Alex Davis

- Azt hiszem én lefekszem aludni. - tápászkodot fel mellőlem Amelia. Furcsa, megmagyarázhatatlan nyugalom járja át testem, ha csak megpillantom őt. A szégyenlős pillantását, a piruló orcáját, hibátlan, gyönyörűszép arcát, s félénk mosolyát. Annyira ártatlan. És a mérhetetlen kedvesség, s szeretet amit csak megjelenésével sugároz, képes feltölteni és segíteni átvészelni egyhangú napjaimat. Felvezettem tekintetem karcsú alakján, egészen arcáig, mely meglepően sápadt volt. Nyilván a hirtelen rátört allergiája miatt futhatott ki a vér arcából. Az a balfasz Bob! Jó nyilván nem tudhatta, hogy Mia allergiás a liliomra, de igazán megérdeklődhette volna, csak úgy óvatosan, hogy mi a kedvenc virága. Nem csak bepróbálkozni eggyel.

- Korán van még. - ragadtam meg a apró kezét, hátha maradásra bírom, még egy film erejéig.

- Kicsit megfájdult a fejem. Jobb ha lefekszem aludni. - mondta arcát dörzsölve. Tényleg nem festett túl jól. Remélem csak az allergiája miatt ilyen, és nincs valami komolyabb baja. - Jó éjszakát. - varázsolt arcára egy hamiskás mosolyt, majd intett mellé egyet.

- Mia..ohm..figyu.. - makogtam, mint egy idióta, hogy ismét magamra hívjam a távolodó lány figyelmét. Fáradtan csillógó íriszeivel enyémeket kereste, s mikor megtalálta, ajkait egy félmosolyra húzta. Annyira erőtlen volt. - Nem alszol velem? - kérdeztem meg végül, amiért valójában utána szóltam. Egy pillanatra elgondolkodott, majd bágyadt tekintetét ismét rámvezette, s alig észrevehetően megrázta fejét, de ez is elég volt ahhoz, hogy a fájdalom látszólag ismét belehasított, ugyanis szemeit szorosan lehunyta, s úgy kapkodta a levegőt. Összeszűkűlt szemekkel kémleltem Amelia apró, reszkető testét. Kezdtem komolyabban aggódni állapota miatt.

- Azt hiszem nem lenne jó ötlet. - magyarázta. - Nehogy megint összekapjunk valamin. - mondta immár kicsit halkabban. Bólintottam, nehezen, de beletörődve, hogy nem szeretné már mellettem tölteni az éjszakákat. Tisztában vagyok vele, nem azon aggódot, hogy szimplán összevesznénk, hanem, hogy ismét valami olyat mondok, amivel fájdalmat okozok neki, esetleg megalázom vele, mint legutóbb. Csalódottan dőltem vissza a kanapéra, miután Mia felszívódott a folyosón, elbújva szobájában.

Nem tudom mi van velem, de az elmúlt jó néhány nap, míg a lány nem volt hajlandó, jogosan, hozzám szólni, úgy éreztem magam mintha a világ legnagyobb bűnét követtem volna el, azáltal, hogy megbántottam a valaha volt legkedvessedvesebb emberi lényt akit megismerhettem. Egyszerűen nem is értem magam, hogy vághatam a fejéhez azokat a baromságokat. Én aki, mióta megízletem selymes, mézédes ajkait, nem tudok másra sem gondolni, képes voltam azt mondani, hogy ő erőltette az egészet.

Miután én is kellőképpen lefárasztottam magamat a bugyuta tévé műsorokkal, fogtam magamat és felcaplattam az emeleti fürdőszobába, hogy lezuhanyozzak, mielőtt nyugovóra térek. Percekig áztattam fáradt testemet a vízsugár alatt, majd miután alaposan áttöröltem magam, felkaptam egy tiszta alsógagyám, s az elnyúlt pólómat pizsamagyanánt.

Képtelen voltam anélkül nyugodtan lefeküdni, hogy megnézném Mianál minden rendben, így lebaktattam a földszinti szobához, majd amilyen halkan, s óvatosan csak tudtam, lenyomtam a kilincset és bedugtam fejemet a lány szobájába. Sötét volt, csupán az utcáról beszűrődő fény nyújtott segítséget, ahhoz, hogy az ágy mellé botorkálhassak, amin összegömbölyödve szuszogott Amelia. Fehér arca, teljesen ki volt simulva, szőke loknijai pedig rendezetlenül terült el körülötte. Annyira nyugodt volt, s gyönyörű, akár egy angyal. Óvatosan, nehogy felébresszem, ujjaimmal eltűrtem az arcába tóduló hajzuhatagot, majd egy apró puszit hintettem halántékára, végül elhúzódtam. Némán, apró mosollyal arcomon kémleltem tovább a szunyókáló lányt. Furcsa, szokatlan érzések kavarogtak bennem. Gyomrom megremegett, nehezen kaptam levegőt, de egyre csak mosolyogni tudtam a látványtól, ami elém tárult. Ahogy édesen felhúzta orrát, miközben homlokát ráncolta, majd újra kisimult hibátlan arca. Ahogy halvány rózsaszín, telt ajkai kissé elnyíltak egymástól, s úgy szuszogott. Ahogy egyre csak összébb húzta magát, mert takarója nem fedte teljesen hátát, de ereje nem volt, hogy megigazítsa azt.

Megfogtam a puha anyagot és óvatosan felhúztam egészen nyakáig, ügyelve, hogy ne zavrja és levegőt is kapjon. Még egyszer végig simítottam arca puha bőrén, majd elhúzódtam az alvó tündértől és az ajtó felé botorkáltam. Utoljára visszapillantottam az utca fényei által nyújtott csekély fényben megvilágított lányra, majd magamban mosolyogva visszaigyekeztem saját szobámba, hogy én is álomra hajtsam a fejem. 

Szemeim szinte azonnal kipattantak az erős zajra, ezzel kiszabadítva szörnyű rémálmoból. Éjjeliszekrényemen tapogatóztam, míg meg nem találtam mobilomat, hogy megnézzem mennyi az idő. Nagyot sóhajtva dobtam le magamról a takarót, hogy megnézzem ki hasalt rá a csengőre, reggel tíz előtt.

Csodálkozva sétáltam végig az üres nappalin. Amelia ilyenkor általában már sürög-forog, reggelit készít, pakolászik, vagy csak úgy unalmában teng-leng a hatalmas házban. Bizonyára úgy döntött, hogy ezúttal kihasználja, hogy nincs dolga, és kipiheni magát. Rá fért már.

- Megyek már. - szóltam ingerülten az ajtó túloldalán szorgosan csengető egyénnek, miközben átcsoszogtam a szőnyegezett folyosón a bejáratig.

- Szép jó reggelt Napsugaram! - kiáltott rám hatalmas vigyorral Aaron. A felismeréstől, hogy ki ment a fejemből látogatása, nagy lendülettel homlokon vágtam magam. - Te elfelejtetted, hogy jövök. - mondta a nyilvánvalót legjobb barátom, akit már lassan egy éve nem láttam. Napokkal ezelőtt beszéltük meg, mikor kiderült, a családom elutazik, hogy Aaron meglátogat. Aaron a legrégebbib, legjobb és egyben egyetlen barátom is, akit az évek során kicsit távolabbra, Írországba sodort az ár, így keveset találkozunk. Ennek ellenére, igyekszünk rendszeresen, amikor csak időnk van, beszélni. Kiskorunkban benne volt velem minden hülyeségben, kiálltunk egymásért, segítettük egymást. Mellettem volt öcsém halála után, mikor kizárólag magamat okoltam a baleset miatt, mikor magamba fordultam, s legszívesebben mindenkit ellöktem volna magamtól.  Vagyis tulajdonképpen ezt is tettem, de Aaron nem hagyta magát. Nem vette magára a rengeteg sértést, és kemény szót amivel akkoriban illettem őt. Nem törődött a flegmaságommal, a mindent, s mindenkit leszarok stílusommal. Mellettem volt mikor a legnagyobb szükségem volt egy jó barát társaságára, holott akkor úgy éreztem az egész világ ellenem fordult, s nekem sincs már itt helyem.

- Bocs, Aaron. Kiment a fejemből. - nevettem fel, majd arrébb álltam, hogy beengedjem őt. Nem is kellett több, átfurakodott mellettem, kabátját földobta a fogasra, cipőjét pedig hanyagul lerúgta lábairól a cipősszekrény előtt. Majd mint aki jól végezte dolgát indult el a nappali irányába, ahol levetette magát a kanapéra, és kutakodni kezdett, gondolom a távirányítót keresve. Imádom a közvetlenségét.

- Mond csak.. itthon van a Tubica? - hajolt közelebb, mintha valami nagyon bizalmasat kérdezett volna, s utána óvatosan körbenézett, hátha a közelben van Mia. Fejemmel szobája irányába böktem.

- Alszik. Eléggé kimerült, szóval ne hangoskodj. - mondtam, majd a tévé mellé léptem, hogy beizzítsam a ps-t. Érett huszonévesekhez hűen lövöldözős játékokkal, közben egymást szidva ütjük el szabadidőnket.

- Ó, de azért majd bemutatsz neki? Kíváncsi vagyok ki csavarta el a fejedet. Ez nem egy hétköznapi dolog. - nevetgélt magában, míg én csak a szememet forgattam. Azt hiszem kár volt neki Miáról mesélnem.

- Mégis miről beszélsz? Nem csavarta el a fejemet. Barátok vagyunk, ennyi. - szögeztem le, míg Aaron csak leutánozva mozdulataimat, s szavaimat röhögött tovább.

- Hogyne Davis. Hetente ha egyszer beszélünk és akkor is "Mia így" "Mia úgy" "Mia nem beszél velem" "Ez az, átkozott Amelia, folyton rá gondolok" "Elbasztam" "Megbántottam" "Jajj, Mia újra szóba áll velem" "Annyira...

- Fejezd már be! - vágtam arcon egy díszpárnával, majd együtt nevettünk fel ismét.

- Na de most komolyan. Mint férfi a férfinek. Bejön a kis Tubica? - nézett rám fiú létére túlzott izgatottsággal.

- Nem.. - mondtam egy kis habozás után, majd miután felhúzott szemöldökkel kémlelte zavart arcomat, helyesbítettem. - Nem tudom..talán.

______________________________________
Sziasztok! Remélem tetszett és ismét elhalmoztok rengeteg csillaggal és kommentekkel. Az elmúlt egy hétben nagyjából 300 csillag érkezett a sztorimra!! Nagyon köszönöm nektek!
Nem mondom biztosra, de a héten két részt írtam meg, szóval lehet a másikat is feltöltöm még ma vagy holnap.
Szép hétvgét Nektek!
Puszi