„A félelem a sötét oldal kapuja. A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet kínt, és szenvedést."

Régen nem szerettem, ha a napjaim unalmasan telnek, viszont Victoria és csatlósai megjelenése után kezdem megszeretni az olyan unalmas napokat, mint a mai.
Tegnap miután újra kihisztiztem magamat (tényleg nyafka kis picsa lesz belőlem, ha így haladunk) haza jöttem a szüleimhez és most a délutáni ebédünket fogyasztjuk el az asztalunknál.
Jónéhány éve nem ültünk közösen asztalhoz, mert valakinek mindig dolga volt, plusz anyuék el is váltak.
Apu és anyu jóízűen eszi, azt, amit én kotyvasztottam unalmamban, viszont én állandóan a telefonom kijelzőét figyelem, hátha írt valamit Riley.
Meg aztán enni sincs semmi kedvem, ha csak egy kicsit is Victoriára, az újszülött seregére, Jasperre vagy a Volturi három vezetőjére gondolok azon nyomban elmegy az étvágyam.

– Kihűl az ételed. – szólal meg anyám.

– Vámpír vagyok, nem kell nekem ennem. – mondom.

Nem szekálnak tovább, hogy egyek, inkább a maradék kaja elfogyasztásával foglalatoskodnak. Ide-oda kapkodom a tekintetemet, hol anyámra nézek, hol pedig apámra. Nem vallanák be egymásnak, de még mindig szeretik egymást csak éppen nem akarja senki újrakezdeni a kapcsolatukat, mert félnek, hogy úgy fog végződni, mint a legutóbb. Én lennék a világ legboldogabb vámpírja, ha anya és apa végre megint egy család lenne.

– Izzik köztettek a levegő. – jelentem ki. – Ha szóba kerülne a házasság gondolata csak szóljatok, szívesen leszek a koszorúslány. – nevetek.

– Közted és Jasper között is izzik a levegő. Te nem akarsz összeházasodni vele? – szól be apám.

A beszólásától tátva marad a szám és hirtelen nem tudok mit felelni rá. Imádjuk szívni egymás vérét, de eddig mindig visszavágtam neki, viszont most nem tudok semmi frappánssal.

– A társam, nem a szerelmem. – jelentem ki egyszerűen.

Anyu előtt sem titkolom ezt már tovább, most már csak a Cullenék nem tudják.

– És a dögös orvos nem akarja megkérni a kezed? - incselkedik anyám.

– Fél éve sem vagyunk együtt, ebben a félévben már meg is csaltam, nem hiszem, hogy ennek itt lenne az ideje, de ha ő úgy dönt, hogy feleségül vesz én benne vagyok, de én már annak örülök, hogy elvisel. – nevetem el magam.

– Nagyon kíváncsi vagyok milyen egy vámpír esküvő. – szólal meg anyám.

– Hullákat, jobbesetben vért szolgálnak fel torta helyett. – jelentem ki fapofával.

Az arcomról semmit nem lehet leolvasni, így anyám nem tudja eldönteni, hogy viccelek vagy teljesen komolyan gondoltam, amit mondtam.

– Viccelsz, ugye? – rémül meg Charlie.

– Nem. A Volturi tagjainak esküvőjén ez van. Megnyugtatlak benneteket, hogy ezek egy vega vámpír esküvőjén nincsen.

Charlie a döbbenettől nem tud megszólalni csak nagy szemekkel néz ki a fejéből.

– Még mindig jóknak tartod őket? – teszem hozzá.

Megcsóválja a fejét, majd visszatér a tányéra nézegetéséhez.
Miután a szüleim megették az ebédet és elmosogattam, a lépcső felé indulok, de a vámpír szag (vagy illat) miatt az ajtó felé veszem az irányt és kinyitom.
Edward keze a levegőben megáll, mert épp kopogni szeretett volna.

– Szia, mi szél hozott erre? – kérdezem.

– Samék segítséget kértek tőlünk. Azt akarják, hogy segítsünk megtanítani nekik, hogyan kell az újszülöttek ellen harcolni, mert abban nem jártasok, Jasper pedig nagyon is az, és neked is el kell menned oda. – meséli.

– És te azért vagy itt, hogy a szüleimre vigyázz?

– Pontosan. – mosolyodik el.

– Én megzabállak. – ölelem meg.

– A déli erdőben lesznek. – ölel vissza.

– Micsoda? -lepődök meg. – Beengedtek oda titeket?

– Nem csak téged lepett meg.

– Oké, akkor megyek. Vigyázz a szüleimre!

Az erdő felé tartva jövök rá valamire:
Ott lesz az egész falka valószínűleg.
Jacob is.
Magyarázkodhatok most neki is.

Nem ártott volna átöltöznöm. Egy eszméletlen, szűk, kék farmerben és egy fekete V-nyakú bodyban nem biztos, hogy a legmagabiztosabban tudom majd bemutatni, hogyan kell egy újszülött ellen küzdeni. Legalább volt annyi eszem és edzőcipőben jöttem.
Az erőben befelé haladva érzem, hogy minden alakváltó az erdő belsejébe vette az irányt.
Ha jók a megérzéseim, akkor Ryan is itt van.
Véletlenül sem botlok meg egy fában sem...csakúgy ötben.
Na, pont ezért jó, hogy nem vadászok a Cullenékkal. Éhesen mennének haza miattam és a szerencsétlenkedéseim miatt.
Millimétereken múlott, hogy ne lépjek bele az alakváltó pisibe.
Legalább végezhetnék a dolgukat valahol járhatatlanabb helyen...
Egy lejtőhöz érek, ahol már a hangokat is hallom. Megérkeztem a találkozóhelyre.
Háttal állnak nekem és a másik irányba figyelnek, ahonnan valószínűleg az alakváltók fognak jönni.

– Hali! – köszönök, miközben megpróbálok nem lebukfencezni a lejtőről.

Lekecmergésem után egy hatalmas nagy területen találom magam, ahol alig vannak fák, lényegében pont olyan, ahol mi baseballoztunk régen az északi erdőben.

– Kocsival egyszerűbb lett volna. – nevet ki Emmett.

– Nem egy négyszázezer dolláros kocsival. – nevetek vele.

Mindenkire mosolygós pillantásokat vetek kivéve egy emberre, bár ő nem is nagyon akar vagy tud a szemembe nézni, így nem nagyon lesz kínos a helyzetünk.

– A Volturi téged is megtanított harcolni újszülöttekkel szemben, igaz? – kérdezi meg végül Jasper.

– Igen. – felelem gyorsan, hogy lezárjuk a beszélgetést.

Bólint, de nem fűz hozzá a kérdéséhez semmit, ami bajt jelent, mert tudom, hogy forral valamit a fejében, de belenézni sem tudok a pajzsa miatt.
Ne felejtsem el, majd megkérdezni, ha nem leszek vele rosszba, hogy hogyan tudta kiépíteni ilyen gyorsan a pajzsát.
Gondolom a kényszeredettség miatt, mivel nem akarta, hogy bele nézzek a fejébe.
Nem tudom merre járhatnak Samék, de már ideje lenne ide jönniük. Nem akarok sokat egy helyen lenni Jasperrel, kibaszottul érződik közöttünk a feszültség.
Carlislet sem akarom átölelni, mert nem akarom, hogy rossz legyen Jaspernek.
Mi a fasz?
Mit foglalkozok én az érzéseivel, ő tette tönkre majdnem az életemet.
Lófaszt fogok miatta távol maradni attól az embertől, akit IGAZÁBÓL szeretek.
Így hát odamegyek és jó szorosan magamhoz ölelem.
Megvető pillantásokat kapok a féltékenykedő Jaspertől. Hú, de lekevernék egy olyat neki, hogy a feje elrepülne Mexikóig...
Negyedóra múlva halk zörejek csapják meg a fülünket az előttünk lévő dombról, majd megcsapja az orromat a vérfarkasok erőteljes illata.
Ahhoz képest, hogy a vámpírok utálják a vérfarkasokból kiáramló aromákat, én egészen tűrhetőnek tartom.
Farkas alakban tűnnek fel.
Elől jön Leah és Seth, majd utánuk Paul, aki amint odaértek bocsánatkérő pillantásokat küld felém. Paul mellett Jacob áll, akinek szerintem még mindig nem esik le, hogy ki vagyok, Samék meg még mindig nem mondták el neki. Ezután még nyolc farkas lép a találkozás helyszínére. Az utolsó személy pedig Sam, aki nem alakult át és egy hatalmas farkas, aki a többieknél jóval nagyobb, ha Sam farkas alakban lenne még őt is lekörözné. Hosszú fehér bundájával kitűnik a farkasok közül, szeme akár egy újszülött vámpíré: vérvörös.
Az én farkasom.

– Úristen, de gyönyörű! – néz egyenesen a társam felé Rosalie. – Ő kicsoda?

– Ő Ryan, a hold hónapja van, így bármikor át tud változni. – mondom.

– Hú, de megsimogatnám...– áradozik Alice.

Ryan Alice fele néz és egy mormoló hangot ad ki magából.

– Nem tudok farkasul, de ez valami olyasmit jelent nála, hogy megteheted. – mosolygok rá.

Ryan oda is megy Alicehez és hagyja, hogy megérintse a bundáját.
Tudom mire gondolhat Alice, hogy milyen puha a bundája. Én órákig tudtam őt simogatni, mert annyira jólesett megérinteni azt a habkönnyű, sima, pihe-puha szőrét.
Rosalie is bátorságot vesz magán és ő is odamegy.

– Istenem, de puha! Légyszi aludj velem! – mondja.

– Van egy olyan érzésem, hogy inkább Emmett-tel aludna. – nevetek.

Vörös szemét rám szegezi, majd összehúzza.
Ilyen formában nála ezt jelenti, hogy: Kapd be.

– Oké, miután kisimogattátok magatokat rátérhetnénk a lényegre? – türelmetlenkedik Sam.

Ryan visszamegy a falkához, majd minden farkas Jasper irányába kezd el nézni.

– Kezdjük a legelején. – szólal meg Jasper. – a legfontosabb szabály, hogy sose engedjétek, hogy rátok másszanak, mert abból könnyen gerinc törés lehet.

Sam falkája olyan figyelmesen néz, mintha most tanulnák az iskolába a szorzótáblát. A hasonlattól muszáj elmosolyodnom.

– A második szabály, hogy nem megölni kell őket, hanem hatástalanítani.

– Ha nem válik be ez a módszer, akkor próbálkozzatok nem nyíltan ölni, mert arra számítanak. – szólok közbe, a harmadik szabállyal.

– Így van. A következő szabályokat megmutatva egyszerűbb elmondani, így kell egy kis segítség. – mondja, majd hozzánk fordul. – Jess, gyere.

– Hogy mi van? – döbbenek meg.

– Te is tanultál az újszülöttekről, plusz megüthetsz, amit van egy olyan érzésem, hogy mostanában nagyon szeretnél.

Ezért érdekelte, hogy tudok-e az újszülöttekről.

– Én...izé...nem a megfelelő ruha van rajtam egy verekedéshez. – dadogom.

Ekkor esik le, hogy egy kicsit félre érthetően fogalmaztam meg ezt a mondatot. Nem lett volna ez annyira félre érthető, de mégis csak Jaspernek mondtam ezt.
A fejemre csapok, majd egy jó nagyot fújtatok.

– Tudod mit? Felejtsd el ezt a mondatot...– morgom.

Ő is tudja, hogy ez a mondat nem éppen a helyzetünkhöz megfelelően sikerült, de legalább nem érzek mást rajta csak a féltékenységet.
Megindulok feléje, de félúton megállok.
Nincs kedven a magánszférájába lenni, viszont, ha harcolunk, akkor ott leszek, erősen közel hozzá.
Újra megindulok feléje, de ekkor hallom, hogy egy vérfarkas kezd el hangokat kiadni.
Jacob.
Mindig elfelejtem, hogy ő még nem tudja, hogy egy vagyok a vámpírok közül.
Hozzá fordulok és ránézek. A fejét az egyik oldalról a másikra kezdi el dönteni. Nem érti azt, hogy emberként miért akarok összeverekedni egy vámpírral.

– Én is egy vagyok közülük. – mondom neki. – Ha szeretnél többet megtudni rólam kérdezd meg a többieket.

Visszafordulok Jasper felé, aki továbbra is engem vizslat.

– Ne fogd vissza magad. – mondja.

– Ellened biztos nem fogom. – nézek rá komolyan.

Megindulok felé, amilyen gyorsan csak tudok, de kitér az utamból, majd egy ütést próbál bevinni, de elütöm a kezét, olyan erővel, hogy Jasper egy száznyolcvan fokos fordulattal háttal áll meg előttem, megvárom még visszafordul. Miután megtette és még nem tud a világáról egy „pápát" intek neki, majd balról ököllel megütöm, aminek következtében földre rogy. Hamar kapcsol, így sebtében feláll és megint az ütéseivel kezd el bombázni, balról, jobbról, fentről, lentről, de én mindet kivédem és visszaütök. Jasper sem annyira rossz, de azért ő jó pár ütést benézett így az öklöm az arcát „simogatta".
Jól harcol, bár az ágyban még jobb...
Te jóisten, Jessica, hogy jutott eszedbe ez? Kérdezem magamtól, aminek következtében megállok és így Jasper a kezemet könnyen kitudja csavarni, ami miatt én térdere rogyok.

– Ne lankadjon a figyelmetek, ez a negyedik szabály. – mondja büszkén a farkasoknak.

Gyorsan kiszabadítom a kezemet, majd a térdére rúgok, de magabiztosan a földre visz és sajnos úgy, hogy az egész teste felém kerül.

– Meghaltál. – suttogja a számtól pár centire, majd feláll, mint, aki jól végezte dolgát.

A helyzettől és a hangjától olyan ideges leszek, hogy felpattanok, majd hátulról a nyakába ugrok, a két lábamat úgy helyezem, hogy amikor le akarok Jasperről fordulni, akkor Jasper is dőljön velem, ez beválik és a földre esünk. Azonnal felpattan, de csak térdelő helyzetbe tud kerülni, mert hátulról gyorsan az alkarom és a mellkasom közé szorítom a nyakát.

– Meghaltál. – suttogom én is. – Ötödik szabály, amit Jasper most oly egyszerűen elfelejtett a büszkesége miatt az az, hogy sosem fordíts hátat az ellenségnek. – közlöm hangosan a többiekkel.

Mind a ketten feltápászkodunk, majd elindulunk a többiek irányába, akik úgy tartották jónak, ha elhúzódnak tőlünk addig, ameddig csépeljük egymást.
Csupa sár lettem, még az arcomra is kerül, amit Carlisle gondosan letöröl rólam, Jasper a nem tetszését egy hangos fújtatással érzékelteti.
Szóval most már ott tartunk, hogy nem rejti véka alá a féltékenységét.
Szép, mit ne mondjak...

– Gyönyörű. – tapsol valaki, aki nem is Cullen és nem is farkas. – Nem is tudtam, hogy ilyen jól fogsz harcolni Jessica, igaz vadásznak lettél teremtve, de még a fajtád képességeit is túlszárnyalod. – beszél tovább valaki, akit még mindig nem tudok hova tenni, mert az erdőből jön a hangja.

Mindenki a mögöttünk lévő fás területet kezdi el nézni. Carlisle a kezével gyengéden maga mögé tol, tartva egy esetleges támadástól.
A lány hangja, (mert lány beszélt hozzánk) ismerősen cseng és nem kell sokat agyalnom, hogy rájöjjek ki látogatott meg eme csodálatos szar napon.
Komolyan azt gondoltam, hogy ez a nap unalmas lesz?
Nem kell sokáig várnom, hogy megpillantsam az arcát: hófehér bőrét és éjfekete eszméletlenül göndör haját. A szája vörösre van festve, de hála az égnek a szeme nem vörös, hanem arany. Legalább van valami jó ebben a nőben.

– Ki az ördög vagy? – szólal meg Jasper.

A lány rám néz és vigyorogni kezd, legszívesebben megfognám és kitörném ennek a libának a nyakát. Már indulnék is, de Carlisle visszatol maga mögé.

– Szia, Alina. – köszönök a lehető legnyugotabban.

– Drága, Jessica rég láttalak! – mosolyog rám, kivillantva fogait.

Huszonöt évvel ezelőtt, amikor átváltoztattál.
A többiek ide-oda kapkodják a fejüket köztem és a nagyanyám között.

– Éppen farkas felségterületen tartózkodsz, én a helyedben elhúznám a csíkot. – mondom kis éllel a hangomban.

Továbbra is vigyorog rám.
Gyűlölöm.
GYŰLÖLÖM.
Gyűlölöm!

– Csak erre jártam, gondoltam megnézem, hogy van a kis unokám.

– Pofa be és takarodj innen mielőtt még nagyon megjárod! – mondom már kicsit sem nyugodtan.

– Cuki vagy, amikor ideges vagy. Legyél kicsit idegesebb a kelleténél és máris nem fognak cukinak tartani és ne felejtsd el: fejben dől el. – mondja.

Ezután az erdőben eltűnik.
Utána akarok indulni, de Carlisle maga felé fordít, hogy a szemébe tudjak nézni.

– Hagyd nem éri meg, nem tudhatod milyen erős. –fogja meg a kezemet.

– Megölöm. – idegeskedem.

Magához húz és jó szorosan átölel.
Jasper ezt már tényleg nem bírja idegekkel.

– Az erdőben leszek, ha hiányoznék valakinek írjon egy üzenetet. – közli, majd elhagyja a területet.

Őt is gyűlölőm.
Faszom ki van ezzel a nappal...