- Mond csak Alex. Miért tüsszentett a szekrényed? - törte meg végül a kínos csendet Alex testvére, mikor már kezdtem elhinni, hogy meg sem történt az eset.

- Én semmit se hallottam. - mondta Alex, azonban a következő pillanatban a szekrényajtó kitárult előttem, s miután szemem hozzászokott a hirtelen jött fényhez, egy gyönyörű szép, magas, vékony testalkatú lányt pillantottam meg.

- Öö hali. Elizabeth vagyok. - nyújtottam a kezem, miután feltápászkodtam a szekrény legalsó polcáról.

- Ashley. - fogadta el bemutatkozásomat, s megrázta kezemet, de értetlen tekintete továbbra is ott ült arcán. A következő, óráknak tűnő néhány perc csend idegőrlő volt. Mit kellene tennem vagy mondanom?

- Alex. - pillantott Ashley bátyjára magyarázatot követleve.

- Jesy szobatársa volt, csak kirúgták a koleszból és nem tudtam mit kezdjek vele. - magyarázta Alex.

- Minek hoztad ide? Ha kirúgták valószínűleg zűrös csaj, anyuék amúgy is kinyírnak, ha megtudják idehoztál valakit. Mi van ha ellop valamit? - próbált halkan veszekedni testvérével, de akárcsak a filmekben, ez itt sem vált be, mindent hallottam. És nem estek jól szavai.

- Ha beleszólhatnék. - emeltem fel kezem, mint iskolában mikor órán jelentkezem. - Nincs gáz velem, tényleg. Csak..

- Akkor miért dobtak ki a kollégiumból?

- Lehet, hogy az én hibámból. - pillantott Alex húgára. - Bementem Jesy-hez, ami nem tetszett a nevelőnek, Jesy pedig erre a szerencsétlenre fogta. - vázolta a helyzetet Alex, Ashley pedig még engem is meglepve, nem hogy bátyját, karon csapta őt.

- Áú! Ezt miért kaptam? - simogatta a sérült területet.

- Hogy mondhatod azt hogy "erre a szerencsétlenre"? Mikor lettél ilyen szemét? - csóválta a fejét. - Elizabeth. Nem tudtad volna egyszerűen elmondani hogy nincs közöd az egészhez?

- Minden tőlem telhetőt megtettem. Hidd el azok után, ahogy beszélt velem semmi kedvem nem volt vele tartani. - böktem a mellettem álló fiú felé, aki kijelentésemre csak felnevetett.

- Oké. Mit csináljunk? - töprengett a lány. - A szekrényben csak nem aludhat. - vakargatta meg tarkóját. - Olyan hely kell ahol anyuék nem látják meg. Mi lenne ha.. - nézett fel Alex-re Ashley.

- Kizárt! Normális vagy? Oda be nem teszi a lábát! - nevetett fel hitetlenkedve. - Nem. Itt marad, alszik itt. - jelentette ki Alex.

Miután Alex és Ashley megtárgyalták mi lesz a sorsom, a lány szaladt a fürdőbe ahonnan az ikrek hangos nevetése és rombolása szűrődött át. Mennyivel könnyebb nekik ily fiatalon az élet. Alig lehetnek 5 évesek, számukra szinte csak móka és kacagás az élet.

Ashley mikor tudomást szerzett arról az aprócska tényről, hogy Alex csak egy éjszakára hajlandó befogadni, annak ellenére, hogy miatta nincs hol laknom, ismét veszekedésbe elegyedett testvérével. Vajon mi történt közöttük, és miért nem azt tükrözi egymáshoz viszonyított viselkedésük, amit a kép sugallt?

- Ezt jól elbasztad. - törte meg a csendet Alex.

- Hogy mondtad? - hitetlenkedtem.

- Jól hallottad! Minek kellett tüsszentened? - mérgelődött. - Egyáltalán minek kellett idejönnöd? Hülye ötlet volt. - intézte felém szavait. Ha még tovább folytatja szapulásom végleg elszakad a cérna, és még a sírásommal is felidegesítem.

- Fejezd be! - préseltem ki fogaim közül, a mérhetetlen dühöt, s a kitörni kívánkozó sírást elfojtva magamban. - Ha nem lennél, vagy egy kis cseppnyi emberség szorult volna beléd, most nem itt lennék, hanem a kollégiumban pihenhetnék, esetleg befejezhetném a beadandóimat. De nem! Ez csak és kizárólag a te hibád! Nem Jesy-é, az enyém pedig végképp nem! Ez itt mind a te sarad. - intéztem felé durva szavaimat szipogva. Alex nem mondott semmit, csak megrázta a fejét és az ágyról felkelve kivonult a szobából. Nem tudtam mi tévő legyek, egyedül egy idegen szobában, így azt tettem amihez a legjobban értettem. Összeszedtem a szétdobált ruhadarabokat, feldobáltam a párnákat az ágyra, miután azt megigazítottam, kicsit rendbe szedtem a szobát.

- Te meg mi a szent szart művelsz? - kérdezte Alex az ajtófélfának dőlve, kezében egy pohár vízzel.

- Csak nem tudtam mit kezdjek magammal, és.. -magyaráztam még mindig elkeseredve. Alex mellém lépkedett és felém nyújtotta a poharat.

- Megmérgezel? - néztem értetlenül a pohárra.

- Hogyne Elizabeth! Gondoltam ez a legjobb módja annak, hogy eltegyelek láb alól. - nézett rám komolyan. - Csak láttam, hogy kiborultál. Általában ilyenkor a víz segít. - nyomta a kezembe a poharat. Meglepetten pislogtam fel rá, erre nem számítottam tőle.

- Köszönöm. - mondtam, majd mohón kortyolni kezdtem a vizet.

- Összepakoltál. - nézett szét Alex szobájában. Néhány lépéssel ágya mellett termett, ahonnan a szépen elhelyezett párnákat visszadobálta a földre.

- Igen, bár látom feleslegesen. - nevettem kínomban. Csak ekkor tűnt fel, hogy Alex már nem a szűk farmerét, és fekete pólóját viseli. Egy melegítő alsó, és egy elnyúlt Nirvana-s póló díszítette testét. Aludni készült.

- Hol fogok aludni? - kérdeztem.

- Ahol akarsz. - mondta, s magára húzva a takarót és a lámpát leoltva nyugovóra tér. Döbbenten vettem tudomásul, hogy az előbbi kedvessége akár a köd hirtelen elszállt. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan le is vetkőzte e tulajdonságát. A sötétben megpróbáltam az ágyig elbotorkálni, hogy egy paplant szerezzek a földre, ahol az éjszakámat tervezem eltölteni. Azonban teljesen elvesztettem a tájékozódó képességemet, hiszen egy idegen szobában voltam, vaksötétben. Igyekeztem hangtalanul motoszkálni, ám mikor lábam megakadt valami kemény tárgyban, ezáltal azt kirántva magam alól, egyensúlyomat elvesztve a földre zuhantam.

- Jajj! - kiáltottam fel szerencsétlenül. Alex nem hogy a lámpát nem kapcsolta volna fel, de hallottam, ahogy elfojtottan felnevet.

- Minden rendben Édes? - kérdezte, hallhatóan teljesen jól szórakozva.

- Felkapcsolnád a lámpát? Azt hiszem kiment a bokám. - nyöszörögtem még mindig a földön ülve. Kérésemre, s minden bizonnyal mert megrémült, hogy ismét az ő okából bajom esett, felnyomta a kislámpát és mellém lépkedett.

- Mond csak, miért vagy ilyen szerencsétlen? - mosolygott le rám, majd egy határozott mozdulattal alám nyúlt, s megemelve ágyához cipelt. Válaszra nem méltattam, sokkal jobban érdekelt a lábam amit mozgatni is nehezemre esett.

- Holnapra elmúlik. - vette Alex is jobban szemügyre, majd mint aki jól végezte dolgát befeküdt mellém az ágyba. Mindent elkövetve, hogy minél távolabb legyek tőle, az ágy legszélére húzódtam, amit ő egy nevetéssel nyugtázott. - Jó éjszakát Édes.

- Ne hívj édesnek Alex! - nyafogtam ismét.

- Rendben Édes. - motyogta alig hallhatóan, végül elnyomta az álom.