„Az akadályok nem győzhetnek le; minden akadály azért van, hogy legyőzzük."

Három napja rohadok a házba és kezdek idegbajt kapni, mert nem mehetek sehova. James és Victoria nem tudom, hogyan csinálják, de a Volturi sem tudta ezidáig elkapni őket.
Egy nyomkövetőt nagyon nehéz kiiktatni, de azért erősen hittem benne, hogy a Volturival könnyebben fog menni.
Mostanában elég sokat tévedek.
Hogy még rosszabb legyen az egész Marcus kijelentése miatt sem vagyok éppen a formámban és van egy olyan érzésem, hogy Helen titkának köze van Marcus kijelentéséhez.
– Na, nekem ebből elegem van. – mondom magamnak, majd kirontok Carlisle szobájából és a konyha felé veszem az irányt.

Edwardon és Emmetten kívül az összes Cullen a konyhában tanyázik, ahogy látom ők is szét unják az életüket.

– Én most megfogom magamat és elindulok apámékhoz, teszek rá, ha közben James vagy a vörös ribanc kinyír, de ha én nem mozdulok ki innen az unalom fog megölni! – mondom feszülten és elindulok az ajtó felé.

– Én segíthetek, hogy ne unatkozz! – szól utánam Jasper.

Megfordulok és a legharagosabb tekintetemet küldöm feléje.

– Egyrészt Jasper van barátnőd, másrészről pedig erre az apádat fogom megkérni, ha olyan kedvem lesz. –mondom.

Mind a négyen nevetni kezdenek, már én is azon vagyok, hogy eleresztek legalább egy félmosolyt, de egy pillanat múlva Alice iszonyú fájdalmas arcára leszek figyelmes, majd neki támaszkodik a pultnak és csukva tartja a szemét.
Ez nagyon nem jó.
Látomása van.
Azonnal oda rohanunk hozzá, de mielőtt odaérnek a látomása már elmúlt.

– Úristen, Alice, minden rendben? –kérdezem tőle pánikolva.

Iszonyú rettegéssel néz rám.
Nagyon nem akarom megtudni, hogy mit láthatott, vagy inkább mit nem láthatott...

– Jessie...–suttogja.

Azt hiszem, ha ez így megy tovább kiakadok és még elképzelni se akarja senki, hogy milyen, amikor, én kiakadok...Lehet nem változok dühöngő, zöld szörnnyé, de leszek olyan ideges, mint Hulk.

– Mit láttál? – kérdezi aggódva Jasper.

Alice le sem veszi rólam a szemét, így kezd el beszélni:

– A házunkat, itt fognak támadni és Jess is köztünk lesz. Victoria fog rátámadni, ezek után nem látom Jess jövőjét.

Nagyszerű, a legnagyobb ellenségem a barátaim és a pasim házában fog kinyírni. Imádom az életem...

– Fantasztikus! Akkor gyakorlatilag úgy áll, hogy meghalok! Csodálatos! Jó volt titeket ismerni! –mondom már majdnem hisztérikusan.

– Gondolkozzunk logikusan, ha Jess elmegy innen akkor ez jóesetben nem fog megtörténni, tehát az mégis egy jó ötlet, ha visszamegy Carlisle-hoz. – mondja Rosalie.

– Én csak azt látom, amit éppen kitervelnek, viszont, ha idejönnek és nem leszel itt akkor ez a tervük a kukában landol, így megússzuk a támadást, Rosalinek jó az ötlete. – mondja Alice felébredve a rémületből.

– És mi van, ha Charliékhoz mennek? – kérdezi Jasper.

– A házhoz állítjuk a Volturit. Ha odamennek a Volturi eltudja őket kapni, ha meg a Volturi miatt nem teszik oda a lábukat, akkor pedig Jessiék biztonságban lesznek. – mondja Carlisle.

– Szólok Ryannek, hogy jöjjön értem. – mondom kicsit sem nyugodtan.

– És ezek után? – kérdezi Alice.

– Emmett és Edward visszajön ide. – mondom.

– És ketten maradtok Ryannel? – húzza fel a szemöldökét Rosalie.

– Én megyek Jessivel, lehet jól jönne neki és az apjának is a képességem. – veti fel Jasper.

– Ez több sebből vérzik. – mondom.

– Egy okot mondj, hogy miért ne menjek...– mondja dühösen Jasper.

– Nos, mivel apámat szinte mindennap apró balesetek érik, ebből az következik, hogy vörös színű, folyékony szövet fog kijönni belőle. – magyarázom. – És neked nem éppen a legbiztonságosabb az önkontrollod.

– Igenis tudom magam kontrollálni, szóval én megyek! – csattan fel, majd megy is a szobájába összeszedni a cókmókját.

Inkább nem szólok vissza, tényleg jó, ha jön, mert apám érzéseit jobban kordába tudná tartani. Ráadásul harcolt már nyomkövetővel és még él, szóval nem sülhetett el olyan rosszul a dolog.

– Carlisle, lenne egy kérésem. – fordulok hozzá. – Menj be a kórházba. Egyrészt így tudni fogjuk, ha Victoriáék valamit megint csináltak, másrészt meg látom rajtad, hogy elunod az életedet.

– Szerintem szívesebben menne veled. – kuncog Rosalie.

– Így van, de Jasperrel nagyobb biztonságban van. – néz rám az arany szemeivel.

– Hidd el, én is nagyon szívesen lennék veled a házamban. – kacsintok rá.

– Jaj, ne itt flörtöljetek már! –kiabál az emeletről Jasper.

Gyorsan dobok át egy üzenetet Ryannek, hogy jöjjön értem, nagyjából félóra és itt lesz.
Fel-alá járkálok a nappaliba és próbálom kitervelni, hogy mit mondjak apámnak.
Ryan meggyőzte Charlie-t, hogy azért vagyunk ebben a helyzetben, mert néhány volt ember, akik előtt felfedtük magunkat tudomást szereztek a hollétünkről és megakarnak minket ölni.
Nekem most azt kellene kitalálnom, hogy milyen keresztkérdéseket fog nekem feltenni Charlie. Apám nagyon jó ebben és ha egy apró eltérést fog felfedezni a mondanivalómban biztosan gyanút fog, már ha még nem fogott...
Félnem kellene, mert Alice nem látja a jövőmet, de nem tudok ezzel mit csinálni, ha meg kell halnom, hát akkor meghalok, végül is a halál nem lehet egy rossz dolog, még senki sem jött vissza panaszkodni...
Egyedül a családomat féltem.

– Jasperrel biztonságban leszel. – mondja a hátam mögött Carlisle.

Hogy tudnak így lopakodni? Megint nem hallottam, hogy a közelembe jött valaki, de legalább most nem ijedtem meg.

– Igen, biztosan. –mondom halkan.

– Mi bánt? – jön oda mellém.

– Hogyha eljön a baj, akkor nem tudom megmenteni a családomat, Charlie-t, Helent, Ryant és titeket, egy valakit már elvesztettem és nem akarom újra átélni. – válaszolom őszintén.

– Amikor először találkoztál Edwarddal, minden elmesélt, legfőképpen azt, hogy mennyi gyűlölet volt benned iránta. Akkor nem gondoltam volna, hogy egyszer azt mondod, hogy a családod vagyunk, de most mégis a családodnak hívsz minket.

– Nem mindig a vérrokonaink a családunk, hanem azok, akik ismerik minden titkunkat és így is szeretnek minket. És akik mellett végre önmagunk lehetünk. Ti veletek önmagam lehetek és nem kell rejtegetnem a valódi formám. Szerintem nektek is ismerős ez az érzés. Igazából az életben sem érdekel nagyon más csak a családom és a munkám, amivel embereknek tudok segíteni.

– Fura, egy átlagos huszonötéves minden második nap bulizik és nem érdekli, hogy mi zajlik körülötte. Ti hárman pedig arra tettétek fel az életeteket egészen kicsi korotok óta, hogy embereket védjetek meg a gonosztól, több ilyen ember kellene és máris jobb hely lenne a világ...

– Az emberek többsége önző, még ha azt is mondják, hogy ez nem igaz. Megnézném hány huszonéves kockáztatná az életét egy vadidegenért...Nekem könnyű ezt megtenni, mert egy ember támadásában nem halnék bele, de az ügynökeim nap, mint nap ezt csinálják és mégis nagyon sokszor mi vagyunk a rosszak...

Érzem, hogy hátulról átölel, a teste jéghideg, de tőle ezt simán elviselem, főleg, ha így karol át.

– Túl korai lenne kimondani, amit akarok, de ha vége James ámokfutásának biztosan megteszem. – suttogja a fülembe.

Édesjóistenem, ha kimondaná azt a szót lehet elájulnék, de tényleg korai és én sem mondanám még ki.
Már attól mindjárt elalélok, hogy így ölelt át...

– Akkor ajánlom Jamesnek, hogy gyorsan fejezze be! – nevetek.

A hátunk mögül köhécselés hallatszik és amikor megfordulok Rosaliet látom Ryannel.

– Kezdek nagyon mérges lenni magamra, amiért mindig én zavarok közbe, de megjött Ryan. – mondja fejcsóválva Rosalie.

– Jessica Reed, mondtam én, hogy vonzod a bajt! – szólal meg, majd két lépésből odaugrik hozzám és a karjába zár.

– Na, nem mondod? Erre már rájöttem...

Ekkor Alice is befut a szobába és nem túl boldog.
Felpörögtek az események.

– Itt a Volturi. – jelenti ki.

Ryanre nézek, a Volturi nagyon nem fog örülni, hogy itt egy vérfarkas...
Ha azok négyen bejönnek már nagyon zsúfolt lesz ez a ház.
De bejönnek...

– Mondjátok, hogy megtaláltátok őket! – teszem össze a két kezem.

– Nem, nem találtuk meg őket, de egyszerűbb lenne, ha nem csak mi keresnénk őket. – házsártoskodik Caius.

– Holnap Emmett és Edward is elkezdi őket keresni. – mondja Carlisle.

– Pompás!... Na várjunk csak...Mi ez a szag? –kérdezi Caius.

Mind a négy Volturis a mögöttem álló Ryanre néz, nem tetszik nekik a jelenléte.
Ryan bambán néz vissza rájuk, de olyan unott fejjel, hogy én is meglepődők rajta.

– Hát, ő sem vámpír. – jelenti ki Marcus, miközben Ryan felé bök.

– Ő itt Ryan Smith, és igen jól érzitek, vérfarkas. – mondom könnyedén.

– Vérfarkas? Úgy érted, hogy nem alakváltó, hanem ténylegesen vérfarkas?

– Így van, a holdgyermeke és ha valamelyikőtök csak egy rossz szót szól hozzá, megölöm...

– A holdgyermekeivel nem barátkozunk, azért halálbüntetés jár. – mosolyog gúnyosan Jane.

– Azért is, ha egy gyerek lesz vámpír, de te még mindig élsz, szóval pofa be! – torkollom le.

– Lányok, elég! Belőled meg már nagyon kezd elegem lenni, Jane, szóval te tényleg fogd be! – szól ránk Aro.

– De hát...– szól Jane.

– Azt mondtam, hogy elég! – emeli fel a hangját.

– Van egy új feladatom számotokra. – jelentem ki.

– De örülök neki...– forgatja a szemét Caius.

– Aro, Marcus, a házunkhoz jöttök, Alicenek volt egy látomása, hogy itt fognak támadni, így átmegyek apámhoz. Ha ott keresne James, akkor így ti is eltudnátok kapni.

– Vág az esze a lánynak. – mondja Marcus.

– Máris megyünk – bólintanak, majd el is tűnnek a házból.

– Én és Jane az erdőben leszünk, ha kellenénk. – szólal meg Caius, majd ők is pillanatok alatt eltűnnek.

Legalább olyan gyorsak, mint én.
Jasper érdekes módon megint nem jött le...Nagyon nem szeretheti a Volturit.

– Jess, Jasper, gyerünk, irány Charlie-hoz. – mondja Ryan.

Elköszönünk a többiektől, azt követően elhagyjuk Cullenék házát és elindulok apámhoz, végre láthatom őt és Helent!