"A mérgeskígyó sem azonnal gyilkol, én mért tenném?"

De abba nem gondoltam bele, hogy előtte van egy egész délelőtt, és ami még ennél is borzalmasabb volt, hogy dupla bájitaltannal kezdtük a napot. Ez így elsőre nem is hangzana túl rosszul, de mikor Piton professor belépett az ajtón azzal kezdte:

- A feladat a táblán, kezdjetek neki! - kis szünetet tartott és mikor elindultam volna folytatta. - Potter te nem! Gyere utánam, beszédem van veled! Draco vigyázz az osztályra! - ezzel sarkon fordult és kiment a teremből. Én mivel mást nem tehettem követtem őt az irodájába. Bent már az asztalánál ülve a dolgozatokat rendezgette. Kihúzott háttal magabiztosan álltam meg előtte. Bárhogy is nézzük csak a főnöke vagyok. Eltüntettem a Griffendéles álcám és nyugodt, nemesi modort (amit még a múltbeli halálfalók tanítottak, azzal a címszóval, hogy minden Mardekárosnak tisztában kell lennie a nemesi viselkedéssel) használva szólaltam meg.

- Miben segíthetek Perselus? - kérdem, mire egy kicsit megrökönyödött, hisz nem számított arra, hogy a keresztnevét használom, de egy fintorral letudta a pillanatnyi sértettségét és rá is tért a tárgyra.

- Mi volt az a tegnapi akciód, Potter? Elhiszem, hogy a bolhás dög halála felkavart, de az öngyilkossági kísérleteket nem lenne muszáj a legnagyobb ellenségénél kezdenie! Vagy már megint az a szenilis vénember talált ki valami eget rengető baromságot, amivel legyőzheti az Aranyfiúval karöltve a Nagyurat!? - kiabál rám úgy, mint ahogy a tudatlan gyermekekre szokás, majd az arcom elé hajol. - Elárulok valamit Potter, a fény oldala veszteni fog, a jóságos Dumbledoreral együtt és nem tehetsz ez ellen semmit. - fejezte be mire már nem bírtam tovább és őrülten felnevettem. Pár percig nem bírtam abbahagyni főleg, hogy a megrökönyödött arca még inkább nevetségessé tette a helyzetet. Mikor úgy gondoltam elég a szórakozásból abbahagytam a nevetést és hirtelen átváltottam komor kinézetre, bár a szórakozottság látszott még a szememben és hallatszott a hangomban.

- Akkor vegyük végig szépen sorjában. Mielőtt bármi más tanácsot adna arra, hogyan végezzek magammal tájékoztatnám arról, hogy a rusnya dög halála egyáltalán nem érdekel és nem is fog. Folytatásképp, ez nem a szenilis vénség ötlete volt, bár meg kell hagyni kinézném én is belőle, de észre se vette a távollétemet. És végül, de nem utolsó sorban a tegnap elhangzottak mind igazak voltak. Harry Potter meghalt. Mikor kettesben vagyunk számodra és a többi halálfaló számára Harry Hell vagyok Voldemort társa, aki vele egyenrangú, így megkövetelem a tiszteletet - szerelmem neve hallatán összerezzent. - Ó és még valami - kérdő tekintete már percek óta arról árulkodik, hogy még beszélni akar velem, de előtte el kell simítanom a nyaralásomat. - Megkérnélek Perselus, hogy ezekről a fejleményekről Dracot is értesítsd hisz valószínűleg a nyár folyamán többször is találkozni fogunk. - fejeztem be, mire csak bólintott, majd leültem és mindketten csendbe burkolóztunk. Én azért, hogy kérdezhessen, ő azért, hogy összegezze az imént megtudtakat. Tíz perc múlva egy halk kérdést hallok meg.

- Mi volt az átok hatása? - nem mondta melyik átokra gondol, de én tudtam anélkül is. Már előre sejtettem, hogy Piton van olyan okos, hogy rájöjjön az átok volt a kapocs a "megváltozásomhoz", de valószínűleg a személyiség módosítást tartotta leglehetségesebbnek, hisz az enyhe legilimentáció, amit használtam csak az éppeni legerősebb gondolatok kimutatására jó.

- Biztos nem az, amire te gondolsz - fenntartottam a belsőséges viszonyt. Szinte barátinak tűnt a beszélgetés kívülről.

- Valószínűleg nem. Ilyen erős személyiség bűbájról nem tudok.

- Nem személyiség bűbáj - egy kis szünetet tartottam a nagyobb hatás érdekében (erről is volt egy különóránk Tommal). - A bűbáj hatására visszakerültem a múltba - ismét meglepettség tükröződött az arcán, ami miatt mosolyogni támadt kedvem. - Tom Denem hatodik Roxfoti évének az elejére érkeztem - most már némi hitetlenség is vegyült az előbbi ábrázathoz.

- És mégis, hogy volt képes azzal a nagy Griffendéles öntudatával nem kitűnni a társai közül és eltitkolni honnan jött? - némi érdeklődés csengett szavai mögött.

- Ahogy mondtam a tegnap este elhangzottak minden egyes szava igaz. Mikor a múltba kerültem felkerestem Dumbledoret, aki azt látta legjobbnak ha iskolába járok amíg rá nem jön a visszaküldésem kulcsára - tekintete elárulta, hogy közben próbálja összerakni az információk tömkelegét. - A Teszlek Süveg a Mardekárba osztott be - mondtam tárgyilagosan, mire a professzor úgy kezdett köhögni, mint aki félrenyelt. Elmosolyodtam.

- A Süveg már elsőben is sok esélyt látott abban, hogy Mardekárba kerülhetnék, de akkor visszautasítottam. A múltban a beolvadásom érdekében jobbnak tűnt ez a lehetőség - értőn bólintott. - Akkor pécézett ki magának Tom engem, és azután kezdett bele a kitanításomba... Kisebb-nagyobb sikerekkel. - összegeztem szűkszavúan a különóráinkat.

- Miféle dolgokra tanította önt? - már csak a kíváncsisága hajtotta, hisz tudta az igazat mondom, ami mostanában igen ritka dolog... bár nem a teljes igazságot, hisz csak az alárendeltem.

- Felzárkóztatott azokból a tantárgyakból amikből le voltam maradva, vagy éppen borzalmas voltam, így mostanra minden tantárgyat a hetedévesekénél jóval magasabb fokon tudok, valamint előhozta a Mardekáros énem. Megtanított használni azt - kezdtem bele és nagy vonalakban elmeséltem neki azt, ami velem történt. Mikor befejeztem felállt a székéből és az ajtó felé indult.

- Ideje lesz visszamennünk a terembe Mr.Hell - szól oda nekem, hisz ülve maradtam.

- Azt hiszem valamiről elfeledkeztél Perselus - kérdőn néz rám, hangom vészt jóslóan csengett. - A tiszteletlenség amit az irodába érkezésemkor tanúsítottál tűrhetetlen volt. Ezért büntetést érdemelsz - mondtam majd pálcám felemelésével kiszórtam egy Cruciot.

- Most már mehetünk - mondtam mosolyogva és kisétáltam az ajtón.

A nyári szünet hamar elérkezett. A vonatút során úgy gondoltam épp itt az ideje megismerkednem a leendő halálfalócskákkal, akik közül Malfoy valószínűleg már értesült a jelen álláspontról, azaz az egész háza értesült a fejleményekről. A fülkéjük elé érve megálltam és vártam a megfelelő belépőmre.

- Ez biztos csak egy trükk a Sötét Nagyúr részéről, hogy tőrbecsalja a Griffendéles Aranyfiút - hallottam Draco hangját.

- Igen. Épp az a cél, hogy tőrbecsalja a Griffendéles Aranyfiút - mondom az ajtónak támaszkodva. A fülkében meglepett arccal fordult felém mindenki. - Tőrbecsalja és a vén bolond szeme előtt kicseréli egy Mardekáros kígyóra - Malfoy eszmélt fel először.

- Ne hidd, hogy olyan nagy szám vagy Potter! Attól, hogy beindult nálad a kamaszkor nem kellene mindent elhinned az embereknek! - gúnyolódott amit nem tűrhettem így pálcát rántottam és mintha csak azt mondanám "Kék az ég." kiszórtam az átkot.

- Crucio. - kiáltása hangja előcsalja gyilkos vigyorom. A fülkén kívül senki nem vett észre semmit ebből a némító bűbájom miatt. Mikor megszüntettem az átkot, Draco lihegve borult a földre.

- Nincs ebben semmi átverés Draco. Amit Perselus mondott neked mind igaz. A nevem Harry Hell és Mardekáros vagyok. Voldemort társa, aki eljátssza a hős oroszlánt, hogy a megfelelő pillanatban visszaváltozzon kígyóvá - csend telepedett a fülke öt utasára. Komoly arcom felváltotta egy apró mosoly és úgy folytattam. - Örülnék, ha mostantól Harrynek szólítanátok magunk közt, ha gyűléseken találkoznák akkor pedig Mr.Hellnek! Az iskola előtt továbbra is Potter vagyok, és továbbra is csatározni fogunk egymással, de jegyezzétek meg tudni fogom ha ki akarjátok használni, hogy abban a pillanatban nem a felettesetek vagyok és nem tehetek semmit! - bólintások sorozata kísérte a mondatom végét. - Remélem nem haragszotok meg ha veletek utazok - mondtam és lehuppantam a maradék üres helyre. Az utazás ezután békésen telt és mire megérkeztünk a fülke összes tagja elismerte, hogy igazat mondtam és Mardekáros vagyok... Még akkor is, ha nem ebben a korban, bár ők ezt nem tudták.

A szünet ideje alatt az összes halálfalót megismertem. Részt vettem a gyűléseken, segítettem a tervek kidolgozásában és rengeteg időt töltöttem Voldemorttal. Hamar elérkezett a szülinapom előtti nap is. Úgy gondoltam saját magam ajándékképp leszámolok a főhadiszállással és mikor ötletem megosztottam Tommal, nem ellenezte azt. A születésnapom hajnalán megsemmisült a Rend központja. Életem legjobb ajándékának gondoltam, de még aznap át kellett értékelnem, hisz mikor visszaértünk a Malfoy kúriába (én vezettem az akciót, bár támadni nem tudtam a pálcakorlátozás miatt, de hátulról az árnyékból vezényelhettem a halálfalókat) az ajtóban Tom állt.

- Meglepetésem van számodra kedvesem. - mondta úgy, hogy csak én értsem. Intett, hogy kövessem és átkísért a szomszéd szobába, aminek miután beléptünk bezárta az ajtaját azért, hogy ne zavarjanak. Mikor kérdőn felé fordultam az ifjú énje állt előttem.

- Mit tervezel? - kérdezem vidám csengéssel a hangomban.

- Az ott a tied. Azt teszel vele amit csak akarsz - mutat az ablak előtt egy nagy lepedővel lefedett valamire és ajkai jellegzetes számító mosolyra húzódtak. - Remélem tetszeni fog.

Odamentem a nagy valami elé és lerántottam róla a leplet. Egy ketrec volt benne Remus Lupinnal. Kifejezéstelen maszkot varázsoltam arcomra. Mikor Lupin észrevette a megváltozott helyzetet felemelte a fejét. Szeme elkerekedett a meglepettségtől, de nem sokáig maradt úgy, hisz szinte rögtön düh látszott a tekintetén.

- Harry - suttogta, majd hangosan folytatta, hogy Voldemort is hallja. - Mégis mit akar csinálni velünk!? A Rend nemsokára rá fog jönni, hogy Harry eltűnt és akkor nem fog tudni semmit tenni! - felém fordult. - Ne félj Harry, nem esik semmi bajunk, meg fognak menteni - mondta nyugtató hangon, hisz közben félelem álcáját vettem magamra. A következő pillanatban viszont felnevettem. Voldemort arcán a vigyor még szélesebbé vált. Láttam a szemem sarkából Remus értetlen arcát és egy kicsit megkegyelmezve, elvégre csak születésnapom volt, oktatón elkezdtem magyarázni.

- Oh Lupin, nem fog senki se jönni - nem értette mire célzok. - Egész eddig itt voltam Voldemorttal és segítettem neki a tervei végrehajtásában, de Dumbledore nem jött rá, és nem hiszem, hogy épp most szállná meg az isteni szikra - ajkaimon ördögi vigyor jelent meg.

- Ki vagy te? - kérdezte, hisz ő nem tudta mi változott meg, ezt még a fény oldalán senki se tudta.

- A nevem Harry Hell. Voldemort társa - teljes arisztokratikus nyugalom sugárzott belőlem.

- Hol van Harry Potter!? Mit tettél vele!? - vicsorogva beszélt, mintha azt képzelné, hogy csak egy imposztor vagyok, aki átvette az Aranyfiú helyét.

- Harry Potter meghalt - arcán döbbenet jelent meg, amivel mosolyra késztetett. - Voldemort ölte meg aznap amikor behatolt a Roxfort területére és kiszórt rá egy ismeretlen átkot.

- Az nem lehet... Dumbledore azt mondta... - nem hagytam befejezni a mondatát.

- Azt mondta, hogy nem volt semmi hatása az átoknak, mert naivan elhitte nekem. Az átok elérte a célját - látszott az arcán, hogy kezdi érteni mi történt. - Visszakerültem a múltba, ahol Harry Potter szépen lassan meghalt, és ezzel egy időben megszületett Harry Hell - Lupin arcán látszott a reményvesztettség.

- Mit akarsz tenni? - beletörődött abba, hogy én már nem az vagyok akit ismert. Ekkor a beszélgetés kezdete óta először megszólalt mögöttem a szerelmem.

- A te döntésed kedvesem, hogy mit kezdesz az ajándékoddal - lép mögém és megfordítva engem mélyen megcsókol.

- Nincs szükségem olyanokra akik mást látnak bennem - feleltem szemébe nézve mire helyeslőn bólintott és pálcáját átcsúsztatta a kezembe. Lupin felé fordultam. Egy varázslattal kinyitottam a börtöne ajtaját, hogy teljesen szembe lehessek vele, kis megkönnyebbült sóhajt hallatott, de rögtön újra megfeszült hisz észrevette, hogy a pálca még mindig rá mutat. Szemem megvillant, teret engedtem a mára már szinte megszokott gyilkos vigyoromnak.

- Avada Kedavra - szinte suttogtam. Ernyedt teste lehanyatlott a földre és ezzel egy pillanatban hatalmas hévvel támadtam Voldemort száját, de megállított.

- Sajna ma sok dolgod van Harry. Ideje indulnod Perselushoz, hisz a "barátaid" meg akarják ünnepelni veled a születésnapod, és abban is biztos vagyok, hogy a dilinyós öreg is akar veled pár szót ejteni a reggeli támadásról - még egy utolsó csókot lehelt az ajkaimra, majd terelgetni kezdett a kandalló felé.

- A cél érdekében - mondja mosolyogva.

- A cél érdekében - ismétlem ugyan úgy. - Az utolsó simítás.

A nap végére a Főnix Rendje teljes mértékben elhitte, hogy a kezükben van a győzelem, hisz a Griffendéles hős mindent megtesz a fény oldalának győzelméért.