Hétfő hajnalban a lehető legborzalmasabb érzés volt, mikor az idegtépő trombita szó bezengte a kölcsön kapott szobámat. Nehezemre esett megszokni itt elaludni szombat este, s konkrétan minden addig eltöltött percemet a négy fal között tölteni. Csukott szemmel matattam a párnám alatt, hogy kikapcsoljam telefonomon az ébresztőt, amit még tegnap este állítottam be minél korábbra, hogy biztosan el tudjam készíteni az ikreket, és még el tudjam vinni őket az óvodába az első órám előtt. Megkönnyítve helyzetemet Ashley felajánlotta, hogy használhatom a kocsiját, ugyanis neki van másik, a rendszeres utazgatásából kifolyólag.

Karjaimat fejem fölé emeltem, s nyöszörögve kinyújtóztattam elgémberedett végtagjaimat, majd szemeimet megdörzsöltem és pislogtam néhányat nehogy visszaaludjak. Ashley már tegnap délután elutazott, vissza a kollégiumába, ugyanis neki is elkezdődött az egyetem következő szemesztere, így nem maradhatott húgaival tovább. Fogalmam sem volt, és nem is gondoltam volna, hogy többnyire Németországban él, s olykor hónapokig sem tér haza. Különös ez a család, legalábbis számomra. Oly sok mindenben különbözik az én családomtól, akik nélkül én el sem tudom képzelni az életem. Édesapám halála után, akárcsak ebben a családban a kisfiú halálát követően, teljesen összeomlottunk, de együtt, összetartva, segítve egymást kilábaltunk a tragikus veszteségből, de ez Ashley-ék családjára nem igaz. Nem beszéltek nekem öccsük elvesztéséről, de a fekete-fehér kép, a feszültség, mely a ház minden zugában érezhető, s a titkos szoba, amibe nem léphetek be teljesen egyértelművé tette számomra a család megtörtségének okát. Sajnálom, bár nem tudhatom mi történt, biztos vagyok benne, hogy a Mr. és Mrs. Davis-nek nem lett volna szabad így elzárkózni gyermekeiktől. Lehet, hogy elvesztették életük egyik legnagyobb csodáját, de viselkedésükkel a többi négytől pedig megfosztották gyermekkoruk szüleiktől kapott boldog emlékeit. Egy édesanya, de még egy édesapa se fordíthat gyermekeiknek hátat életük legnehezebb pillanataikban sem. Mr. Davis-szel ugyanakkor továbbra sem találkoztam, de még csak messziről sem láttam.

Mamuszomat felhúztam a lábamra, hajamat kicsit megráztam, s ujjaimmal átfésültem, hogy könnyebben felköthessem egy laza kontyba elfeküdt hajkoronámat. Ásítozva csoszogtam ki a konyhába, ahol meglepettségemre már Mrs. Davis kortyolgatta kávéját. Ha tudom, hogy ilyen korán összefuthatok bárkivel is ebben a hatalmas házban, minden erőmmel azon lettem volna, hogy legalább a pizsamámat átcseréljem.

- Jó reggelt kívánok Asszonyom! - köszöntem illedelmesen, mire felpillantott rám. Felállt az asztaltól kávés csészéjével a kezében, amit a mosogatóba rakott, s szigorú tekintetét ismét rám emelte.

- Csak biztosra akartam menni, hogy időben felkel. - mondta kimérten, majd a táskáját, és néhány mappát felkapva az asztalról, a bejárat ajtó felé sietett, ahol a cipős szekrényen hagyott egy kulcscsomót. - Itt a lányom kocsikulcsa. - mondta, azzal kilépett a házból.

- Magának is szép napot! - dünnyögtem az orrom alatt, kifigurázva kimért testtartását, s beszédstílusát. Gondolhattam volna, hogy nem azért kel fel hajnalok hajnalán, hogy elköszönhessen gyermekeitől, ahogy annak idején az én anyukám tette, s minden bizonnyal még ma is teszi húgommal.

Gyorsan elkészítettem egy kevés tojásrántottát, sütöttem néhány szalonnát, és főztem egy friss teát. Tudom a lányok nem fognak sokat enni, de Alex is minden bizonnyal korgó gyomorral fog ébredni, így gondoltam úgy készítem a reggelit, hogy ő is tudjon enni belőle. Az ételeket kiraktam az ebédlőasztalra, majd a szobámba mentem, hogy felöltözzek, és rendbe szedjem magam. Lily-nek és Lisa-nak mielőtt bementem volna hozzájuk, készítettem egy-egy bögre meleg kakaót, ki tudja mit kívánnak ma reggel.

Szobájukba érve először elhúztam a sötétítő függönyöket, hogy a korai nap ragyogó sugara bevilágítsák rózsaszín birodalmukat. Lily álmosan pislogott rám ágyából, majd miután felült, egyik kezével szemét dörzsölte, míg másikkal integetett, jó reggelt kívánva.

- Jó reggelt Csajok! - köszöntem vidáman. Lily már papucsában, maciát mellkasához szorítva lépkedett felém, mikor Lisa ébredezni kezdett. - Lisa, Drágám gyere gyorsan, kihül a kakaótok. - mondtam kedvesen, mire a másik kis tündér is kimászott az ágyból, és kezemet megragadva csoszogott mellettem ki a konyhába.

Evés közben a lányok kezdtek teljesen magukhoz térni, előtört az álmosság mögül a vidám fecsegésük. Az sem zökkentette ki őket folytonos sztorizgatásukból az óvodatársaikról, mikor Alex elsuhant a konyha előtt, s hangosan becsapva maga után a bejárati ajtót lelépett. Tehát nem kér a reggelimből.

- Mindig ilyen. - mondta Lily, mintha látta volna mi jár a fejemben. Kedvesen rámosolyogtam, majd elvettem tányérjaikat, és a mosogatóba pakoltam őket. Fogalmam sem volt, hogy el kellene-e mosogatnom, vagy felöltöztetnem a lányokat, egyáltalán, hogy kell-e nekik a segítségem.

- Fel tudtok öltözni? - néztem a lányokra, akik egyszerre bólintottak egy hatalmasat, majd miután leugráltak a székekről a szobájuk felé igyekeztek. - Az ágyatok mellé ki van készítve a ruhátok! - kiáltottam, még utánuk, végül a mosogatásba temetkeztem.

Első órám kezdete előtt alig néhány perccel állítottam le a motort a fősuli parkolójában, ami már tömve volt autókkal. Csak remélni merem, hogy a nap végére nem feledkezem meg Ash kocsijának kinézetéről, és meg fogom találni. A parkolótól néhány méterre, a suli udvarán Alex ácsorgott néhány sráccal beszélgetve, miközben Jesy, kezét derekán pihentetve nevetgélt valamin. Szememet forgatva haladtam el mellettük, mikor meghallottam, hogy Jesy a nevemet ejti ki felfúvatott ajkain, majd egyöntetűen felnevetett a társaság. Nehezemre esett bár, de szó nélkül, mintha semmit sem hallottam volna mentem tovább, egészen amíg be nem értem az előadó terembe, ahol az irodalom órám lesz. Szokásos helyem, Vanessa mellé igyekeztem, aki mint mindig, ezúttal is mosolyogva köszöntött. Nessa alapjáraton kedves lány, ugyanakkor mérhetetlenül buta, és fogalmam sincs hogyan jutott el odáig, ahol éppen tart. És nem bántásként mondom, ez egyszerűen csak így van. Nem az eszérét áll most ott ahol. Az előadás kezdetéig a lány folyamatos fecsgését hallgattam, a hétvégi buliról, amiről nagyon sajnálja, hogy én lemaradtam. Elmesélte ki, kivel, hogyan és miért feküdt el, amire őszintén nem voltam kíváncsi, azonban mikor felhozta Alex-et figyelmem kicsit megugrotta a többi témához képest lévő határt.

- Elég gázos szitu, hogy kirúgtak a koleszból.. - próbált együttérző lenni Vanessa. - De azért valljuk be, Alex szép kis zsákmányt szerzett amiért segített Jess-nek.. - gondolkodott el egy pillanatra, s mintha bánná, hogy nem ő lehetett a bűnrészes. Én azonban köpni-nyleni nem tudtam, éppen néhány pillanattal ezelőtt bizonyította be, hogy nem volt hiába való kételkednem Alex igazában.

Tehát Alex pénzt kapott, nem is keveset, azért, hogy segítsen eltávolítani Jesy szobájából. Tudtam hogy valami nem stimmel a "nem ilyen vagyok, ne haragudj" dumájával, de ez több mint felháborító.

______________________________________

Sziasztok! Ha tetszett a rész (ha nem akkor is elfogadom) írjatok véleményt és csillagozzatok! Hamarosan folytatás, jó olvasást! :)