"Megrendül a hit, s egy lépéssel közelebb kerülsz a végzetedhez."

A halloweeni eset után egyre többször kaptam azon magam, hogy Tomot figyelem. Az órákon, a szünetekben, a szobában alvás közben és a folyosókon. Ami még ennél is furcsább az az, hogy akármennyire próbálok időben érkezni az óráinkra nem sikerül. Mindig azt mondja késtem öt vagy tíz percet. Egyszer direkt fél órával hamarabb mentem fel, de ott már ő várt rám, kezében órával ami nyolc után tíz percet mutatott. Amikor pedig meggyanúsítottam azzal, hogy csal lekísért a klubhelyiségbe és megkérdezte az egyik elsőst mennyi az idő. És láss csodát tényleg nyolc után volt már. Egyszer úgyis rá fogok jönni, hogyan csinálja.

Elérkezett az utolsó roxmortsi hétvége karácsony előtt. Joshékkal mentem le a faluba, hogy megvegyük az ajándékokat utána pedig beüljünk egy mézsörre. Nem volt sok mindenki akinek ajándékot akartam venni abból a kis pénzből amit Dumbledoretól kaptam, csak Joshnak és Tomnak. Azon, hogy adjak-e valamit Denemnek sokat gondolkodtam, de végül úgy döntöttem mivel úgyis segít megtanulni Mardekárosnak lenni, bármilyen kétes szándék is legyen mögötte, megérdemli köszönetképpen.

Egy szép üzletnél szóltam Joshéknak, hogy mindjárt jövök csak körülnézek odabenn, addig várjanak meg. Besiettem és a sorokat végignézve fél szemmel megpillantottam a tökéletes ajándékot Tomnak.

- Segíthetek? - jött oda hozzám az eladó, aki egy idős úr volt.

- Nem, köszönöm, már megtaláltam amit szeretnék, de nincs rajta az ára - mondtam, majd az eladó szemlélni kezdte a tárgyat.

- Nem emlékszem arra, hogy lett volna ilyen árunk így az árát sem tudom megmondani. Nem tűnik drágának. Mit szólna ha ingyen odaadnám úgyse tudnám eladni - mondta és a kezembe nyomta. Nagyon megörültem ennek a fejleménynek. Az ajtó felé haladva el is raktam szerzeményem. Mikor kiléptem szememmel kezdtem keresni Joshékat, de mielőtt megláthattam volna őket a hangjukat hallottam meg.

- Ha nem tudnám, hogy Mardekáros azt mondanám egy idióta Hugrabugos aki mindent bevesz - mondta Josh és a többiek körülötte helyeseltek. Az üzlet mellett álltak és még nem láthattak engem így hallgatni kezdtem (kíváncsi voltam arra, hogy kiről beszélhetnek). - Hell észre sem veszi, hogy csak kihasználjuk Denem idegesítésére. Méghogy egy Griffendéles és egy kígyó jóban legyen! Nem is tudom, hogy nem veszi észre!? - mondta gúnyosan és a többiek vele együtt nevettek. Átvertek. 'Egy újabb hazugság amit a nagy Griffendéles aranyfiú nem vett észre!' hallottam fejemben Piton hangját. De már nem vagyok Griffendéles. Beléptem az utcába ahol beszélgettek. Rajtuk kívül nem volt senki ott hisz az út az erdő felé vezetett. Még mindig nem vettek észre.

- Megjöttem - hirtelen csend lett. - Miről beszéltetek? - arcomon álvigyor ült, azon gondolkodtam mit tegyek.

- Semmi különösről. De ideje lenne indulni, ha még más boltba is akarunk menni - vigyorgott rám Keethling, de mikor komolyra váltott az arcom ő is megkomolyodott.

- Én nem úgy hallottam, mintha semmiség lenne - hangom semmitmondó volt. Egy kis előnye az okklumencia tanulásának (megjegyzem Tom nem próbált belépni még egyszer sem a fejembe ezeken az órákon)

- Ó, szóval hallgatóztál. Mit is várunk egy Mardekárostól. Nem is értem akkor mért kérdezted - újra előjött az előbbi gúny a hangjában.

- Számítottam az őszinteségedre - még mindig egyszínűen beszélek.

- Egy kígyó őszinteségre vágyik? Ennél nagyobb hülyeség nincs is - fröcsögte felém a szavakat.

- De egy Griffendéles kimondja azt mit gondol valójában az emberekről.

- Furcsa elképzeléseid vannak Hell. A Mardekáros senkik közt is megbúvik néha egy-egy korcs aki nem illik a képbe. Fogalmam sincs, hogy ezzel a hiszékenységeddel miként kerültél a Mardekárba a sok hazudozó közé! A Hugrabug pont megfelelne egy ilyen különcnek mint te! - mondta nevetve, amibe társai is becsatlakoztak. Eddigre már annyira felgyülemlett bennem az elnyomott feszültség, hogy olyan mértékű düh kapott lángra az elmémben mint még soha. Az oly ismerős jelző elszakított valamit.

- Nem nevezhet senki különcnek! - ordítottam és a következő pillanatban elvesztettem az irányítást mágiám felett. Eltaszítottam Keetlinget és bandáját, a körülöttem lévő kisebb tárgyak pedig felemelkedtek. Mikor sikerült Keethlingéknek valamennyire feltápászkodniuk láttam szemükben a félelmet, de ebben a pillanatban ez egyáltalán nem érdekelt. Az agyam egy kis része elgondolkodott azon, hogy az én dühöm milyen hatással lehet Tomra, de mivel ő már tudja az okklumenciát valószínűleg nem nagyon viseli meg. Megindultam a földön ülő fiúk felé, akik erre hátrálni kezdtek a hóban.

Lehet meg is támadtam volna őket, ha hirtelen nem érzek meg egy kezet a vállamon. Kisebb nyugalom száguldott végig rajtam, és a következő pillanatban fáradtnak éreztem magam. Mikor felnéztem azért, hogy megtudjam ki állított meg Tom gyönyörű barna szemével találtam magam szembe.

- Nem megfelelő ez az időpont Harry. Túl sokan járnak erre - mondta majd a földön ülő rettegő arcok felé fordult. - Menjetek el innen! És ha bárki akárcsak egy kicsit is elárul bárkinek erről az esetről megígérem pokollá teszem az életét! - hangja komoly és parancsoló volt. Fél perc múlva már csak mi ketten álltunk a kis utcában. - Gyere Harry pihenned kell. Sok mágiádat elhasználtad egyszerre, pedig nem szoktad ilyen nagy mértékben igénybe venni - hallottam, de reagálni már nem tudtam. A karjai közt aludtam el. Következőnek a szobánkban keltem fel és mikor észrevette, hogy fenn vagyok azt mondta:

- Szóltam neked - nem akartam válaszolni. Nem is tudom mit lehetett volna. Némaságba burkolóztam. A karácsonyi szünetig hátralevő egy héten nem sok minden változott. Már ha azt, hogy egy csapat Griffendéles piszkál nem nevezed változásnak. Amennyire eddig próbáltam kerülni Tom társaságát, most annyira kerestem azt, hisz mikor a közelében voltam békén hagytak.

Elérkezett a karácsony. A Mardekár ház szinte teljesen kiürült. Rajtam és Tomon kívül senki sem maradt. Karácsony reggelén mikor felkeltem elgondolkodtam azon mikor adjam át Tomnak az ajándékát. 'Amúgy mikor kezdtem Tomnak nevezni Denemet és mért nem zavar amit eddig tett ellenem, vagyis amit tenni fog ellenem. Ez túl zavaros.' gondoltam majd mivel egyedül voltam a szobában lementem a klubhelyiségbe.

A nap nagyobb részét egyedül töltöttem. Tomot csak az ünnepi ebédnél láttam, olyan érzésem volt mintha elkerülne. A magány csak szomorú emlékeket keltett bennem az elmúlt karácsonyokról. Estére már szinte teljesen elkedvtelenedtem. Már abban sem reménykedtem, hogy átadhatom az ajándékomat.

Félig már elaludtam a klubhelyiségen az egyik kanapén amikor egy hangos mondat felkeltett.

- Már mindenütt kerestelek. - mondta Tom lágy selymes hangon.

- Én úgy vettem észre inkább próbálsz elkerülni! - mondtam durcásan. Nem is értem magam, hisz nem köteles velem lenni.

- Á, hiányoztam? Ezt jó hallani - mosolygott rám.

- Nem hiányoztál, de elég furcsa, hogy egész nap nem láttalak pedig bejártam a kastélyt - morogtam.

- Szóval hiányoztam - erre csak forgattam a szemem.

- Elnézést ezért, de elő kellett készítenem az ajándékod egyik felét és amíg a diákok itt voltak feltűnő lett volna a ténykedésem.

- Ajándékot adsz? Nekem? - hitetlenkedtem.

- Természetesen - az a csodás mosoly. - Nem baj ha te nem adsz, de gondoltam örülnél, és amúgy is olyan dolog amit nem kifejezetten ajándékként definiálna a legtöbb ember.

- Bocsánat - szégyelltem el magam, miközben arcom vörösbe fordult. - Nem akartam illetlen lenni csak nehéz rólad, vagyis róla... rólad elképzelni, hogy ajándékot adsz. É...én is adni szeretnék valamit - mondtam és közben lesütött szemmel előrenyújtottam a kis csomagot amit időközben elővettem a zsebemből. Nem mertem felnézni. Biztos nem fog neki...

- Ez gyönyörű - hallottam meg a párszaszót, majd emberi hangon szólalt meg, mert nem tudta, hogy értettem. - Ez gyönyörű - felemelte a fejem. - Nagyon szép medál. A kígyó remekül illik hozzám - még akart volna mondani valamit, de sziszegés hallatszott a tenyeréből.

- Mostantól téged szolgállak gazdám. Megvédem a gazdát! - eközben tekergőzött, majd mikor végzett megmerevedett. Meglepett arccal néztem, amit Tom félelemként könyvelhetett el mert beszélni kezdett hozzám.

- Úgy látszik erről te se tudtál - mosolyogta. - Elnézést, lehet megijesztettelek. Amit az előbb hallottál a pásztaszó volt, ami a kígyók nyelve. Kevesen vannak akik értik. Leginkább Mardekár Malazár utódai, és én az vagyok. De nem kell félni nem bántanálak téged bármilyen is a származásod - mondta majd közelebb húzott és megpuszilta az arcom. - Ideje, hogy én is átadjam az ajándékom. Gyere! - mondta és én zavaromban csak követni tudtam.

A szükség szobájának ajtajának fala előtt álltunk meg. Pár percig álltunk, majd megjelent az ajtó. Tom mutatta nekem, hogy menjek előre és én nem is ellenkeztem. Mikor kinyitottam az ajtót egy nagy teremmel találtam magam szembe. A falak mentén könyvespolcok voltak, köztük a nagy téren bábuk és különféle eszközök hevertek. Beljebb mentem. A könyvespolcok előtt álltam meg. Olvasni kezdtem a címeket. Mind valamilyen módon a sötét varázslatokhoz, a sötét művészetekhez kapcsolódott. Mögöttem elégedett hangon szólalt meg az akiből egykor majd a Sötét Nagyúr lesz.

- Gondoltam örülnél neki, ha megbírnád védeni magad. Ezek a könyvek arra szolgálnak, hogy segítsenek elérni a céljaidat akár itt akár a jövőben. Hisz ha már úgyis "ellenségek" leszünk jobb ismerni azt amit az ellenfeled is - hangja negédesen csengett és ebben a pillanatban még nem fogtam fel, hogy azzal, hogy elfogadom ezt az ajándékot a sötétséget fogadom el, nem a lehetőséget a változtatásra.

- Köszönöm. Ez nagyon sokat segít. Ehhez képest amit én adtam semmi sem volt - a szégyen ismét visszakúszott és pirulásra késztette arcomat elűzve a döbbenetet amit az ajándék okozott.

- Pont elég amit te adtál és adsz - mosolygott. - Még hátra van az ajándékom másik fele. Kövess! - és ismét megragadta a karom, majd egy ajtóhoz vezetett amit eddig nem vettem észre. Benyitott és beengedett.

- Itt csak egy ágy van. Mit akartál itt mutatni? - kérdeztem hátrafordulva, de mielőtt bármit reagálhattam volna ajkai rátapadtak az enyémre. Azok a mézédes ajkak kutatón mozogtak az enyémen, majd szétnyílva nyelvével kezdte ízlelgetni. Az érzések kavalkádjában felsóhajtottam és ajkaim szétnyíltak. Nem is kellett több, nyelve a számba hatolt és minden egyes apró zugot bejárt. Lihegve váltunk szét és ő fölényes mosollyal az arcán csókolta meg az arcom.

- Mostantól az enyém vagy. - sziszegte a fülembe amitől megborzongtam, majd az ágyra lökött. Ijedten néztem fel rá. Gyorsan követett és nem hagyta, hogy gondolkodjak. Nyelvével utat tört a számba és én megborzongtam alatta.

...18+ kezdete

- Te is akarod. Engem nem tudsz becsapni soha - búgta fülembe és a borzongás ismét átfutott a testemen. Csókolni kezdett lefelé a nyakam körül. Lassan elvesztettem a józan eszem. Semmire sem bírtam gondolni. Mikor következőnek feleszméltem már egy varázslattal eltüntette a ruháinkat és úgy csókolta meztelen testem.

- Ahh - nem bírtam hangom visszatartani. Elégedett mosoly jelent meg Tom arcán.

- Úgy. Hallani akarlak kedvesem - sziszegte a végét a kígyók nyelvén amitől éledező merevedésem teljesen megkeményedett.

- Szóval tetszik neked a kígyók beszéde? - válaszolni nem válaszolhattam, de ezzel a mondattal egy hatalmas sóhajt csikart ki belőlem. Megelégelve a tétlenséget én is simogatni kezdem. Belecsókoltam a nyakába amivel egy apró nyögést sikerül kicsalnom belőle. Erre picit felbátorodva csókoltam lefele a hasán. Nem sokáig hagyta ténykedésem. Felhúzott a szájához és csókolni kezdett. Éreztem combomnál kemény merevedését. A csóktól teljesen elgyengültem.

Kezét megéreztem a fenekemen ahol elkezdte feltérképezni a bejáratom. Ismeretlen érzés csapott belém hirtelen. Az ujjával belém hatolt. Felkiáltottam meglepetésemben.

- Sss. Semmi baj. Engedd el magad - mondta lágy szinte sziszegő hangon amitől ismét jóleső érzés öntött el. Csókjai behintették egész testem és mire észbe kaptam már három ujja járt bennem táncot. Egy kicsit változtatott a helyzetünkön mire olyan hihetetlen érzés fogott el amit szinte lehetetlen eltűrni.

- Tom! - kiáltottam magamból kikelve. Hirtelen eltűntek belőlem az ujjak és valami keményet éreztem a bejáratomnál. Egy kicsit félve néztem fel, de tekintetem ködös fátyolán ez alig volt észrevehető, ő mégis észre vette.

- Gyengéd leszek. Engedd el magad - mondta majd lassan elkezdte belém tolni kemény férfiasságát. A fájdalom elviselhetetlennek tűnt, míg végül teljesen elmerült bennem és egy állatias nyögést hallatott. Nem mozdult. Várakozott. A fájdalom egy idővel csökkenni kezdett, majd már csak apró nyomásként érzékeltem és megemeltem a csípőmet. Nem is kellett több Tomnak, elkezdett mozogni bennem. A gyönyör minden eddiginél nagyobb mértékben tört rám és azt hittem ennél többet nem bírok. Egyfolytában nyöszörögtem alatta.

- Hallani akarom a nevem! - nem kérés volt, hanem parancs. Egy kicsit változtatott helyzetén és ismét eltalálta azt a pontot amitől azt érzem teljesen megőrülök.

- Tom! - kiáltottam el magam, de helytelenítően ciccegett.

- Nem nem Harry, nem ez a nevem - megállt a mozgásban. - Az én nevem Voldemort, amit mindenki ismerni fog, de csak neked engedem, hogy kimond - mondta félig sziszegő hanggal és már egyáltalán nem érdekelt mi volt ez előtt. Ő érdekelt és az amit ez a mondat ígért. Ismét belém döfött eltalálva érzékeny pontom és engedelmes diákként kiáltottam fel alatta.

- Voldemort! - minden egyes lökésnél egyre hangosabban. A végső gyönyör elérése előtt simogatni kezdte elhanyagolt ékességem és ha lehet ezzel még hangosabb kiáltást csikart ki belőlem majd hangosan kiáltva a nevet ami csak az enyém elélveztem. Megremegett felettem és néhány lökéssel később ő is hangosan kiáltotta.

- Harry! - majd belém élvezett. Lihegve borultunk egymásra, majd pár perc után kicsusszant belőlem amire újra végigremegtünk mind a ketten. Karjai közé zárt és úgy csókolt meg ismét.

- Szeretlek Harry - mondta, s szemében őszinteség csillogott.

- Én is szeretlek Voldemort - még közelebb húzott magához, a takarót ránk terítette és egy utolsó csók után álomba merültünk.

...18+ vége

Reggel mikor felébredtem rájöttem, hogy már semmi sem lesz ugyanaz. Csak azt nem tudtam mennyi minden változik majd még addig ameddig visszatérek. Nem akartam elveszteni Tomot, de Ront és Hermionét sem akartam elveszteni, az utolsó kapcsomat a Griffendélesekkel.