- Ho-hol van Chuuya? – szipogott még mindig Mayu a telefonba.

- Szia Mayu... Az én nevem Osamu... Nem tudom hol van Chuuya... De biztosíthatlak róla, hogy életben van.

- De az előbb azt mondtad –

- Sajnálom, hogy megijesztettelek! – akarta gyorsan tisztáznia a félreértést - Nem volt szándékos. Csak azt hittem vele beszélek mert ez az ő telefonja.

- Nekem adta...

- Miért?

- Mert rossz érzésem volt a mai nappal kapcsolatban. Reggel mikor elindult... Nem akartam, hogy elmenjen. De ő mégis egyedül hagyott, és azt mondta, ha nem jön értem napnyugtáig akkor hívjam ezt a számot.

- Chuuya azt mondta hívj fel engem? – lepte meg ez az infó Dazai-t mert nem gondolta volna hogy Chuuya bárkinek odaadja a számát.

- Nem... Én... azt hittem, hogy őt hívom mert azt mondta neki van még egy telefonja. Nem tudtam, hogy ez a szám hozzád tartozik... De... Ki vagy te?

- Ezek szerint az az ember akiben a kis pukkancs megbízik annyira hogy rám bízzon téged. – sóhajtotta de nem volt negatív érzés a hangjában. Nem érezte plusz feladatnak ezt. Inkább kellemes érzés fogta el. - Ki vagy te Mayu? Milyen kapcsolatban vagy Chuuyával?

- A húga vagyok.

Dazaiban abban a pillanatban megállt az ütő. Erre a válaszra számított legkevésbé. Hamarabb hitte volna el azt, hogy Chuuyának van egy barátnője. Vagy hogy Mayu egy a birkák közül, de a kis vörös szerelmes belé ezért akarta megmenteni. De hogy a testvére? Nem akarta elhinni. Chuuya olyan fiúnak tűnt, aki egyke. És mindemellett árva. De nem nézte volna ki belőle, hogy bátyus is.

Aznap mikor összefutottak még azzal viccelődött, hogy a késszúrás lehet kikészíti a kis istenpalántát. De már akkor is látta mennyire szeretné megvédeni azokat, akik vele voltak. Még úgy is, hogy percekkel korábban árulták el őt. Majdnem szó szerint hátba szúrták. Ezért is gondolt inkább arra, hogy egy neki fontos csapattagja lehet a lány.

De nem így volt. Mayu és Chuuya igazi testvérek voltak. Éppen ez sokkolta le annyira Osamu-t. Mivel összeállt benne a kép. Megértette, hogy Mayu valószínűleg megérezte a mai eseményeket. És Chuuya bár bizonyára úgy hitte nem fog ilyesmi történni elrejtette a lányt valahol. Arra az esetre adta a telefont, ha vele valami történik. És ez volt a legérdekesebb része a dolognak.

Chuuya azt akarta, hogy ha történik vele valami akkor a testvérére onnantól Dazai vigyázzon. Rábízta a lányt. Hogy vigyázzon rá és vigye biztonságos helyre. Miután mindent a helyére rakott, valami melegség kezdett el terjedni a mellkasában. Hiszen nem feltételezte a kis puffogó viperáról, hogy ennyire bízik benne. A testvére életét Osamu kezébe helyezte. Hiába piszkálták egymást korábban most mégis, valahogy megtisztelve érezte magát.

- Fel tudod hívni Chuuyát?

Zökkentette ki Mayu az elmélyült gondolataiból a fiút. Aki megrázta a fejét, hogy megint a jelenre koncentrálhasson. Furcsa volt számára az, amit a lány állított, de hamar megértette, hogy Chuuya csak füllentett a lány érdekében.

- Nem tudok szólni neki. Nem tudom merre lehet. És... nincs másik telefonja...

- Mi? De hiszen azt mondta-

- Mayu... gondolkodj logikusan. Ha lenne neki másik. Akkor arra kért volna, hogy engem hívj fel? Vagy inkább őt? Esetleg ő hívott volna téged?

- Ő... Chuuya hívott volna engem, mert aggódott volna értem.

- Biztosra veszem, hogy jelenleg is rettenetesen aggódik miattad. Szeret téged a testvéred igaz?

- I-igen... Én is nagyon szeretem őt... De... Miért mondta, hogy van telefonja?

- Szerintem téged akart megvédeni. Ha tudod, hogy nem őt fogod hívni csak még jobban féltetted volna. Veszélybe sodortad volna magad valamivel. Ettől próbált megvédeni téged.

- É-értem...

- Örülök, hogy megértetted. Nagyon okos lány vagy. – próbálta még inkább nyugtatni a lányt. - Hol vagy most Mayu? Odamegyek érted aztán együtt megkeressük Chuuyát rendben?

- Én...

Mayu először nem akarta elárulni a helyzetét az idegen fiúnak. Nem tudta mennyire bízhat benne. Hiszen, amikor azt hitte Chuuyával beszél, akkor Osamu nagyon ijesztő dolgokat mondott. Megrémítette a lányt. Miután már bemutatkoztak egymásnak sokkal kedvesebb lett a hangja. De ez nem jelentette azt feltétlenül, hogy egy olyan ember, aki nagyon kedves.

Viszont testvére szavai ott visszhangoztak a fülében. Chuuya úgy beszélt, mint aki egyáltalán nem félti Osamu-tól őt. Vagy az is lehet, hogy annyira magabiztos volt abban, hogy nem lesz semmi baj. Nem tudta eldönteni, hogy melyik a valós. De annyiban biztos volt, hogy a mai napon Osamu az után találkozott Chuuyával, hogy elbúcsúzott Mayutól.

Vagyis vele van a legnagyobb esélye, hogy megtalálja fivérét. Hiszen, ha ők ilyen jól ismerik egymást, hogy Chuuya rábízta, akkor azt is sejtheti, hogy merre jár jelenleg. Az erdőben nappal még könnyen tudott közlekedni és tájékozódni. De érezte, hogy éjjel nem fog tudni visszajutni a városba. Főleg, hogy annyira kimerült. És már nagyon éhes is volt hiszen reggel óta nem evett semmit, és gyalogosan 10-15 kilométert is megtett a mai napon.

Elárulta Dazai-nak, hogy hol tartózkodik most. Hiába félt. Attól jobban rettegett, hogy nem találja meg a testvérét. Látnia kellett és tudnia, hogy életben van. Már sejtette, hogy megsérült. Hiszen Osamu nem nyugtatta meg az ellenkezőjéről. Viszont abban biztos volt, hogy életben van. Ebben akart hinni.

Dazai amint megtudta a nagyából pontos koordinátákat, sietett Mayu-hoz. Hallotta a hangján mennyire retteg. És mennyire kétségbe van esve szegény. Éppen ezért mikor elindult, akkor sem tette le a telefont. Remélte, hogy bírja majd az akkuja az eszközöknek. De nem akarta még így sem magára hagyni a kislányt. Egész úton beszéltette bár nem árult el sokat magáról. De lassan elterelte a figyelmét arról, hogy mennyire el van veszve.

De arra nem számított, hogyan fog majd ránézni, ha találkoznak végre.

...

Tudta, hogy nagyon elrejtette Mayu-t Chuuya. De arra nem számított, hogy ennyire. Amikor beszéltette a lányt, hogy merről jött, és hogyan jutott el a szentélyhez, akkor majdnem elbukott a saját lábában. Mert mandínert kapott az információ a homlokán miszerint, egy régi taposóaknákkal telepakolt területen kellett átkelnie teljesen egyedül a lánynak.

Nem bírta elképzelni, hogyan volt képes erre. És hogy Chuuya, hogy engedhette meg az általa annyira féltett testvérének ezt a „kis kirándulást". De összeszedte magát és ment a megadott cél felé, hogy megtalálja. Közben egy pár dolgot, azért megtudott Mayu-ról. Például, hogy szereti a csillagokat nézni éjszaka. De mikor ezt elmondta és felnézett az égre meglátta az első csillagot.

Mayu hiába próbálta tartani magát teljesen összetört abban a pillanatban. Hiszen megint Chuuya jutott az eszébe. Hiába akarta visszatartani a könnyeit. Hangosan kezdett sírni, mire Dazai oda ért hozzá, annyira aggódott már a testvére miatt. Majdnem elájult és felsikított, mikor egy ágreccsenés megijesztette őt. Ekkor vette észre a közeledő lépteket. Dazai volt az, aki a sírást meghallva végre biztos volt benne, hogy meglelte a lányt. Le is tette a telefont. De a sikítás miatt megtorpant.

- Semmi baj Mayu, én vagyok az Osamu! Te hívtál engem ide.

Beszélt nyugodtan míg előlépett az árnyékból, mert nem akarta még inkább halálra rémíteni a kislányt. Meglepte a látvány. Az óriási fa tövében kuporogva reszketve sírt egy nagyon apró lányka. Hosszú vörös haja egészen a derekáig ért. Ruháját megszaggatta a növényzet. Arca maszatos volt szintén az utazás pora és az egész napos sírás miatt. Nem is látott már csak foltokat a szeme előtt.

Ez azért is volt mert már tényleg sötétedett, és az árnyak közül megjelenő alakot nehezen vette ki a környezetéből. Valamint a hatalmas könnycseppek miatt, ha akart volna sem látott volna tisztán.

- Kérlek Mayu nyugodj meg... Nem lesz semmi baj.

- Ve-Veled beszéltem? – szipogta míg megpróbálta megtalálni hangját és elmulasztani a sírási kényszerét. - Te Vagy Osamu?

- Igen én vagyok az. – kezdett el közelíteni a remegő gyermekhez.

Mayu megtörölte a szemeit. De ahogy kitisztult előtte a világ, végig mérte az előtte állót ismét megrémült. Az erdő sötétjéből előlépett egy fiatal férfi, aki feketébe volt öltözve. A lassan az eget meghódító hold fénye bevilágította a kis tisztást. De az idegen arcát nem lehetett látni. Viszont a csuklóit körbe ölelő fehér kötszert igen hiszen szinte világított. Majd ahogy közelebb ért az erdőt keresztülszelő, süvöltő szél, összekócolta a haját. Ekkor pillantotta meg Mayu azt, hogy az egyik szeme is be van kötve.

Dazai látta, hogy a lány viselkedése, azonnal megváltozott. Egy pillanattal korábban még csak szomorúan sírt és amiatt reszketett, hogy aggódott. Hiszen nem tudta mi van a bátyjával. De még akkor is kicsit csillogtak a szemei. Kezdett megnyugodni, hiszen végre nem volt egyedül. Elemben, amikor a szél miatt előtűntek a kötései a kék szempár szinte jéggé fagyva veszítette el a fényét.

Dazai megállt, amiért látta, hogy valami megváltozott és nincsen rendben. Ez onnan is látszott, hogy Mayu hátrált egy lépést ezzel majdnem meg is botlott egy gyökérben. Szerencsére megtartotta az egyensúlyát. De nem merte levenni a szemét az idegenről.

- Mayu minden rendben? – tett még egy lépést a lány felé aggódva.

- T-Te a maffia embere vagy! – remegett a hangja ahogy próbált beszélni.

Dazaiban tudatosult, hogy miért reagált így a lány. Mayu a bárányok között élt. Ezért fél most tőle. Tulajdonképpen most esett le Mayu-nak, hogy kit hívott ide magához. A telefonban Osamu-ként mutatkozott be. Azért, mert a lány is a keresztnevét mondta. Nem kapcsolta össze a nevet a maffiával. De a fiút borító kötésekről már hallott.

Chuuya mesélt arról hogyan néz ki az a fiú, aki vele együtt dolgozik egy ügyön és a maffia embere. Mayu már tudta, hogy Dazai a vezetékneve. De nem mert bízni benne. Hiszen már az is összeállt benne, hogy amiket még korábban mondott a telefonba az valószínűleg a bárányokra utalt. Mayu félt. Mert nem tudta mit tett azokkal, akiket maga mögött hagyott mikor elmenekült.

Osamu-nak nagyon óvatosan kellett kezelnie a helyzetet. Inkább nem ment közelebb Mayuhoz. Volt ott közvetlenül mellette egy rönk. Arra ült le, hogy ne jelentsen fenyegetést. Nem akarta elijeszteni. Chuuya rábízta, de ha ennyire fél tőle akkor nem fogja tudni magával vinni.

- Okos lány vagy Mayu. De nem kell félned tőlem.

- Hol van a bátyám? Mit tettél vele?

Mayu már Dazai létezését is fenyegetésnek vette. Sosem bízott a maffiában. Erre Chuuya tanította meg. Éppen ezért nem értette meg, amikor a testvére egyik napról a másikra elkezdett együtt dolgozni Dazai-al. Ezt persze elmondta Chuuyának is. De a fiú próbálta meggyőzni arról, hogy nem lesz semmi baja. Egyikőjüknek sem.

Arról persze nem tudott, hogy saját társaik árulták el Chuuyát és akarták megöletni. Nem tudott ezekről az eseményekről. Dazai érezte, hogy nincs semmi, amivel meggyőzhetné Mayu-t arról, hogy most a maffia számára a legkisebb ellenséges szervezet. Csak annyit akart neki mondani, amivel elérheti, hogy ketten együtt keressék, majd meg Chuuyát.

De mire kitalálta volna, hogyan vegye erre rá a lányt már el is késett az ötleteléssel. Mayu ugyanis aktiválta az áldását. Bár nem volt még teljesen ura az erejének. De kéken kezdett világítani a teste. A környező rönköket és sziklákat mind a magasba emelte. Annak érdekében, hogy támadhasson, ha Dazai bármilyen olyan lépést tenne, ami fenyegető a számára.

A maffiózót meglepte, hogy egy ennyire pici testbe ilyen erőt rejtettek. De aztán eszébe jutott, hogy egy kedves rokonára szintén ezek a jellemzők illenek. De erre a humoros testvéri összefüggésre nem volt ideje reagálni. Lenyűgöző volt az a látvány, amit Mayu nyújtott neki. Ahogyan az is, hogy csak amiatt, hogy annyira aggódik a testvére miatt, ilyen erőt képes szabadjára engedni.

A nap már teljesen lement. Telihold kéken ragyogott az égen, de Mayu ereje sokkal nagyobb fényt adott az erdőnek. Már lassan a kisebb fákat is gyökerestül tépte ki a földből. Már szinte minden tereptárgyat a magasba emelt. Csupán az az egy a rönk állta a sarat amelyiken Dazai trónolt. De az is csak addig maradt a talajon amíg Dazai hozzáért.

- Yare Yare... - suttogta kicsit elmosolyodva miközben csukott szemmel ellökte magát a fatörzstől.

Mikor nagy magabiztosságában felállt azért, hogy Mayu-t megpróbálja ész érvekkel rávenni arra, hogy fogja vissza magát az rönk is lassan kék izzásba kezdett és a magasba emelkedett. Már éppen megszólalt volna, mikor a lány fokozta az erejét. Már a szél is örvénylett körülöttük. Lengette azokat a fákat, amiknek még bírták a gyökereik. Dazai ugyan kinyitotta a száját, de nem tudott szóhoz jutni. Olyan volt a látvány.

Az az apró lány, mint egy gyönyörű éjjeli lidérc, egy az erdőt őrző szellem, valami nem evilági szépség tündökölt a holdfényben, szabadon engedve a természet erejét, azért, hogy elriassza Dazai-t a közeléből.

Osamu viszont egyre inkább úgy érezte, hogy nem tud betelni a látvánnyal és közelebb akar menni hozzá. Meg akarja fogni a lány kezét. Még akkor is, ha az odáig tartó úton rádobna valamit. Nem érdekelte volna. Ahogyan az sem, hogy ha megérinti már nem lesz ilyen kék a világ körülöttük. Ez a látvány emlékeibe vésődött örökre.

De nem csodálhatta tovább a lányt mert pillanatokkal később Mayu elvesztette az eszméletét ezzel az ereje feletti irányítást is. A forgószél erősödött, ahogy kiszabadult az irányítás alól. Mayu pedig ájultan hullott le a földre abból a 10-15 méteres magasságból ahová felemelkedett. Dazai még éppen időben futott alá.

Elkapta a zuhanó testet. Könnyeden fogta karjaiba és leült vele a földre. A szél lassan alábbhagyott fújni. És mintha az erdő is megnyugodott volna attól, hogy Mayu biztonságos helyre került.

De nem volt vége a veszélynek hiszen nem csak szelet keltett maga körül a lány. Hanem elég sok mindent reptetett a levegőben is. Ezek a tárgyak most már engedtek a gravitáció csábításának. Dazai éppen kifújta volna magát, mikor valami eltakarta a holdfényt. Felnézve ijedten látta a feléjük zuhanó sziklát.

Nem volt ideje elugrani főleg nem Mayu-val a karjaiban. Ezért csak ráborult a lányra, hogy a saját testével védelmezze. Bár korábban azt hitte attól, hogy Mayu felé dobta volna a sziklákat lehet, hogy még győzedelmeskedett volna. De így, hogy most irányíthatatlanul hullottak az égből már nem volt esélye.

Osamu szorosan ölelte magához a törékeny testet. Remélve inkább majd ő fog megsérülni és Mayu életben marad. Nem bánta volna, ha meghal. De a lány nem halhatott meg. Chuuya egyébként is utána küldte volna. De ez nem volt opció.

Viszont mikor az utolsó pillanatban becsukta a szemét nem érzett fájdalmat. Kinyitotta a szemét, úgy nézett fel a fényt eltakaró sziklára. Ami akkor vörösen kezdett el izzani. Már Dazai is értette nem Isteni csoda miatt menekültek meg.

Chuuya jött a segítségükre. Az apróság kicentizte. Mert talán csak egy-két pillanat kellett volna ahhoz, hogy se társa, se testvére ne legyen többé Chuuyának. Nagyon kevesen múlott, hogy odavesszenek. De Chuuyának is fogytán volt már az ereje. Az utolsó tartalékait használta fel, hogy sebe ellenére oda tudjon rohanni Dazai-hoz.

Éppen meg tudta érinteni a sziklát. És megállítani azt a levegőben. Mikor arrébb mozdította azonnal elfogyott az ereje és nagyot csattanva érkezett meg melléjük a kő. Nem tudta tovább megtartani. Chuuya is oda ült melléjük. Összeesett a fáradtságtól. És ahogyan Dazai kiegyenesedett, úgy dőlt neki a vörös társa.

Chuuya kicsit megsimogatta testvére arcát. Remegett a keze. De az aggodalma erősebb volt. Látta mire volt képes Mayu az előbb. Sosem volt még ilyen. Sosem használta még így az áldását. Félt, hogy most olyat tett, ami visszafordíthatatlan következményeket okoz majd a testének.

- Chuuya? – kérdezett hallkan a barna mert látta, hogy nem akar vele foglalkozni a vöröske.

- Mit csináltál vele?

- Semmit! Ő volt az, aki idehívott engem. Aztán meg rám akart támadni.

- Én nem úgy láttam. Megijesztetted.

- Vajon ki miatt? Nem mondtad meg neki, hogy a szám, amit hívnia kell, ha te nem jössz majd érte, az az enyém?

- Reméltem, hogy feleslegesen adom neki a mobilt. Hogy nem kell majd használnia és nem lesz baja.

Ismét felnyílt a sebe. Fel is szisszent. Nem akarta, hogy Dazai így lássa. De már nem tehetett semmit. Ahogy próbált elhúzódni a fájdalomtól önkéntelenül is jobban odadőlt a kötésesre. Dazai meg is lepődött, hogy most mennyire közel van a másik hozzá. Még sosem támaszkodott rá ennyire. Zavarba is hozta egy kicsit. Örült, hogy a sötét miatt nem láthatja az arcán a pírt.

De az is zavarba hozta, hogy nem csak saját magát bízta rá, de a húgát is. Mayu még nem ébredt fel. És esélyes volt, hogy egy darabig nem is fog. De ott feküdt a kötéses karjaiban. Míg a bátyja is próbálta összeszedni magát.

Dazai megtisztelve érezte magát, hogy két Nakahara is ennyire bízott benne. Még ha Mayu nem is annyira. De tudta, ha Chuuya mellette lesz és beszél egy kicsit vele, akkor már nem fog tőle félni. Viszont még ez előtt valami biztonságosabb helyre kellett volna menniük. Ami nehézkes volt Chuuya állapota miatt.

- Te miért nem jöttél még rendbe? – kérdezte kicsit nyersebben, mint szerette volna. De csak azért, mert úgy ismerte meg a kis pukkancsot, hogy nem árt neki sem golyó, sem kés.

- Patkányméreg... Szemét húzás, de a véralvadást gátló hatása van. – felelte kicsit szégyenkezve. De már mindegy volt neki. Most Dazai-ra kellett támaszkodnia. Éppen emiatt el kellett mondania mindent neki, hogy ne hátráltassa se őt se a testvérét.

- Ezért nem értél ide? Azért hívott Mayu engem?

- Igen... Szédülök és alig tudok járni... kimerültem...

- És nagyából ugyan ezek igazak Mayura is... - egészítette ki Chuuya szavait, hogy hagyja kicsit pihenni a fiút. – Annyira kimerült, hogy rám akart támadni.

- Nem akart... akkor már te is eszméletlen lennél... - morgott rá Chuuya.

- Én mindig az vagyok, ha nem tudnád!

- Fogd be...

Mindketten nevettek egy kicsit. Éppen emiatt megnyugodott kicsit a barnaszemű. Mert tudta, ha képes a pukkancs nevetni, akkor nagy baja nem lehet. Hanem megmarad. De ennyi nem volt elegendő. Nem maradhattak itt. És Chuuyának normális orvosi segítség kellett.

- Ha nevetni tudsz akkor megmaradsz... - suttogta mosolyogva – De... Mi lesz vele? - Simított ki egy vörös tincset a lány szeméből.

Aggódott miatta mert túl fiatal volt ahhoz, hogy olyan erőt kibírjon. És félt, hogy kárt tett magában azzal, hogy el akarta ijeszteni Dazai-t. Éppen emiatt bűntudata volt a fiúnak. Mert, akkor miatta történt valami a lánnyal. Amit nem fog megbocsájtani magának.

- Rendbe fog jönni. – szorította meg Chuuya Osamu karját, mikor látta azt a savanyú érzelmet a magasabb arcán – Ha így kitolta a határait, akkor egy pár napig aludni fog. Lassan fogja visszanyerni az energiáját. De ha felébred semmi baja nem lesz.

- Remélem... - sóhajtotta a kötéses.

Chuuyát meglepte, hogy mennyire figyel a húgára. Mert nem ilyennek ismerte meg. De nem volt ereje most rákérdezni. De sejtette azért bánik másképpen Mayu-val mert Nakahara a vezetékneve.

- Hasonlít az erőtök... - terelte a témát Dazai, mikor észrevette mennyire figyeli őt az idősebb testvér. – Neki is?

- Nem... Neki nem gravitáció manipuláció. Ő az elméjével irányítja a dolgokat. De még sosem láttam, hogy ennyire komplex módon használja az áldását. Nem csodálom, hogy összeesett. Biztosan egész nap az erejét pörgetve menekült ide. Biztosan nagyon ki volt már fulladva mire te ideértél.

- Nem mondtad, hogy van egy Húgod...

- Te elmondtad volna az én helyzetemben?

- Nem... nem mondtam volna el senkinek...

- Na látod...

- De nekem mégis elmondtad... Rám bíztad...

- Igen... - fordult el kicsit tőle az idősebb, mert kicsit zavarba hozta a téma... - Jelenleg csak te voltál olyan ember, akit ismerek és aki képes megvédeni egy ilyen kis gyereket...

- Megtisztelsz... Mondjuk... van egy ismerősöm, aki nagyon szereti a gyerekeket. És ha árvákat talál mindenképpen vigyázni akar rájuk...

- És a maffiában dolgozik?

- Igen... de nem akar embert ölni... Ő egy nagyon jó ember... Aki csak megélhetése miatt kényszerült erre a sorsra.

A beszélgetés elhalt egy kicsit. Mert Chuuya nem tudott hozzászólni a témához. Nem akarta, hogy Mayu még inkább árva legyen. De minden eshetőségre fel kellett készülnie azon a reggelen, amikor otthagyta. Arra nem gondolt, hogy ez lesz a vége. De már nem csinálhatta vissza a történteket.

- Szóval telekinézis... Hm?

- Igen az... az agyával mozgatja a tárgyakat.

- Mást is tud?

- Még nem hiszem, hogy annyira sok mindent próbált volna... Nem uralja még teljesen. Ez biztos. Miért?

- Csak érdekelt... Mert nagyon szép volt, amit összehozott... Halálosan szép...

- Dazai?

- Gondolom őt nem hagyod el...

- Nem! – kiáltotta Chuuya mert még a feltételezést is sértőnek tartotta. – Sosem tenném.

- Akkor ezek szerint ő is jön velünk Mori san elé? Nem?

Chuuya egyszerre összerezzent a maffia főnök nevét hallva és kerekedett el a tekintetet. Nem gondolt bele abba, mikor korábban Dazai-tól megkapta az ajánlatot, amit Mori Ougai üzent neki, hogy ez majd Mayura is ki fog terjedni. De igazat kellett adnia Dazai-nak. Mayu nagyobb biztonságban lesz a maffiában, mint teljesen egyedül. Chuuya amúgy sem engedte volna el. Nem akarta, hogy elválasszák tőle. Csak reménykedhetett abban, hogy Mori nem fog szemet vetni rá semmilyen módon sem.

Nevetett kicsit saját tehetetlenségén. Egészen addig míg Osamu közelebb nem húzódott hozzá. Addig míg magában gondolkodott az idősebb testvér Dazai szépen leültette Mayu-t, hogy háta annak a sziklának dőljön, ami korábban rájuk akart esni. Most már tudott foglalkozni a kis puffogó viperával is.

- O-Oi... Mit akarsz? – lepte meg az, hogy Dazai hirtelen hozzá ért. Főleg mikor felhúzta a pulcsiját, hogy ránézzen a sebére.

- Sosem fog elállni a vérzés, ha ezt nem kötjük be.

Mondta miután szemügyre vette a szúrást. Ezt hallva már nem volt ellenvetése az ellen sem, hogy konkrétan levette róla zöld fölsőjét. De a pólóját már maga vette le mert az már kicsit sok lett volna, ha teljesen a kötéses vetkőzteti le.

- És mégis mivel akarod be- Da-Dazai? A karod...

Chuuyának megakadt a torkán a szó. Mikor meglátta hány vágás és seb tarkítja Osamu alkarját. Mivel a fiú felgyűrte az ingének ujját és leszedte magról a gézt. Az ezernyi kés és borotvapenge okozta seb mellett, egy tucat égési sérülés is tarkította bőrét. Mint apró pontok tömkelege. Chuuya hamar rájött, hogy ezek cigaretta elnyomásának nyomai. De teljesen ledöbbentette, hogy ezt rejtegeti Dazai a kötései alatt.

- Igen? – nézett rá, mikor hallotta a kérdést, és mikor látta az értetlen arcát, inkább ismét elterelte a figyelmét a saját sebeiről. - Jó tudom... használt kötszerrel nem lenne szabad lezárnom a sebed. De most csak ez van nálam...

Megint megérintette a vöröske bőrét, amitől az megrándult. De Osamu hamar utána nyúlt és erélyes hangon rá is szólt az idősebbre. Azt akarta, hogy maradjon nyugton míg beköti a derekát.

- Ne ficánkolj egy kicsit!

Chuuya ennek már nem mondott ellent. Kicsit elpirult fejjel, de hagyta, hogy Osamu szépen bekösse a sebet a derekán. Közvetlenül a vágás felé tiszta zsebkendőt terített, amit Mayu zsebéből vett elő a testvére. Így nem volt akkora az esélye a felülfertőződének. De Chuuya akkor sem bírta szavakba önteni a mondandóját. Hiszen mikor Dazai befejezte konkrétan átölelte a derekát, hogy meg tudja kötni a gézt rajta.