- Örülök, hogy jobban vagy. - mosolygott rám édesen Rob, az asztal túloldaláról. Miután a hét első felét ki kellett hagynom, ugyanis újra, s újra felment a lázam, végre le tudtam vele egyeztetni egy olyan időpontot, mikor se neki, sem pedig nekem nem kell sietnem. Vagyis Alexnek köszönhetően nem kell sietnem, mert volt olyan kedves, és felajánlotta, hogy majd ő elmegy húgaiért az óvodába, így én ma találkozhatok Robbal az egyetemi előadások után.

- Én is örülök. Elég nyomasztó volt egész nap semmit sem csinálni. - rázkódtam meg látványosan a gondolattól is, hogy napokig csak henyéltem. Nem a pihenéssel volt baj, az rám fért már. Egyszerűen hozzá vagyok szokva, hogy sürgök-forgok, rohangálok mindenfelé, mint egy veszett egér. De még ha nem is mozgolódom, egyszerűen bekuckózom magam az ágyamba és filmeket nézek, de most még erre sem volt erőm. Ramaty egy pár nap volt, az biztos.

Kijelentésemre Rob egy apró kuncogást hallatott, de ezzel szemben együttérzően pillantott rám.

- Elég rossz napjaid lehettek. Sajnálom, hogy pont arra hétvégére lettél beteg, mikor kis időre megszabadulhattál Davis klónjaitól. - borzongott meg látványosan. Kijelentésétől szám tátva maradt, oly hirtelen ért.

- Lilyre és Lisára gondolsz? - ráztam fejem értetlenül. - Hiszen gyerekek. Nem lehet őket nem szeretni. - mosolyogtam vissza a fiúra, ki értetlenül, széttárt karokkal meredt rám.

- Épp ez az, gyerekek! Lehet, hogy ők fertőztek meg. Ki tudja mennyi bacilust hordoznak magukkal kisember létükre. - játszotta tovább magát.

- Rob! Mi bajod van? - ejtettem le, eddig arcom kitámasztására használt karomat az asztalra, jelezve, hogy fogytán a végtelen türelmem. - Nem tettek ellened semmit.

Már éppen nyitotta volna száját, hogy újabb érv hullámokat szórjon rám, miszerint mennyire gyerek, illetve bacilus ellenes, mikor egy nem várt személy csusszant be mellém a boxba.

- Sziasztok. Zavarhatok egy kicsit? - kérdezte Nessa, először rám, majd Robra villantva tökéletes mosolyát. Hálás voltam érkezésének, nem akartam összeveszni a már egyre inkább agyamra menő sráccal. Bólintottam a még mindig válaszunkra váró lánynak, ugyanis Rob nemcsak, hogy nem volt hajlandó hozzászólni, de még csak rá se pillantott Nessára. - Gondolkodtál már a ma estén? - beszélt, ezúttal csak felém intézve szavait.

- Ne már, Nessa.- nevettem fel erőltetetten, miközben drámaian hátravetettem fejemet.

- Lizzz péntek van. - mondta, nevemet elhúzva ejtve. - Ron is jöhet. - rántotta meg vállát, s kedvesen, szempilláit rebegtetve pillantott az előttünk ülő fiúra. Ajkaimba haraptam, hogy ne nevessek fel, de nem sokat segített, így is elfojtott köhögés szerű hangok szakadtak fel belőlem. Szegénynek nem sokan jegyzik meg a nevét.

- Rob. - vicsorgott az említett srác, miközben közelebb húzta magához csokoládé turmixát. - És gondolom valami züllött, alkohol és szex mániás egyetemisták, IQ szint lohasztó, hétvégi csoportos önmegszégyenítésére gondolsz. - sértegette saját csoporttársait, majd bekapta szívószálát és szürcsölgetni kezdte italát, mígnem újra felpillantott Nessa megszeppent arcára. - Kösz, kihagyom.

Nessa majd hogy nem tátott szájjal bámult a még engem is meghökkentő fiúra, majd óvatosan rám pillantott. Nem tudom, hogy csupán eddig nem vettem észre, vagy míg beteg voltam teljesen megváltozott, s átmentet egy idegesítő mindent, s mindenkit kritizáló gyíkká. Rob határozott arcát kémlelve, egy barátságos, minden antipátiát - mely felgyülemlett bennem ellene - leplező mosolyt varázsolva arcomra kortyoltam bele én is forró italomba. Kedvem támadt bulizni.

- Összeilletek. - vágott sértődöt arcot Nessa. - Mind a ketten baromi unalmasak vagytok! - vetette hátát a box háttámlájának, karjait összefonva mellkasa előtt.

- Tulajdonképpen én mégis elmennék. Gyere te is Rob, jó szórakozás lesz. - mosolyogtam rá kedvesen, s asztalon pihentetett kezére csúsztattam sajátomat. Amint érzékelte érintésem, libabőr szaladt végig fedetlen karján, de nem húzta el onnan.

- Nem mondhatod komolyan! - hüledezett Rob. - Minek mennénk el egy ilyen buliba? Minden bizonnyal Jesy és Alex is ott lesz! Az a lány megütött téged! Alex pedig bizonyára jót röhögött az egészen. - fortyogott tovább, különböző érveket felsorakoztatva a buli ellen. - Nem tudom milyen oldalát mutatja neked az a vadbarom, de nem olyan. Egy kiállhatatlan...

- Ha beleszólhatnék.. - vágott Rob szavaiba Nessa. Éppen időben. Nem bírtam volna tovább hallgatni, hogyan szapulja a fiút, akit valójában már ki kellene verjek fejemből, mégsem megy, s nem lenne szabad hagynom, hogy szinte minden gondolatomat ő uralja. Főként, mikor mással randizom éppen. - Alex mióta megtudta, hogy mit művelt veled Jesy, nem beszélt vele... vagyis de, egyszer amikor megtudta. De az sem nevezhető beszédnek, hiszen úgy ordított vele, hogy Jesy összes póthaja égnek állt tőle. - kuncogott a végére. Meglepődtem, hogy így beszél Jesyről, annak ellenére, hogy álítólag barátnők. Mindegy, végülis ez nem az én dolgom. Ami viszont Alexet illeti, ismét sikerült meglepnie, azáltal, hogy kiállt értem a barátai ellen.

- Kiállt értem. - motyogtam magam elé bámulva, ahol éppen Rob ült. Értetlenséget tükröző tekintete, mélyen enyémbe fúródott, mintha onnan akarná megfejteni, milyen érzelmek is kavaroghatnak bennem. Ha nem is tudta, sejthette, hogyan viszonyodom Alexhez.

- Veled megyek. - sóhajtott, majd egy gyenge mosolyt erőltetve arcára kémlelte arcomat. - Annyira naiv vagy Elizabeth! Nem hagyhatom, hogy elmenj egyedül.. - mondta komolyan, mitől a szívem összeszorult. Összeszorult hiszen képtelen vagyok ésszel cselekedni, s nem a szívem után menni. Ha az eszemre hallgatnék, amilyen gyorsan csak tudnék elmenekülnék a Davis házból. Ugyanakkor a szívem akarata erősebb, mely azt diktálja, hogy maradjak Alex mellett, hiszen ő - akárcsak én - egy megtört, túl sok lelki vívódással megküzdő fiú, kinek segítségre van szüksége, hogy újra képes legyen szeretni, s viszont szeretettnek lenni. Az eszem azt mondja Robot kell szeretnem. De bármennyire is próbálkozom, képtelen vagyok, Alexen kívül más fiúra gondolni. Alex ellopta a szívemet.

______________________________________
Sziasztok! Ha tetszett csillagozzatok és írjatok kommentet! 200 csillag után feltöltöm a következő részt is, mert időközben azt is megírtam.

Tudom, hogy késtem ezzel a résszel, de félreértés ne essék (pedig esett) nem várakoztatom meg szándékosan az olvasóimat, egyszerűen csak van magánéletem, és nem tudok mindig egy dologgal foglalkozni.

Ezért is bocsánat, hogy beígértem egy napot, hogy majd akkor hozom, pedig nem tettem. Ezentúl nem ígérem előre mikor, majd hozom, ha hozom:)

Remélem tetszett!:)
//Nekem a következő a kedvencem;) - csak, hogy izguljatok egy kicsit:D//

Puszi