- Michael várj! Kérlek! Beszéljük ezt meg!

- Rendben! - állt meg. – Még is mikor akartad ezt elmondani? Hogy csak kényszerből vagy velem?! Hogy ha tehetnéd szakítanál?! Tudod mit? Megkönnyítem ezt neked! Szakítok Helen!

- Neeee... - rogytam le a földre.- Ez nem lehet igaz... Pedig annyit próbálkoztam hogy megszeressem. És szeretem is, de csak mint barátot...

- Shhh... - csitítgatott Liz – Nincs semmi baj!

- Már hogy ne lenne baj? – kérdeztem – És miattad! Tényleg olyan nehéz lett volna kedvesen viselkedned vele?! – mire a szavaim elértek az agyamig már rég megbántam őket.

- Így gondolod? Akkor szia! – kiáltotta és elviharzott.

- Baszki, nem úgy értettem! Kérlek várj!

Mikor beléptem a kabinba Liz ott volt ugyan, de a legfőbb szándékának tűnt hogy semminek nézzen. És ami azt illeti ő a legmakacsabb ember a földön szóval ha ez rajta múlik aggatyán korunkig rosszban leszünk.

- Figyelj... - kezdtem, de erre ő se szó, se beszéd előkapta a könyvét és olvasni kezdett.

Az út három negyedénél észrevettem hogy valami nincs rendben.

- Te Liz, ez nem a megszokott táj!

- Tudom – monda. – Madame Maxime elmondta...

- És elmondanád nekem is?

- Nem. – hangzott az egyszerű válasz – Most pedig ha nem bánod... - Emelte fel a könyvét.

- De, persze... - suttogtam megsemmisülten.

Egy harmadikos kislánynak sikerült elmondania hogy mi történik.

- Megrendezésre kerül a Trimágus Tusa, aminek mi is résztvevői vagyunk. A Roxfortba lesz megtartva ezért oda megyünk. – mondta, aztán a barátnői után futott.

A Roxfortba megérkezve Madame Maxime élén bemasíroztunk az épületbe és miután a durmstrangosok is megérkeztek egy rövid köszöntő után elkezdődött a lakoma. Az ételek nagyon finomak voltak, és egy csomó francia kaját is láttam, de inkább próbáltam a szokatlanabb ízvilágúakat enni. A vacsora közben Lizt figyeltem aki két griffendéles ikerfiúval szórakozott és láthatólag nem nagyon tartott igényt a társaságomra. Egy pillanatra felötlött bennem hogy odamegyek, de elhesegettem a gondolatot.

- Majd holnap beszélek vele. – gondoltam

Miközben végigpásztáztam a termet megakadt a szemem egy tejfölszőke hajú mardekáros fiún.

- Ő ki? – kérdeztem meg a mellettem ülő lányt.

- Draco Malfoy. Tele van a feje narglikkal. Ide érzem őket. – Mosolyodott el álmatagon, mire én elkövettem életem legnagyobb hibáját és megkérdeztem:

- Mik azok a narglik?

A válasz egy körülbelül háromórás prezentációban rejlett aminek a tartalmát nem nagyon fejteném ki olyan embernek aki nem akar kínok kínjai között meghalni.

A vacsora végeztével elmondták a Tusa szabályait. A legtöbben kiakadtak, amikor megtudták hogy kiskorúak nem nevezhetnek. Köztük volt a szőke fiú, és Liz vörös ikrei is. Miután visszatértünk a hajóra mindenki rögtön a kis kabinjába ment. Én Lizzel vagyok együtt, hiszen első óta legjobb barátok vagyunk. A kabinba érve meg se próbáltam beszélgetést kezdeményezni, csak ledőltem az ágyra és gondolkodtam. Legfőképp a szőke fiún, ki máson? De az a szomorú igazság, hogy az állítólagos narglikon kívül nem sok mást tudok róla. A gondolataimból Liz hangja rántott ki. A fürdő ajtajában állt egy szál törülközőben, és látszólag tehetetlenül.

- Nincs víz! Nem mennél át valakihez, hogy náluk van -e?

- De, persze. – eresztettem meg egy mosolyt. Kiderült, hogy senkinél sincs víz.

- Kérdezd meg Madame Maximet. – tanácsolta az egyik lány – ha jól tudom még az épületben van.

Miközben végig sétáltam a zöld gyepen arra gondoltam, hogy mégis mi a francért én csicskázok Liznek amikor hozzám se bír szólni. Az épületbe beérve megpróbáltam megkeresni a nagytermet, de nem sikerült. Éppen valahol a pincénél bóklászhattam, amikor egy magas alakba ütköztem.

- Jajj, nagyon sajn... - kezdtem, de félúton megakadtak bennem a szavak. Az alak ugyanis nem volt más mint Malfoy.

- Semmi baj. – mondta. – Draco vagyok. Draco Malfoy.

- Tudom. -szaladt ki a számon. – Mármint tudom, Luna Lovegood mondta. Meg azt hogy tele van a fejed narglikkal. Úristen, bocsi, nemtom mi van velem. – vörösödtem el végérvényesen.

- Megint semmi baj. – nevetett. – Csak mondd el hogy hívnak.

- Helen Gagneux vagyok.

- Helly – mosolygott.

- Öhm izé, nem tudod hol van a nagy terem?

- De mutatom.

Azt kell mondanom hogy Draco Malfoy kiváló csevegőtárs. Sőt ha leveti azt a fintorgó arckifejezését még helyesebb lesz mint eddig. Viszont a nagyteremben nem láttam Madame Maximet.

- Biztos már visszament. - mondta Draco. – Visszakísérlek a kocsihoz.

- Köszönöm. – néztem rá hálásan.

A parkon átvágva ismerős hangok ütötték meg a fülemet. Közelebb mentem és megláttam hogy a vadőr és Madame Maxime az. Intettem Draconak hogy jöjjön.

- Na a mamlasz meg az igazgatód.

- Szerintem tök cuki... - védtem meg Hagridot.

- 'Ágrid, magha ohlyan erőshnek tünik. Bizosh elbíh' a lovaimmal. – A nő, hogy hitelesítse szavait megmarkolta Hagrid bicepszét. Mostmár tényleg kemény önuralom kellett ahhoz hogy ne röhögjem el magam. Vacogva figyeltem a flörtölést, mikor egy kéz egy fekete pulcsit nyújtott felém.

- Tessék. Láttam hogy fázol.

- Ja, dehogy. – mondtam, bár szerintem hitelesebb lett volna ha nem remeg a hangom a hidegtől.

- Tessék, vedd el.

- Köszönöm. – mosolyodtam el. – Tudod egész jófej fiú vagy...

- Tudom. – vigyorgott. – Na, de mostmár menjünk.

A kocsihoz érve megálltunk, és egymásra néztünk.

- Hát akkor szia. – motyogtam.

- Szia. – mondta, és már el is indult a kastély felé. Hirtelen viszont megtorpant és visszafordult. – Tudod, te is egész jófej lány vagy. – nyomott egy puszit a homlokomra, és elsietett, otthagyva engem a gondolataimmal.