- Alex, ébredj fel!- ráztam meg vállainál fogva a nyöszörgő fiút. Oly mérhetetlen szomorúság és sebezhetőség csillogott vissza kipattant íriszeiből, ami szívemet összefacsarta, gyomromat pedig apró méretűre zsugorította. Annyira ártatlan. - Én csak.. - hebegtem szemeibe nézve, mikor kicsit feljebb tornázta magát az ágyon és úgy meredt le rám. Még mindig az ágya mellett guggoltam.

- Gyere ide. - mondta halkan, s megemelte takaróját. Alig észrevehetően megráztam a fejem, visszautasítva ajánlatát, miszerint befeküdnék mellé puha, felmelegített, mámorító illatú ágyába. - Amelia. Kérlek. - kérlelt tovább, hatalmas zöld íriszeit enyémekbe vájva. Hezitáltam. Az eszem azt súgta, hülye lennék ismét bedőlni neki, s újra téves hitekbe ringatni magam azáltal, hogy közel enged magához és eltemeti szörnyen arrogáns és bunkó oldalát. Azonban a szívem akarata nagyobb és kedvezőbb volt. Így lassan mellé mászva magamra húztam takarójának felém nyújtott felét és oldalamra feküdve figyeltem a mellettem pihenő fiú hibátlan arcát. Egyszerűen nem bírtam ki, és a fejemben zengő vészjelző sem tudott visszatartani, kezemet arca puha bőrére simítottam és úgy kémleltem tovább csillogó smaragdjait.

- Hogy kerülsz ide? - kérdezte halványan elmosolyodva, ami nekem elég volt ahhoz, hogy tudjam nem szemétkedő kérdéssel állok szembe.

- A földszinti fürdőben volt az édesapád.. - kezdtem, mire állkapcsa megfeszült kezem alatt, s élesen szívta be a levegőt. - Ezért feljöttem ide, zuhanyozni. - mondtam tovább és nyugtatásképpen cirógatni kezdtem puha bőrét. - És aztán meghallottam a hangodat..ne haragudj, hogy rád törtem, nem tudom mi ütött belém.. egyszerűen csak... annyira rossz volt hallani.. és..

- Hallgass már Amelia. - hallatta meg álmos, rekedtes nevetését.

- Bocsánat. - motyogtam.

- Ne kérj folyton mindenért bocsánatot.

- Bocs, tényleg..én csak.. -beszéltem zavartan. Ami a legjobban zavarba ejtő az egészben az, hogy fogalmam sincs mitől vagyok ennyire zavarban.

- Megint bocsánatot kértél. - mosolygott rám. Éppen szólásra nyitottam számat, hogy ismét elhebegjek egy bocsánatkérést, amit Alex ügyesen, ajkait az enyémekre nyomva megakadályozott. Elmosolyodott zavartságomon, s nyelvével alsó ajkamat bökdösve kényszerített, hogy kinyissam és el tudja mélyíteni csókunkat. Apró nyögést hallattam, ahogy nyelveink érzékien összesimultak, amit Alex egy jóleső hümmögéssel kontrázott.

- Huha.. - motyogta ajkaimra, amiktől, miután még egy utolsó puszit lehelt rájuk, elhúzódott, s mosolyogva bámult csillogó szemeivel kipirult arcomra.  Kijelentésén akaratlanul is felnevettem.

- Min nevetsz? - kérdezte. Ahogy felpillantottam rá láttam, arcát egy elragadó vigyor díszítette, melytől két oldalon édes, gyermeki gödröcskék jelentek meg. Imádnivaló volt.

- Legelsőnek is ezt mondtad. - motyogtam halkan, szemeibe nézve.

- Tessék? - kerekedtek el íriszei. Alex nem emlékszik, hogy megcsókolt?

- Nessa buliján. Mielőtt eljöttünk..mi..um..csókolóztunk.. Nem emlékszel? - kérdeztem, s ezúttal ő nevetett fel. Kezdett kissé kellemetlen lenni a szituáció.

- Én azt hittem, azt csak a kissé illuminált állapotomban elképzeltem. De most, hogy így mondod.. a te verziód nem csak, hogy hihetőbb, de még kedvezőbb is. - kacagott tovább.

- Annyira ütődött vagy. - vigyorodtam el derűs kedvén, amit egy ásítás váltott fel.

- Aludjunk. - mondta rekedtes hangon és közelebb férkőzve testével enyémhez, karját átlendítve derekam felett lehunyta szemeit. Percekkel később már csak egyenletes szuszogását lehetett hallani elcsendesedett szobájában.

Hétfőn magamban mosolyogva, s a hétvégémen rágódva ballagtam végig a hosszú folyosón, ami az előadóteremhez vezetett. Vasárnap reggel, mikor felébredtem Alex szobájába egy pillanatra bepánikoltam, hogy milyen balhét fog majd csapni ha magához tér, s látja hogy még mindig ágyában fekszem. Ennek ellenére, mikor kinyitotta és rám vezette gyönyörű szép smaragdjait, egy ellenállhatatlan mosoly jelent meg ajkain, amit egész nap le sem törölt onnan. Egészen addig, míg munkába nem kellett indulnom, figyelte, ahogy zongorázni tanítom az ikreket és még mesét nézni is hajlandó volt velünk. Jó kedve volt. És rá kellett jönnöm, hogy teljesen odáig, meg vissza vagyok a jókedvű Alextől.

- Jó reggelt Lizzie. - intett felém már méterekről Rob, aki még mielőtt belépett volna termükbe pillantott meg, s igyekezett inkább felém.

- Szia. - mosolyogtam rá.

- Kipihented magad? - kérdezte vigyorogva. Felnevettem utalásán, hogy mennyire kimerültnek tűnhettem szombat este, mikor kiszolgáltam őt a Starban.

- Persze. - mondtam. Nem igaz, nem pihentem ki magam, hiszen tegnap is dolgoztam, ma pedig ismét irtó korán kellett kelnem, hogy elkészítsem a lányokat, és még időben elvigyem őket az óvodába, hogy a fél nyolcas előadásra be is érjek. De soha nem voltam képes panaszkodni és tudva, hogy mennyire unalmas lehet traktálni másokat a gondjaimmal, nem is tettem. Még a legkisebb problémámat is, mint például a fáradtságot is elfojtom magamban.

- Mikor végzel? - kérdezte hirtelen. - Esetleg, ha van kedved megihatnánk valamit.. ha ráérsz, persze.

- Az utolsó előadás után mennem kell Alex húgaiért az oviba. - mondtam lehangoltan. Nem az volt az elszomorító, hogy ismét a lányokkal kell lennem, imádom őket, de Rob rendes srác. Szívesen lógnék vele szabadidőmben. Válaszom látszólag nem tetszett neki, de csalódotságát is csupán egy apró mosollyal leplezte, nem tette szóvá. Miért ilyen kedves? - De holnap egy órával korábban végzek, mint a lányok... - tettem hozzá.

- Remek. - derült fel arca. - És van kedved? Mert persze megértem ha azt az egy órát pihenéssel töltenéd, vagy..

- Nem. Nem! - állítottam le monológját. - Van kedvem meginni veled valamit. - pillantottam fel magas alakjára. Nem volt magasabb mint Alex, de még így is fölémtornyosult testalkatával. És mint ha csak a tudatalattim érzékelte volna, a következő pillanatba Alex mosolygós arca bukkant fel a diákok tömegében. Azonban miután tovább kémlelt és tekintetét átvezette a mellettem vigyorgó Robra, hirtelen elkomorult. Elsötétült íriszeit még utoljára rám vezette mielőtt eltűnt volna a terem ajtaja mögött amin szélsebesen bevágtatott. Soha nem fogom megérteni a hangulatingadozásait.

- Nagyszerű. Akkor holnap. - rázott fel Rob hangja a gondolataimból, amik akratlanul is a zöld szemű angyalnak tűnő, titokzatos fiú körül forogtak.

A nap szörnyen lassan telt el. Egyre csak azon törtem a fejem mivel érdemelhettem ki Alex ismét előbújt mogorva oldalát. A nap folyamán akárhányszor összefutottunk megvető, égető íriszeivel bámult le rám, míg oldalán folyamatosan ott csüngött Jesy, önelégült vigyorral díszelegve. Reggel mikor elindultunk házukból semmi baja nem volt, sőt még azt is felajánlotta, hogy ő fuvarozzon engem és az ikreket. Ezért is vagyok most kénytelen rá várni, a fokozatosan, autóktól ritkuló parkolóban.

- Ugye nem Alexra vársz, Szívecském? - rikkantott hátam mögül Jesy. Ezer közül is felismerném nyávogó hangját. Nem fordultam felé, dzsekimet szorosabban fogtam össze magam körül és úgy várakoztam tovább. Igyekeztem nem tudomást venni jelenlétéről, míg hisztérikus nevetését meg nem hallottam egyre csak közeledni.

- Tán megsüketültél, Emily? Tudod mi süketít..? - vihogott fel, szemben állva velem. Már meg sem hatott direkt névrontása. - Vajon hányszor kellett lepippantanod Alexet, hogy befogadjon? - fogta közre arcomat csontos ujjaival, miközben nyájasan beszélt hozzám. Szemeim nagyságának kétszeresére tágultak, mikor tudatosult bennem mi volt nekem szánt kérdése.

- Ne keverj össze magaddal Jesy. Kettőnk közül nem én vagyok a ribanc. - néztem rá megvetőn, míg odébb söpörtem kezeit arcomról. Erősnek próbáltam mutatni magam, holott belül remegtem fölém tornyosuló, megfélemlítő alakjától.

- Mit mondtál? - indult meg felém ökölbe szorított kezekkel. - Na ide figyelj Elizabeth drágám.  - beszélt, mutatóujját magasba lendítve. - Nem tudom mi a terved, és mit művelsz Alexszel, de fejezd be, mert nem állok jót magamért. És biztos vagyok benne, hogy ennél jobban összecsinálod majd magad ha megismered a másik oldalamat. Nézz már magadra, itt adod a kemény Lizziet, közben az ajkaid minden szónál megremegnek. - vágta hozzám gúnyosan. Ajkaim elnyíltak egymástól, s a földet pásztázva emésztettem szavainak jelentését. Oly annyira leragadtam, Alexről formált mondatainál, hogy fenyegetése el sem jutott tudatomig. Mit csinálnék Alexszel? Nem értem.

- Nem csináltam vele semmit. - néztem fel rá. Jesy egy pillanatra elgondolkodott, majd ismét rám vezette dühtől eltorzult tekintetét.

- Csak tartsd magad távol tőle! - köpte felém a szavakat, majd hátat fordítva elindult. Alig tett meg néhány lépést, miután megfordult és újra felém közeledett. - Ó, majd elfelejtettem, Drágám. - mosolygott, majd összezárt öklével nagy lendülettel csapott le meglepett arcomra. - Ezzel még tartoztam.

______________________________________
Sziasztok! Szombat = új rész ✔
Ha tetszett csillagozzatok és írjatok véleményt!:) Egy hét múlva új rész, addig is ha időtök és kedvetek is úgy tartja olvassatok bele a többi sztorimba is. *reklám helye* A Kapcsold ki című könyvembe is ma várható új rész, és van fent egy novellám is, amiről várom a hideg-meleg vékeményeket!:)
Szép napot Mindenkinek!