Kashimura Kensuke ott állt a szoba ajtajában vörös volt a feje. És torkaszakadtából ordított a páros felé. Miközben a sétapálcájával hadonászott.

- Maga szemétláda! Takarodjon a lányom közeléből! Vegye le a kezét Mayu-ról!

Atsushi eddig bírta kinn tartani. Be is állt az ajtóba, hogy időt adjon Dazai-sannak, de az idősebb férfi sikeresen félretaszította. Ami azért meglepő volt mert nem úgy tűnt minthogyha ennek a férfinak lenne annyi ereje, hogy egy olyan áldottat, mint Atsushi eltávolítson valahonnan. Csak arra lehetett gondolni, hogy azért tudta ezt véghez vinni mert annyira haragudott éppen Osamu-ra, hogy nem állhatott senki sem az útjába. De az ifjú nyomozó úgy érezte éppen elég időt biztosított a kötésesnek. Mayu apja már akkor be akart volna menni a kihallgatóba, hogy páros lábbal rúgja ki a kötésest lehetőség szerint az ablakon át, mikor észrevette, hogy odafeküdt a lánya mellé a kanapéra.

Az irodatagok egy darabig képesek voltak feltartóztatni. Még az elején ész érvekkel. De arra ők sem számítottak, hogy Dazai megcsókolja majd a kuncsaft lányát. Ráadásul úgy, hogy pontosan tudja, hogy ők az ablak túloldaláról figyelik a cselekedeteit. Bár Kunikida teljesen ki tudta nézni belőle azt, hogy annyira beleélt a szerepébe, hogy szimplán csak elfelejtette, hogy már nem a Maffiában van. És nem tehet meg bármit, amit csak akar.

De még ha így is volt akkor sem tűrhette ezt szó nélkül. Kunikida már azt tervezte, hogy ha Kashimura san életben hagyja Dazai-t akkor ő maga lógatja ki az ablakon. De erre még várnia kellett. Mivel egyelőre nem úgy nézett ki, hogy képes lesz megverni a kötésest. Mert hogy mint kiderült a sétapálca nem csak design elem volt az angol úrnál, hanem fegyverként is hasznát vette. Dazait egyszer kétszer oldalba is vágta amire a kötéses feljajdult. Viszont mikor Kashimura előhúzott belőle egy erős pengét, hogy lehetőség szerint beleállítsa Osamu szívébe, na akkor már közbe kellett lépnie valakinek. Ezt abba a pillanatban Yosano san tette meg. Mivel ő észlelte leghamarabb a veszély ugyanis a penge hangja az ő fülét csapta meg leghamarabb. Gyorsan kifordította a fegyvert a kezéből és mivel magasabb volt mit a kuncsaft gyorsan felszúrta a plafonba csak hogy ne tudja elérni.

Mayu csak pislogott. Lassan esett le neki, hogy nem a maffiában van, mint ahogy eddig gondolta. Nem 14 éves. Nem tegnap volt mikor megszegte Mori parancsát. Végignézett saját testén is most már feltűnt neki, hogy nőtt valamennyit, ez is hozzásegítette felfogni a dolgokat. Hosszabb is volt a haja, mint régen. Mert amióta az apjával élt elkezdte növeszteni. És így visszagondola furcsa is volt, hogy nem vette észre mikor Dazai egy tincset megcsókolt a hajából. A régi hosszúságával nem ért volna el hozzá. Mégsem jött akkor rá a turpisságra. De most már megértette hol van.

A Fegyveres Nyomozóirodánál van. 20 éves. Tegnap érkezett vissza szülőhazájába Angliából az édesapja kíséretében. Ma reggel, akarata ellenére ugyan de elrángatta ide azért, hogy eltüntesse az áldását. És mikor ő is belépett az ajtón felismert egy régi arcot.

Először azt hitte szellemet lát. Több mint 6 éve nem látta a kötésest. Mégis felismerte őt abban a pillanatban amint a szemébe nézett. Hátulról ugyan nem volt neki ismerős hiszen neki is megváltozott a kinézete. De a szeme. Az a szem nem tudott megváltozni. Ahogyan az az érzés sem, amit akkor látott benne mikor Osamu is felismerte őt az ajtóban. Viszont megijedt. Ezért ösztönére hallgatva elfutott. Bár sosem volt olyan lány, aki elfutna a problémája elől. ez most más volt. Futnia kellett. Mert nem készült fel arra, hogy ennyire hirtelen lesz megint része Dazai az életének.

A hídon megmentették egymást. Nagyon sok minden történt vele egyetlen nap alatt, de azért, mert a jelenből többször is visszautazott a múltba egy-egy emlékkép miatt. Hiába maradt a jelenben a teste. Az elméje legalább 5 napnyi időt töltött el különböző emlékekben. újra átélve azokat mintha akkor történtek volna még csak meg vele ezek az események. Teljesen össze volt zavarodva már a végére, hogy hol is jár éppen most? Dazai pedig kihasználva ezt csőbe húzta őt.

Megígértette vele, hogy hallgatni fog rá. És bár csapdába esve érezte magát. nem tudott megbocsájthatatlan bűnként tekinteni az elmúlt percekre. Ismerte a kötésest. Tudta, hogy mindent okkal csinál. Még ha valamit nagyon szeretett volna csak bolondságnak álcázni Mayu tudta, hogy annak is mindig megvan a maga helye és oka. Tudta, hogy Osamu azért tette így mert akkor régen még sokkal jobban bízott benne. Hiszen a múlt azon idejében még más fajta kapcsolat fűzte őket egymáshoz. és meg az az éjszaka sem történt meg ami mindent tönkre tett közöttük. Mayu értette Osamu korábbi cselekedeteinek okát. Mégsem tudta eldönteni, hogy mit kellene most tennie vagy éreznie a kötésessel kapcsolatban.

Csókolóztak. És most, hogy így belegondolt, hogy mennyire akarta már Dazai azt a csókot beleborzongott. Mióta nem érintették meg egymást. Évek teltek el. Most sokkal gyengédebb volt vele. Régen is csinált ilyet. Mikor szinte már reszketett azért, hogy csak egy kicsit közelebb bújjon hozzá. De ha csókról volt só sosem volt ilyen. Lehet azért, mert fél? Mayu is félt. Rettegett attól, hogy a történelem megismétli önmagát.

De nem sok ideje maradt gondolkodni hiszen az apja hamarosan kivégzi a magas barnahajút. Mikor meglátta milyen fegyvert viselt az apja minden pillanatban meglepődött mert erről nem tudott. És már ős is a kötéses segítségére sietett volna mikor a doktornő kiütötte apja kezéből a fegyvert. Mayu fellélegezhetett egy kicsit. Mert amíg Dazai nincsen közvetlen életveszélyben nem akarja elkapkodni a dolgokat.

Mire összeálltak benne a dolgok, illetve sorbarakta, hogy mi mikor történt már Dazai nem volt mellette a kanapén. Fél füllel hallgatta ugyan Mayu apjának sérelmeit és fenyegetéseit. De szinte azonnal ki is engedte őket a másik fülén. Nem gazán érkeztek el a tudatáig a szavai. közben Atsushi-val beszélt, hogy kéri vissza a normális ruháját.

Akkor ugyan meglepődött egy pillanatra mikor előkerült a penge és majdnem felé is megindult vele az öreg. De nem izgult különösebben miatta. Csak arra kellett figyelnie, hogy ha neki kell személyesen hatástalanítania az angol urat akkor ne állítsa bele véletlenül a kardját.... vagy esetleg ne sebezze meg saját magát a nagy felindulásban vele. Amikor a penge megfelelő távolságba került mindenkitől ismét visszavette magára azt a bolondos nemtörődömszerű arcát és átvette Atsushi-tól a ruháit, amiket addigra hozott vissza neki a fiatal.

Sőt vissza is öltözött ott mindenki előtt. Mayu konkrétan paradicsomvörös lett a jelenettől. Főleg mikor nem volt rajta ing. Akkor csak a kötéseit látta. Megfigyelte e testét. Mert azért azalatt az 5 év alatt felnőtt. Már nem az a fiú állt előtte, akivel fedeztek fel dolgokat együtt. Nem ugyan olyan volt az a test, mint mikor legutóbb szemrevételezte. Abból ahogyan a kötései fedték látta, hogy a régi hegei közül sok a mai napig meglátszik. Ahogy végigsiklott a tekintete a mellkasát átszelő vágáson, amit még akkor szerzett mikor Chuuyával először dolgoztak együtt észrevett valamit.

Egy csillag alakú forradás volt a vállán. Mayu-nak összeszorult a mellkasa. Mert azt a sebet miatta szerezte. Egyik közös munkájukon Mayu figyelmetlen és felelőtlen volt. Akkor Osamu felfogott a testével egy a lány felé repülő tőrt. Mayu akkor majdnem sokkot kapott mikor neki kellett kivennie a kést a kötéses vállából. Ott a helyszínen neki is kellett bekötnie annyira, hogy Mori-ig ne vérezzen el. Később rendesen összevarrták a sebet, de most látta csak meg hogy nem tűnt el teljesen. A heg máig megmaradt a bőrén. Mayu pedig ismét érezte azt a bűntudatot amiért akkor miatta sérült meg Osamu.

Kezét a szívéhez szorította az emlékek miatt. Nem szeretett visszaemlékezni azokra a hibákra amiket elkövetett de most akaratlanul is szinte látta a tenyerén Dazai vérét arról a napról. Megrázta a fejét hogy elfelejtse vagy legalább elterelje a figyelmét erről. Majd megint visszanézett rá. Egyből megfeledkezett a régi rémálmokról.

Hiszen éppen akkor Osamu a nadrágját gombolta ki a ruhacsere miatt. Mayu megdermedt, forró lett neki a világ. Elkapta a tekintetét. De nem tudta megállni, hogy ne pillantson vissza rá néhányszor. Látszott, hogy Dazai-ból férfi lett. Már nem 16 éves, hanem 22. És pár perccel korábban még a lábai között térdelt. Beleborzongott a visszaemlékezésbe.

Megérintette az ajkait. Még érezte milyen forró volt Dazai szája. De mikor félve megint ránézett észrevette, hogy az apja tiltása ellenére őt figyeli a barna szempár. Elkapta a tekintetét. Nem tudta mit tegyen. Haragudnia kellene rá, amiért átverte. De nem ment. Túl gyengéd volt vele. És még úgy is, hogy csellel vette rá arra a csókra annyira figyelt arra, hogy előtte elnyerje a bizalmát.

Tudta, hogy nem lenne szabad, de érezte, ha megint abba a helyzetbe kerülnének vissza megint megengedte volna neki. Mégpedig azért, mert tényleg biztonságban érezte magát mellette. Valamint. Azok a régi érzések felszakadtak azzal a csókkal, amit váltottak. És hiába érezte azt, hogy túl van Dazai-on. Egy része sosem tudta elengedni a múltat.

Főleg, hogy az apjával töltött évek alatt sosem érezte azt, hogy neki ott jó, vagy hogy boldog. Vagy egyáltalán azt, hogy nincsen veszélyben. Sőt éppen, hogy az ellenkezőjét tapasztalta a legtöbb alkalommal.

Valamiért úgy érezte, hogy Osamu megértette ezt. Kicsit olyan volt mintha egy mentőmellényt dobott volna neki. Csak Mayu-nak el kellett döntenie, hogy használja-e ezt az esélyt vagy nem. Mayun áll, hogy belekapaszkodik-e?

Nem volt alkalma választ adnia mert az apja közbeavatkozott. És már azt is biztosra vette, hogy nem fogja hagyni, hogy megint kettesben maradjanak, hogy beszélhessenek erről négy szem közt. Az is csoda lesz, ha egyáltalán megkegyelmez neki és nem pereli be, csukatja le vagy kér távoltartásit ellene. De még azt is kinézte volna jelen helyzetben az apjából, hogy miután elmennek felbérel valami bérgyilkost, hogy végezze ki Dazai-t a lehető legváltozatosabb kínzások közepedte. Kicsit kezdett aggódni is miatta. De tudta, hogy Osamu nem az a fajta ember, akit olyan könnyen el lehet tenni láb alól. Elvégre saját magának sem sikerült még önnön kezével kioltani az életét. Akkor pedig másnak sem fogja majd ezt hagyni.

Dazai eközben úgy vélte a terve bevált. Látta Mayu-n, hogy csak a korábbi percekben történteken tud elmélkedni. És a kettejük kapcsolatán gondolkodik. Na meg azon, hogy mit tegyen. Lényegében elégedett volt a tetteivel. Bár azt persze sajnálta, hogy ennyire hamar félbeszakította őket az apuka.

Mikor Atsushi-t hazaszalajtotta a csomagért, amit „Mayu-nak" tett félre már tudta, hogy mit szeretne tenni. Anno nem azért tette el a ruháit mert erre az esetre számított, hanem csak úgy érezte egyszer még jól jöhet. Bár a kabátját, amit Mori-tól kapott valóban elégette. De egy szettet a maffiás öltözékéből elcsomagolt. És most ez nagy hasznára vált.

Még éppen jók voltak rá, bár a nadrágja rövid volt, a bokája kilógott belőle, de a derekát még nem szorította. Annira nagy mozgási szabadsága nem volt benne neki mert eléggé feszültek rajta a ruhadarabok. Csak remélte, hogy nem szakad majd el. Az ingujját amúgy is felhajtotta így Mayu szemszögéből nem tűnt fel, hogy mennyit nőtt az évek alatt. Pláne, hogy a lány sem maradt akkora, mint régen.

Jelmezbe bújva ment be a lányhoz. Tudta mit csinál. Mert ez az este valóban megtörtént már egyszer. De akkor Csók nem csattant el kettejük között. Akkor még nagyon félt Mayu válaszától. Szeretett volna közel kerülni a lányhoz, de nem mert sokáig lépni ez ügyben hiszen Chuuya is megfenegette egyszer mikor túl sokáig nézte, hogy ha megpróbálja eltöri a nyakát. Most már mindketten felnőttek voltak. Bevállalta. Az sem érdekelte, ha felpofozza. Mert megérdemelte volna a régi sérelmekért. Az sem érdekelte, hogy az apja megnyúzza e majd érte. Meg kellett tennie.

Ki akarta javítani azt, amit elrontott kettejük között az utolsó éjszakán. Bár magának sosem bocsájtotta meg. De bármit megtett volna azért, hogy Mayu ismét közel engedje magához. Legalább egy kicsit. És hogy ne gyűlölje tovább.

Nem volt pont a legjobb lépés megcsókolni Mayut egyből. Ezt belátta. De tudtára akarta hozni, hogy ha kell akkor segíteni fog neki. Bári áron. Csak egy szavába kerül. Megmentheti csak kérnie kell. Nem fogja bántani. Csak vigyázni akar rá. Nem lesz még egyszer olyan, mint akkor.

Szinte észre sem vette Kashimura san kiabálását. Teljesen elengedte a füle mellett. Olyan volt, mint mikor kedvenc időtöltése (Kunikida ugratása) után hallgatta vagy tűrte ahogy a szemüveges megveri egy kicsit.

De mikor észrevette, hogy Mayu őt nézi akkor minden figyelme egyből a lányé lett. Látta, hogy elindult az irányába. Kicsit felderült a kedve, hogy még szeretne vele kommunikálni a lány. Nem sértődött meg teljesen és ne mondja azt az apjának, hogy menjenek vissza Angliába amint lehet, hogy soha többé ne találkozzanak újból. Mert azért ez a félelme is megvolt Osamu-nak. De nem tett ilyet egyelőre. Nem úgy nézett rá, mint aki szemmel képes lett volna megölni őt ott helyben. Csupán kicsit aggódó tekintettel figyelte és a kezeit tördelve szeretet volna odamenni hozzá. De csupán egyetlen lépés után az apja megállította őt.

- Mayu! nem menj a közelébe! Tudom, hogy dühös vagy és szeretnél bosszút állni, de egy Brit hölgy nem lehet forrófejű. Fékezd az indulataid gyermekem!

Mayu először csak pislogott mert hogy nem értette az apja mi a fenéről beszél? Mert hogy egyáltalán nem mutatta jelét annak, hogy dühös lett volna. De aztán rájött, hogy az apja egy általa kitalált helyzetben létezik jelenleg és nem fogta fel azt, hogy nem az van, amit hisz. Úgy gondolja, hogy Mayu pontosan úgy reagált, mint ő. És valószínűleg nem is látja, hogy mit szeretne tenni a lánya. Ki akarta húzni a szobából. De Mayu nem ment vele. Megtorpant és kirántott a kezét a fogásából. El is lépett az apjától.

- Beszélni akarok Dazai-al! – jelentette ki magabiztosan, remélve, hogy felnyitja majd a szemét ezzel.

- Nem javaslom! – tiltakozott egyből miután felhúzta a szemöldökét. Elsőre lehet nem is értette meg mit akar a lánya, de lehet kezdett neki leesni, hogy nem azt akarja tenni, amire korábban számított. - Látod mit tett veled!

- Apa felnőtt vagyok. És már nem vagyok szűz sem. Nem halok bele egy csókba. Tudod mennyire utálom mikor gyerekként kezelsz. De már 20 éves vagyok. Elég nagy vagyok, hogy ne higgyem el a csókolózástól terhes leszek. Nem lesz semmi baj, ha beszélek vele.

- Azt mondtam nem!

- De-

- Nem. És ez az utolsó szavam! Nem vagyok hajlandó több ellenszegülést eltűrni tőled kisasszony!

- „Akkor hagyhatnád végre, hogy elszökjek tőled, akkor mindkettőnknek jobb lenne..." - gondolta magában. Nem értette meg korábban sem, hogy miért viselkedik így ez az ember. Nem gyerek már. mégis folyamatosan úgy van kezelve mintha 10 éves lenne. És utálta mikor az apja nem vette figyelembe a korát. Főleg, ha ezt mások szeme láttára tette.

Mayu érezte, hogy nem tud vele zöld ágra vergődni. Valamit tennie kellett. Választ akart adni. De előtte még meg kellett kérdeznie Dazai-tól egy dolgot. Ez pedig csak kettőjükre tartozott.

Érezte magán Osamu tekintetét. Segítségre volt szüksége. Még emlékezett a régi kódnyelvre és kézjelekre, amikkel kommunikáltak a csatatéren hogyha nem beszélhettek. Az apja miatt ökölbe szorult keze elernyedt. Tudta, hogy még van kiút. Ahogy maga mellett lógatta a kezét elkezdett jeleket formálni ujjaival. Így kódolta a mondanivalóját.

Dazai másodperceken belül észrevette hiszen minden mozdulatára figyelt. Tudta, hogy mire kéri őt a lány. Arra, hogy csináljon lehetőséget arra, hogy csak kettesben tudjanak társalogni. Szemtől szembe trükkök nélkül. Nyílt kártyákkal.

Addig amíg Kashimura san Kunikidával beszélt arról, hogy szerezzen neki most azonnal egy taxit, hogy távozhassanak Dazai a mellette álló a jelenetet szótlanul, de idegesen figyelő tigrisre pillantott. Kicsit oldalba is bökte, hogy magára terelje a figyelmét a fiatalnak.

- Atsushi kun.

- Igen Dazai san? – billent ki azonnal az aggódásból, mikor meglátta, hogy Dazai mennyire nyugodt a helyzethez képest. Ez őt is lecsillapította és érezte most valami feladatot fog kapni a mentorától.

- Mayu mindjárt kérni fog valamit. Kérlek maradj vele és kísérd oda. Majd megyek én is. Addig rád bízom őt.

- De az apja...

- Csak bízd ránk. Ne feledd ismerjük egymást Mayu-val. Rutinból csináljuk az ilyesmit. És ő szeretne velem beszélni. Nem kell aggódnod már nem teszek semmi olyat, amibe ő nem egyezik bele.

- Értem... segítsek?

- Csak vigyázz rá. Akkor az apja nem fog közbeavatkozni.

- Rendben...

Mikor ezt meghallotta Dazai egy óvatos fejbólintással jelezte Mayu-nak, hogy kezdhetik. Készen áll a kíséret számára a többit pedig bízza rá. Mayu megértette annak az egy mozdulatnak a jelentését és Kunikida felé fordulva lassan felemelte a kezét, hogy a szemüveges figyelmét magára terelje.

- Elnézést...

- Igen? – hagyta azonnal figyelmen kívül az ügyfelet a magas szőke mert már neki is elege volt abból, hogy mennyire gyerekes gondolkodással cselekszik a korához képest.

- Merre találom a mosdót?

- Megmutatom neked Mayu san... - ugrott oda Atsushi még az előtt, hogy a szemüveges válaszolhatott volna hiszen erre a jelre várt, hogy teljesítse a feladatot, amit kapott. És Mayu-nak is tényleg szeretett volna segíteni mert még neki is leesett, hogy nagyon nincs rendben a kapcsolata az apjával.

- Köszönöm szépen. De nyugodtan tegezhetsz. Nem vagyok annyival idősebb, mint te.

- A-arigatou... - pirult el egy kicsit mert szegény fiúnak semmilyen tapasztalata nem volt azzal kapcsolatban hogyan kell viselkednie egy korabeli lánnyal.

Kashimura korábban még magában morgott amiatt, hogy egyszer a saját lánya is közbeszólt a monológjába a saját biológiai szükségletei miatt, másrészről amiért a szemüveges egyből vele foglalkozott helyette. De most ismét meg akarta szerezni a neki kijáró figyelmet mindenki részéről ismét felszólalt.

- Én is elkísérlek.

- Apa... legalább ezt hagyd elintézni egyedül.

- De-

- Ne kezelj már úgy, mint egy csecsemőt! – lökte arrébb a férfit magától.

Aki teljesen ledöbbent azon hogyan képes így viselkedni vele a lánya. Korábban is tanúsított ellenállást de ilyen szintű szerint pofátlanságot sosem engedett meg magának és nem nézte jó szemmel azt hogy mi mindent megtesz amióta az a kötéses megjelent körülötte.

Azzal hogy megtántorodott egyenesen az ajtó elé került ami éppen akkor vágódótt ki és az iroda mesterdetektíve lépett be rajta egy pohárral és némi nasival jókedvűen.

- Hey srácok! Mit csinál itt mindenki? – kérdezte, de sajnos későn vette észre az útjába kerülő alakot. - Hoppá! – ütközött vele össze és a kezében tartott tárgyak a levegőbe repültek. - Elnézést kérek!

Ranpo eddig el volt foglalva a cukorkainak a rendszerezésével, illetve egy részének elfogyasztásával. A hangzavar csalogatta közelebb. Figyelte őket az ablakon át. Az sem kerülte el a figyelmét, hogy Mayu és Osamu, hogyan kommunikálnak egymással szavak nélkül is. Látta, hogy szükségük van valami nagyobb figyelemelterelésre is. Unatkozott így úgy döntött besegít a párosnak egy kicsit.

Azzal, hogy „véletlenül" leöntötte Kashimura sant elszeparálta Mayutól. A lány Atsushi oldalán gyorsan elhagyta a szobát és a felfordulást. Ugyanezt kihasználva Dazai is megindult, még vállon veregette Ranpo sant köszönetképpen és ő is kisurrant a fiatalabbak után.

Hamar utolérte a párost és várta, hogy Mayu kezdeményezzen. De ők ketten még beszélgettek a tigrissel. Igazából csak bemutatkoztak egymásnak és Mayu még megkérdezte a fiatalt, hogy szeret-e itt dolgozni. Atsushi persze igennel felelt és elmondta neki, hogy Dazai az, aki a mentora. És annak ellenére, hogy néha nehéz vele dolgozni nagyon hálás neki azért, hogy megmentette őt az utcáról.

Mayu örült a hallottak miatt, de önkéntelenül is a mentor kifejezést hallva Dazai korábbi tanítványa jelent meg lelki szemei előtt. Kíváncsi volt vajon, hogy vannak az Akutagawa testvérek és hogy mi lett velük miután ő elment Japánból. Ahogy mosolygott a fiúra észlelte a mögöttük lépkedő Dazai-t is. Meglepte, hogy máris utána jött. De tudta, hogy nincs sok idejük beszélgetni.

- Atsushi kun. Ne haragudj, de beszélnem kell Dazai-al. – törte meg a pillanatnyi csendet - Köszönöm, hogy segítettél ebben!

- Én örülök, hogy hasznotokra lehettem. Remélem tudunk még beszélgetni.

- Én is remélem!

Atsushi jól végezte a dolgát így megállt és átengedte a helyét Osamu-nak. Figyelte ahogy a kötéses Mayu mellé szegődik és bekíséri a konyhába. Nem ment utánuk, de ott maradt a közelben, ha még egy elterelés vagy időhúzás kell nekik, mert Kashimura san hamarabb utánuk ered.

Mayu nem is szólt semmit csak követte a barnahajút engedelmesen. De amint becsukódott mögöttük az ajtó sarkon perdült és amekkora ereje csak volt mindet összeszedte és felpofozta Osamu-t. Még Atsushi is összerezzen odakint a folyosón mert a csattanás hangja alapján pontosan tudta, hogy most nagyot kapott a kötéses.

Dazai számított erre, nem is védekezett. Teljesen jogosnak érezte. Égett a bőre Mayu tenyere nyomán. Be is vörösödött az arca szinte világított az apró kéznyom orcáján.

- Ezt azért amiért átvertél és megcsókoltál! – sziszegte fogai között Mayu.

- Tudom... megérdemeltem... Gomenne... - hajtotta le a fejét Dazai bocsánat kérően.

- Ezt pedig...

Ölelte át a férfit míg ujjai közé szorította a mellényének anyagát a hátán a ballonkabát alatt. Kapaszkodott belé és belefúrta a mellkasába a fejét. Úgy bújt el a barna szemek elől. Ha Osamu most összezárta volna a kabátját akkor teljesen eltűnt volna Mayu vékony teste a kíváncsi szemek elől. Ezt a lány is pontosan tudta, de ennyire közel akart lenni hozzá abban a pillanatban. Nagyot szippantott az illatából és nagyon hallkan suttogta csak neki.

- Mert... Köszönöm...

- Szívesen Kicsim... - viszonozta a lány ölelését – Hiányoztál Törpilla...

- Te is nekem Zsiráf...

Nevetett egy kicsit Osamu ezt hallva. Az apró lány teljesen elveszett a kötéses hosszú karjai között. Egy kis puszit is nyomott Dazai a vörös tincsek közé. Tényleg hiányolta őt. És időről időre gondolkodott azon, hogy merre járhat. Sosem felejtette el Mayu-t.

- Gomenne még egyszer az előbbiért. – engedte el a lányt és vakarta a tarkóját.

- Nagyon visszafogtad magad... - nézett fel rá Mayu miközben kezei elől Osamu mellkasán támaszkodtak. - De mi értelme volt ennek a színjátéknak?

- Jelen helyzetben kértél volna tőlem segítséget?

- Nem... - hajtotta le a fejét megbánóan.

- Régen mikor gyerekek voltunk akkor megtetted volna?

- Talán... - felelte egy kicsit hosszabb szünet után.

- Na látod... Erre a talánra építkeztem. Mert láttam rajtad, hogy arra vársz, hogy valaki megmentsen. De Tőlem, nem kérted volna ilyet. Sőt még hasonlót sem mondtál volna nekem...

Mayu tudta, hogy megfogta őt ezzel. Tényleg nem kért volna segítséget korábban. De most, hogy így alakult a helyzet. Nem akart megint elszakadni tőle. mellette most először hosszú évek óta megint úgy érezte nem csak egy ketrecbe zárt madár egy kirakatban, akinek semmilyen élete nincs mert nem tehet semmit. Dazai megjelenésével úgy érezte mintha azt a kalitkát valaki elkezdte volna feltörni, hogy kiszabadítsa a benn raboskodó madárkát.