"A barátság meggyógyítja a megsebzett szíveket"

Megdermedek. Victoriéák megérkeztek Forksba és nem tudtam ellene semmit tenni.
Egy ember meghalt.
Bár nincs szükségem a légzésre, mégis kapkodom a levegőt, úgy érzem megfulladok ebben a kocsiban, ki kell szállnom.
Most.
Muszáj.

– Edward, hadd szálljak ki, kérlek!

– Nem, még nem...

– És mégis miért nem? – tudakolom.

– Mert veszélyes...

Vajon ő is érzi a vámpír méreg szagát vagy csak sejti, hogy mi lehet a gond?
Inkább nem kérdezek rá, az még több kérdést vetne fel, amire nem akrok válaszolni.
Tovább hajtunk, de ahogyan közeledünk a belváros felé egyre jobban érzem a a levegőben keringő méreg szagát. Elhajtunk az erdőn mellett és megpillantom apu munkahelyét.
Egy egy emeletes, fából készült kis épület, mely talán a legnyugisabb rendészeti állomás. Az örs.
Onnan jön a szag.
Hirtelen elönt a félelem. Apu kocsija még itt áll, amikor már régen haza kellett volna érnie.
Csak ne apa legyen, csak ne apa legyen....
Ilyen távolságról nem tudom beazonosítani, hogy apám vére az vagy sem.
Közelebb kell mennem.

– Edward, apám még itt van, hadd menjek oda hozzá!

– Úgy látom valami történt – elmélkedik.

– Na nem mondod észlény...

Tudomást sem vesz a megjegyzésemről, viszont balra fordulva valami felkelti az érdeklődését.

– Az meg ott az én apám kocsija – mutat egy fekete, drága autóra.

–Hát ez egyre jobb! – mondom ingerlékenyen.

– Oké,kiszállhatunk – engedi meg nekem.

Egy fél pillanat alatt kiszállok a kocsiból és az örs bejárata felé veszem az irányt.
Olyan tempóban szedem a lábam, hogy szinte már szaladok.
Csak ne apa legyen, csak ne apa legyen, csak ne...
És akkor kilép az ajtón apu.
A megkönnyebüléstől majdnem térdre rogyok, elmormolok egy imát az égieknek, aztán már tényleg oda futok hozzá.

– Apu! Mi a fene történt??

– Jack meghalt, Jess – mondja rekedten.

ÚRISTEN. Jack apa legjobb barátja volt! Halászatból élt, és sokszor jártak le apuval a La Pushra. Ismertem őt, a lehető legtisztább ember volt, akivel valaha is találkoztam... és valószínűleg vámpír eledel lett belőle. Nagyon erősen kell akarnom, hogy ne sírjam el magam, apu sem teszi, így ha én megtenném ő következne, látszik rajta, hogy alig bírja visszatartani a könnyeket a szeméből, nagyon megviselte ez az egész.
Victoria.
Ha eddig kérdéses is volt, mostmár biztos, hogy bosszút állók, ha bele döglök is.
Megölelem apát és ahogy csak tudom megnyudtatom. Tudom, hogy most a legkevésbé arra vágyik, hogy kikérdezzem őt, de muszáj.

– Mi történt vele?

– Őt is egy állat támadta meg, vagyis én már nem tudom mit higgyek Jessie, ez az állat végezhetet a szomszéd városban is azzal a férfival? Igazad volt, a parancsal kapcsolatban, a lehető legjobb döntés volt, hogy az emberek ne menjenek sötétedés után kihalt helyekre, nem is tudom mi lett volna ha ezt nem lépem meg...

Még több hulla...

– Nem lesz semmi baj, elkapom, aki ezt csinálta legyen állat vagy ember, csak nyugodj meg.

Hirtelen gyanakvóan kezd el nézni.

– Amúgy te mit keresel itt? – kérdezi meglepetten.

– Hosszú történet, majd később elmagyará.....

– Szembe akart szállni öt részeg pasassal – lép a beszélgetés kellős közepére Edward.

– Öttel? – kérdezi apám.

– Ja, és Edward, drága, úgy gondolta, hogy nem bírok velük – forgatom a szemem.

Apa kacagásba tör ki, hála az égnek a képességeimmel sikerült egy kicsit lenyugtatnom, így most egy kicsit nyugodtabb.

– Miért nevet az apád? – kérdezi ledöbbenve Edward.

– Hát azt még megérteném, ha tizenöten letttek volna, de hogy öten? Jessie fél perc alatt lerendezi őket...Apropó milyen sérüléseik keletkeztek, csak, mert holnap akkor lesz egy utam a korházba, hogy előállítsam őket.

– Hát, azt hiszem az egyiknek eltört a keze, jobban mondva ketté tört, a másiknak meg igazából lehet kerekesszékben kell egy jó darabig gurulásznia, ugyanis lehet, hogy egy csöppet túl reagáltam a dolgot és eltörtem a gerincét....

Apu a fejét fogja, de közben mosolyog, Edwardra nézek, ő meg le van döbbenve.

– Apádnak lesz feladata holnap – mondom neki.

– Miért nem veszitek komolyan ezt az egészet? – néz bambán.

– Azért, mert öt ember nekem semmi, ahhoz képest, hogy hány embernek rúgtam szét a seggét életem során – mondom neki tárgyilagosan.

– Ez zavaros. Te nem egy sima diák vagy, ugye?

– Erre nem válaszolhatok – eresztek el egy titokzatos mosolyt.

– Edward amúgy apád bent van, bemehetsz hozzá, ő vizsgálta meg....Jacket...

Jaj... nem a legnagyobb erősségem az emberek hangulatának befolyásolása... ezt még gyakorolnom kell, ugyanis apa megint úgy néz ki, mint, aki mindjárt sírni fog.
Muszáj tanulnom valamit Jaspertől.
Ebben a pillanatban lép ki az ajtón Edward apja... A tegnapi nap után már a nevét sem tudom kimondani...Nem tudom mi volt ez az egész kettőnk között a kórházban, de inkább nem is szeretnék rá gondolni.
Ránézz a fiára, de a tekintete átvándorol rám. Meglepődik, hogy együtt lát minket. Megfogattam, hogy nem beszélek velük, de muszáj beszólnom:

– A fiad már nem csak az életemet menti meg, de a játékaimat is elveszi, megnevelhetnéd – mondom miközben dühös pillantást vetek Edwardra.

– Mit csináltál? – kérdezi a fiától.

– Csak megmentettem....megint.

Mostmár a legidősebb Cullen is zavarosan néz. Tiszta abszurd, ami itt most megy...

Edward elmeséli mi volt a sikátoroknál, rá sem hederítek, hogy eltúlozza a dolgokat.

– Úgy gondolom, fiam, hogy Jessie ezt tényleg megoldotta volna... – veti fel.

– Na végre, köszönöm!

– De hát...– kezdené.

– Nincs de hát Edward nagyon köszönöm, hogy megakarsz menteni engem minden jótól és rossztól, de nem szorulok arra, hogy a segítségemre siess mindig amikor egy kis galiba van körülöttem...

– Nem azért voltam ott m..mert..– kezdi, de én folytatom.

– Mert megakartál védeni, hanem, mert vonz téged a vérem, tudom. De ne egyél belőlem, ha lehet... És ha most megbocsátotok én indulnék is, mivel apám nem épp a legjobb bőrben van, köszönhetően két feletébb gusztustalan vámpír miatt.

– Tudsz róla, hogy vannak más vámpírok a városban? –
érdeklődik Carlisle

– Úgy van, az egyiket Victoriának hívják vörös, hosszú, göndör haj, lényegében úgy néz ki, mint egy olcsó bordély lánykája, a másik James, szőke hosszú haj, és totál perverz feje van...Szerintem amúgy még van velük más vámpír, de ebben nem vagyok biztos. A mellettünnk lévő városban már megtámadtak egy biztonsági őrt és úgy néz ki, hogy most Forksot vették górcső alá...Egyéb kérdés?

– Nekem van – kezdi Edward. – Ki a fene vagy te?

Már épp megmondanám neki, amikor Helen kocsija fut be az örs parkolójába.
Kiszáll egy ittas emberrel.
Az utolsó banda tag!

– Engedj el te büdös szajha, ha mégegyszer hozzám érsz eltöröm a kezedet, megértetted. A pokolban fogsz megrohadni, te kurva! – ordítja a pasas.

– Elkaptad az utolsó tagot én meg semmit nem csináltam! – bigyesztem le a számat.

– Hogy nem csináltál semmit? Ki kérdezte ki Tylert? Ki ötlete volt, hogy jöjjünk Forksba? A tiéd, szóval ne mondd azt, hogy nem csináltál semmit, mert seggbe rúglak, és amúgy is neked mással kell foglalkoznod – kacsint rám.

– Dögölj meg az utódaiddal együtt – ordítja közben a pasas.

Elönt a méreg. Az még oké, hogy Helent bántja, mert ügynök, de hogy belerángatni a gyerekét, na az már nincs rendben.
Most kicsit meghal, a jóvoltamból.
Elindulok feléje.

– Jessie, azért kihallgatható állapotban hagyd, kérlek – szól Helen.

Odaérek hozzá, le akar köpni, de arrébb ugrok, megragadom a vállánál fogva, alá rúgok, de nem engedem, hogy lehajoljon a fájdalomtól, előtte még beverem neki az orrát, majd rádobom Helen kocsijának motorháztetejére, a fickó már csödben van.
Helen csóválja a fejét, de mielőtt megszólalna én kezdek el beszélni:

– Egy nem szólhatsz semmit, mert ez az én ügyem, szóval azt csinálok ezzel a pasassal, amit csak akarok. Kettő, sértegette Jasmine-t, ami már önmagában megér ennyit. Három,kicsit ki van ütve, de kihallgatható állapotban van!

Helen fújtat, de nem szól semmit.

– Egyébként Jack meghalt – kezdem – ők ölték meg...

Helen arca fehér lesz, de kéri, hogy meséljek el mident, amit tudok...így hát elmesélem neki. Nagyon rosszul néz ki a csaj, lehet ide rókázik.. Közben felhívom Angeláékat, hogy menjene haza és ne várjanak, azt mondom nekik, hogy valami közbe jött.
Apu most végzett a kollegájával folytatott beszélgetéssel.
Oda fordulok hozzá.

– Átveszem az ügyedet a mai nap, amúgy sem lenne célszerű ha te itt ma még csinálnál valamit, menj haza és pihenj le, holnap majd rágyúrsz az ügyre. Ezt a fickót pedig tartsd szemmel még meg nem jön az FBI.

– Megbeszéltük – mondja szomorúan.

Apu elindul a másik irányba, hogy az ügynökeimet várja.

– Helen, itt van Jack teste, muszáj megnéznem, van egy olyan sejtésem, hogy nem csak Victoria és James vadászott...

– Csak azt ne mondd, hogy Ő is köztük van...– kapja a szája elé a kezét.

– Nem tudom, nem hiszem, reménykedem, hogy nem... – mondom nyugtalanul.

Látom rajta, hogy teljesen kész van, így nem fogja megakadályozni.

– Vigyázz magadra!

– Itt egy orvos, nem lesz semmi bajom!

– Ja, aztán véletlen a karjában ébredsz...

Kinyújtom rá a nyelvem és elmegyek a testhez, mely náhány órával ezelőtt még tele volt élettel.
Jack teste.
Apám legjobb barátjának teste.
Megpróbálok nem erre gondolni, veszek egy mély lélegzetet, de mielőtt még hozzá érnék a testhez oldalra fordulok, ahol a Cullenék gyanakodva néznek. SE baj!Megoldom én így is.
A fájdalom még az én szempontomból is elviselhetetlen, de nem rántom el a kezem, muszáj megtudnom ki a harmadik vámpír.
Eleinte nem látom őt, de aztán megpillantom égfekete bőrét.
Nem az, akire gondoltam.
Ő Laurent.
Megkönnyebbülök, egyrészt mert a fájdalom egy csapásra megszűnik másrészt, hogy nem egy közeli ismerős vadászik Jamesékkel. Amikor kinyitom a szemem Helen ott áll mellettem.

– Nem Ő. Laurent az.

Helennek egy kő esett le a szívéről, de csak most jön a neheze.

– Nem fáj semmid? – kérdezi aggódva.

– Az elején fájt, de mostmár nem érzek semmit, gondolom Jack is ilyen érzésekkel halt meg.

– Szemetek...

– Gyere mondjuk meg a Cullenéknek kik vagyunk – fogom meg a hátát Helennek.

– És, hogy te ki vagy? – kérdezi.

– Azt majd későbbb.

Edward egyre jobban el van veszve, látom a tekintetében, hogy lassan azt sem tudja hol van, Carlisle még tudja követni az események alakulását.
Elkezdem a bemutatkozást:

– Szóóval Edward hallani akartad, hogy ki vagyok. A nevem tényleg Jessica Reed, a rokonaimról minden igaz, viszont nem azért jöttem ide, hogy csendesebb helyen legyek. Ügynök vagyok a társam Helen Harrison és Ryan Smith, igen Ryan ügynök, azért jöttünk ide, hogy lekapcsoljunk egy bandát, viszont adódott még egy probléma: Victoriáék. Hárman vannak, most már tudom. A harmadik tagot Laurentnek hívják, nem annyira veszélyes, mint James vagy Victoria, de tőle is kell félni. Úgy mutatkoznak, mintha Laurent lenne a vezető, de közben James az. A lényeg: egy kérdésem lenne: Segítetek elkapni őket?

Boci szemekkel nézek rájuk, hátha igennel válaszolnak.

– Csak ha újra szóba állsz velünk – mondja Edward.

Carlislera nézek, valamit akar cserébe, nem merek belenézni a fejébe.

– Csak ha hagyod, hogy megismerjelek.

Nem megismerhessünk... MEGISMERHESSELEK.

Leesik az állam...
Edwardra nézek.
Röhög.

– Szórakoztok velem, igaz?

– Nem – vágják rá egyszerre.

– Legyen – adom meg magam – beszélni fogok veletek, illetve – fordulok Carlisle felé – veled meg ALAPOSAN megismerkedek. – eresztek el egy huncut mosolyt.

– Szerintem ha nem lenne vámpír most elpirulna – mondja Edward.

– Én a saját kijelentésemtől pirulok el mindjárt. – csóválom a fejem.

Mind a négyen nevetünk.
Azt hiszem szereztem új vámpír barátokat.
Barátok, akik különböznek tőlem, mégis ugyanolyanok, mint én...