- Nah végre Max! Azt hittem már soha nem érsz ide! - szólal meg gúnyosan Emily.

Max is sokat változott. Még magasabb lett, és a már a haját is máshogy hordja.

- Aztaa! Stella Forbs, újra a láthatáron! - sétál felém, és átölel. - Héjkás, mit csináltál a hajaddal? - néz rá kíváncsian, és kicsit beleborzol. Valahogy mindig is úgy éreztem, mintha mindig is a hugaként bánt volna velem.

- Rám fért egy kis újítás! - vigyorgok.

- Bocsi baby a késésért - feleli, és elsétál Emhez, nyakába karol és füléhez hajol. - Csak valaki kicsit feltartott!

Úgy teszek mintha ha nem is hallanám, hogy ki ez az illető.

- Khmm... Szóval mehetünk bulizni, vagy itt ácsorgunk meg egy fél órát? - szólalok meg.

- Hűha? Ki ez a lány? - néz Max gúnyosan Emilyre.

Miután jót nevettek rajtam, végre elindulunk. A kocsiban, csak bámulok ki az ablakon. New York mindig gyönyörű volt az éjszakában, és ez semmit sem változott. Nem hiába nyár van ilyenkor hemzsegnek az utcák a fiataloktól. Tényleg jó érzés ide visszatérni.

- Stella? - zavarja meg gondolataim Max.

- Igen?

- Szóval... mielőtt oda érnék szeretnék valamit elmondani neked!

- Nah ne! Nem! Nem érdekel bármi legyen is az! És ha vele kapcsolatos, akkor még jobban nem érdekel! Ne is kezdj bele kérlek! - válaszolom, és újra az ablakot kezdem bámulni.

- Oké! - feleli döbbenten, és tovább vezet.

- Ezt most miért kellett? -suttogja Em, és vállon üti.

- Csak elkartam mondani neki...

- Ne baszd el az estéjét! Bármi is az várhat holnapig! - suttogja még mindig Em idegesen.

Egész úton csend honol a kocsiban, és valahol meg értem. Nem akarok róla beszélni, vagy bármit megtudni róla. Új életet kezdett nélkülem, meg sem próbálta megbeszélni velem! Nem akarok hallani róla!

***

- Nah végre hogy megérkeztünk! - száll ki a kocsiból Em, én pedig utánuk sétálok.

- Ez valami... Elképesztő! - nézek az épületre tátott szájjal. Hatalmas hófehér falak, középen pedig neon betűkkel van ki írva, hogy White Daimond. Az épület előtt kígyózó sorok állnak arra várva, hogy végre bejuthassanak. Max egyesen az ajtóhoz visz minket, még csak sorba sem kell állnunk.

- Hello Alex! - fog kezet egy nagy darab öltönyös fickóval, aki vigyorogra köszön vissza.

- Nyugodtan menjetek be! A főnök ma úgy döntött, hogy korlátlanul lehet italt fogyasztani!

- Nem ragadtatta el magát kicsit? - nevet rá Max.

- Végül is... Ő a főnök nem? - nevet fel hangosan. Nah gyerünk bulizni! Jó szórakozást kívánok nektek!

- Meglesz! - veregeti meg Max a pasas vállát, és besétálunk.

Ez a hely elképesztő nagy, "csak" egy Night Clubhoz. Több kisebb szórakozóhely van az épületen belül, de úgy veszem észre mi ezek közül is a legjobbat választjuk, mert még egyikbe sem néztünk be. Miután végig sétálunk egy hosszú, és csendes folyosón egy hatalmas üveg ajtóval találom magam szemben, ahonnan mindenféle led fények szivárognak ki, és elképesztő hangos zene hallatszik.

- Hölgyeim! Megérkeztünk! - nyitja ki vigyorogva az ajtót előttünk Max.

Ahogy belépek tátva marad a szám. Köze sincs ahhoz ahogy én elképzeltem. Ez egy tiszta, és elegáns hely. Bárpultok mindenhol, ahol gyönyörű lányok szolgálnak ki mindenkit. Bőrüléses kanapékkal, és gyönyörű asztalokkal van tele a helyiség. És hát igen a Night Club mit érne a fehérneműs lányok nélkül.

- Csak nyugi! Ezek a lányok mind csak pincérek! Itt egy lányhoz sem érhet egy férfi sem! - néz rám mosolyogva Max amitől kicsit megnyugodom.

- Gyere igyunk valamit! - húz maga után Em. - Mit kérsz?

- Azt hiszem egy Gin-tocinot!

- Oké! - vigyorog. - Akkor két Gin-tocinot kérnénk! Köszi! - néz a pultosra. - Ma totál részegre isszuk magunk! - karol a nyakamba.

- Az már tuti! - vigyorgok rá.

Ahogy elénk teszik az italt, egyből megisszuk. Így megy kábé tizenöt percig, amikor végre szédülni kezdek, Emily pedig behúz az óriási táncoló nép közé, és végre minden gondomat elfelejtve táncolni kezdek. A testem könnyen mozog ide oda. Jól érzem magam, jó ez a buli, és a barátnőmnek hála jó a társaság is. Ahogy táncolok meglesem a körülöttem lévő fiatalokat. Itt szinte már mindenki részeg, de van aki csak most lép be ajtón, és rohan is a pulthoz.

- Azt hiszem ki kell mennem! - ordítok túl a zenén, Em pedig bólogat, és tovább táncol. Ahogy a mosdó felé haladok, egyre tompul a zene, de mielőtt befordulnék, meglátok valakit! Valakit... Akit nagyon régen láttam már. Ez ő! Azonnal elfordulok, és kicsit visszább vonulok a tömegbe. Megrázom a fejem, és megállok! Nem láthat meg! Újra elkezdek sétálni, de már senkit sem látok! Mi a franc! Képzelődök? Kicsit sokat ittam! Csak tovább kell menned Stella a mosdóig,és kész!

Miután végeztem, vissza megyek Emilyt megkeresni, de valaki olyan szinten meglök, hogy a földön landolok, és nagyon megszédülök.

- Hé nézz már a lábad elé! - kiáltok hangosan a nőre aki nekem jött!

- Nézz te a lábad elé! Ügyetlen picsa!

- Mi francot mondtál?

- Azt hogy ügyetlen picsa! Artikuláljam is, vagy mi van? - válaszolja kényes hangon.

- Anyád az ügyetlen picsa, hogy egyáltalán a világra hozott! Te ribanc! - és ebben a pillanatban akkora pofont kap tőlem, hogy a legközelebbi asztal alá esik, de nekem ennyi nem elég! Még többet akarok, és rá ugrom. Hajánál fogva beleverem a fejét a csempébe, és ököllel kezdem ütni az arcát. Hirtelen furcsa képek jelennek meg a fejembe.
Chris... Ahogy mellettem fekszik, és rám mosolyog. A másik pillanatban... Amikor éjszaka elrabolnak... Kimberly! Kim... Berly!
Csak... Kimberlyt látom!

- Most kinyirlak! Most mindent vissza kapsz! - püfölném tovább, de egy erős kar fel emel a lányról, és lefog. - Chris? - nézek rá, de nem látom az arcát mert előttem minden olyan homályos.

- Max ne engedd el Stellat! - kiáltja Emily. Akkor mégsem Chris az.

- Stella? Stella jól vagy? - hajol hozzám Em.

- Még csak... Esélye sem volt megütni! - vigyorgok rá.

- Ebből nagy baj lesz! Mit tettél? A francba! - néz rám Max. - Hívjatok mentőt! Téged pedig szépen hazaviszünk! - rángat maga után Max.

- Nee már! Még csak most jöttem bele!

- Szét verted az a lányt! Normális vagy? - néz rám kerek szemekkel Max.

- Azért... Elmondanád, hol tanultál meg így boxolni? - vigyorog rám Em.

- Emily! Ez most komoly? - néz idegesen Max Emre.

- Most mi van? - néz vissza rá tárt karokkal.

- Tudod ott vidéken apának van egy öccse! Nah ő tanított meg! - nevetek rá. Asszem nagyon részeg vagyok.

- Miért verted meg úgy azt a lányt? - néz rám kérdően Max.

- Mert fellökött!

- És ez már okot ad arra, hogy ilyen szinten megverd?

- Nem is tudom... Jó érzés volt! Egy pillanatig, mintha valaki mást láttam volna, már nem is emlékszem.- mosolygok a hátsó ülésen fekve.

- Nem emlékeztet valakire a mostani éned? - néz rám Max.

- Talán... Kicsit... De - ülök fel hirtelen mert rosszul leszek, és épp hogy időben ki tudok szállni a kocsiból, mert már rókáznom kell. Emily jó barátnő módra rohan utánam, és tartja a hajam közben simogatja a hátam. - Ahhhwww... A franc! - veszek mély levegőt.

- Túl sokat ittál! - mosolyog rám.

- Komolyan? - nézek fel rá.

- Nah gyerünk csajok indulás! - nevet ránk Max.

***

- Tényleg köszönöm hogy haza hoztatok, és még ágyba is dugtatok! Tudjátok... nagyon hiányoztatok, már! És az ágyam is hiányzott, meg a párnák, és a takaróm is!

- Még szerencse, hogy nálad is van kulcs, különben most nálam alszol! - mosolyog rám Em. - Jól van, most már indulunk mi is! Hagyd nyitva az ablakod, a friss levegő ilyenkor jót tesz! Jó éjt csajszi! - suttogja, és kisétál a szobából.

- Köszönök mindent! - válaszolom, és szétterülök az ágyamon.

Elképesztő mit csináltam azon a helyen! Azt a lányt nagyon megvertem, jobban belegondva azután támadtam rá jobban miután azok a képek megjelentek a fejemben. Mintha Kimberly arca ugrott volna be a lány helyett, most jut eszembe. Azóta ez az első eset, hogy ilyen történt velem. Teljesen elvesztettem az önuralmam. Maxnak igaza volt. Tényleg... Olyan voltam mint... Ő!

***

- Stella! Már úgy hiányoztál. Babám... Szeretlek!

Annyira fáradt vagyok, hogy képtelen vagyok még mozdulni is. Ismerős hangok, ismerős szavak, és ismerős érintések. Érzem ahogy, kézfejét végig húzza arcomon. Még mindig olyan az érintése mint régen. Puha, lágy... És érzelmes. Érzem meleg leheletét a bőrömön, amitől egyre hevesebben ver a szívem, és egy ismerős érzés kezd végig futni a gerincemen.

Érzem ahogy puha ajkai az enyémhez érnek. Érzem, ahogy lehúzza rólam a takarót, és közel bújj hozzám.... Én érzem őt...

***

- Mi a franc! - ülök fel hirtelen izzadtan.

Csak... Álmodtam? Az egészet... Csak álmodtam! Nagyot sóhajtva dőlők vissza az ágyba, és a korai szellő simogat végig rajtam. Mintha tényleg itt lett volna! Miért érzem azt, hogy itt volt? Mintha a csókja még mindig égetné a szám, és nem szűnik!

A régi órámra pillantok, ami anyának hála még mindig működik, és látom hogy még csak hajnali öt óra van, ezért megpróbálok vissza aludni de nem megy. Ez a hülye álom! Ez a hülye álom nem hagy nyugodni! De nem hagyom, hogy az érzéseim irányítsanak. Felállok az ágyból, elmegyek lezuhanyozni, azután átöltözök, és mivel még mindenki alszik, ezért csinálok reggelit. Ma nagy nap vár rám. A mai nap kell elmennem ahhoz a könyvkiadóhoz, ahol dolgozni fogok. Bár ez még csak meghallgatás lesz, de akkor is izgulok. Nem jelenhetek meg úgy mint aki másnapos, pedig az vagyok! Mivel tíz órára kell ott lennem, bőven lesz időm elkészülni. Miután mindenkinek készítettem reggelit felmegyek a szobámba, és szét nézek a ruháim közt, de semmi. Óra hosszákon keresztül keresgélek, mire eszembe jut hogy a tegnap vettem egy fehér ujjatlan overált a mai napra. Fel is hívom Emilyt aki szárnyalva érkezik meg egy pár perc múlva.

- Siettem, ahogy tudtam csajszi! Tessék! - nyújtsa át a nagy ruha táskát.

- Köszi! Annyira elidőztem a nagy keresgélésben, hogy már lassan kifutok az időből. - vigyorgog idiótán.

- Segítek elkészülni, és elviszlek!

- Imádlak! Egy istennő vagy! - puszilom még arcát többször is.

- Nah gyerünk! Perverzkedés helyett csipkedd magad! - néz rám gúnyosan.

- Okés! - nevetem el magam, és már magamra is húzom a ruhát. Szerencsére jó rám, mivel tegnap fel sem próbáltam csak megvettem, mert megtetszett! - A francba hol a tűsarkum? - keresgélek újra.

- Hogy néz ki? - kérdezi Em, közben ő is segít keresni.

- Fehér nyitott orrú és jó nagy tűsarka van! - felelem, és pár perc múlva úgy kiáltja fel, hogy MEGVAN hogy majdnem szívinfarktus kapok. Azt is felhúzom, és a sminkes asztalomhoz ülök, amit anyától kaptam ajándékba az érkezésmre. Kiborítom rá a sminkes táskám tartalmát, és remegő kezekkel veszem ki a sok smink közül a szempillaspirált, a szájfényem, és a korrektorom, mivel akkora karikáim vannak, mint két nagy krumpli. Sminkelés közben Emily kivasalja a hajam, és már majdnem készen vagyok. Felveszem az ezüst színű logós fülbevalóim. Innen is köszi nagyi! Kezembe veszem a fehér retikülöm, a napszemüvegem, és végre kész vagyok. Van kemény tíz percem, hogy oda érjek!

- Azta! Most úgy nézel ki, mint egy gazdag elkényeztetett picsa! - néz végig rajtam Em.

- Az jó pont nem?

- Az! Bárki is legyen a főnököd tuti, hogyha meglát... meghallgatás nélkül is fel fog venni! - gúnyolódik.

- HA-HA! Na induljunk gyorsan! - mutatom az utat udvariasan.

Ahogy leérek anyáék várnak miközben reggileznek. Gyorsan köszönök Ryennek, aki nevetve néz rám, és hozzá teszi gúnyosan, hogy már az első nap késésben vagyok, de elengedem a fülem mögött, és bemutatok neki. Meg puszilom anyát, és a pici Hannaht, azután rohanok a kocsihoz.

- Sok sikert! - kiált utánam anya, de már időm sincs megköszöni, mert már kocsiba ülök.

- Emily? Mennyivel bír menni ez a szépség?

- Hidd el megy olyan gyorsan, hogy időben oda érsz! - simít végig a kormányon, és beindítja a motort.

- Miután haza hoztatok engem, vissza mentetek a buliba? - kérdezem.

- Sajna nem! De azt tudom, hogy Max rohant Chrishez miután engem is hazavitt! Tudod... Biztos elujságulta mit csináltál! - mosolyog.

- Az lehet! - forgatom meg szemeim.

***

- Tényleg köszi, hogy elhoztál! - hálalkodom, és kiszállok a kocsiból.

Itt a nagy nap! El se hiszem, hogy itt állok New York legelső, és leghíresebb kiadója előtt. Ahogy belépek a tíz emelet magas épületbe elegánsan öltözött nők fogadnak. Elsétálok a portáig, és mire mondanám, hogy meghallgatásra jöttem, egy hölgy jelenik meg előttem azzal a mondókájával, hogy a főnökje már vár rám, akinek mellesleg még a nevét sem tudom.