Mayu azon a reggelen rémálomból ébredt fel. Ez volt a szerencséje mert így még otthon találta Chuuyát. Az elmúlt hetekben pihent valamennyire, hiszen megsérült, mikor együtt harcolt azzal a Dazai nevűvel. Legalábbis Mayu mindig csak így nevezte magában. Már meggyógyult annyira, hogy lábra tudjon állni. Vagy legalábbis már nem kellett 0-24ben használnia rajta az erejét, hogy képes legyen közlekedni. De tegnap este még Mayu kötötte be a sebeit. Természetesen míg gyógyult addig sem volt képes nyugton maradni. Nem volt hozzászokva, hogy sérüléseket szerez. Így most, hogy már nem fájt neki annyira, esze ágában sem volt otthon maradni.

Törött lába gyorsabban meggyógyult, mint az átlagos. De csak azért, mert a bárányok között volt egy gyógyító. Nagyon gyenge kis áldása volt. Ennek ellenére képes volt egy kicsit meggyorsítani a törés forradásának sebességét. Így Chuuyának nem 6-8 hetet kellett várnia csupán kettőt. Most már magabiztosabban próbált ráállni. Úgy tűnt ténylegesen helyrejött. De tudta még nem kellene terhelnie... nagyon. De ez nem tartotta vissza attól, hogy aznap útnak akarjon indulni.

Mikor Mayu megpillantotta bátyját azonnal felpattant az ágyból. Odasietett hozzá és hátulról átölelte a törzsét. Apró lányként még képtelen volt felérni. Alig érte el a 120 centit. Pedig csak két évvel volt fiatalabb testvérénél. Mégis lassabban indult el a növekedésben. Senki meg nem mondta volna róla, hogy már 13 éves.

Szorosan bújt bátyja hátához. Arcát belefúrva zöld pulóverébe. Chuuyát meglepte az ölelés. Azt hitte, még alszik a húga, és hogy el tud úgy menni, hogy nem kelti fel. Lassan két hete folyamatosan csak aggódik miatta. Főleg a lába miatt. Korábban meg a maffia miatt. De most mintha más is lett volna. Túl erősen szorította őt gyenge karjaival.

- Mayu? Valami baj van?

- Rosszat álmodtam. És... nagyon rossz érzésem van... Nem kellene elmenned!

- Miért? Mi baj lehet? Én vagyok a legerősebb áldott! Tudod te is! Mégis ki árthatna nekem?

- A múltkor is megsérültél, amiért azzal a kötéses sráccal dolgoztál...

- De már nem dolgozok vele. Mostantól csak a bárányokkal foglalkozok. Vége van, hogy együttműködtem vele.

Mayu csak még inkább szorította a ruháját. Már az sem tetszett neki, hogy a maffiával egy ügyön dolgoztak. De megígérte Chuuyának, hogy ezt a szót nem mondja ki otthon. Mikor erről beszéltek messze voltak a bárányoktól. Nem kellett tudniuk, hogy Dazai kicsoda pontosan. De persze, amiatt a hülye barna miatt lebukott előttük. Mégis tartották magukat a szabályhoz. Mayuval otthon nem beszélnek a maffiáról.

Lassan megfordult, hogy át tudja ölelni testvérét. Érezte mennyire félti most őt. Nem tudta mit álmodhatott. De szerette volna megnyugtatni.

- Mayu... képes vagyok mindenkit megvédeni. Legfőbbképpen téged! Nem lesz bajom.

- Nekem akkor is nagyon rossz előérzetem van. Baj fog történni, ha elmégy! Kérlek... Maradj!

Chuuya letérdelt, hogy egymagasságban lehessen az apró lánnyal. Már rálátott könnyes arcára. Hüvelykujjával letörölte a nagy sós cseppeket a szeme alól. Megijesztette, hogy Mayu sírni kezdett. Óvatosan húzta magához a lányt, karjai közé zárta, hogy érezze, biztonságban van mellette. Tudta, hogy komolyan retteg attól, hogy valami történni fog. És ha a rémálma miatt van ilyen érzése, akkor tényleg lehet benne valami. Mayu rémálmai figyelmeztetések szoktak lenni.

- Mayu... Tudod mennyire szeretlek. És az életem árán is meg foglak védeni!

- Ne! Kérlek Chuuya! Ne hagyj itt! Mindig maradj velem! Ne halj meg értem! Ne hagyj egyedül! – kezdett megint sírni

- Gomen... nem akartalak megijeszteni! Semmi baj Mayu... Mindig veled leszek! Nem hagylak el!

- Arigatou.. Chuuya...

- De most tényleg mennem kell... Viszont...

- Igen?

- Emlékszel hol kell találkoznunk?

- Igen... emlékszem...

- Rendben... Ha bármi olyan történne míg nem vagyok itt... Fuss! Ott várj rám. Megyek majd érted! De Semmi esetre se maradj itt! Értetted! Fuss!

- Chuuya... Igen! Értetem...

- Okos lány vagy Mayu... Nem lesz semmi baj... És én is odamegyek majd.

- Siess...

- Sietek. De inkább ne kelljen... Ne legyen semmi...

- Félek Chuuya...

- Tudom... Mayu...Ha nem érnék oda napnyugtáig...

- Ne mondj ilyeneket! Chuuya! Kérlek! Érj oda mielőtt lemegy a nap!

- Ne kelljen ott találkoznunk...Ebben reménykedek... viszont...

- Igen?

Chuuya akkor, hogy húga ismét a szemébe nézett lassan előhúzott a zsebéből egy telefont. Mayu arról sem tudott, hogy van neki. Úgy tudta a bátyjának nincsenek ilyen eszközei. Meg is ijedt, hogy mégis honnan szerezte Chuuya. Tett is egy apró hátráló mozdulatot. Viszont nem jutott messzire mert Chuuya fogta a karját. Mayu kérdezni akart, de testvére megelőzte, mert a tenyerébe nyomta a telefont. Nagyon komoly hangon folytatta, amit elkezdett.

- Ha már kezd lemenni a nap és én még mindig nem értem oda, hívd fel azt a számot, ami el van benne mentve. Nincs másik szám csak az. Ha kések mindenképpen hívd fel! Megértetted Mayu?

- I-igen meg... de... Chuuya... miért van neked ilyened? Honnan?

- Arra kellett, hogy Dazai-al tudjak beszélni. Aztán nálam maradt. Ahogyan a párja is. Mayu csak a legszükségesebb esetben kell ezt használnod. De azt akarom, hogy nálad legyen. Hogy tudjam, ha baj van képes vagy segítséget hívni.

- Arigatou... Chuuya... - Kezdtek el megint hatalmas könnyek hullani a lány kék szeméből.

- Ne sírj! Nem lesz semmi baj! Csak arra kérlek ne mutasd meg a többieknek. Biztosan félreértenék... Az a legjobb, ha nem tudnak róla. Érted?

- Igen...

- Nagyon remélem, hogy nem jön be a rossz előérzeted. Ne kelljen használnod.

- Én sem akarom! Mert az azt jelenti, hogy valami történt veled!

Ugrott a testvére nyakába. Szorosan átkarolta őt Chuuya. Tudta, hogy mennyire fél. És legszívesebben magával vitte volna, hogy megnyugtassa, tényleg felesleges aggódnia. De ha magával viszi lehet nagyobb bajba keveredik. Mert olyan területekre megy, amik a maffiával határosak. Amekkora szerencséje volt az elmúlt időkben, Dazai-al biztosan össze fog futni. És nem akarja, hogy a maffia tudomására jusson, hogy van egy húga. Az támadási felület lenne. És Mayut mindenáron meg kell védenie.

Mayu az egyetlen, akire emlékszik a múltjából. Igazat beszélt, mikor a kötésessel együtt harcoltak Rando san ellen. Nem akart ott senkit sem átverni. Nem volt hazugság. Tényleg nem emlékszik semmire az előttről, hogy Arahabaki a testébe került. Pontosabban szinte semmire. Csupán egyetlen arc él élénken elméjében. És az Mayu-é. Tudja, hogy a testvére és hogy a legfontosabb az életében.

Mikor azon a napon felébredt csak romokat látott maga körül. Felült. Teljesen meztelen volt. Nem tudta ki ő? Hogyan került oda? Miért nincsenek ruhái? Mi ez a „rendetlenség" körülötte? Tele volt kérdésekkel. Még a nevére sem emlékezett. Aztán meghallott valamit. Egy halk síró hangot. Az irányába imbolygott és a romok közül előkerült egy lány. Aki mikor levette felőle az a fémlemezt felnézve mosolyogni kezdett.

Egyből talpra pattant és Chuuya nyakába kapaszkodott. Éppen csak felérte akkor. Mert lehajolt hozzá a fiú. Sírt a lány, de boldog volt. Azt hajtogatta, hogy: „Chuuya! Chuuya!" Semmi mást nem tudott mondani. De egyáltalán nem félt. Nem érdekelte? hogy mi van körülöttük csak ölelte a testvérét. Mayu akkor 5-6 éves lehetet. De nagyon apró termetű lány volt akkor is. Ha valaki ránéz azt hiszi egy 3-4 éves gyerkőc van előtte. De ennek ellenére nagyon bátor volt. Valószínűleg végig ott volt míg a testvére elpusztított mindent maga körül. De a lányt nem bántotta.

Chuuya mikor Mayu akkor a nyakába ugrott szinte egyből átölelte felemelte és halkan a saját hangját próbálgatva csitította. „Semmi baj Mayu itt vagyok. Már nincs semmi baj!" Mondta neki. De akkor sem értette honnan tudja a lány nevét.

Később Mayu volt az, aki felvilágosította a történtetől. Arról, hogy ők testvérek. Egy anyától születtek, de az apjuk nem ugyan az az ember. Elméletileg Chuuya apja már halott volt mikor az anyjuk újra párt talált. És megszületett Mayu. Arról nem tudott, hogy házasságok köttettek e. Mert Mayu sem emlékezett sokra anyja vagy apja arcából. Még elég kicsiként elszakadtak tőlük. Azaz, hogy a szüleik eladták őket annak a szervezetnek, akik kísérleteztek Chuuyán. És hogy vele is próbáltak tenni dolgokat, de nem látták, hogy áldott lenne így inkább csak azért tartották életben, hogy vele Chuuya temperamentumát és lobbanékonyságát visszafogják.

Mayu azt is elmondta, hogy míg a démon Chuuya testében tombolt addig is tudta, hogy itt van vele a lány, mert azt a kis menedéket a romokból ő emelte Mayu köré. Azért, hogy megvédje őt saját magától.

Azóta senki sem tudta őket elválasztani egymástól. A két Nakahara valamivel később, kb. másfél évvel utána került a bárányokhoz. És Chuuya feltört a ranglétrán. Egyben elérte a tetejét, hiszen félelmük miatt, de vezetővé emelték a többiek. De Mayu mindig ott volt mellette. Sosem hagyta el a testvérét.

Ezért is viselte nehezen a gondolatot Mayu, hogy most lehet, hogy nem így lesz. Lehet, hogy nem alaptalanul félti a testvérét. És sajnos a félelmei beigazolódtak. Pár órával Chuuya távozása után Yuan és Shiraze kereste meg Mayut a szállásukon.

Úgy érkeztek mintha csak látogatóba jöttek volna. De Mayunka már akkor furcsa érzése támadt róluk mikor belépte. És ez csak erősödött, mikor arról kezdtek kérdezősködni, hogy hol van Chuuya? Természetesen nem mondta meg nekik. De ha akarta volna sem tudta volna, hiszen Chuuya nem véletlenül nem mondta el ezt még Mayunak sem. Ne akarta, hogy aggódjon, de azt sem, hogy kiszedjék belőle a többiek, akár erőszakkal.

És képesek lettek volna rá. Erre Mayu is rájött, mikor visszakérdezett, hogy miért is keresik a testvérét. A látogatói azt állították, hogy Chuuya elárulta őket, a bárányokat és Mayut is. Hogy összeállt a Maffiával és hogy éppen most mondja el neki a helyzetüket, hogy mindenkit megölessen itt. Azt mondták, hogy nem érdekli többé Chuuyát a húga, és hogy csak a hatalom kell neki. Mert nem elég neki a bárányok vezetői széke. Már nagyobb halat talált. A maffiába akar beállni, hogy ott is felmásszon egészen a vezetői posztra.

El akarták hitetni a lánnyal, hogy a bátyja elhagyta, de ha megmondja a helyzetét akkor még megállíthatják. Megmenthetnek itt minden gyereket, akiket Chuuya felajánlott a maffiának a tagságért cserébe.

Azt hitték Mayu lesz olyan hülye, hogy bedőljön egy ilyen mesének. Nem tudták milyen kötelék van kettejük között. Hogy nem egyszerű féltestvérek. Hanem szorosabb kapocs van köztük, mint egyes édestestvérek között. Mayu nem árulta el a bátyját. És nem is hitte el, hogy mit hazudnak össze róla. Egyetlen szót sem hitt el a meséjükből. De arra rájött, hogy nagyon nagy veszélybe fog kerülni, ha nem cselekszik. Éppen ezért amíg hallgatta a hazugságaikat, tervet eszelt ki.

De sietnie kellett a megvalósítással, mert miközben győzködték észrevette, hogy Yuan-nál kés van. Megijedt. Nagyon félt, hogy mi lesz ebből. Tudta, hogy a lány amúgy sem bírja őt, mert már négy alkalommal akadályozta meg azt, hogy Chuuyához közel kerüljön. Érezte, hogy gondolkodás nélkül leszúrná őt.

Tudta már korábban is, hogy Yuan szereti Chuuyát. De egyszerűen nem bírta elviselni a gondolatát sem, hogy összejöjjenek. Amíg ő ott van biztosan nem. Elfelejtheti a kis pink, hogy ebbe belemegy. Így, ha kettesben akart lenni Chuuyával, akkor mindig követte őket. És a négyből 3 alkalommal konkrétan azt akadályozta meg, hogy Yuan megcsókolja a tesóját.

Mayu tudta, hogy Chuuya nem ért a nőkhöz. Így elég egy csók is ahhoz annak a libának, hogy Chuuya a párja legyen. De hála neki nem sikerült megszereznie a vörös puffancsot. Nem csoda tehát, ha szívesebben látná most őt a rózsaszín lány, holtan, mint élve.

Mikor ismét rákérdeztek, hogy merre találják Chuuyát lépnie kellett. Azt hazudta, hogy felírta neki valahová azt, hogy hova ment. De meg kell keresnie. Kért pár percet míg előkeríti a cetlit. Bement a szobájába. Az ajtót nyitva hagyta ugyan, hogy ne legyen gyanús. De abból a szögből egyébként sem látták mit csinál. A hangokból úgy tűnt tényleg keresgél. Igazából a pulcsiját vette fel, és a táskáját benne a legfontosabb dolgaival, amiket már előre odakészített, ha valami baj történne. Mikor készen volt vette egy nagy levegőt, magában elbúcsúzott a szobájától, majd a nyitott ablakhoz sietett.

Kinézett rajta. Szerencsére az erdő szélén állt az az elhagyatott 5-7 emeletes már lassan összedőlő épület, ahol többen is laktak a bárányok közül. Nem látott kint senkit. Tökéletes menekülő útvonal volt. Fellépett a párkányra és már ugrott is. Nem volt lényeges számára, hogy a 3. emeleten tartózkodott előtte. Könnyen és hangtalanul érkezett a fűre. Majd 5 lépéssel később már az erdő takarásában rohant. Futott az életért.

Közben, amikor csak lehetett a gyorsabb és hangtalanabb menekülés érdekében használta áldottságát. Már egy ideje képes volt használni. De nem tudta huzamosabb távon. Így mindig csak egy-egy pillanatra izzott kéken a teste. Viszont ez is elegendő volt ahhoz, hogy mire a két ostoba birka észrevette, hogy Mayu már nincs az épületben addigra kilométerekre kerüljön tőlük.

A kezdeti adrenalin lassan elfogyott, mikor már tudta, hogy olyan területen jár, ahol ellenséggel nem futhat össze. Sírt, ahogy futott, végig az ösvény nélküli erdőn. Már lassan egy éve nem jártak erre a bátyjával. És rajtuk kívül senki sem merészkedett az erdő ezen szakaszára. Mégpedig azért, mert régen itt lőtér volt. Tele volt az erdő talaja lyukakkal üregekkel, amikben bármikor eltörhette az ember a lábát. Kivéve, ha tudott úgy haladni, hogy a lába nem ért a talajhoz. Mayu is fáról fára ugrált. De inkább csak a törzsükről rugaszkodott el.

Csak erre menekülhetett. Más irányban biztosan nem tudta volna elhagyni feltűnés mentesen a bárányok területét. Nagyon félt. Nem tudta kiben bízhat. Nem tudta, hol van Chuuya? Biztonságban van? Vagy őt már megtalálták és megtámadták? Vagy akkor fognak lecsapni rá mikor hazamegy? Hazacsalják azzal, hogy ő eltűnt? Nem tudta jól döntött-e azzal, hogy menekült. Mert ha emiatt csapdába csalhatják a bátyját akkor nem döntött jól. De ha ottmarad akkor biztosan megölik. Talán akkor is, ha elmondja nekik, hol van Chuuya.

Nem volt tökéletes döntés. Nem volt más megoldás. Futnia kellett. És várnia, reménykednie, hogy Chuuyának nem esik baja! Hogy hamarabb odaér a találkozási pontra, mint ő. Hogy már ott van. Várja őt. Ez tartotta benne a lelket. Hosszú utat kellett gyalog megtennie. És hiába használta az erejét rettenetesen kifáradt, mire elérte a célt.

A teste is fáradt volt, de az elmélye még inkább, hiszen már órák óta folyamatosan megterhelte magát. Nem ehhez volt hozzászokva. Mikor ide jöttek Chuuyával frissíteni jeleket az úton, mindig Chuuya karjaiban utazott. Hisz a fiú napokig is használhatta az áldását anélkül, hogy a teste vagy a feje elkezdjen fájni.

Hiába volt hasonló megjelenésű az áldásuk. Nem ugyan az volt a háttere. Így más volt az is ahogyan elfáradtak benne. Ráadásul Mayu nagyon ritkán használta és akkor is inkább titokban. Mert félt mi lesz, ha a többiek, akiket a mai napig a barátainak hitt félni kezdenek majd tőle is.

Nem sok áldott fordult meg a bárányok között így jogosan tartottak az ismeretlentől. Mayu 13 éves gyermekként barátokat akart. De ehhez be kellett illeszkednie közéjük. És csak most látta meg mennyire nem voltak igazok azok a barátok. Hiszen amint lehetett elárulták Chuuyát. Aki korábban védelmezte őket.

Mayu lassan már összeesett mire megtalálta a helyet. Délután volt már akkor. És sajnos mivel régen nem voltak erre, a nyomokat is lassan eltüntette az idő. Hiába karcoltak útjelzőket a fák törzsére szinte mind eltűnt. Mayu fejből próbált odatalálni. És végül sikerült neki, de érezte legalább kétszer eltévedt és még háromszor kellett visszafele is sétálnia mert elment amellett, amit észre kellett volna vennie.

A találkozási pontjuk az erdő mélyén feküdt. Igazából majdnem egy órányi gyaloglásra Yokohamától. Nem tisztás volt, amit fentről könnyedén meg ehetett találni. Hanem egy ódon szentély elhagyatott kertjében egy hatalmas többszáz éves fa alatt volt. Nem is közvetlen a szentély mellett állt ez a fa. Csak ahhoz tartozott valamikor. A törzsén még ott feszült egy valaha vörösre festett kötél mely jelezte, hogy valamikor tisztelték és nagy becsben tartották ezt a növényt. Talán még különleges erővel is bírt. De Mayu számára ez most tényleg a biztonságot és a menedéket jelentette.

Azért itt beszélték meg a találkozásuk helyét mert, mikor évekkel korábban megmenekültek a laboratórium fogságából, ez a fa és ez a szentély adott nekik menedéket hónapokon át. Senki sem járt erre így biztonságos volt. Chuuya ezért akarta, hogy ha baj van Mayu ide jöjjön. Mert itt nem eshet baja.

Mayu hiába volt olyan fáradt, hogy majdnem összeesett, nem bírt és nem is mert elaludni. Ébren várta a testvérét. Az öreg fa körül több már korábban kidőlt rönk hevert. Meg néhány olyan szikla, amiket még Chuuya rakott ide le. Ezekkel edzett akkor régen. Mikor feltérképezte az erejét.

Sok tereptárgy volt a környéken. Menedéket és búvóhelyet adva bárkinek. Most Mayu kuporodott le az öreg fa gyökerei közé táskájából előhalászott takaróján ült és figyelt minden apró neszre, ami a testvére közeledtét jelezhette számára.

De telt az idő és Chuuya még mindig nem volt sehol. Hiába várta nem hallott senkit sem közeledni. Voltak zajok, de csak néhány őz és egy róka járt arra. Egyik állat sem ijedt meg tőle. Csak nézték egy pár percig, hogy mit csinál itt egymagában, majd távoztak. A fáról egy mókus lemászott hozzá, mikor észrevette, hogy megtalálta a tavaly elrejtett magvait a gyökerek között és azzal játszik.

Nem volt teljesen egyedül, de mégis a testvérére volt szüksége most. De bárhogyan is várta nem jelent meg a fák között. Egyre inkább aggódott, hogy mi lehet vele? Azt mondta, hogy nála is van telefon, akkor miért nem hívja őt fel? Ha már tudja, hogy baj van, akkor mi tartja vissza? Valami történt vele? Megsérült? Fogjul ejtették? Miért késik?

De nem hívta fel a számot. Sokszor ránézett a telefonra, de nem mert ellenszegülni Chuuya kérésének, miszerint csak, akkor hívja, ha napnyugtáig nem ér oda. Viszont már kezdett alkonyodni. Felmászott a fára, hogy körbe nézzen és látta, hogy elkezdett vörösödni az ég alja. Napnyugta közeledett. Félt. Rettegett, hogy nem ér ide a testvére.

Sírt, amennyire tudott hallkan, és próbálta visszafogni magát, hogy ne essen pánikba. Mert hitt abban, hogy Chuuya meg fog jelenni. Csak késik. Nincs baja. Csak ő is eltévedt. Jól van. Érte fog jönni és hazaviszi. Biztonságban. Vagy ami még jobb lenne felébred! Felébred ebből a rémálomból!

De nem ébredt fel. Elérkezett az az idő, mikor már ha felnézett az éger is rózsaszín fényt látott. Lassan lement a nap. Nem tehetett mást. Elővette a telefont és közben úgy remegett, mint a nyárfalevél. Nem volt bonyolult eszköz hamar megtalálta azt az elmentett egyetlen számot, amit Chuuya is említett. Névtelenül volt elmentve. De csak ez lehetett az. Ebben Mayu biztos volt. Ez volt az utolsó esélye, így vett egy mélylevegőt és a hívás gombra nyomott. Remélte, hogy hamar felveszi, és megtudja mi történt vele? Hol van? Miért késik ennyit?

Remegő kézzel emelte a füléhez az eszközt és lélegzetvisszafojtva várt, hogy felvegye a testvére. Hosszan búgott a vonal. Kicsengett. De sokáig nem vette fel senki. Mayu már majdnem feladta, amikor végre valami mást is jött nem csak a búgás meg a szünetek. Kattant egyet a készülék. Mayu levegőt vett, hogy megszólaljon. De megelőzte.

- Yare Yare Chuuya...

Szólalt meg a vonal másik oldalán, egy számára eddig sosem hallott hang. A szó a torkán akadta a lánynak, annyira megrémült. Ki ez a valaki? Miért van nála Chuuya telefonja? Vagy ha tőle vette el, akkor miért vette fel úgy mintha ő hívta volna? Nem mert kérdezni. Így inkább a túloldalról kezdett el beszélni az ismeretlen.

Fiú hangja volt. Fiatal. Nem volt mély a hangja. Úgy tűnt ismeri Chuuyát. Mert egyből tegezte. A keresztnevén szólította. És a hanglejtéséből ítélve többször is találkoztak már. Méghozzá nem olyan régen.

- Nem is köszönsz? Szégyelld magad Chibiszke. Na mond... Mit akarsz tőlem? Bosszút állnál? Mondtam, hogy nem bántom őket. Én egy ujjal sem értem hozzájuk... az embereimről mondjuk ez már nem mondható el... De ők kezdték. Így innentől önvédelem volt. Bármit is mondjanak a kis haverjaid nem mi lőttünk rájuk.

Mayut lesokkolták a hallottak. Ezek szerint valami nagyobb emberrel beszél. Aki közvetlen kapcsolatban álla a bátyjával. Méghozzá úgy, hogy ő erről nem tud. De még mindig annyira félt, hogy nem volt képes megszólalni.

- Nem felelsz? Vagy már annyira szarul vagy hogy már csak én segíthetek rajtad? Nem tudsz beszélni? Haldokolsz? Vagy mi van ve-

- Hol van Chuuya? - szakadt ki Mayuból a kérdés miközben már úgy sírt, hogy lassan amiatt nem tudott beszélni.

Majdnem kiesett a kezéből a telefon, annyira remegett. Két kézzel kellett fognia. Megállíthatatlanul hullottak a könnyei. Nagyon félt azok miatt, amiket az idegen mondott neki. Rettegett, hogy ilyeneket feltételez Chuuyáról.

- Hol van? Mi történt vele? Megsérült? Életben van? Ugye még életben van?

Elcsuklott a hangja. Nem bírta tovább visszatartani, bőgött, hallatta a hangját is. Nem érdekelte, ha meghallja valaki. Remélte, hogy Chuuya lesz az a valaki és akkor érte jön majd. Még sosem érzett akkora félelmet, mint akkor. Főleg, mikor az idegen azt mondta, hogy lehet haldoklik a testvére.

A vonal túloldalán Dazai teljesen lefagyott. Azt hitte a kis vörös hívja. Hiszen az ő számát jelezte a készülék. Nem értette, hogy lehet, hogy most egy női hangot hall a túloldalról. És hogy Chuuya után érdeklődik elkeseredetten.

Elsőre fel sem fogta, hogy mi történt. Hiszen Chuuya sosem említette, hogy van olyan ismerőse, aki esetleg aggódna érte. Pláne nem ennyire. Mert azt még így látatlanban is kivette a lány hangjából, hogy jelenleg a saját életénél is jobban félti Nakahara Chuuyát. Hallotta, hogy tényleg nem tudja mi lehet a harapós pukkanccsal. De nem tudott neki mit mondani hirtelen.

Neki is fel kellett dolgoznia a tényt, hogy egy a hang alapján nagyon fiatal lánnyal került kapcsolatba. De ez az idő elég volt ahhoz, hogy Mayu valamelyest abbahagyja az óbégatást. Így már Dazai is képes volt beszélgetést kezdeményezni. Nagyon óvatosan szólalt meg ezúttal. Mert nem tudta kiszámítani, hogyan fog reagálni a lány.

- Kivel beszélek?

- M-Ma-Mayu vagyok – szipogta néhány hüppögés közben, ahogy megpróbálta visszanyelni a sírás ingerét. – Ho-hol van Chuuya?

- Szia Mayu... Az én nevem Osamu... Nem tudom hol van Chuuya... De biztosíthatlak róla, hogy életben van.