Izgatott voltam az este miatt. Tudom, hogy jól cselekszem, hogy adok egy esélyt Robnak, hiszen egy remek ember. Kedves, segítőkész és nagyon figyelmes. Azonban hiába próbálok teljes mértékben rá összpontosítani, Alex valahogyan mindig befészkeli magát gondolataimba. Hazudnék, ha azt mondanám nem gondolkodtam el Ashley szavain, s hogy nem esett jól. Esélyt adtam neki. Miután végig hallgattam Ash mesedélutánját a régi Alexről, erőt véve magamon felcaplattam a lépcsőn, hogy elmondjam neki, hogy nem haragszom már rá. Így lettünk, Alex kérésére, barátok. Persze, körülbelül minden második megszólalásunk valami sértés a másik felé, de koránt sem olyan komolyak mint korábban. Ezek inkább kis csipkelődések, melyeknek általában eget rengető nevetés a vége.

A Davis család a hétvégére családi kiruccanást tervezett be, Mr. Davis jóvoltából, így egyedül maradtam a hatalmas házban. Ha nem tudnám, hogy csalja a feleségét, még szépnek is tartanám kedvességét elhanyagolt családja felé.

Ashleyvel megbeszéltem, vagyis inkább engedélyt kértem, hogy randimat Robbal a házban töltsük, így megúszva a szokásos nyilvános égéseimet.

- Mi van, Bob lemondta a randit? - jelent meg Alex a nappaliban. Ijedtemben összerezzentem, fogalmam sem volt, hogy itthon van.

- Te meg mit keresel itt? - néztem rá dühösen.

- Itt lakom Édes. - emlékeztetett nevetve. - Aranyos, hogy azt feltételezted rólam, hogy képes lennék egy egész hétvégére elutazni a családommal. - mosolygott keresztbefont karokkal. Belegondolva tényleg nehéz Alexet elképzelni egy családi kiruccanáson, de akkor is ott a helye. Tönkre teszi az estémet!

- Jajj ne! Bob idejön? - nevetett fel gúnyosan. - Vagy már itt is van? Bob! BOOB! - kiabált nevetve. Mély levegő Elizabeth!

- Rob a neve, és ezt te is pontosan jól tudod! - préseltem fogaim közül dühösen.

- Fel ne robbajn Amelia! Olyan fejed mint egy paradicsom! Egy hatalmas paradicsom! - hahotázott tovább.

Szólásra nyitottam ajkam, fejéhez akartam vágni minden gondolatom, ami éppen róla keringett fejemben. Ehelyett egy reményvesztett sóhaj hagyta el szám, majd keresztbe font karokkal a kanapéra huppantam. Megfogadtam, hogy a mai naptól semmi nem veheti el a kedvem, és nem Alex lesz az aki ezt megcáfolja.

- Miért nem veszekszel? - méregetett gyanúsan.

- Mert nem akarok! Annyira nem voltam biztos abban, hogy helyes-e, ha Robbal randevúzom, és most.. - kezdtem magyarázkodni, teljesen másról, míg Alex csak felhúzott szemöldökkel figyelt. Szája sarkában egy apró, de annál büszkébb mosoly díszelgett.

- Tehát, nem akarod, hogy Bob idejöjjön? - kérdezte sejtelmesen.

- Rob! - dobbantottam dühösen lábammal.

- Elküldöm szívesen ROB-OT! - mondta negédesen mosolyogva, Rob nevét kiemelve, ahogy előtte én is tettem.

- Nem! Nem neki kell elmenni! - mondtam orrnyergemet masszírozva. - Alex, kérlek ne cseszd el ezt is nekem! Szépen kérlek! - néztem fel rá könyörögve, már-már toporzékolva mint egy hisztis kisgyerek.

- Nyugalom Mia! - nevetett Alex, majd közelebb lépkedett hozzám, megfogta vállaim, s tekintetét enyémbe mélyesztette. - Mély levegő! Ez csak egy randi! Komoly ennyire izgulsz? - kacagott, immár dörzsölve vállaimat.

Nyugtatása valamelyest segített rajtam, de mikor feltűnt milyen vészesen közel áll hozzám, s arcunk alig néhány centiméter távolságra vannak egymástól, testem újra remegni kezdett. Akármennyire is elszomorít a tény, de be kell ismerjem, Robbal való találkozásunk közel sem izgatott fel annyira, mint Alex közelsége.

- Hagyjál már Alex! - ráztam le magamról hatalmas csápjait, melynek helyén égető bizsergés maradt vállaimon, s karjaimon. Alex pillantását azonban nem vette le rólam, teljesen elvesztem gyönyörű íriszeiben. De mint semmi más, e pillanat sem tarthatott örökké. A csengő fülsiketítő csörömpölése rázott fel, s mint a villám ugrottam arrébb Alex közeléből.

- A szobámba leszek! Ne legyetek túl hangosak! - mondta miután ő is magához tért. Intett egyet, majd felrobogott a hosszú lépcsősoron.  

Végig néztem, ahogy hosszú lábaival kettesével szedte a lépcsőfokokat, végül eltűnt a fordulóban. Vettem még egy mély levegőt, amit lassan kifújtam, s egy magabiztos mosolyt arcomra varázsolva kitártam a bejáratiajtót.

- Szia Lizzie! - mosolygott Rob, ami mellé még intett is egyet szabad kezével. - Azt hittem már nem is akarsz beengedni. - nevetett zavartan. - Tessék ezt neked hoztam. - nyújtott át egy hatalmas csokor liliomot, én pedig nevetésem visszafojtva fogadtam el a virágot. Allergiás vagyok a liliomra.

- Köszönöm, ez igazán kedves tőled! - mondtam, majd a virággal a konyhába siettem, hogy minél hamarabb vázába tehessem, s eltűnhessek a közeléből.

- Nagyon csinos vagy! - beszélt hozzám követve a konyhába.

- Köszön...achoo..öm!

- Egészségedre! - nevetett fel. Fogalma sincs szegénynek, hogy ezzel az egy csokor virággal megpecsételte az est kimenetelét.

- Achoo! - tüsszögtem tovább, megállás nélkül, és éreztem, hogy az orrom kezd bedugulni.

- Figyelj, minden okés? - lépkedett teljesen közel hozzám, s tenyerét homlokomra tapasztotta. Érintése közel sem váltott ki belőlem olyan érzéseket, melyeket Alexnál tapasztaltam.

- Persze, csak kicsit meghülhettem. - mondtam orrhangon, majd felkaptam a kis fali tartókából egy papírzsebkendőt.

- Ó, tehát beteg vagy? - kérdezte kétségbeesetten, kezét pedig elkapva rólam diszkréten zakójába törölte azt.

- Nem foglak megfertőzni! - nevettem fel zavartan.

- Jajj, nem..izé.. figyelj.. Mi lenne ha elhalasztanánk? Én nem bánom, tényleg! - mosolygott biztatóan, s az ajtóhoz sietett. Komoly, megijedt a nem létező bacilusomtól? - Nincs harag ugye? - méregetett tisztes távolságból.

- Rob ez nagyon gyerekes viselkedés ugye tudod? - nevettem fel hitetlenül széttárt karokkal, majd újra trombitálni kezdtem. - Majd találkozunk a suliban! - intettem, mikor leesett, hogy nem fogok választ kapni kérdésemre, s becsaptam előtte az ajtót.

Egy nagy csomag zsebkendővel kezemben a kanapéhoz csoszogtam, végül elfeküdtem rajta.

- Hol van Bob? - kérdezte hirtelen Alex. Nem bírtam tovább, felnevettem direkt névrontásán, majd egy újabb zsebkendőt fogtam a kezembe. - Sírtál? - lépkedett teljesen közel hozzám, és lehuppant mellém a kanapéra.

- Jajj dehogy! Nem szoktam sírni, én nem olyan vagyok. - magyaráztam, még mindig orrhangon.

- De vörös a szemed, fújod az orrod...

- Amint kidobod azt az istenverte virágot jobban leszek! - mutattam a konyha irányába, Alex pedig amint meglátta a csokrot felnevetett.

- Liliomot vett neked az a szerencsétlen? Még én is tisztában vagyok vele, hogy arra allergiás vagy! - kacagott tovább. - Pedig én nem akarlak meghódítani! - kacsintott rám a konyhából, kezében a csokorral.

- Olyan..achoo..szép amúgy! - mondtam szomorúan méregetve a csokrot.

- Szeretnéd megtartani? - nyújtotta felém Alex.

- Fúj, nem! Vidd innen! - beszéltem arcomat eltakarva.

Alex nevetve átvágtatott a nappalin, végül az udvari kukába hajította a csokrot. Levakarhatatlan mosollyal lépkedett ismét a kanapé felé, majd mellém ült.

- Mi van? - kérdeztem, Alex pedig hangos nevetésbe kezdett. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy hangom váltotta ki belőle ezt a reakciót. - Köszi, Alex! Igazán köszönöm, nem éreztem eddig elég nyomorultul magam!

- Jajj ne csináld már Amelia! Ne mondd, hogy szerinted nem vicces ez a szituáció! - kacagott tovább.

- Pedig nem vicces! - mondtam két tüsszögés között. - Képes volt elmenni nehogy megfertőzzem! A kabátjába törölte a kezét amivel hozzám ért, Alex! - panaszkodtam. - Rosszul esett. - mondtam szomorúan.

- Jajj ne búslakodj már egy ilyen idióta miatt! - mosolygott rám kedvesen, majd kitárta karjait. - Gyere ide!

Nem is kellett több, magamhoz fogtam néhány tiszta papírzsebkendőt és odamásztam Alex mellé, aki karjait azonnal körém fonta, s közelebb vont magához.

- Ugye nem félsz, hogy megfertőzlek az allergiámmal? - kacagtam fel karjai között.

- Azt hiszem attól jobban tartok, hogy átragasztasz rám egy kis szerencsétlenséget!  - nevetett ismét mire karon vágtam, de én is elmosolyodtam kijelentésén. Tényleg mérhetetlen szerencsétlenséggel áldott meg a sors.      

______________________________________
Sziasztok! Szombat alkalmából új résszel érkeztem. Ha tetszett csillagozzatok és ne felejtsetek el kommentelni! Puszi