Sziasztok babócák! Köszönöm a sok pozitív véleményeteket. Annyira örülök hogy így szeretitek Stella és Chris történetét. Be kell nektek valljam annyira nehezen váltam meg tőlük mikor befejeztem a második fejezetet hogy hetekig azon agyaltam folytassam e mert nem akartam őket elengedni. Köszönöm nektek hogy itt vagytok nélkületek már régen nem lenne folytatás. Imádlak titeket, jó olvasást és sok sok puszi nektek 🥰🥰🥰♥️♥️♥️

Három teljes nap. Három teljes nap el telt, és nem volt időm semmilyen tervet készíteni, sem felhivni a telefonszámot. A munkától ki nem látszom , és Chris-el sem nagyon találkozunk. Néha együtt vacsorázunk, néha pedig azt sem veszem észre mikor száll ki melőllem az ágyból. Teljesen becsavarodtam. Tálálkozni akarok apával, de anyáékat is alig látom. Folyton dolgoznom kell, és néha úgy érzem Chris már azt sem veszi észre hogy ebben a házban vagyok. Tegnap, újra bementem annak a Dereknek a cégjéhez bevinni valami papírokat, és azt vettem észre hogy Chris fel sem figyelt rám, hogy tovább mosolygott arra a ribancra, és csak rá figyelt. Minden kezd a feje tetejére állni, és én kezdek megőrülni a tudattól hogy az apám valahol vár rám.

- Stella? Szivem? Hahó? - néz rám Chris.

- I-igen? - rázom meg fejem.

- Jól vagy? - fogja meg arcom.

- Igen, én csak kicsit el bambultam, de semmi baj - mosolygok..

- De igen is van! - fogja meg kezem.

- Talán veled történt valami? - fogom meg arcát.

- Nem... inkább velünk - néz maga elé, én pedig meglepödőm. - Alig látjuk egymást. Alig beszélünk egymással, és ez nem jó.

- Tudom.
- Sajnálom ha bármivel megsértettelek az elmúlt napokban, vagy nem úgy viselkedtem veled... Sajnálom hogy kevés időt töltünk el egymással - húz mellkasához, és szorosan átölel. Ez most annyirra jól esik.

- Talán tennünk kellene az ellen amiben most élünk. Menjünk el valahova, csak te és én. Ketten.

- Ez jól hangzik Babám. Menjünk el valahová. Rád bízom.

- Mit szólnál egy kis utazáshoz? - nézek rá.

- Legyen, mehetünk bárhová.

- Bárhová? - kérdezem vissza, és már tudom is hová fogunk menni.

- Igen, ahová szeretnéd - mosolyog.

- Jól van, de szeretném ha meglepetés maradna míg oda nem érünk. Oké? - vigyorgok, mire bólint és magához húz.

- Itt vagy mellettem, és még is annyira hiányzol. Ketten vagyunk most is... az éjszakában, egy szobában... egy ágyban... még is annyira távol érezlek magamtól - simogat végig gerincemen. - Hiányzol... - suttogja fülembe, amitől kiráz a hideg. - Hiányzik a feleségem érintése...- húzza végig ujjait melleim között. - Hiányzik a csókja. - simít végig alsó ajkamon... - Hiányzik a teste - kerekedik fölém egy pillanat alatt,

- Te is hiányzol nekem. Fogalmad nincs róla mennyire!

- Talán.. megmutathatom, hogy én mennyire hiányoltalak téged - térdel lábaim közé, majd óvatós mozdulatokkal lehúzza rólam bugyimat, és végig simit hasamon erős ujjaival. Ahogy kirajzólódik testének körvonala, ahogy a kevés fény feltárja nekem meztelen testét, attól extázisba esem, és amikor nyakamat csókjaival boritja, attól ellazul testem. Ahogyan megérint, ahogyan simogat, ahogyan minden egyes mozdulatával azt sugallja hogy akar engem attól kezdve megszabadulok minde féle stressztől. Ő a stresszem forrása, és egyben a stresszóldom is. Szerelmes vagyok belé őrülten, miközben folyton veszélyben vagyok melette, még is akarom őt! Akarom ezt a veszélyt ami az ő szerelmével jár. Akarom ezt a stresszt mert ő az aki végül nyugalmat ad nekem. Szükségem van minden rosszra ahhoz hogy jó legyen... hogy élvezetes legyen hogy végül ez legyen a végzetem mert ő az én végzetem.

- Mondd hogy az enyém vagy! - suttog fel lábaim közül, miközben nyelvével különleges dolgokat művel. - Mondd hogy csak is az enyém vagy!

- A ti.. A tied vagyok... - akadnak meg szavaim és ebben a pillantban fölém magasodik majd erőteljesen belém hatol, amitől felnyögök. Körmeim bőrébe vájom lábaim csipője köré fonom míg ő folyamatos tempót diktálva melleim szívja, markolássza.

- Megőrülök attól amit velem teszel te lány! - harap nyakamba.

- Miért mit teszek veled - kérdezem nyögéseim közepette.

- Elvetted a józan eszem amióta csak belém botlottál - simogat végig arcomon én pedig elmosolyodom. Így igaz... belé botlottam...

- Ez a botlás volt az én életem... te vagy az életem Chris! - csókólom meg újra és újra majd én leszek az aki fölé kerekedik, és átveszi az írányitást. - De... - fogom meg torkát miközben csipőmet előre hátra mozgatom. - Attól még nem írányithatsz folyton! - nézek szemeibe mire pimaszul rám mosolyog és hátulról elkapva nyakam magára húz ás ajkaimba harap.

- Mindig én írányitok bébi! -mosolyog még mindig majd másodpercek alatt hasra fordít és durván mozogni kezd bennem. A szobát a kettejünk hangos nyögései és az ágy nyikorgása tölti be. Kellemes hangok ezen tudván azt hogy a hatalmas farkával mindig a csúcsra repít... és amikor lihegve telepedik rám izmos remegő testével azért mert elélvez na az az a pont amikor azt érzem hogy ennél jobb már nem lehet.

☀️☀️☀️ Másnap reggel☀️☀️☀️

- Chris! Gyerünk ébredj! - mászok ölébe mire rám mordul.

- Aludni akarok.

- Nahát? - húzom fel szemöldök. - Talán Mr. Luciano elfáradt a tegnap éjszakában? - fonom össze játékosan karom mire fél szemmel rám néz és maga mellé fordít majd fülembe harap.

- Nem tudsz lefárasztani bébi! Soha! - csókol nyakamba és érzem éledező farkát combomnál.

- Akkor azt hiszem csomagolhatunk is - karolok nyakába de rám sem hederít inkább orrát melleim közé fúrja és bele szippant majd végig vezeti kezeit gerincemen keresztül a fenekemre, és egy hirtelen mozdulattal közelebb húz magához.

- Talán egy óra múlva - csókól végig vállamon de nem hagyom magam a kísértésnek ugyanis benne lennék a reggeli hancúrban ha nem a nagyiról lenne szó ezért kivergödőm magam az ágyból és lábánál fogva elkezdem őt lehúzni az ágyról ami elég nehezen megy.

-Jól van jól van! -nevet. - Azonnal felállok! - Te banya!

-Hogy mit mondtál? - nézek rá, majd vissza sétálok az ágyhoz, ő pedig magára ránt.

-Csak vicceltem ! - vigyorog, én pedig tarkón vágom.

- Gyerünk Chris csomagoljunk! Kérlek.

- Ne húzzuk tovább az időd igazad van! -bólogat majd végre feláll az ágyból, felöltözik én pedig becsomagolok. Igen igen házvezető nő is van a lakásban de szeretem az ilyen dolgokat egyedül megoldani.
Ha vissza emlékszem néhány dologra a múltból, volt olyan alkalom hogy hetekig ki sem mozdulhattam a házból, mert Kimberly miatt nem voltam biztonságban. Annyira érdekes így vissza gondolva, hogy engem akart kinyirni azért mert Dom nem ment bele a házasságba. Hiszen ha engedte volna hogy Chris elvegye, akkor nem lettek volna problémák belőle, de Dom nem engedte, és ebben igaza volt. Vakon házasította volna ki egy olyan lánnyal akit soha életében nem látott. Dom jó ember, és amióta ismerem csak jót tett értünk de én azt érzem hogy a Derekkel való közös munkának nem lesz jó vége. Az az ember egyáltalán nem szimpatikus nekem, de azt sem érzem hogy bele kelenne szólnom ebbe az egészbe, hiszen ki vagyok én hogy ilyesmibe bele szóljak?

- Kész vagy babám? - zavarja meg gondolataim Chris, ami nem is baj.

- Igen, persze indulhatunk.

- Nagyon kíváncsi vagyok rá hogy hová fogunk menni! - ölel át hátulról.

- Hidd el hogy ennek nagyon fogsz örülni! - mosolygok rá, majd elindulunk a magán gépünkhöz.

Chris

Annyira elhanyagoltam őt... Kettőnket, hogy észre se vettem eltávolodunk egymástól. De én ezt nem akarom. Nem akarok eltávolodni tőle. Ő az én mindenségem... A világom. Számomra ő jelent mindent, és csak is azon leszek hogy minnél több időt töltsünk el egymással. Nem akarom őt újra szenvedni látni. Nem akarom hogy újabb sérelmek érjék őt. Eleget szenvedett már a családom miatt, ezért is tüntettem el azt a telefonszámot, mert nem akarom hogy újabb veszélyek érjenek minket. Ahogy rá nézek miközben alszik, olyan mint amikor megismertem egy ártatlan kislány. De már nem az! Bár hogy is... De be kell látnom hogy ő már nem az a kislány, az évek... A sérelmek... Egy erős nőt kovácsoltak belőle, és habár nem mutatja nekem, de tudom hogy ha valamit elhatároz amellett kitart, bármi legyen véghez viszi amit eltervez, ezért is nem akarom hogy a múltban ragadjon hogy az emlékeihez ragaszkodjon. Nem azt mondom hogy felejtse el az apját, csak azt akarom hogy tegyen túl rajta lépjen tovább, mert ha továbbra is ezt fogja csinálni annak nem lesz jó vége. Annó kiderítettuük Max-el hogy mi történt hogy öngyilkos lett. Megölte magát. Ennyi! Meg kell értenie hogy biztonságban akarom tudni őt. Az életemet adnám érte. Nem tudom az a pasas mit akart tőle, és akkor miket mondhatott még neki, hogy miért hagyott elérhetőséget, de majd kiderítem, majd én elintézem őtet, és mindenkit aki megpróbál neki ártani. Ahogy kinézek az égre a felhők fölött mindennel elszántabbnak érzem magam. Nem eshet bántódásod Babám amíg én melletted vagyok...

***

_ Szívem... - símitok végig arcán. Ébredj. Azt hiszem megérkeztünk.

- Hmm... - nyújtózik nagyot. - Máris? - dörzsöli meg szemeit.

- Mi az hogy máris? - nézek rá, majd elmosolyodom, és újra arcát simogatom.
- Kisasszony hat órát utazunk, még is mit keresünk mi Staithes-ben? Az egyesült államokból, át repültünk az egyesült királyságba.

- Meglepetés... - vigyorog álmos szemekkel, majd amikor leszállunk a gépről meglep egy piros traktor szerű jármű.

- Kicsim... Ez mi? - mutatok a kocsira, miközben az én sófőröm is arra vár hogy induljunk.

- Ezzel fogunk menni! - mosolyog ahogy a kocsihoz sétál, de én még mindig a lépcsőn állok és nem tudom miről van szó.

- De miért, ha van sófőrünk? - kérdezem és ebben a pillanatban egy kábé kétszer akkora nagy szakállú, piros sapkás férfi száll ki a kocsiból, majd magához öleli Stellát. A lánynak le sem ér a lába, és ha nem lenne rajtam napszemüveg akkor elége nyilvános lenne mennyire meglepődtem.

- Na végre Hugi! - nevet. - Isten hozott titeket itt vidéken!

- Köszönjük hogy kijöttél értünk Rick! - mosolyog a feleségem majd felém int én pedig jó kisfiú módjára elindulok feléjük.

- Áhh ő volna a férjed ugye? - vigyorog rám mint a hülye. Egyértelmű hogy én vagyok ki más lenne?

- Igen, ő itt Chris. mosolyog az én drága feleségem. - Chris, ő a nagy bácsikam Rick!

- Örülök a találkozásnak isten hozott téged itt a világ végén! - nevet miközben hasát fogja.

- Köszönöm... Én is örülök... asszem - veszek egy erőltettet mosolyt, mire Stella halálos tekintettel néz rám. - Mondd csak Rick miért is muszáj ezzel a... ezzel a... Traktorral utazunk?

- Nah azt majd meglátod sogór! - ütögeti meg vállam. - Nah pattanjatok be az én szépségembe! Nagy levegőt veszek miközben Stella folyamatosan a tekintetével ostoroz.

- Nyugi kincsem, ő ilyen. De ne aggódj hamar megkedveled őt - fogja kezem biztatóan.

- Nincs különösen bajom vele Babám... Csak meg kell szoknom őt.

- Hidd el tetszeni fog itt neked... Még a végén azt fogod mondani hogy bárcsak itt élnék - mosolyog rám.

- De azt még mindig nem mondtad el hogy miért vagyunk itt.

- Ha oda érünk majd meglátod - dől vállamra. Én engedtem meg neki hogy helyet válasszon... Csak remélni merem hogy nem fogom megbánni.