Reggel, az ébresztőm előtt ébren vagyok. Hallom, ahogy anya hangoskodik a konyhában úgyhogy, már nincs értelme vissza aludni. Nincs kedvem annyira ruhát választani, úgy hogy a szekrényemre akasztott vörös színű, szűk ruhámba bújok.

Anya út közben elmondja még egyszer, hogy ma esti műszakban fog dolgozni és, hogy van kaja a hűtőben, de valahogy mint ha egyáltalán nem foglalkoztatnak ez az egész. Néha saját magam sem értem. Tudom magamról hogy egy csendes visszahúzodó lány vagyok. Mindig olyan voltam aki nem szeret társaságban lenni. Inkább bújok egy könyvbe, mint hogy társalogjak. De... valami kezd bennem megváltozni.

- Szia Stella! - lép mellém hirtelen Emily. - Nah mi újság?

- Szia semmi, és veled?

- Nah ne add az ártatlant, mi történt a tegnap? Láttalak azzal a helyes sráccal! - mondja felvont szemöldökkel.

- Jah? Hogy az? - nevetek idiótán. - Semmi csak véletlen neki mentem és, elestünk ennyi volt! - mondom úgy, mintha semmi sem történt volna, mert amúgy tényleg nem történt semmi. Annyira hülye vagyok.

- Pff... perssze - fagatna tovább amikor, megszólal a csengő.

***

Miután vége az óráknak indulnék haza, de Emily utánam szalad.

- Hé Stella nincs kedved maradni? Nem sokára kezdődik a végzős fiúk kosárlabda meccse! - néz rám izgatottan.
Kicsit gondolkodom, utána úgy döntök miért is ne? Otthon úgy is egyedül lennék.

- Persze maradok, menjünk!
Örül neki úgy veszem észre, és karját az enyémbe fonva indulunk a hatalmas sportcsarnok felé, ahol már órási a tömeg.

- Nézd csak! Ott vannak még szabad helyek, gyorsan üljünk le! - húz maga után. Ép leülnénk, mikor valaki a nevem kiáltja.

- Nahát... Szia Stella! - mosolyog rám. Ő az.Szemeibe nézve újra elpirulok és, nem tudok megszólalni. Ez az első alkalom hogy valaki zavarba hoz. - Figyelj... ha van kedved gyere el a mai esti buliba! - vigyorog majd tovább sétál. Most... mi van?

Chris

Ez a lány olyan aranyos mikor zavarban van, és olyan gyönyörű. A világos kék szemei... a barna haja, a telt ajkai...

- Hahó Chriss! - zavar meg Max, aki óvódás korom óta, a lejgobb barátom.

- Igen? - rázom meg fejem?

- Hol jársz haver? Irány a pálya, öt perc múlva meccsünk van, amit jó lenne meg nyerni! Nem gondolod? - feleli határozottan, de látom rajta hogy kíváncsian néz rám, hogy vajon hol járhattam fejben. Ő az egyetlen aki mindent tud rólam, és a családomról. Talán nála nagyobb buli királlyal még nem találkoztam. Szeret ki rúgni a hámból, de mindenre elszánt, és el éri a céljait, legyen szó bármiről.

- Jah menjünk! - biccentek, és elindulok a pálya felé.

Jól indul a meccs. Vezetésre állunk, fél időnél döntetlen, de ki egyenlítünk, és nyerünk.

- Ezaz! Nyertünk! Nah végre pihenhetek! - hangzik el még sok hasonló mondtad a srácok szájából.

- Héé Chriss! A bulin talizunk, na cső!

- Igen majd ütközünk! - kiáltok utána.

Stella

Végre vége a meccsnek. Soha nem rajongtam a sportért...

- Stella? - nez rám Emily.

- Igen?

- Gond lenne ha nálatok készülnék el? Tudod a bulira...

- Nem, de hogy lenne gond! De busszal kell mennünk hazáig!

- Az nem probléma! - mosolyog, majd elindulunk, közben azért írok anyának hogy ma buliban leszek.

- Hűha! ‐ lép be a szobámba. - Nagyon menő! Imádom! - jelenti ki széles mosollyal.

- Köszi... szóval mit szeretnél felvenni? - kérdezem tőle.

- Ki? Én? - néz rám kérdően.

- Öhhm... igen te! - nevetek fel. - Az én gardróbom a tied is! - húzom fel az ágyról, hirtelen, majd zenét kapcsolunk, és a létező összes ruhám felpróbáljuk. Végül egy fekete comb középig érő, spagetti pántos szűk ruhát választok, Em ugyan olyant csak fehérben. Még szerencse, hogy szettben kaptam. Tényleg nem vagyok társaság típus, de vele valahogy sikerült összhangban kerülnöm. Hamar elkészülünk, és elindulunk.

Miután sikeresen visszaérünk a suliba megkeressük a buli helyszínét ami, egyáltalán nem nehéz, mert igaz hogy a buli csak épp kezdetét veszi, de egy pár diák már, a földön fetrengve nevet sörös pohárral a kezükben. Ahogy benyitok a helységbe az ital szag egyből megcsapja az orrom. A sötét ellenére a fények gyönyörűen megvilágtíják az egész alsó szintet, mivel a fiúk kolijában van a buli.

- Nah végre... bulizzunk csajszi! - csapja össze tenyerét Em. - Mit kérsz inni?

- Öhhm... egyenlőre csak...

- Jól van inkább hozok valamit! - legyint, és elrohan mert szerintem tudja hogy csak üditőt kértem volna. Nem kell sokat várnom rá, percek múlva két nagy pohárral tér vissza.

- Tessék! Vodkanarancs! - nyomja kezembe a poharat.

- Köszi! - koccintunk, majd nehezen de meghúzom a pohár tartalmát. Tíz perc múlva újabb pohárral iszunk, és így megy ez kábé egy órán keresztül. Amikor már az alkohol átveszi a hatalmat a testünk felett elkezdünk táncolni a sok diák között, nem figyelve semmire csak, a zenére, és a fényekre.

- Ki megyek a mosdóba oké? - üvölt túl a zenén Em.

- Oké... - válaszolom, és tovább táncolok.
Egy fél óra múlva, én is elindulnék a mosdóba, mert kezdem kicsit rosszul érezni magam, amikor egy idegen srác keze a fenekemen landol.

- Hé cicuskám gyere táncolj velem! - ragadja meg erősen a csuklóm.

- Engedj el seggfej! - kiabálok vele, és próbálom magam kiszabadítani karjaiból de nem tudom.

- Naah bébi... Gyere csak ide... Hancúrozzunk kicsit! - szorít magához a derekamnál.
Érzem meleg leheletét a nyakamon, és még közelebb húz magához.
Meg akar csókolni de, tenyereimet az arcába nyomva próbálom el tolni.

- Hé baromarc! - kiáltja egy ismerős hang a tömegből. A zene elcsendesedik, és minden szempár Chris-re irányul.

- Ki... én? - szólal meg a srác fél kezét le eresztve rólam, én pedig gyorsan el tolom magamtól, és hátrébb állok.

- Igen te gyökér! - lép közelebb hozzá és, akkorát behúz a srácnak hogy az összeesik.
Ezután folyamatosan elkezdi püfölni míg végül az orrából is folyni kezd a vér. - Azt mondta engedd el! Talán nem értel a szép szóból? - püföli tovább, és már majd nem hogy elájul, de ekkor erőt veszek magamon, közelebb lépek hozzá, és megragadom karját.

- Hagyd abba... Kérlek! - nézek rá. Látom tekintetében a düht ,és az aggódást. Nagy nehezen rá veszem hogy végre leszálljon a srácról aki kap az alkapon, és elrohan.

- Jól vagy?- fogja meg kezeivel az arcom és, mélyen szemeimbe néz.
Újra elönt az az érzés, amit akkor éreztem mikor ráestem...szívem a torkomban dobog, és újra kíváncsi néma tekintettel mélyülök zöld szemeibe.

Nem teljesen tiszta a tekintete talán... az alkohol miatt, még is csillogás árad belőle.
Csak állunk elmerengve egymás tekintetében.
Annyira csodálatos... Bárcsak sohasem érne véget. Egy pillanatra földre eresztem tekintetem, mire ő fülem mögé türi szemeimbe lógó hajtincseim. Majd hirtelen úgy dönt hogy el sétál, mikor megragadom a pólóját ő pedig háttal megáll.

- Miért? Miért... védtél meg tőle? - kérdezem tőle, de egy mozdulattal kirántja kezemből a ruhaanyagot, és tovább sétál. Mivan? Ezt nem értem az előbb még... most meg...
Nem hagyom csak úgy lelépni, és elkezdem követni a tömegen keresztül a csendes udvarig.

- Mi van, most már követsz?

- Miért verted meg azt a srác?

- Talán... jobb lett volna, ha hagyom hogy azt tegyen amit akar?

- Én kérdeztem előbb! - fonom össze karjaim.

- Már amúgy is kijárt neki egy kiadós verés! - válaszolja nem tőrődöm módon.

- Szóval csak meg akartad verni? Ennyi az egész? - sétálok közelebb hozzá.

- Örülj neki hogy kiszabadítottalak a karjaiból! - kezd sétálni felém, én pedig hátrálni. - Szerintem... a bulizás nem neked való Babám! - vigyorog öntelt arccal, és továbbra is hátrálnom kell miatta, majd megbotlom, és egy fatörzsnek csapódom.

- Mit mondtál? - kérdezek vissza a "babám" szó hallatán, de ő ahelyett hogy válaszolna megtámaszkodik a fejem fölött, és hozzám simul. Elképesztő remegés lesz úrrá rajtam, mert hát... eléggé félelmetesen néz rám, de kiállom, és ugyanolyan szúrós szemekkel nézek vissza.

- Végre Stella! Hallottam hogy mi... - akad meg a szó Em torkán a látottak miatt. - Történt...

- Em! - nézek rá, és egy mozdulattal kibújok, a fiú karjai alól.

- Jól vagy Stella? Ő volt az aki... - néz gyilkos tekintettel Chrisre.

- Nem ő volt nyugi! - vágok szavaiba, közben hátra nézek Chris-re.

- Vigyázz haza úton... - legelteti szemeit végig rajtam, én pedig legszívesebben elásnám magam.

- Paraszt! - vágok vissza dühösen.

- Szia babám! - sétál el, és hátra sem nézve int gúnyosan.

- Legszívesebben tököm rúgtam volna! - nézek utána dühösen.

- Ki volt ez srác? - kérdezi Em.

- Ő védett meg!

- Hé ő nem az akivel tegnap... - mutat utána.

- De igen... Nem érdekes menjünk be! - indulok vissza a buliba.

***

- Stella tényleg sajnálom, hogy nem szóltam előbb de nem tudunk hazavinni... így is tele a kocsi és...

- Em tényleg nem gond! Megoldom!

- Figyelj megyek veled oké, majd együtt...

- A szüleid kinyirnak! Gyerünk indulj! - zárom rá a kocsi ajtót.

- Most még is hogy megyek haza? Olyan messze van... és már busz sem megy anyát pedig hiába hívom...

- Szeretnéd hogy haza kísérjelek? - szólal meg mély hangon valaki mögülem.

- Mi a f... Olyan vagy mint egy szellem! - kapok a mellkasomhoz.

- Bocsi - mosolyog rám. Ennek meg mi baja? Nem rég még bunkózott velem..m most meg aranyos mosolyog rám felé... Mi? Hogy aranyos ő?

- Stella?

- I... igen? - csóválom meg a fejem.

- Arra felé lakom amerre te, szóval szívesen hazakísérlek.

- Honnan tudod hogy hol lakom? - nézek rá kérdően.

- Onnan, hogy láttam mikor költöztetek. Vagy háromszor elestél azzal az egy dobozzal a kezedben, mire beértél vele - vigyorog újra.

- Csak megbotlottam, az nem ugyanaz!

- Jól van nem számít, menjünk! - indul el előttem.

- Ki mondta hogy veled megyek? - állok meg összefont karokkal.

- Majd kérdezd meg az utcákon lévő csövesektől... - válaszolja lazán, és tovább sétál. Megforgatom szemeim és utána megyek. Végül is van annyi eszem hogy nem egyedül megyek ha már elkísér.

- És milyen hosszú gyalog az út hazáig?

- Egy és fél óra hossza.

- Mi? - nézek rá tágra nyílt szemekkel.

- Ez van.

- Te mindig ilyen laza vagy? - kérdezem.

- Te mindig ilyen idegesítő vagy? - vág vissza.

- Paraszt! - sétálok el előtte, és kicsit gyorsabban kezdek el lépkedni, mire kibicsaklik a bokám, és elesek.

- Jól vagy? - rohan egyből hozzám. - Fel tudsz állni?

- Megpróbálok... - kapaszkodom vállába de, olyan erős fájdalom nyílal a bokámba, hogy ha ő nem tart meg akkor újra elesek.

- Várj... - segít le a földre, és le térdel elém.

- Most... mit csinálsz? - kérdezem mivel a magassarkúm veszi lefelé a lábamról.

- Szerinted? Felveszlek a hátamra!

- Mi? - akadok ki újra.

- Jól van... segítek felállni, azután felveszlek!

- De én... - dadogom miközben újra felsegít, és pillanatok alatt a hátára kap.

- Így jó lesz? - kérdezi miközben elindul velem együtt a hátán.

- Igen... - suttogom, elpirulva. Még jó hogy nem látja.

- Nem kellene ilyen cipőket húznod... még kitöröd a lábad...

- Ezt az eszembe vésem! - forgatom meg szemeim.

- Láttam ám!

- Mit?

- Hogy forgatod a szemed! - húzza széles mosolyra száját.

- Mióta aggódsz te értem? - csípem oldalba, mire felszisszen, és emiatt kicsit lecsúszok hátán, de ő azonnal a combjaim alá nyúl, és ahogy feljebb emel kezei felcsusszanak a fenekem alá.

- Hé! - ütöm vállon.

- Mi van már? - kérdezi. Nem is érdekli, hogy tenyerei már szinte... Istenem szerintem olyan vörös a fejem mint a paradicsom.

- Semmi... - inkább nem mondok semmit.

Egész úton nem szólunk egymáshoz... miután megtörtént az a dolog... mintha mindketten zavarban lennénk... vagy is én nagyon kellemetlenül érzem magam a kellemes utazás ellenére.

Miután megáll velem a házunk előtt, óvatosan letesz.

- Be tudsz menni? Ne vigyelek fel az ajtóig?

- Már is így is sokat tettél értem ma... azt hiszem megoldom egyedül - mosolygok rá.

- Akkor én mentem! - indul el.

- Jó éjszakát! - kiáltok utána, mire felém fordul, és biccent egyet.

Hogy én milyen szerencsétlen vagyok! Legalább megköszönhettem volna neki! Mindegy majd holnap....