A bál reggelén furcsa érzéssel ébredtem, ami inkább volt tulajdonítható rossznak, mint jónak, de igyekeztem úgy felfogni ezt az egészet, mint egy csodálatos estet amit a barátaimmal tölthetek. Az időjárás szinte tökéletes volt, az este hullt hó finom réteget képzett a kastély falain, és a gyepen, így olyan volt mint ha minden csillogna. Amikor beléptem a kastély falai közé szó szerint eltátottam a számat. A falak mentén fagyöngy volt fellógatva – amit páran ki is használtak – a lovagi páncélok ünnepi dalokat énekeltek, és úgy tűnt mintha bent is havazna.

 A nagyterembe érve rögtön megláttam a tűzpiros hajú Weasley ikreket amint a mardekárosok asztala mögé osonva összekötötték egy zömök lány cipőfűzőit. Odanézve önkéntelenül is megpillantottam Malfoyt. A mardekáros fiú arca a szokásosnál is sápadtabb volt, és a szokásos figyelemfelkeltés helyett most csöndben bámulta az asztalon elhelyezett sonkás tálat. Már éppen elindultam felé, amikor valaki mögém lopódzott és a hátamra ugrott, ezzel visszarángatva a valóságba, abba a valóságba ahol rohadtul nem kell odamennem vigasztalgatni Draco Malfoyt azért mert éppen nem nagyképűsködik mint ahogy szokott. Ez a valaki pedig a húgom Julie volt.

- Hel! El sem fogod hinni mi történt! – ugrándozott, és hosszú szőke haja szinte alig tudta tartani vele az iramot.

- Na mi? – mosolyogtam rá.

- Meghívtak! – vigyorgott boldogan. – Egy roxfortos fiú, Dennis Creevey! Ott van! – mutatott a griffendél asztala felé, ahol egy alacsony fiúcska ült, aki amikor észrevette a húgomat lebucskázott a székéről izgalmában.

- Aranyos fiúnak tűnik.

- Az is! – kiáltott, és pár másodpercen belül pedig el is nyelte őt, az időközben belépő durmstrangosok tömege.

A nap többi részében a Weasley ikrekkel, Harryval és Ronnal hógolyóztam. A bozontos hajú lány is ott volt, de ő pár órával a bál előtt elindult készülődni, és nem sokkal később én is követtem. A szobába érve segítettem Liznek befonni a haját, és ezután nekiálltam a sajátomnak. A hajamat parkettafonással fontam be, és egy gyönyörű, vörös estélyit vettem fel ugyanolyan színű cipővel. A számra vörös rúzs került, a szememre pedig természetes, de mégis hangsúlyos sminket tettem fel. Mikor elkészültünk, elindultunk megkeresni a Weasley-inket akik szokásuktól eltérően pontosak voltak, és a hintó előtt várakoztak, ugyanolyan dísztalárban, de más színű nyakkendőben. Bár talárjuk alja kicsit kopott volt, mégis tökéletesen néztek ki. A kastélyba belépve észrevehettük a már javában gyülekező diákokat. Cedric Diggory a Roxfort egyik bajnoka egy fekete hajú lánnyal lépkedett le a lépcsőn, a húgom világoskék ruhában feszített Dennis mellett, akire nagy volt a dísztalár, így rendszeresen a szélére lépett és elbotlott, Ron egy csinos hollóhátas lány társaságába húzogatta a cérnákat a ruhája széléről, és Draco... Draco tökéletesen festett dísztalárban (bár ezt az állítást a mellettem álló Harry látszólag cáfolta volna) és még a mellette álló frufrus lány se rontott túl sokat a pároson. A fülem mögé tűrtem egy kósza hajszálat, és hátba vágtam Georgeot aki egy ötödéves iskolatársam szoknyáját stírölte elég láthatóan. A lépcsőn eközben megjelent egy csodaszép lány, aki valahonnan nagyon ismerős volt. Viktor Krum felé sietett, és ekkor esett le hogy a lány nem más mint a bozontos hajú lány, egyenes hajjal.

- Jó így a hajad. – mosolyogtam rá, amit ő is viszonzott, és nem sokkal később már a sor elején lépett be a nagyterembe.

Az este iszonyúan jól telt, táncoltam, ettem, ittam, de egy pillanat elég volt arra hogy az egész jókedvem semmivé oszoljon szét. Éppen Cedriccel roptam, amikor megérkezett Michael az oldalán Carlaval, az egyik osztálytársammal.

- Ezt a ribancot! Már talált is új áldozatot. – meredt rám Michael, és megesküdtem volna rá hogy be van állva, mert a szemei furcsán álltak, és a lába pedig időről időre megrezzent. Cedric elengedte a derekamat, és értetlenül meredt az exemre.

- Michael kérlek menj el! – kértem higgadtan, de ő csak még egyel közelebb lépett hozzám.

- Vigyázz vele! – intézte Cedrikhez a szavait.

- Kérlek menj el! – néztem rá, és ekkor lépett hozzánk oda George.

- Hagyd már békén! – nézett Michaelre. – Értsd már meg hogy nem kellesz neki.

- Én nem kellek? ÉN NEM KELLEK?! – ordítozott, magára vonva az értetlen diákok pillantásait. – Mondjak valamit? Nem én vagyok az a ribanc aki a saját szüleinek sem kellett! Hanem te! – mutatott rám, és nekem pedig szó szerint elállt a lélegzetem.

- Upppsz... Elszóltam magam? – vihogta el magát, és a következő pillanatban tompa puffanással előre esett. A mögötte álló Draco öklét dörzsölgetve meredt rá, de ez most valahogy nem érdekelt. Nem tudott érdekelni... Szó nélkül kirohantam a teremből ahol szinte mindenki rám meredt, és a legközelebbi mosdó felé vettem az irányt.

Egy órányi bőgés után valaki benyitott a mosdóba. Sietős léptekkel csapta be a wc ajtókat, míg elért az utolsóhoz, amibe én voltam. Könnyáztatta szemekkel néztem fel, és rájöttem hogy a jövevény csak is egy Weasley lehet. Eltökélt arcát vörös haj keretezte, és arcát pedig pár szeplő tarkította.

- Lányos after party. – nyújtotta felém a kezét. – sírás, kibeszélés, bármi. Na, gyere!

Nagy nehezen feltápászkodtam, és az arcomat letörölve követtem a lányt.

- Ja, amúgy Ginny vagyok. – fordult hátra. – Elfelejtettem mondani.

A lépcsőhöz érve össze szedtük a bozontos hajú lányt, akit mint kiderült Hermionenak hívtak. Ginny fölrángatta őket a lépcsőről, és elindultunk a rejtélyes szoba felé, ahol régebben Dracoval találkozgattunk.

- A Szükségek Szobája. – tárta ki a karját a lány, és az ajtó felé mutatott, ahol Luna Lovegood ácsorgott, haját birizgálva.

- Tudtam hogy te is jössz.- nézett rám álmatagon. – Majdnem annyi narglid van mint Draco Malfoynak.

A szobában most nem a szokásos látvány fogadott, hanem egy kisebb terem, rózsaszín, óriási kanapékkal, és egy asztallal amin szőlő, víz és ropi volt elhelyezve. Kényelmesen elhelyezkedtünk, és nekiálltunk a mesélésnek. Ginnyt, majdnem meghívta Harry Potter, de pont lekésett róla, Hermionét hülyének nézi Ron, és azt hiszi hogy senki se hívhatná meg őt, Lunának pedig a világon semmi baja sem volt, csak úgy eljött.

- És veled mi van? – pillantott rám felvont szemöldökkel Hermione.

- Hát... Én most tudtam meg hogy örökbe fogadtak...

- Jézusom, ne haragudj! – néztek rám sajnálkozva.

- Mi? Miért?

- Mert itt untattunk a hülye pasis dolgainkkal miközben...

- Ami azt illeti, nekem is van pasis sztorim... - kezdtem neki a Dracos történetnek (persze név nélkül), teljesen kizárva az egész örökbe fogadás dolgot...

____________________________________

Sziasztok, várom a véleményeket, kérlek csillagozzatok vagy kommenteljetek!