- Lisa ne beszélj már sületlenségeket! - mordult rá a hátunk mögül egy rekedtes férfi hang. - Isten ments, hogy ez a barátnőm legyen! - cáfolta meg rögtön a kislány feltételezéseit Alex. Annak ellenére, hogy kicsit sem kedvelem a srácot, szavai késként fúródtak mellkasomba. Zavartan felnevettem, leplezve fájdalmamat, mintha meg sem hallottam volna kijelentését.

- Olyan undok vagy! - méregette szigorúan Lily, bátyját.

- Pont leszarom, hogy undok vagyok! - vágta rá Alex, bele sem gondolva hány éves is vitapartnere. Visszafojtott lélegzettel figyeltem ahogy a kislány fokozatosan veszti el magabiztosságát, s konyul le aprócska kis szája, hallva Alex durva szavait.

- Alex! - szólt rá Ash. - Normális vagy?

A kérdést figyelmen kívül hagyva, Alex távozni készült a szobából, de mielőtt elhagyta volna még egy szúrós pillantással megjutalmazott. Ashley-t magára hagyva a két lánnyal, gondolkodás nélkül indultam Alexander után.

- Alex! - kiáltottam utána, mikor már a lépcsőn robogott felfelé, annak ellenére, hogy pontosan jól tudta, utána loholok. - Alex megvárnál, kérlek? - fújtattam dühösen.

- Mi van már? - fordult hirtelen felém.

- Mi bajod van? Egyik pillanatban normális vagy, bár teszem hozzá, az átlagos határt még akkor sem súrolod, viszont pillanatokkal később ismét fejvesztve gúnyolsz ki, vagy kiabálsz valamelyik húgoddal!

Alex, hirtelen érzelem kinyilvánításom hatására először meglepetten pislogott rám, majd dühtől eltorzult arccal lépkedett egészen közel hozzám. Hátamon végig futott a hideg, testem remegni kezdett a rémülettől, melyet szikrákat szóró íriszei váltottak ki belőlem. Pillantásom azonban állta tekintetét, egy percre sem szakítottam meg vele a szemkontaktust. Megtörhetetlenül álltam a sarat, igazam megvédése érdekében.

- Hogy van képed ilyenekkel traktálni engem? Ki vagy te, hogy azt hiszed beleütheted az orrodat a magánéletembe? - süvöltötte arcomba.

- A húgaidra kell vigyáznom. Nem beszélhetsz így velük, hiszen gyerekek! - mondtam a jelenethez képest nyugodt hangnemben.

- Te is csak egy gyerek vagy! - nevetett Alex ismét gúnyosan. - És amint az anyám is rájön, hogy egy semmirekellő szerencsétlen vagy egy szó nélkül ki fog rakni a házból, és akkor élheted azt a nyomorult életedet az utcán. - tette hozzá, majd sarkon fordult, s bevágta maga mögött szobájának ajtaját.

Tehát, Alex egyáltalán nem kedvel, Ashley nagyon segítőkész, édesanyjukat nem hatja meg jelenlétem, az ikrek kedvelnek, édesapjukkal viszont még nem találkoztam. Bár, ha Alexander apjától örökölte e rettenetes természetét nem is szeretnék az idős férfival találkozni.

Míg lefelé haladtam a lépcsőfokokon elgondolkodtam, mi tévő lehetnék ebben a helyzetben. Az egyszer biztos, hogy itt nem maradhatok. Hiába vagyok lelkileg megedződve, a nap 24 órájában még én sem viselhetem el, ha folyamatosan szapulnak.

- Ashley, nem lenne gond ha egy kis időre elmennék? Ígérem hamar visszajövök! - beszéltem Ashley-hez, aki az ikrekkel nézett valami rajzfilmet.

- Persze, nyugodtan. A hétvégéid amúgy is általában szabadok lesznek! - mosolygott rám kedvesen. - De amint visszajössz megbeszéljük részletesebben mi lesz a dolgod, és persze a fizetésedet is megvitatjuk.

- Köszönöm. - mondtam, majd miután ideiglenes szobámban magamra kaptam néhány melegebb ruhadarabot, s felhúztam a cipőmet, átvágtam a nappalin, végül elhagytam a házat.

Feszengve sétáltam az idegen környéken, nem tudtam merre haladjak tovább. Szerencsémre nem sokkal a háztól, talán három utcányira tőle, találtam egy kis kávézót, ahova habozás nélkül be is mentem. Letelepedve a hely legeldugottabb zugában, előkaptam mobilom, s tárcsázni kezdtem egyik biztos támpontomat, tanácsra volt szükségem.

- Szia Anya! - köszöntem idegtépő helyzetemhez képest boldogan, mikor anyukám fogadta a hívást.

- Szia Angyalom! Hogy vagy? Mi a helyzet? - tette fel az egyik kérdést a másik után, meg sem várva, hogy bármelyikre is reagáljak. - Milyen az iskola, beilleszkedtél már? Na és a kollégium?

- Anya levegőt azért veszel? - kuncogtam túlzott izgatottságán. - Jól vagyok, ne aggódj.

- Jajj kislányom, csak annyira boldog vagyok, hogy végre hallom a hangodat, olyan régen beszéltünk már! - sopánkodott.

- Három napja anyu. - nevettem fel.

- Na és mesélj, mi történt veled a három nap alatt? - hallottam hangján, hogy mosolyog, s majd kicsattan a boldogságtól. Rossz belegondolni, hogy másodpercek alatt le fogom rombolni jókedvét.

- Anya.. - kezdtem de rögtön félbeszakított.

- Jajj ne! Ismerem ezt a hangot. Szomorú vagy! - mondta elkeseredetten. - Tán nem tetszik az iskola? Pedig mikor én ott tanultam.. olyan fantasztikus hely volt...

- Nem anya! Erről szó sincs! Az iskola tetszik..

- Hát akkor mi bánt? Fiú van a dologban? Máris találtál valakit?

- Anya, megengeded, hogy végig mondjam?

- Persze, ne haragudj! Mondjad csak Virágszálam! - mondta kedvesen. Istenem, de hiányzik, hogy átölelhessem!

- Kirúgtak a kollégiumból! - hadartam gyorsan, majd vártam édesanyám reakcióját. Azonban mintha a vonal megszakadt volna, hosszas, már-már fülsüketítő csend telepedett ránk.

- Ki tette ezt veled? - kérdezte hirtelen, nekem pedig egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaimat. Tudtam, hogy bízik bennem, s nem fog engem okolni!

- A szobatársam elég nehéz eset, bár te is láthattad beköltözéskor, hogy nem éppen az én súlycsoportom. Panaszkodott rólam, hogy milyen rossz szobatárs vagyok, de bizonyíték híján nem tehettek semmit, azonban tegnap behívott egy srácot nekem pedig őrködnöm kellett volna, de a nevelő átlátott rajtam.

- Micsoda kiállhatatlan lány! - fortyogott édesanyám. - De akkor sem rakhatnak ki. Ez nem így működik Lizzie! Hiszen még kiskorú vagy, nem rakhatnak ki az utcára!

- Angliában már nagykorúnak számítok Anya. - mondtam keserűen mosolyogva.

- De nem érted Elizabeth? Nincs olyan, hogy valakit egyik pillanatról a másikra kiraknak az utcára, ráadásul nem emlékszem, hogy engem értesítettek volna! - mondta, végét sértődötten.

- Ne haragudj, hogy csak most szólok, de nem tudtam mi tévő legyek! Be akartam bizonyítani, mikor idejöttem, hogy egyedül, egy másik kontinensen is képes vagyok boldogulni, de már a második héten elbuktam! - fakadtam ki.

- Van hol aludnod? - kérdezte, mintha meg sem hallotta volna amit mondtam.

- Igen, a srác végül elvitt az otthonába, ahol azt mondta maradhatok egy éjszakára. Másnap, tehát ma, viszont a húga kitalálta, hogyan maradhatnék, anélkül, hogy a szüleinek rossz fényben tűnne fel, hogy miért vagyok jelen. Már az édesanyjukkal is megbeszéltem, kaptam egy állást! - mondtam immár kicsit vidámabban. - Van két iker kislány akikre vigyáznom kell. Nagyjából állandó felügyeletre van szükségük, így még egy szobát is kaptam ahol lakhatok.

- Máris megcáfoltad korábbi állításodat! - nevetett fel kedvesen édesanyám.

- Miszerint?

- Nem csak, hogy nem buktál el, Lizzie! Bebizonyítottad, hogy képes vagy egyedül bármit megoldani! - mondta meghatódottan. - Nagyon szeretlek Kislányom!

- Köszönöm Anya! - mosolyodtam el. - Szeretlek! - mondtam, majd még néhány perc felesleges dolgokról való csevegés után bontottam a vonalat. Mikor felnéztem telefonom képernyőjéről, ijedtemben majdnem kiejtettem kezemből. Az asztal mellett, melynél ültem, számomra a legkiállhatatlanabb, s legvisszataszítóbb fiú bámult le rám.