát jobban, de máris a szívembe lopták magukat, közvetlen megjelenésükkel, s mérhetetlen kedvességükkel.

Megkönnyebbült mosoly terült szét ajkaimon, majd a még mindig előttem ácsorgó Robra pillantottam.

- Megyek öltözni. Örülök, hogy találkoztunk. - mondtam és még mielőtt bármit is mondhatott volna intettem neki, s elindultam az öltöző felé. Nem sok dolgom volt, levettem a kötényt, amit betuszkoltam a nekem kijelölt, bár kicsit szűkös szekrénybe átcseréltem a topánkámat egy kényelmesebb edzőcipőre és nagyjából már készen is voltam. A tükör elé léptem és fintorogva vettem tudomásul, milyen zilált a külsőm, s hogy Robbal az imént még így társalogtam. Kibontottam a hanyag copfomat és ujjaimmal átfésültem összegabalyodott tincseimet, majd hátra túrtam a fejem tetején és kicsit elrendezgettem.

Felkaptam a szék támlájára akasztott táskámat és az öltöző ajtaja felé igyekeztem. Még utoljára visszapillantottam nehogy valamit itt felejtsek, végül kiléptem a kávézó még a  késő órákban is nyüzsgő terére. Mosolyogva integettem Lidiának, aki hasonlóképpen viszonozta gesztusomat, és elhagytam munkahelyemet.

- Hazakísérhetlek? - szólalt meg a falnak támaszkodva egy magas alak. Rémületemben a kulcsokat az aszfaltra ejtettem és lefagyva meredtem a sötétbe burkolózott srác felé. Azt hiszem, ha egyszer elrabolnának, esélyem sem lenne elmenekülni. Félelmemben képtelen lennék még az ösztönös menekülésre is. Valahogy az én ösztöneim közé többnyire a leblokkolás sorolható.

- Ne haragudj, hogy megijesztettelek. - lépkedett felém egy ellenállhatatlan mosollyal arcán, Rob. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el kissé remegő ajkaim, míg átvettem a felém tartott kulcsokat, amikért Rob udvariasságát bizonyítva, készségesen lehajolt. - Nos?

- Ja..um..igen. Most már nem is mernék egyedül elindulni a sötétben. - magyaráztam.

- Tényleg ne haragudj, nem így terveztem. - mondta tarkóját vakargatva. Elmosolyodtam zavartságán és felpillantottam kipirult arcára melyről az őszinte megbánás tükröződött. Édes volt.

- Nincs harag. - nevettem fel.

Szórakoztató volt Rob társasága, nem is tudom mikor nevettem ennyit utoljára mint ebben a tíz percben, míg elértünk a Davis család villájához.

- Hát akkor.. hétfőn találkozunk. - fordult felém mosolyogva. - Ajánlom, hogy ezentúl felismerj. - kötötte ki játszott szigorral, amin felnevettem.

- Ígérem. - mosolyogtam rá, majd intettem neki és beléptem a házba.

Fáradtan dobtam le cuccaimat egy székre, mára már teljesen otthonossá vált szobámba. Igazán csak most éreztem meg, mennyire is kimerültem a mai nap folyamán. Ennek ellenére azonban, hálát adok az égnek, hogy a közelben találtam állást, ami ráadásul, a környezetnek, a kedves embereknek köszönhetően még élvezetes is. Nem mondom, hogy nem fárasztó, mert akkor hatalmasat füllentenék, de a hangulat teljesen feldobja az ott eltöltött órákat.

Összeszedtem a ruháimat alváshoz, megfogtam a törölközőmet és a földszinti fürdőbe igyekeztem, hogy lezuhanyozzak mielőtt bedőlök az ágyba. Azonban, mikor a kilincsre helyeztem a kezem ismeretlen férfi hang szűrődött ki az ajtó túloldaláról. Tudom csúnya dolog a hallgatózás, én valójában csak meg akartam tudni, hogy ki van bent.

- Nem Sindy! Hányszor mondjam még el neked, hogy a házamba be nem teszed a lábad? - rivallt rá elfojtott dühvel.

Nem Alex, az egyszer biztos. A hangja sokkal mélyebb és érdesebb. Minden bizonnyal az állandóan üzleti utakon leledző apja tolta haza a képét. Nem lenne szabad úgy véleményt alkotnom róla, hogy még életem során nem találkoztam vele, de a hallottak alapján, s tudván, hogy többször hetekre is elhanyagolja a családját, képtelen vagyok jó szemmel nézni a férfit.

Még mielőtt lebuktam volna, fogtam magam és felcaplattam a lépcsőn, hogy elvégezzem teendőimet az emeleti fürdőben. Nem töltöttem sok időt a zuhany alatt, de épp elég volt arra, hogy a forró víz még jobban elálmosítson.  Egy pillanatra elgondolkodtam vajon miféle Sindyvel folytathatott agresszív beszélgetést Mr. Davis, akivel nyilván még így is többet foglalkozik mint a családjával, de miután nem az én dolgom elhessegettem a felesleges elméleteimet melyek akaratlanul is szövődni kezdtek fejemben a nővel és Mr. Davisszel kapcsolatban.

Fáradtan csoszogtam végig a szőnyegezett folyosón, mikor Alex szobája előtt hirtelen ledermedtem. Ugyan az a kétségbeesett, nyűgös hang, mint mikor először aludtam nála, szűrődött ki a csukott szobaajtón keresztül. Gondolkodás nélkül rontottam be szobájába, hogy magához térítsem a szörnyű rémálmából.

______________________________________
Sziasztok. Meghoztam az új részt. Kommenteljetek és csillagozzatok. Egy hét múlva új rész!:)