- Hétfő reggel van. Felébredni sem akarok nem, hogy még suliba menni! - ordítom anyának.

- Stella esküszöm neked, ha felmegyek a szobádba, én foglak kirángatni onnan!

- Akkor sem megyek! - kiabálok le.

Nem akarok suliba menni, és ennek okát inkább hanyagolom. Nem akarom őt látni sem, főleg meg beszélni vele.

- Stella!

- Igen? - bujtatom ki szemeim, a takaró alól.

- Ez nem megoldás a problémátokra!

- A problémánkra? - ülök fel. - Ez inkább, csak az én problémám! Ő megtette, és ennyi!

- Végig sem hallgatad!

- Te honnan tudod? Azt ne mondd, hogy felhívott téged!

Csak némán áll az ajtóban.

- Anya!

- Jó igen hívott, és akkor?

- Mit mondott neked?

- Semmit, csak azt hogy nem hallgatad végig nem engedted, hogy elmagyarázza.

- Mert nem vagyok kíváncsi a mondandójára!

- Öltözz! Nem szeretnék miattad elkésni! - mutogat rám fenyegetően.

Duzzogva bólintok, és felöltözöm.

Mielőtt a sulihoz értünk anya megkért rá, hogy beszéljek Chrissel, de persze úgy tettem mint aki nem is hallja.
Megállok, a suli előtt. Legszívesebben hazamennék, de ha már itt vagyok nincs visszaút.
Elindulok a tanterem felé, ahol Emily áll.
Megölel, és próbál vigasztalni, mivel vasárnap mindent elmondtam neki. De megkértem rá, hogy hanyaguljok a témát.

A negyedik órámra indultam volna büfé után, amikor a többiektől megtudtam, hogy a tanárnak sürgősen el kellett mennie, így az óránk elmarad. Úgy gondoltam elmegyek a könyvtárba, már rég voltam.
A polcok között sétálok, amikor valaki megérinti a vállam.

- Thomas? Te, hogy kerülsz ide? - nézek rá meglepődve.

- Neked is szép napot! - dől a polcnak mosolyogva.

- Megijesztettél!

- Bocsánat! - mosolyog tovább.

- Nem válaszoltál a kérdésemre.

- Hát tudod - tesz felém, egy lépést. - Követtelek egészen idáig!

Meredt tekintettel nézek rá.

- Csak viccelek! - nevet fel.

- Aha persze - vigyorgok idiótán, közben felsóhajtok.

- Jajj nyugi már Stella! Igazából..., én is ide járok. Csak ritkán járkálok, inkább olvasok szünetekben a termünk előtt.

- Ohh értem nem is gondoltam, hogy itt tanulsz.

- A sors hozzád sodort! - mondja gúnyolódva, közben elég közel hajol hozzám.

Jót nevetek rajta.

- Amúgy, mi van a barátnőddel? Úgy tudom, nem csak engem hagytak faképnél a moziban.

- Kiderült, hogy azért nem jött el, mert egy másik pasi éppen dugta!

- Uhhff..., nem is tudom mit mondjak!

- Jah ez volt, az én reakcióm is nyugi!

- Ha szeretnél róla beszélni, meghallgatlak - mosolygok rá.

- Inkább, csak beszélgessünk - mondja kedvesen.

Asztal keresés közben, folyamatosan nevetünk olyan furcsa fejeket vág, hogy begörcsölök a nevetéstől.

- Stella! - ejtik ki a nevem.

A nevetésem, abba marad. Megsem mozdulok, csak hallom az egyre közeledő lépteket.
Thomas meredten néz rám.
Nagy nehezen megfordulok, és látom, hogy ő közeledik felém. Nagyokat nyelek mikor meglátom, és nem azért mert félek tőle, bár eléggé alfa modora van, de itt most az a lényeg, ahogyan kinéz.
Egy fehér póló izzatságától átázva szűkül felső testére, aminek köszönhetően, átlátszanak formás izmai mindenhol. A hasáról, meg nem is beszélek. Zöld szemei csillógoan víritanak, hajtincsei pedig bele lógnak, és egy két vizcsepp hagyja el őket.
Hirtelen előtör belőlem az a bizonyos érzés, mikor rám néz, mikor megcsókol, mikor úgy ér hozzám olyan mohón.
De hamar ellilanak ezek a gondolataim, mert eszembe jut mit tett.

- Stella, miért nem veszed fel a telefont? Annyiszor írtam, és hívtalak. Ez meg kicsoda? - von kérdőre.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

- Emily mondta!

Hát persze, hogy Emily mondta. Kinyirom!

- Először is, nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra! Ott hagytál egyedül, és elmentél bulizni. Faképnél hagytál. Mit vártál, hogyha majd ide jössz egyből az öledbe mászok?
- Másodszor pedig semmi közöd hozzá, hogy kicsoda ő! De ha, annyira kíváncsi vagy rá elmondom!
Ő itt Thomas egy nagyon rendes srác, és képzeld... pont úgy hagyta magára a barátnője, mint te engem szombat este! Megkért rá, hogy nézzünk együtt filmet és elfogadtam!

Hangosan felnevet, mire az egyik lány rá szól, hogy halkabban.

- Egyszer szurok el valamit, és te egyből más fiúk karjaiba ugrassz! - néz rám kegyetlen tekintettel.

- Oké... Én, asszem lépek - suttogja Thomas.

- Jobban is teszed, míg be nem verem a képed! - lép közelebb Chris hozzá, de közéjük állok, és makacs tekintetem rászegezem.

- Hagyd békén! Semmi rosszat nem tett! Ellentétben veled!

Olyan magas, hogy eltörpülök előtte. Tekintét leengedi arcomra, és csak folyamatosan néz.

- Mit csináltatok szombat éjjel? - kérdezi, közben elkezd közeledni felém, ezért én hátrálni kezdek.

- Ezt, én is kérdezhetném!

- Én, kérdeztem előbb! - feleli, és folyamatosan hátrálnom kell miatta.

- Nincs jogod, a történtek után kikérdezni!

- Nahát tényleg? - kérdezi, és egy újjal óvatosan a falnak lök. Közelebb lép hozzám annyira, hogy testét az enyémhez préselje.

- Igen! - dadogom.

A francba miért csinálja ezt velem! Olyan fura hatással van rám. A testem folyamatosan elhagyja az erő.
Mélyen szemeimbe néz, és fülem mögé tűri hajam.
Próbálom az ujjait ellökni, de csak én járok rosszabbul, mert mindkét csuklóm a falnak szorítja.

- Mondd el! - suttogja lágyan fülembe. Meleg leheletétől, megborzong a testem.

- Semmit! Semmi, sem történt - felelem halkan.
- Csak, ültünk a film alatt ennyi - suttogom.

Széles mosolyra húzza ajkait.

- Tudtam - feleli lazán, és leengedi csuklóim, amitől megkönnyebbülten érzem magam.
- Most pedig végig hallgatsz engem!
Igen, kiment a fejemből a mozi! Csak, hogy tudd az apám üzleti útra vitt magával Las Vegasba. Megörültem mikor közölte velem, hogy szeretne magával vinni, mert ez volt az első alkalom. Az apám ottani barátjának, az nap éjjel nyílt egy klubja, így meghívott minket. Teljesen elfeledkeztem! Mikor hívtál, csak akkor jutott eszembe minden!
- És a női a hang, amit hallottál... Igen, ott volt egy lány! De egy újjal sem értem hozzá! Rám kattant, de nem érdekelt! Nem akartam tőle semmit!

- És ezt az egészet, higgyem is el ugye - nevetek rá.

- Esküszöm neked babám..., hogy semmi rosszat nem tettem! Hidd el ha akartam volna megtettem volna, de még csak gondolni sem gondoltam semmi ilyesmire!

- Nem hiszek neked!

- Hmm..., miért vagy ennyire makacs? - néz rám, de nem válaszolok, csak némán összefont karokkal állok.

- Hát legyen, ahogy akarod! - feleli, és egy mozdulattal felkap a vállára.

Elkiáltom magam, de nem érdekli.

- Most meg mit csinálsz? Hé, hozzád beszélek!

De nem válaszol, csak kisétál velem a könyvtárból. Mindenki meredt szemekkel néz, de senki sem szól egy szót sem.
Folyamatosan ficánkolok, de még csak észre sem veszi.

- Eressz már el hallod! Ezt, nem hiszem el! Chris, azonnal tegyél le! Mindenki minket bámul, az egész folyosón!

De, még most sem válaszol.

- Hová viszel? Mindjárt óram lesz!

Folyamatosan püfölöm a hátát, de még csak meg sem érzi.

- Ne mocorogj, annyira sózsák! - feleli, és akkorát csap a fenekemre,hogy lezsibaddok.

- Áuhh! Te barom, ez fájt! - püfölöm tovább, de nem érdekli, és újra rácsap egyet.

- Dögös vagy ebbe a bőrnaciba bébi! - nevet fel.

Hogy maradtam volna nagyival, a farmon most nyugodt életet élhetnék. Ilyen seggfejektől mentes életem lehetne, mint amilyen ez az idióta! De nem, nekem a suli legrosszabb pasijába kell bele szeretnem!

- Ugye tudod, hogy ezt hangosan mondtad ki! - neveti el újra magát.

- Jajj hallgas már, és fogd be a szád, az őrületbe kergetsz!

Nincs más választásom mint hagyni, hogy végig cipeljen a suli folyosón ki, a kocsijába.

- Elmondanád ennek, mi értelme volt? - nézek rá dühösen, közben a hajam próbálom normális kerékvágásba állítani.

De válasz helyett lezárja a kocsi ajtókat, hogy véletlen se tudjak kiszállni, és beindítja a motort.

- Most mit csinálsz? Nem vihetsz, csak így el!

- Ohh, de hogy is nem! - vigyorog, és gázra lép.

- Hová viszel?

- Majd meglátod!

Nem válaszolok, csak bámulom az utcákat.
Dühös vagyok rá! Nem hiszem el, hogy ezt tette velem. Először faképnél hagy, azután még ő von kérdőre, és még kocsiba tuszkol.

- Ez emberrablásnak számít! - fordulok felé.

- Ne durcizz már! - simogat végig hajamon.

Nem mondom, hogy nem esett jól, de nem adom meg az örömöt neki.

- Most kinek írsz? - nézek rá kérdően.

- Az apámnak - feleli én pedig újra, az utcákra szegezem tekintetem.

Pár perc múlva, egy hatalmas ház előtt áll meg a kocsija. Az óriás kaput két nagy darab pasas nyitja ki.

- Hű, de felvágos - forgatom meg szemeim gúnyosan.

Csak mosolyog rám.

- Hol vagyunk? - nézek körbe, az udvaron.

- Ez az otthonom! - feleli.

- Miért hoztál ide?

- Nem hiszel nekem, de majd az apámnak fogsz, hiszen vele voltam végig!

Hirtelen lenézek kezeire, és látom milyen sebesek az öklei. Szeretnék hozzá érni, de inkább hagyom.
Belépünk az ajtón, és... hát igen tátva marad a szám a látványtól.
Fehér falak, márvány padló, hatalmas ablakok, amelyek megfelelnek egy fal méretével. Modern, tiszta, és rendezett.

"Tuti hogy van házvezető nő".

Balra vezet, és a nappaliban helyet foglalok. Elképesztő milyen tágas, és fényes ez a ház.

- Csak maradj itt azonnal jövök! - mosolyog rám.

- Van más választásom? - kérdezem gúnyosan, de ő csak vigyorog és, elsétál.

- Gyere anya hidd el, hogy örülni fogsz! - hallom, ahogy Chris nevet.

- Jól van jól van, csak lassan! - nevet anyukája is.

Látom, ahogy közelednek felém, ezért felállok, és megígazitom a ruhám nem mintha sokat számítana. Megállnak előttem, és Chris elveszei szemei elől kezét.

- Meglepetés! - kiáltja Chris.

Az anyukája eléggé meglepődve néz rám, hiszen még sohasem találkoztunk.

- Nagyon örvendek, a nevem Stella! - nyújtom kezem mosolyogva, és hirtelen magához szorít. Csak gúnyosan nézek Chrisre.

- Annyira örülök, hogy megismerhetlek. Már annyira vártam, ezt a pillanatot - fogja meg kezeim.

Csak idiótán mosolygok rá, mert mi mást tehetnék. Nem így terveztem az első találkozásunkat.

- És, mi járatban vagytok itt? - kérdezi.

- Igazából - kezdem.

- Igazából, veletek szeretnénk ebédelni! Ezért jöttünk ilyen hirtelen! - szorít magához Chris.

- Ugye stella? - kérdezi idióta fejjel.

- Igen, azért jöttünk! - válaszolom, és jól bele csípek a hátába.

- Ez csodás! Máris intézkedem - feleli, és gondolom a konyhába indul.

- Nah, most pedig velem jössz! - feleli Chris, és elkezd az emeletre rángatni.

Megállunk egy ajtó előtt, és benyit. Az apja vár ránk.

- Apa, ő itt Stella!

- Stella, ő az apám! Nah most, hogy már ismeritek egymást - mondja, közben leültet az apjával szembe, akitől a köztünk lévő asztal választ el.

- Apa megtennéd, hogy elmeséled neki, a szombaton történt dolgokat?

Az apja bólint. Először is örült neki hogy megismert, azután rá tért a dologra. Tátott szájjal hallgattam végíg. Chrisnek igaza volt. Azt is megtudtam, hogy verekedett miattam! Mert, hogy annyira dühös volt magára, amiért úgy elfeledkezett rólam. Az apja még kamerás felvételt is mutatni akart, de megkértem rá, hogy kíméljen meg tőle. Elég volt egyszer is látni, milyen mikor kikel magából.

Ezek után Chris elvitt a szobájába. Elképesztően néz ki. Azt hittem az egész sötét, meg hogy minden fekete, de nem.
A fehér és a szürke szín uralkodik a falakon. Hatalmas francia ágy, melyen selyem anyagú ágytakaró ékeskedik. Az ágya melletti jobb sarokban, egy álló tükör, az ablak alatt pedig egy bőr fotel. Tükrös gardróbján pedig gyermekkori, és családi fotók díszelegnek. Közelebb sétálok a fotókhoz, és meglesem őket.

- Nagyon cuki vagy ezen a fotón! - mutatok egy baba fotóra ahol egy, két éves lehet.

- Hát... Köszi - feleli, és hallani lehet hangján, hogy zavarban van.
- Elmegyek zuhanyozni te, csak nézelődj..., vagy tarts velem! - húz magához.

- Inkább az elsőt választom! Bocsi!

Felnevet, és bemegy a fürdőszobába.
Körbe sétálok a szobában. Végig húzom ujjaim az ágyán, leülök, és párnájaba fúrom orrom.

Már egy fél órája egyedül ülök a szobában. Azt hittem csak a lányok tudnak ilyen sokáig fürödni, de úgy tűnik nem.
Percek múlva a fürdőszoba ajtó nyitódik, ő pedig egy szál kendőben sétál felém. Képtelenség, nem végíg nézni testén. Azok a kockák..., még a rajta maradt vízcseppek is vonzóak. Hajába beletúr, és megrázza azt, hogy igazítson kicsit rajta. Megáll előttem, én pedig meredten felnézek rá.
Nedves ujját végíg húzza ajkaimon, így azok tátva maradnak.
Lejjeb hajol hozzám, és a még vizes telt ajkait hozzá érinti az enyémhez. Nyelvével utat tör számban amitől felsóhajtok. Ujjaival végig simít arcomon, amitől kiráz a hideg. Olyan lágyan, de szenvedélyesen csókol, hogy már nem érzek haragot. Mintha, nem is éreztem volna soha. Elengedi ajkaim, és szemeimbe néz.
Homlokon puszil, és hátat fordítva nekem, a szekrényhez sétál. A kendőt készül levenni, ezért szemeimet összeszorítva gyorsan elfordulok.
Megkönnyebbülten nyitom ki őket, de amikor a sarokban lévő tükörbe nézek, tátva marad a szám. Teljesen meztelen. Végig nézek rajta, és nagyot nyelek. De amiről nem tudom levenni a szemeim, az a feneke. Atya ég milyen szexi. Akaratom ellenére is ajkaimba harapok, amit észre is vesz, mivel a szekrény tükörből végig látja a reakcióm. Ami, csak most jutott eszembe! Azonnal lehajtom tekintetem, és magam elé bámulok.
Megköszörüli torkát annak érdekében, hogy ne érezzem magam kényelmetlenül ezzel is jelezve, hogy már felöltözött. Felé fordulok, és csak egy fekete melegítő alsót vett magára, felsőtestét szabadon hagyta. Mellém ül, és kezét a combomra helyezi.

- Sajnálom, hogy nem hittem neked... Én csak...,

- Ne csináld ezt! - szól közbe. - Itt egyedül én tartozom bocsánat kéréssel! Sajnálom, hogy megbántottalak, biztosan hülyén érezted magad, az én hibám miatt! Én vagyok a hibás, hiszen én voltam az aki elhívott, és nem ment el - néz rám kétségbeesetten.

- Már nem haragszom! - fogom arcát kezeim közé.

- És csak, hogy tudd én egyáltalán nem haragszom rád amiért Thomassal maradtál a moziban! Ennyit talán megérdemeltem. És ígérem, hogy holnap tőle is bocsánatot kérek! - mosolyog rám.

De az a mosoly..., abban minden benne van. Megbánás, szeretet, törődés, gyengédség, minden.

- Szeretlek - felelem, és megpuszilom arcát.

- Én is szeretlek - válaszolja, és erősen magához húz. A mellkasába bújva, újra magamba szippantom illatát.

- Nem jó érzés, ha veszekszünk!

- De, hát nem is veszekedtünk - nézek rá.

- Akkor is megbántottalak, és haragudtál rám!

Kérdő tekintettel nézek rá.

- Még, sohasem vesztél össze egy lánnyal sem?

- Sokat megbántottam, és átvertem már..., de azok után sohasem éreztem magam így - néz maga elé.

- Kérdezhetek valamit?

- Csak nyugodtan.

- Te..., most vagy életetben elsőnek szerelmes?

És, ekkor meredt tekintettel néz rám.

- Azt hiszem... Igen - feleli halkan.

- Várjunk csak! Azt ne mondd, hogy előttem nem voltál szerelmes egy lányba sem!

- De, így igaz! - mondja határozottan.

Azta, ez komoly. Ezt, nem gondoltam volna.

- Te vagy, az első lány akibe beleszerettem!

- Tehát..., érezzem magam megtisztelve? - bököm vállon.

Erre, az ágyba húz maga után. Fölém hajol, és csak mosolyog rám.

- Én érzem megtisztelve magam, hogy egy olyan lány mint te egyáltalán szóba áll velem!

- Miért is? - kérdezem érdeklődve.

- Mert, egy érzéketlen tuskó voltam aki, csak kihasználta, és játszott a lányok érzéseivel!
Megváltoztattál Stella! Miattad lettem ilyen! Meletted minden olyan jó, és más. Úgy érzem teljesen kifordultam magamból, persze jó értelemben. Most vagyok önmagam..., veled!
Az életemnel is jobban szeretlek! - feleli, és fejét a mellkasomra engedi.

- Én is... Az életemnel jobban szeretlek! - felelem, és círogatni kezdem.

Kezeivel szorosan ölel magához, és levegő vétele egyre nyugodtabb állapotba kerül.

- A szíved..., olyan hevesen ver - feleli halkan.

- Miattad - suttogom fülébe, közben elmosolyodok.

Hirtelen kopogtatás töri meg a köztünk lévő csendet. Chris lassan felül, és kinyitja az ajtót.

- Kész, az ebéd - mosolyog rá anyukája.

- Azonnal megyünk - mosolyog vissza rá.

Lesétálunk Chrissel, és helyet foglalunk. Az ebéd, elképesztően finom.
Nagyon jól főz, az anyukája. Ma miattam ő főzött, amit megköszöntem.
Az apjának fontos dolga akadt, ezért ő ebéd közben elment. Nagyon sokat beszélgettünk. Az anyukája fantasztikus nő. Megmutatta Chris baba fotóit amin sokat nevettünk. Most legalább visszakapja mikor anyával rajtam gúnyolódtak.

Ebéd után az anyukája megkért rá, hogy gyakrabban jöjjek át. Chris négy óra felé vitt haza, így az egész napot együtt töltöttük. Ahhoz képest, ahogy indult a nap, sokkal jobban végződött.