Az edzőterem előtt már Josh fekete SUV-ja vár. Belépek a terembe, majd oda sétálok a boksz zsákhoz, és elkezdem feltekerni az öklömre a boksz bandázst.

- Amazon! - szólít meg mély hangon, de mégis gúnyosan. - Hadd segítsek - sétál felém.

- Josh, köszönöm - nyújtom felé kezem.

- Szóval? Mi az a fontos, amiről még Chris sem tudhat? - kérdezi miközben fel sem nézve rám, bekötözi a kezem.

- Először is.... látod ott az a három barmot? - intek fejemmel a kis testőreim felé.

- Igen látom őket.

- Nah ők nem mozdulnak kábé a nap huszonnégy órájában sehova sem mellőlem, ez az első legfontosabb dolog amit kell oldanunk.

-És mi a második?

- Az a férfi... aki megpróbált elrabolni abból a klubból... ő életben van még?

- Miért mondanám el? - húzza fel szemöldökét, miközben megáll a boksz zsák előtt, és szorosan rátart.

- Azt hiszem az apám életben van, és ő hozzá a kulcs! Azt mondta nekem idézem " - Az apád örülni fog neked. "

- Stella csak be voltál drogozva, és...

- Josh,nem vagyok hülye! - kezdem el püfölni a zsákot.

- Lehet hogy az nem, de őrült vagy ha találkozni akarsz az ellenséggel!

- Tehát életbe van! - vigyorgok rá.

- Stella... Chris engem fog kinyírni ha valami bajod esik! Nem tehetem! Nem lehetek a saját magam ellensége!

- Nem is leszel! Nekem csak egy elérhetőség kell, és kész! Egyedül fogok vele beszélni!

- Ez őrültség! - komolyodik el hangja.

- Josh! - ütöm meg a lehető legerősebben a zsákot, majd kétségbeesetten megállítom mindkét kezemmel, és fel nézek rá. - Ha az apám mégis életben van, és azon az egy személyen keresztül tudtam volna kapcsolatban lépni vele... Az apám...- hajolok újra magam elé, és megpróbálom az érzelmeim lenyelni hogy véletlen se sírjam el magam. - Nagyon fontos nekem. Én... mindenre hajlandó vagyok, azért hogy csak láthassam őt! - emelem rá tekintetem újra.

- Stella én megértelek, de...

- Nem, nem értesz meg! Ezt te nem értheted! - suttogom. - Az apámnak még csak a holttestét sem találták meg! A partra kellett volna sodródjon, vagy legalább találni róla valamit, de egy tetves üzeneten kivűl semmi sem maradt tőle, vagy belőle! Csak szerezz nekem egy címet, egy találkozási pontot, vagy egy telefonszámot! ennyit kérek tőled! - nézek újra kétségbeesetten rá. Úgy érzem teljesen elvesztem... Kérlek Josh...

Huhhh- sóhajt nagyot. - Jól van segítek! De csak ennyiben tudok segíteni! Chris amúgy sem tudott volna végezni vele, mert mire oda értünk ő nem volt ott. De... kérlek ezt ne mondd el senkinek főleg nem Chrisnek.

- Miért mondanék bármit is mikor ez az én javamat szolgálja!

- Az a férfi hagyott maga után egy cetlit, még hozzá a te tenyeredbe hagyta, csak Chris eltüntette.

- Mi volt benne? - kérdezem kíváncsian.

- Egy telefonszám!

- Hogy... egy telefonszám? - csillan fel tekintetem.

- Talán... sőt biztos vagyok benne, hogy még meg van! Vagy az irodájában, vagy a kocsijában lesz, de ezt nem tőlem tudod! Ennyiben tudok segíteni!

- Ez bőven elég, köszönöm Josh - nézek rá hálálkodva.

- Biztos hogy ezt akarod? Mi van ha ez egy csapda? Ha csak Christ akarják hábta szúrni! Mit fogsz tenni?

- Chris úgyis megbocsájt nekem! Szeret, és talán egy ideig haragudni fog rám, de meg kell értenie hogy ez nagyon fontos nekem! - veszem le a kesztyűket, mire ő újra sóhajt.

- Ezt ne csináld Josh!

- Mire gondolsz?

- Tudom hogy szólni akarsz neki, de nem teheted! Ez az én dolgom, és tudok magamra vigyázni, meg fogom oldani! Most pedig megyek! Chris még nincs otthon így az irodáját át tudom kutatni! - veszem vállamra a táskám.

- Jól van Amazon, sok szerencsét!

- Meg lesz! - válaszolom magabiztosan majd elindulok a kocsim felé, a három nagydarab férfi pedig beül a mögöttem lévő sötétített ablakú kocsiba.

Ahogy hazaérek az az első hogy felmegyek az irodába.

- Légyszíves ne zavarjatok! - nézek a három férfira. - A házban úgy gondolom biztonságban vagyok, szóval menjetek a dolgotokra! - nézek rájuk undorral majd belülről magamra zárom az ajtót. Leülök az íróasztalhoz, majd az összes fiókot kiszedem, rendesen át nézek mindent, mert nem tudni melyik papír közé dugta el esetleg, de semmi. Kinyitom az üveges szekrényt, majd ott is átnézek mindent. Mindenféle kis dísztárgyat átnézek kiürítek de semmi .- A francba! Itt nem lesz, csak a kocsija maradt! - fordulok az ablak felé, és akkor meglátom az ablak melletti hatalmas festményt. Ott van a széfje! De ne tudom a pin kódot! Soha nem gondoltam hogy valaha szükségét érzem annak hogy oda belenézzek, de úgy tűnik itt az ideje. Nos lássuk csak próbáljuk meg az édesapja születési dátumát. Bepötyögöm a számsort, de semmi. Akkor... legyen az én születésem. Ez sem jó! Meg van! Amikor összejöttünk, ez biztos hogy jó lesz! Ez az! Tudtam hogy ez jó lesz! A széf ajtaja kinyílik előttem, majd elém tárul ami benne van. Mindenféle dossziék, pénz, fegyver, de az a kis cetli sehol sincs.- Feladom! Tuti a kocsiban lesz... - sóhajtok majd megcsillan előttem, egy furcsa kis doboz. - Nahát te meg mi vagy? - veszem a kezembe a szürke kis dobozt, és kinyitom. - Ez meg... mi a fasz? - akad el a lélegzetem. - Ez egy eljegyzési gyűrű? - kerekednek el szemeim, és a saját ujjamra nézek. Az én ujjamon rajta vannak a gyűrűk, Az eljegyzési... és a házassági gyűrű is, de akkor... ezt... ezt mégis kinek szánta? - A francba! - nézek az ajtó felé, és hallom ahogy a zár kívülről nyílik. Így eltelt volna az idő? Basszus! Mindent a helyére teszek majd helyet foglalok az asztalánál, felnyitom a laptopot, és úgy teszek mint aki elaludt! Nincs jobb ötletem. Az ajtó kinyílik, a lépteitől pedig kiráz a hideg. Beleborzongok ahogy közelít felém... ahogy egyre közelebb ér, és a lélegeztem szinte visszafolytom. Át verem őt, hazudok neki.... de vajon ő mit tett? Kié az a gyűrű? Úgy tűnik még sem tudok róla mindent.

- Babám... - suttogja miközben, hajam simogatja, én pedig pókerarcot öltve nagyot nyújtózkodom, és ásítok.

- Ohh... úgy tűnik el aludtam kicsit!

- De miért zárkóztál be? - guggol elém, miközben kigombolja ingét, kulcscsontja pedig kivillan.

- Az embereid olyanok mint a piócák! Teljesen rám ragadtak már! - fonom össze karom. Ez viszont teljesen igaz, és ez már egyre idegesítőbb.

- Ohh így már érthető - ereszt egy félmosolyt. - Vacsoráztál már?

- Nem.

- Mit beszéltünk meg? -dönti oldalra fejét.

- Tudom tudom... sóhajtok nagyot. - Rendszeresen fogok enni! - forgatom meg szemeim.

- Tudod hogy enned kell, nem szeretném hogy bármi bajod essen.

- Akkor elmegyek zuhanyozni és utána ehetünk valamit oké? - fogom arcát kezeim közé.

- Jól van, én addig még átküldök Dereknek néhány emailt.

- Rendben - állok fel asztalától, majd lazán mint aki semmiről sem tud, kisétálok, és szinte éget a tekintete. Érzem ahogy bámul engem, és pontosan azért mert tudja jól soha nem aludtam el az irodájában, vagy zártam magamra az ajtót. Talán valamit sejt, de egy lépéssel előtte járok most az egyszer, és nem hagyom magam lebukni.

Csak az a jár fejemben, miért nem adta ide azt a papírt, talán a telefonszámon kívül mást is hagyott nekem? Mi van ha vissza kellene mennem abba klubba? Talán ott találnék valami üzenet amit az a férfi hagyott nekem, de előtte... előtte át kell néznem valahogy a kocsiját! Úgy érzem hogy elárult engem! És biztos vagyok benne hogy Melody-t akarta elvenni! Ki mást? Hiszen vele volt míg én távol voltam! De még így is ezek ellenére is... szeretem őt! Szerelmes vagyok belé ennyi idő után is, de akkor is! Miért nem mondta el nekem ezeket a dolgokat? És miért hagyta meg azt a gyűrűt? Egyáltalán mióta tartogatja ott azt a gyűrűt? A mellkasomba villámként csap egy fura érzés... a kezem a szívem fölé helyezem, és összeszorul a torkom. Semmi baj Stella! Minden rendben lesz! Minden...

***

- Babám most hívott Kate, hogy ha ráérsz át kellene menned Hannahoz.

- Ohh - nézek rá értetlenkedve. - Miért téged hívott, és miért nem engem?

- Azt mondta ki vagy kapcsolva.

- Nahát! - veszem elő a telefonom, majd megpróbálom be kapcsolni. - Tényleg lemerült, észre sem vettem.

- Jól vagy? - közelít felém.

- Igen, persze.

- Csak mert látom rajtad hogy fáradt vagy - fogja derekam.

- Teljesen jól vagyok, mi lenne ha vacsora után, együtt mennénk el?

- Elviszlek, de nekem még el kell intéznem néhány dolgot. - Diego, nemsokára megérkezik, és új cuccot hoz.

- Diego? - húzom össze szemöldököm. - Jah az a mexicoi! - nevetek.

- igen kincsem, de utána beugrok hozzád, és ott maradok veled rendben? - húz közelebb magához, majd lágyan megcsókol. Ilyenkor mintha mindent elfelejtenék, és csak a pillanat létezne... csak ő, és én. Beleharapok alsó ajkába, és lábujjhegyen állva kérem hogy ne hagyja abba,a mikor elengedi ajkaim, és mosolyogva megsimogatja arcom.

Vacsora után elindulunk anyáékhoz. Szinte végig csendben ülünk, és ami a legfurább az egészben hogy ő sem szólt. Nem tetszik nekem hogy azzal a Derek-el együtt dolgozik. Nekem egyáltalán nem szimpatikus! Van valami túl sötét a tekintetében... ha csak meglátom kiráz a hideg tőle. és Dominik még is együtt dolgozik vele. Beszélnem kell Emmaval. Talán ő többet tudna mondani velük kapcsolatban.

- Megjöttünk - néz rám, mire felé fordulok.

- Be sem jössz?- Nincs időm babám - száll ki a kocsijából és ezzel egy időben, én is.

- A kocsid itt marad?

- Igen - válaszolja és ebben a percben, megjelenik Josh is egy másik kocsival. - De jövök hamarosan - mosolyog majd homlokon puszil.

- Rendbe szia - mosolygok utánuk. Ezt nem hiszem el. Ekkora szerencsém nem lehet! Ez teljesen biztos hogy Josh ötlete volt. Chris mindenhova a saját kocsijával megy csak akkor nem megy az övével ha esetleg valamilyen bálra vagy eseményre megyünk.- Innen is köszi Josh! - mosolygok majd vissza ülök a kocsiba, és matatni kezdek mindenhol. Egy húsz perc keresés után idegesen dőlök hátra a kormány mögött. Ez a kocsi üres! - Hahh! - sóhajtok majd lehajtom a napellenzőt, és csodák csodájára az ölembe hullik egy kis darab cetli, rajta egy telefonszámmal... és egy becenévvel. "Prücsök". A szívem mintha kihagyna egy ütemet, a könnyeim pedig maguktól folyni kezdenek az arcomon. Lefotózom a számot és az írást is. Megtörlöm a szemeim mély levegőt veszek és úgy teszek mintha minden rendben lenne.

-Sziasztok - lépek be a nappaliba, és Hannah azonnal felém kezd totyogni. - Szia te kis pindur pandur! - veszem ölembe majd jól megpuszilgatom.

- Remélem nem zavartalak meg semmiben sem - néz rám anya.

- De hogy is. Hová mentek? - kérdezem érdeklődve.- Ryan el akar rángatni valami előadásra - válaszolja sóhajtva.

-Ugyan Kate tudom hogy tetszeni fog!

-De ha megint elalszok rajta az a te hibád lesz! - vigyorog anya, majd magára veszi dzsekijét.

- Érezzétek jól magatokat - mosolygok rájuk.

- Köszi kincsem. Ha netán megéheznél van kaja a hűtőben Hannah pedig már vacsorázott szóval csak el kell altatni.

- Nyugi mindent kézben tartok. Tudod nem egyszer vigyáztam már rá!

- Igen tudom. Nah mentünk! - int majd bezárja maga után az ajtót, én pedig felviszem Hannaht a szobájába majd miután sikeresen elalszik, át megyek az én szobámba.

Benyitok, majd végig nézek a sötét szobán. Feloltom a villanyt és máris otthonosabb. Annyira régen voltam már itt. Leülök az ágyra majd végig simítok a takarón, és elmosolyodom. Szeretnék elidőzni... visszamenni a múltba amikor megismertem Christ... amikor elsőnek felhívtam ide, amikor megtörtént az első igazi éjszakánk... de... de nem tehetem! Felállok majd az íróasztalom elé guggolok, és a régi iskolás füzetek közül megkeresem a régi naplóm. Abba a naplóba rejtettem az apámtól hagyott üzenetet.- Meg van! - veszem ki a lapok közül majd vissza ülök az ágyra, és elolvasom.

"Sajnálom, amit veletek tettem, de ezt csak is a ti érdeketekben tettem. Nem volt más választásom. Szeretlek Kate. És téged is mindennél jobban Prücsök! "

- A francba! - temetem arcom tenyerembe és zokogni kezdek, úgy csúszom le az ágy elé, majd a földön zokogok tovább. Az összes múltbéli fájdalmak.. a gyerekként átélt trauma, most minden sebem felszakadt! Minden amit itt hagyott maga után, az üresség a fájdalom, minden felszínre tört. Előveszem a telefonom, majd a két írást összehasonlítom... és... egyeznek. Tökéletesen egyeznek. Ez apa kézírása.... ez az ő kézírása. Tényleg ő az! Hát mégsem halt meg - mosolyodom el majd megtörlöm az arcom.

Egy kis idő elteltével elteszem a papírt vissza a fiókomba de ezúttal a telefonszámot beleírva, a telefonomból pedig törlöm. Gondosan átnézve, mindenhonnan hogy véletlen se maradjon nyoma. Felállok a földről, és kinyitom az ajtót amikor a sötét folyosó végében egy még sötétebb magas alak áll meg.

- Babám... - szólal meg egy mély hang.

- Baszd meg Chris! - kapok a mellkasomhoz. - Megijesztettél. - nézek a férfi felé. A sötétben egyáltalán nem lehet őt megismerni, csak a hangjáról. Olyan magas, és izmos, és... félelmetes, de szexi.

- Tényleg? - válaszol kérdő hangon kezei pedig zsebébe csúsztatja.

- I-igen... - csuklik el hangom, ő pedig egyre közelebb és közelebb kerül hozzám, majd addig meg sem áll míg engem nem lök testével a falnak.

- Talán... - kérdezi miközben testét az enyémnek préseli. - Ennyire rémisztő vagyok? - folytatja teljesen komoran, egyhangúan, de még is van valami izgató a hangjában.- Ha nem tudnám hogy ki vagy, akkor azt mondanám, hogy igen - nézek fel rá, de nem látom arcát csak testének és arcának körvonalát... és érzem forró leheletét. Nagyon közel van hozzám.

- Kislány... - kezdi és szavában érzem mosolyát. Érzem ahogy ajkai súrolják fülem. Közel hajol hozzám, egyik kezét pedig derekamra helyezi. - Úgy meg foglak dugni hogy a nyögéseid az egész városban hallani fogják! - suttogja, erőteljesen parancsolóan. Szemeim kikerekednek, levegőt sem merek venni a mélyen dörmögő szavaktól. Csak azt érzem hogy akarom őt! Akarom hogy megdugjon! Keményen, és vadul! Egy másodperc alatt rátapad ajkaimra, ölébe vesz, és úgy visz vissza a szobámba, majd bedob az ágyba. Az ablakon beszűrődő fénynek köszönhetően végre látom őt. Az arcára a vágyat. a kaján vigyorát. Kigombolja ingét, lassan óvatosan, majd ledobja magáról, közben izmai megfeszülnek. Nadrágjából övét parancsoló mozdulatokkal kihúzza, és felém közelít. Az ágy közepén ülök, ő pedig felmászik majd fölém magasodva kezeim összeköti övével, és a fejem fölé engedi. Lábamnál fogva kihúz az ágy szélére, majd szó szerint leszaggatja rólam nadrágom, a felsőmet teljesen a szememig húzza majd ott hagyja. A mellkasom fel le jár a szaggatott levegővétel miatt.

- C-Chris...

- Sshhh... - simít végig az alsó ajkamon. - Azt csinálok veled amit akarok, és amikor akarom! Az enyém vagy Édes! - feleli még mindig parancsolóan. Érzem ahogy lehúzza rólam a bugyim, és nyalni kezd. Azonnal hangos nyögés hagyja el a szám. Annyira mohón kezd falni, mintha valami édességet enne. A nyelve olyan gyorsan mozog... olyan finom amit velem csinál. A testem folyamatosan megfeszül csípőm pedig megemelkedik, és azért könyörög hogy ne hagyja abba. Érzem ahogy ujjaival is közrejátszik, ahogy belém hatol először egy, majd kettő és a harmadik ujjával is. Szinte beleremeg abba amit csinál. Teljes szinkronban mozog a nyelve és az ujjai és, érzem hogy kitör belőlem az élvezet, és hangosan felnyögök. Ziláltan fekszem... a takaró alattam pedig... teljesen nedves!

- Annyira szeretem amikor ki vagy nekem szolgáltatva! - mordul fel újra. - Amikor bármit megtehetek veled, és a legjobb... hogy élvezed! - hatol belém hirtelen, és erősen, majd gyors tempót diktálva dugni kezd. Pár perc sem telik el, amikor, az ágyon kutyapózba fordít. Hajamba túr majd durván magára húz, és úgy folytatja tovább.

- Istenem C-Chris! - nyögdécselem.

- Szereted amikor durva vagyok veled?

- Igen! Igen! - markolok a takaróba, ő pedig rácsap a fenekemre.

- Imádlak bébi! - simít végig gerincemen, majd tovább mozog bennem... ki tudja meddig.