Elizabeth Moon

A fejem majd szét szakadt, szemeim szúrtak, és nem tudtam eldönteni, hogy a jobb: kitakarózva, vagy nyakig, éppen hogy levegőhöz jussak, bebugyolálva. Akarva akaratlanul szegény Rob jutott eszembe, aki az allergiám miatt menekült el a randinkról, és most itt vagyok láztól csapzottan, betegen. De legalább nem lesz annyira kínos, ha esetleg felhozza az esetet, hisz tényleg megfertőzhettem volna. És nem, nem az allergiámmal.

Annak ellenére, hogy konkrétan a világomról nem tudtam, olyan állapotban voltam, mikor Alex felébresztett, a szívem, s gyomromban megbúvó pillangóim ugyanúgy reagáltak közelségére. Nem tudok megálljt parancsolni nekik.

A lázcsillapító megtette hatását, már nem éreztem azt az idegesítő kettős hőérzetet, így feltornáztam magamat, hogy kicsit kikeljek már az ágyból. Meg kell köszönnöm Alexnek, hogy így gondoskodik rólam, annak ellenére, hogy szombat délután van, és nagyjából bármi mást tehetne, ahelyett, hogy tízpercenként a lázamat méri. Ugyanakkor ezzel a cselekedetével csak még közelebb láncolta szívem magához, és egyre inkább hiszek húgom szavaiban. Ahogy rám néz az édes mosolyával, arcom szinte azonnal lángba borul, egyetlen érintése akár a villámcsapás, szánt végig testemen, jóleső bizsergést hagyva maga után, míg fránya pillangóim, ha csak bódító illatát megérzem, vagy férfiasan rekedtes hangja megüti fülem, szinte azonnal táncba kezdenek remegő gyomromban.

De nem, nem szerethetek belé.

Ültem, s míg szemeimmel mamuszom után kutattam, addig próbáltam legyűrni a hirtelen erőkifejtéstől rám tört szédülést. Lábaimat belecsúsztattam a rózsaszín bundába, kiürült bögrémet elmartam az éjjeliszekrényről, majd miután rávettem magamat feltápászkodtam az ágyamból és kicsoszogtam a folyosóra. Azonban, amint egy idegen férfi nevetése ütötte meg fülemet megtorpantam. Vacilláltam, hiszen szükségem van egy újabb bögre teára, ugyanakkor semmi kedvem idegen emberekkel találkozni, főleg, hogy nagyjából egy zombi kinézetét sem ütöm meg jelenlegi állapotommal.

- Nem hiszem el, Alex! - hahotázott egyre hangosabban a srác. - A sót nem evőkanállal szokták adagolni!

- Hallgass már, felébreszted Miát! - morogta Alex kissé ingerülten. Kijelentése megmosolyogtatott, s löketet adott, hogy tovább haladjak feléjük. Plusz a kíváncsiság is marta az oldalam, hogy vajon mit ügyködhetnek a konyhában.

- Hupsz, azt hiszem késő. - húzta el a száját az ismeretlen, amint megpillantott a konyha ajtóban. Kijelentésére Alex is megfordult tengelye körül, így már nem a tűzhelyen rotyogó lábasnak, hanem nekem szentelte figyelmét.

- Szia. Aaron vagyok. - lépdelt felém a fiú. Egészen alacsony volt, legalábbis Alexhoz képest, tőlem még így is majdnem egy fejjel magasabb volt. Tengerkék szemei csak úgy csillogtak, ahogy elragadó mosolyával kémlelte arcomat. Nem volt ismerős a srác, feltehetőleg nem idevalósi. Legalábbis az iskolában még nem láttam. - Nem túloztál Alex.. - kezdte először az említett fiúnak, majd ismét rám pillantott. - Gyönyörű vagy.

Hirtelen bókjától arcom szinte azonnal lángba borult, s nem tudtam mit is kellene mondanom, vagy tennem. Másrészt nem tudtam hova tenni kijelentését. Alex mesélt rólam neki? Miért tenne ilyet?

- Elizabeth vagyok. - mutatkoztam be én is, mire Aaron arcán csak még szélesebb mosoly jelent meg.

- És gyönyörű. - mondta újra. Lehajtott fejjel ácsorogtam a konyhában, kezemben szorongatott bögrémet fixírozva.

- Miért kell szándékosan zavarba hoznod? - hallottam Alex elfojtott nevetését. - Jobban vagy?

Kérdésére felkaptam a fejem, s belenéztem lényemet vizslató smaragdjaiba. Aprót bólintottam, majd közelebb csoszogtam hozzá, hogy meglessem mit alkot.

- Neked csináljuk. - lelkesedett a háttérben Aaron.

Elnyílt ajkakkal vettem tudomásul, hogy Alex és Aaron levest főznek. Szívem hevesebben kezdett verni már csak a gondolattól is, hogy Alex mennyire gondoskodó és figyelmes velem. Ajkaim felfelé görbültek, ahogy felnéztem Alex magas, fölém tornyosuló alakjára, amint reakciómat várta. Nem mondtam semmit, derekát átölelve bújtam közel oldalához, hogy kifejezzem mennyire hálás vagyok. Hosszú karját átlendítette vállam felett, s úgy szorított egészen közel magához. Nem volt több egy egyszerű baráti ölelésnél.

- Igazán nem kellett volna. Jól vagyok már. - bizonygattam ma már sokadszorra, de mint legutóbb Alex ismét csak kétkedve pillantott le rám. - Nem tudtam, hogy tudsz főzni. - váltottam témát, még mielőtt belekezdett volna bárminemű ellenkezésbe. Aaron kezét szájára tapasztva próbálta leplezni feltörő nevetését, csekély sikerrel. Elengedtem Alex derekát és kicsit arrébb húzódva tőle figyeltem a nevetgélő fiút.

- Alex a legrosszabb szakács a világon! - vigyorgott rám. - Kaptunk egy kis telefonos segítséget. - bökött a pulton heverő telefonra.

- Nehezedre esett volna kicsit fényezni engem? - boxolt Alex a már mellette ácsorgó srác karjába, mire az csak somolyogva megrántotta vállát. Elmosolyodtam a jeleneten, nem láttam még Alexet ilyen közvetlenül viselkedni senkivel, a testvérein kívül. Láttam már őt a barátaival, de velük nem volt meg ez a fajta kapcsolata. Többnyire mikor a társaságban ücsörgött, s amikor én láttam, csak komoran, szótlanul, inkább magában szórakozva hallgatta a többiek szóváltását.

Ismét a pultra pillantottam, és elkerekedett szemekkel figyeltem a hatalmas kuplerájt, amit Alex eddig ügyesen kitakart előlem. Közelebb lépkedtem, majd néhány kisebb edényt, ami még a mosogatóba fért, bepakoltam oda. Tekintetem végig futtattam a pulton, míg meg nem akadt a korábban említett telefonon. Pontosabban az én rózsaszín hátlapú mobilomon. Összehúzott szemekkel emeltem el, s miután letöröltem a képernyőjére kent ismeretlen eredetű maszatot, meglengettem a két fiú előtt.

- Kitől kértetek segítséget? - kérdeztem értetlenül.

- Ja, egész nap a húgoddal trécseltünk. Tök jó fej csajszi. - kacsintott rám Aaron, miközben tovább ecsetelte, hogy milyen fenomenális humora van egyetlen testvéremnek. Azonban nem tudtam mit reagálni. Maggie túl sok mindent tudott, konkrétan mindent, hogy Alexszel milyen kapcsolatot ápolunk, tud a fiú minden rossz szaváról. Félve pillantottam Alex ragyogó íriszeibe. Kétségbeesett arcom láttán felnevetett, majd kínos mosolyra húzta ajkait, s úgy vakarta meg tarkóját. Tehát Maggie nem hagyta megjegyzés nélkül.

- Azt hiszem eleinte nem kedvelt a húgod, de talán a nap folyamán megbarátkozott velem. Csak háromszor mondta, hogy pöcsfej vagyok. - nevetgélt zavartan.

- Bocsánat, Maggie eléggé hirtelen természetű. - próbáltam menteni a menthetőt, inkább húgomra fogva a dolgot, mintsem beismerjem, hogy mennyit panaszkodtam Alex olykor elviselhetetlen modoráról.

Alex nem szólt semmit, mosolyogva fürkészte arcomat, majd fejével az asztal felé intett.

- Együnk. - mondta.

Aaron belém karolt, és úgy vonszolt az asztalig, míg én csak kuncogva csoszogtam mellette. Bírom a srác közvetlenségét. Alex fejét csóválta barátja hülyéskedésén, míg a már kikészített tányérokat megtöltötte a forró levessel.

- És mond csak Elizabeth.. - tette le egy pillanatra kanalát Aaron, majd mindentudó tekintetét az én kétkedő íriszeimbe mélyesztette. - Van barátod? Vagy valaki akivel közel jársz hozzá? - érdeklődött. Kicsit megugrottam mikor Alex kiejtette kanalát a kezéből, ami hangos csörömpöléssel ütődött a porcelán tányérhoz. Elmormolt egy halk bocsánat kérést, majd szikrákat szóró smaragdjaival barátjára meredt aki csak sejtelmes vigyort villantva arcára várta válaszomat. Arcomra idétlen mosoly ült ki zavaromban, s torkomat köszörülve próbáltam kinyögni valami érdemleges választ.

- Van egy srác, akivel randizok. De semmi különös. - magyaráztam a levesemet kavargatva, annak reményében, hogy hamarabb kihűljön, s persze a vizslató tekintetek elkerülése végett. Azonban mikor nem érkezett reakció válaszomra felpillantottam Aaron arcára, melyre értetlenség ült ki.

- Komolyan? - kérdezte inkább Alex felé intézve rövid mondatát, mintsem tőlem érdeklődve. Alex alig észrevehetően bólintott, de tányérjából nem nézett fel. Zavartan kapkodtam tekintetem a két srác között. Nagyon olyan érzésem volt, mintha egymás gondolataiban olvasva tárgyalták volna meg a dolgokat. Aaron észrevette zavaromat és egy apró mosolyt küldött felém, majd mintha mi sem történt volna folytattuk a kicsit elsózott húsleves elfogyasztását. Elveszve gondolatainkban.

______________________________________
Sziasztok. Meghoztam az új részt. Nagyon köszönöm az eddigi sok-sok csillagot, hihetetlen jól esik!!♡  Remélem a továbbiakban is hagytok nyomot magatok után!♡

Reklám helye: Olvassatok bele a Kapcsold ki című könyvembe is, kíváncsi vagyok a véleményetekre. És van fent egy novellám is, ha esetleg valaki érdekel.♡

Kellemes ünnepeket Mindenkinek!
Puszi