Sziasztok. Csak el szeretném mondani hogy ne tévesszen meg senkit sem. A történet első második része talán unalmasnak fog tűnni néhány ólvasónak de hamar be indul a sztori ne aggódjatok. Ennyit szerettem volna.😊😊😊 És kérlek titeket kövessetek be tiktokon is a nevem . wattpad_konyvem__

Van egy facebook csoportom is, Csatlakozzatok. neve : BABÓCÁIM(Fiúk, lányok vegyesen)

Jó ólvasást mindenkinek😇😇😇

(Ezt pedig az új olvasóknak szólna. Szeretném elmondani mindenkinek hogy kb 17 évesen írtam meg a történet első fejezetét sagy is ezt. Tapasztalan voltam, és kicsit elragadtatam magam amikor elkezdtem ezt a történetet írni. Ennek a történetnek köszönhetem H beindult úgy mond a "wattpad életem„. És egyenlőre nem szeretném átírni mert az tuls sok idő lenne, és egy gyerek mellett, a munka, tanulás, és a több írásom mellett lehetlen lenne egyenlőre elkezdeni átírni. De nagyon köszönöm ha itt maradsz és végig olvasod ezt az eseménydús vicces, erotikus és veszélyes történetet) 🥰🥰🥰🥰

Azt hittem az életem olyan lesz mint ahogy gondoltam. Boldog leszek. A szüleimmel... anyával, és apával. De a sors úgy hozta hogy apa nélkül kell tovább élnem. Egy tragikus múlt... egy apa elvesztése nagy hatásssal van egy lány életére főleg hogy az apám volt a példaképem, és amikor kiderült hogy öngyilkos lett, nah akkor veszett el minden reményem. Fájt a halála, de nagyon haragudtam rá. Csalódott voltam! Annyira dühös, és csalódott! Miért kelett elhagynia minket ilyen hirtelen? Ki miatt kelett elhagynia minket? Csak szeretném végre...

- Hűha kicsim gyönyörűen be rendezted, a szobád! - jelenik meg az új szobám ajtaja előtt anya.

- Köszi! Azt hiszem a fények tetszetenek a legjobban!

- Gyere vacsorázni, ha már mindennel kész vagy - mosolyog majd egyedül hagy.

Nem mondom hogy nem tetszik az új lakásunk, mert ezerszer tágasabb. Modern kori, beépített konyhabútor hűtővel. Márványos sziget pult, gyönyörű étkezőasztal foglal helyet középen, az ablakban pedig anya új növényei üldögélnek. Az uralkodó színek pedig a fehér, és szürke. Mindig jó ízlése volt, de azt már nem engedtem hogy az én szobámat is ő rendezze be. Elég nagy vagyok már ahhoz hogy saját magam ízlése szerint be rendezzem. Bízom benne, hogy itt New-York-ban új életet kezdhetünk... távol hagyva a múlt emlékeit...

***

Reggel a telefonom ébresztőjének hangos zajára ébredem. Utálom az ébresztőt. Túl hangos.

- Készülődj kicsim! - kéri anya köntösben, kócos hajjal.

- Mmmm... Okés! - válaszolom nyújtózkodva. Az ébredéssel mindig is bajom volt. Már kicsi koromban, is nehezen sikerült felkelnem. Viszont... apa... ő mindig vidáman kezdett el énekelni valami féle dalt amire már sajnos nem emlékszel. De nincs idő nosztalgiáznom. Felöltözöm majd a fürdőbe érve elvégzem a napi rutinom.

- Izgulsz szivem? Ez lesz az első napod! - kérdezi szerényen mosolyogva. Mindig pozitív. Mindig.

- Egy kicsit... Nah, és te?

- Hát eléggé - sóhajt fel, majd úgy érzem ebben a pillatban muszáj kicsit felvidítanom.

- Ne izgulj, imádni fognak! - bíztatom, közben megérkezünk a suli elé.

Anya elmond egy hosszú monológot, hogy vigyázzak magamra, ügyes legyek, és a többi.
Ahogy kiszállok a kocsiból a szemeim automatikusan az iskola udvarra vándorol.
Hatalmas egy iskola az biztos.
Három emelet magas óriási udvarral, melyben csodaszép virágok vannak elültetve, különféle formákban. Egy átlagos gimi.
Hatalmas fák, melyek hűvös helyet nyújtanak a nevetgélő, és szorgosan tanuló diákoknak.
Megállok a hatalmas ajtó előtt.
Gyerünk Stell. Belépek az ajtón, és probálom keresni az osztálytermet. Fordulnék a folyosó jobb felébe, amikor egy rohanó lány nekem szalad, és mindketten a padlón találjuk magunkat.

- A francba is! Ne haragudj, annyira sietek, hogy nem nézek magam elé! - szabadkozik, de ekkor én hirtelen felnevetek. Ilyen az én formám...

- Semmi baj, hadd segítsek! - válaszolom. Majd szedni kezdjük a sok papírt össze. Közben valamiért én meglesem arcát.
Hosszú szőke haja belelóg zöld szemeibe. Szagatott famert, és egy fehér pólót visel "Kiss Me" felirattal.

- Tényleg nagyon sajnálom... Nem ütötted meg magad? - néz rám, miközben az utolsó papírlapot is belegyömöszöli táskájába.

- Nem, semmi bajom. És te? - nyújtom kezem segítségül.

- Nem - rázza meg fejét, azután egymásra nézünk, és jól felnevetünk a történteken.

- Amúgy Stellának hívnak, de nyugodtan szólíts Stellnek - mosolygok rá.

- Az én nevem Emily, de neked csak Em! - bök vállon nevetve.

- Mondd csak te első éves vagy? - kérdezem.

- Igen, és te?

- Képzeld, én is!

- Sziasztok lányok! - jelenik meg egy középkorú, barnaszemű, barnahajú, kissé borostás arcú férfi. - Én vagyok, az iskola igazgatója. Fáradjatok az aulába, majd ott mindenkit eligazítanak! - inti az utat kedvesen.

- Rendben, köszönjük! - felelem.

Elindulunk az aula felé, ahol nagyon sok a diák, de végül sorra jutunk. A termünket megtalálva még legalább tíz percet várunk amikor magassarkú hangja ver visszhangot az üresedő folyosón.

- Sziasztok, gyerekek! - köszön kedvesen a nő. Egy átlagos induló órának nézünk elébe...

Elég nehezen telnek el az órák.
Tanítás után bepakolok a szekrényembe, és a kijárat felé veszem az irányt.
Em-nek még van egy órája, mivel mindketten külön szakra jelentkeztünk.

- Majd találkozunk holnap! - mosolyog rám, majd intek nek, és amikor fordulnék meg hirtelen neki megyek egy srácnak, és egyenesen ráesek. Elkap a derekamnál fogva, de így is a földön landolunk.

- Jól vagy? - kérdezi. Majdnem, hogy meg csókolhatnám, annyira közel vagyunk egymáshoz.

- Öhm... igen! Ne haragudj, csak nem láttalak! - motyogom elpirulva tekintetét elkerülve. Még mindig rajta fekszem, ő pedig úgyanúgy fogja csípőm. Egy pár másodpercig csak fekszünk egymáson.
Egyik kezével felemeli az állam, hogy találkozhasson tekintetünk. Csak nézem őt... Zöldes barna szemeiben elvész a tekintetem. Barna göndör kócos tincsei szemébe lógnak. Érzem szálkás, de izmos felső testét, mert esés közben kezeim mellkasára huppantak automatikusan.
Csak nézünk egymásra folyamatosan, amikor a csengőszó kibillent a varázsból.
Határozott mozdulattal szállok le róla.

- Sajnálom, nem akartam neked menni, nem volt szándékos! - állok fel.

- Semmi baj! - von vállat. - Hogy hívnak? - kérdezi mosolygva.

- Stella a nevem!

- Legközelebb nézz a lábaid elé Stella, mert nem leszek itt mindig, hogy elkapjalak! - válaszolja pimasz, kacér mosollyal az arcán, közben végigmér tetőtől talpig.
Mire válaszolhatnék neki, hogy mekkora egy seggfej, már mögöttem sétál, és utánam kiált.

- A nevem Chris... Még találkozunk! - kacsint, és széles mosollyal befordul a folyósón.

- Ez meg mi volt? - kérdezem saját magamtól. Állok a folyosón, mint aki földbe gyökerezett.Csak állok némán, mikor egy hangos kocsiduda kizökkent a gondolataimból. Megrázom a fejem, és elindulok anyához.

- Szia kicsim, hogy telt az első napod? Szereztél új barátokat? Mesélj el mindent! - kérdezi kíváncsian.

- Hát... Egészen jól telt el - válaszolom kissé zavartan.

- És neked milyen volt az első napod?

- Hogy is mondjam... Ahhoz képest, hogy egy kórházban dolgozom elég csendesen - mondja mosollyal az arcán. Anya orvos, ezért sokat dolgozott az előző munkahelyén is, de hát az orvosok élete már csak ilyen.

- Imádod a munkád ez vitathatatlan! - jelentem ki hátradőlve.

- Ez nem is kérdés! - vigyorog rám. - Gyerekkorom óta az volt az álmom, hogy beteg embereken segíthessek, és büszke is vagyok magamra!

- De nem jobban mint én! - bököm meg, mire mindketten felnevetünk.

Haza érve anya vacsorát készít én addig átöltözöm, és megírom a házim. Vacsora közben beszélgetünk anya munkahelyéről is kicsit.
Elmondja mennyire jól fogadták, és hogy hamar megbarátkozott mindenkivel. Elmondta azt is, hogy holnap éjszakás lesz, aminek nem igazán örülök, mert egyedül kell lennem, de majd csak el leszek valahogy. Utálom az egyedül létet.

Az ágyamban próbálok elaludni, de az a srác... az a Chris... egyszerűen nem megy ki a fejemből. Az a furcsa érzés, ami át járta az egész testem. Vajon ő is érezte mikor egymás szemébe néztünk?