Stella

‐ Oké, én akkor indulok, rendben? - veszem magamhoz a kocsi kulcsom majd, megpuszilom Chris arcát.

- Rendben! Este beszélünk Babám! ‐ ölel magához.

- Szóval csak úgy elengedsz? - ráncolom össze szemöldököm.

- Ezt hogy érted? - kérdezi miközben begombolja ingjét.

- Mármint a tegnap után... azt hittem majd az embereid a nyakamba fognak loholni.

- Tudom milyen makacs vagy - igazítja meg nyakkendőjét. Annyirra vonzó. Imádom nézni miközben elegánsan öltözik fel. - Úgy is leráznád őket... akár csak eddig - válaszolja lazán, amin meglepődöm.

- Szóval... ‐ lépek kicsit hozzá. - Akkor nem lesznek testőrök? És nem is fognak követni?

- Nem - fordul felém komoly tekintettel. - Ha csak te nem szeretnéd.

- Nem szeretném! - rázom meg fejem.

- Ahogy akarod Babám - puszil homlokon, majd elsétál melettem. Ez még mindig nagyon fura. Lehetetlen hogy ezt csak úgy annyiba hagyja. - Este üzleti vacsorára megyünk - szól vissza hátam mögül.

- Értem. A szüleid is ott lesznek? - indulok el én is a lépcsőn.

- Csak az apám.

- Jól van szívem , akkor én mentem - mosolygok rá majd elindulok a kocsimhoz. Végre... végre nem kezel kislányként.

Chris

- Josh! Szólj a srácoknak, fontos dolgot akarok rájuk bízni! - lépek ki az udvarra. Josh azonnal szól a régebben nekem dolgozóknak. Derek, Leo, és Taylor. Ők azok akik nagyon régóta itt vannak már. Rájuk bízom Stella biztonságát.

- Hívatott minket Uram? - áll elém Derek.

- Figyelj jól! A tegnapi éjszaka folyamán Stellát követni kezdték. Szeretném ha ti hárman figyelnétek minden mozzanatát! A legtöbb emberemet sikeresen lerázta, de tudom hogy ti mások vagytok! Nem engedhetitek meg magatoknak hogy észre vegyenek titeket! Megértetted?

- Ez csak természetes Uram! Óvatosak leszünk!

- Menjetek utána, és folyamatosan beszámoltok mindenről! - felelem, majd én is a kocsimhoz sétálok.

Ma lesz egy kis találkozom Thomassal. Kimberly, halála óta átvette az apja helyét, majd mivel soknak találta ezért mindent nekem adott át. Nem bírta a nyomást. Meg értem hiszen egy örökségről van szó. De mostmár a lengyelek is a kezem alatt vannak. Thomas csak beszerzőként dolgozik, néha át vesz helyettem néhány szállítmány, de ennyi az egész. Az egész országban beszüntettem a lányokkal, és a nőkkel való kereskedést. Drabwoski a vagyonának kilencven százalékát a nőkkel kereste meg. Nos erről már neki nem kell gondoskodnia. Minden az én irányitásom alatt áll.

***

- Örülök hogy beszéltünk! - fog velem kezet Thomas.

- Tudod ha bármire szükséged van, hivhatsz!

- Hogy van Stella? ‐ kísér a kocsimhoz.

- Jól van. Tudod... nem mutatja, de én tudom hogy még mindig bántja a baba dolog.

- Szerintem ez természetes. Ő egy nő, és soha nem fogod tudni felfogni mit érez, vagy érzett abban a pillanatban.

- Köszi ezzel sokkal segítesz!

- Csak adj neki időt - von vállat.

- Igen... erre már rájöttem - nézek magam elé egy pillantra majd kocsiba ülök..

- Még beszélünk Chris! ‐ bólint, én pedig elindulok.

Már a nap is lement, én pedig hamarosan haza érek. A srácok egész nap megfigyelték őt, de ma nem láttak semmit. Ezt nem értem. Ha valamit akarnak tőle, akkor folyamatosan megfigyelnék, vagy követnék akkor, de.... Ohh csörög a telefonom.

- Szia Babám...

- Szia! Én már itthon vagyok, hamarosan elkészülök a vacsorához.

- Tíz perc és otthon vagyok! Csak maradj a fehérneműdben! - eresztek egy fél mosolyt.

- Mi? De miért?

- Azért mert kívánlak!

- Őrült vagy! - nevet édesen.

- Meglehet... - vonok vállat, bár ő nem láthatja.

- Majd beszélünk ha haza értél - feleli, majd leteszi.

Ahogy beérek az udvarra a fiúk már várnám rám. Kiszállok a kocsiból majd feléjük sétálok.

- Jó estét Uram! ‐ áll elém Derek. - Nem történt semmi különös. Egész nap óvatosak voltuk. Mrs. Luciano végíg az irodájában volt, majd a nap végén kocsiba szállt és haza jött. Egész úton figyeltünk mindenre, de semmi furcsát nem láttunk.

- Értem - sóhajtok nagyot. - Csak figyeljék továbbra is! - indulok a lépcső felé. Az emeletre érve megállok a fürdő előtt, majd az ajtónak támaszkodom. Stella egy gyönyörű vörös szűk estélyt visel, aminek a háta teljesen nyitott. Haja göndör fürtökben ömlik határá, és éppen a tükörben igazítja ajkain vörös rúzsát. Mint mindig vadítóan gyönyörű, elengás, és szexi.

- Meddig akarsz még bámulni? - kérdezi a tükörből vissza nézve.

- Ameddig nem sikerül a ruhádat levennem rólad a tekintetemmel.

- Akkor egész éjszaka itt állhatnék ‐ fordul felém mosolyogva.

- Azt mondtam maradj a fehérneműdben... Már megint nem fogadtál szót. Miért? - kérdezem tőle, mire felém sétál, majd arcon puszil, és a fülemhez hajol.

- Azért mert megtehetem - suttogja majd kecses mozdulattalokkal el sétál melettem. Lehajtott fejjel mosolyodom el, majd utána indulok.
Egymás melett sétálva haladunk az udvar felé, majd kocsiba szállunk.

Fél óra kocsikázás után végre megérkezünk. A mai vacsora nagyon sokat számít. Minden nagy kutya jelen lesz. Az biztos hogy apám már végleg befejezte a munkáját, és az az igazság hogy jó munkát végzett... mármint velem. Ahhoz képest hogy nem akarta hogy én vegyem át a helyét azt mondta örül hogy még is így alakult. Talán azok az évek mikor Stellával egyáltalán nem tartottuk a kapcsolatot segített. Segített megkomolyodni és csak arra fókuszálni ami akkor lényeges volt. De... mindennél jobban örülök annak hogy még is melettem van. Mindazok ellenére ami történt. Ezért is fogom őt az életem árán is védelmezi.

- Gyönyörű vagy mint mindig lányom! - öleli át apám Stellát.

- Köszönöm Dom! Te sem panaszkodhatsz - mosolyog kevdesen az én gyönyörűm.

- Fiam! - nyújtja kezét, én pedig kezet fogok vele. - Örülök hogy itt vagytok! A mai este fontos, de mielőtt bejelentést tennék, üljünk le.
A hatalmas hosszú asztal már teljesen meg van terítve minden finomsággal.
Mindenki nagy társalgásban van, én pedig azon agyalok ki volt aki követte Stellát. Csak olyasvalaki lehet aki régebb óta ismer, és aki...

- Christofer? Tényleg te vagy az? - fordulok a női hang irányába.

- Melody? - nézek rá, majd felállok.

- Jézusom Christofer! Atya ég! - ölel át. - Annyirra régen volt már! - enged el mosolyogva.

- Hogy vagy? Mi újság veled? - kérdezem.

- Nagyon jól! ‐ bólogat miközben végig néz rajtam. - Régen is jól néztél ki... de most igazi férfivá váltál. Nagyon sármos vagy effelől semmi kétség.

‐ Ugyan már! - legyintek. Te is... gyönyörű vagy, de mit keresel itt?

- Az apukád hívta meg a családunkat. Tudod milyen jóban van az apád, az enyémmel. - forgatja meg játékosan szemeit.

- Drágám? - szegődik mellém Stella gyilkos, de egyhangú tekinettel.

- Ohh igaz is! - fogom meg Stella derekát. - Melody... ő itt az én elbűvölő feleségem Stella!

- Nahát... - kezdi meglepődve. - Megnősültél? - mosolyog. - Örülök hogy megismerhetlek Stella! - nyújta Stella felé a kezét, aki elfogadja azt.

- Én is... örülök - válaszolja kedvesen majd újra gyilkos tekinettel néz rám.

- Nem gondoltam volna hogy megházasodsz valamikor is... már mint bocsi Stella nem akarlak megsérteni, csak régebb óta ismerem már Christ, és nagyon meglepett a dolog.

- Hát... igen - fonja össze karjait Stella. - Én sem gondoltam volna hogy valaha hozzá megyek... hiszen nem kelett tőle nagyobb nőcsábász már a gimiben sem! - vigyorog Stella majd átkarol és jól oldalba csíp.

‐ Azt nem tudhatom, én a gimis évek után ismertem meg, mikor az apja és az enyém összefogtak.

- Ahh... ismerős időszak! - néz rám Stella lenézően. Melody-t egy évvel azután ismertem mikor Stella elhagyta a várost.

- Talán valami történt köztetek akkoriban? - kérdezi Melody, rám majd Stellára nézve.

- Ez.. nem tartozik rád! ‐ lép kicsit közelebb Stella a lányhoz, majd újra rám néz. - Én... most ki megyek a mosdóba! ‐ fordul el majd elindul.

- Ne haragudj! ‐ nézek Melodyra. - Kicsit lobbalékony!

- Ohh semmi baj! - legyint. - Örülök hogy láttalak! - fogja meg vállam. - Megyek megkeresem az apámat - mutat hátra majd elindul.

- Úgy látom Stella és Melody találkoztak egymással - lép mellém az apám.

- Szólhattál volna hogy ők is itt lesznek! - nézek előre.

- Miért? Azzal sem oldottad volna meg ezt a helyzetet.

- Megoldottam volna.

- Hogyan? - kérdezi kíváncsian.

- Úgy hogy nem hozom ide Stellát.

- Előbb utóbb úgy is találkoztak volna.

- Annyira könnyen mondod! - nézek rá. - Tudod te Stella milyen gyilkos tekintettel nézett rám?

- Tudja már? - kérdezi vigyorogva.

- Nem tudja! - suttogom. - És kérlek ne ilyen hangosan beszélj erről!

- Mi lesz ha haza értek? El kell neki mondanod.

- Ezt én is nagyon jól tudom! Köszi a jó tanácsot! - sóhajtok.

Az est nagy részében Stella szinte rám sem hederít. Melody pedig próbál még velem beszélni amit Stella természetesen egyáltalán nem néz jó szemmel. Az apám végül bejelenti hogy új vállalkozásba kezd. Még hozzá Melody apjával amiben nekem is ki kell vennem a részem. Hogy ebből mi jó fog ki sülni, azt nem tudom. Még azt sem tudom pontosan mibe vágta a fejszéjét. Csak annyit közölt hogy közös vállalkozásba kezdenek. Gondolom egyáltalán nem lesz legális. Melody apja nőkkel is foglalkozik ami nekem egyáltalán nem tetszik. Kíváncsian várom már miről lesz szó.

Ahogy hazaérünk Stella előttem halad a háloba gyors léptekkel. Lehúzza magassarkúját, és szembe néz velem össze fontokarokkal.

- Oké elmondok mindent!

- Én is így gondoltam! ‐ válaszolja ridegen.

- Szóval a baleseted utáni egy évre rá az apám megismerte Derek Wilson-t, és így ismertem meg a lányát.

- Ennyi? - húzza fel szemöldökét.

- Mit szeretnél tudni?

- Ez még milyen kérdés Chris? - engedi le karjait. - A csaj jó formán rád mászott ma éjjel és azt kérdezed tőlem mit akarok még tudni? ‐ hajol közelebb hozzám. Nagyot sóhajtok majd a hajamba turok.

- Ez már a múlt Stella, ne bolygassuk!

- Ohh szóval ne bolygassuk? ‐ dönti oldalra fejét, közben kicsit felemeli hangját. - Együtt voltatok? Vagy csak szimplán megdugtad?

- Stella...

- Ne! Fogd be! Ennél többet ne is mondj!

- Ahogy elmentél, senkit sem akartam közel engedni magamhoz.

- Nem mentem volna el ha nem hagysz ott azon a kurva kórházi ágyon! - kiabálja.

- Igen, tudom hibás vagyok de ha ezt is most a fejemhez vágod akkor csak jobban bele bonyólodunk az egészbe - válaszolom normális hangnemben. Nem fogok vele kiabálni sem ellekezni igazából teljesen jogosan csinálja azt amit.

- Csak mondd el... - vesz egy mély levegőt. - Hogy volt e bármi köztetek vagy sem? A szívem ki hagy egy ütemet, és úgy érzem ezzel a válaszommal össze fogom törni.

‐ Volt... - nézek szemeibe mire ő teljesen kétségbeesve néz rám vissza.

- Ennyi elég is volt... - sétál el melettem, majd ki megy a szobából.

- Hová mész? - fordulok utána, mire vissza néz rám és tovább sétál szó nélkül.

- Ezt jól elszúrtam! - ülök le az ágyra majd tenyerem végíg húzom az arcomon.

Valahogy így képzeltem el Melodyt 😁🥰 ne nyúzzatok meg nagyon ezért a részét.