"A fény elbukott, a sötétség bekebelezett."

Újabb két hónap telt el. Tommal kifejezetten sokat javult a viszonyunk. A tanórákat még mindig megtartja, bár már nem félek késni róluk, sőt néha inkább minél többet próbálok késni hisz vannak olyan napok amikor egyéb élvezetes...akarom mondani szörnyű büntetést ró ki rám.

Keethlingék egyre idegesítőbbek lesznek ahogy telik az idő. Mostanában már van, hogy tettlegességhez folyamodnak, de szerencsére sose sikerül beugratniuk. Sokat tanultam az elmúlt hónapokban. A terem amit karácsonyra kaptam rendesen ki lett használva. Már csaknem az összes könyvet kívülről tudom és a nagyja varázslatot (természetesen a főbenjárókat nem) alkalmaztam is. Néha eszembe is jutott, hogy úgy viselkedek mint Hermione, de aztán beláttam, hogy ő ezekhez a könyvekhez hozzá sem nyúlna. Tom szerint a legtöbb tantárgyból az ő felkészítésének köszönhetően már képes lennék a RAVASZ-ra.

A beilleszkedés is könnyebben ment a szünet után, mert engedélyezte a tanulóknak, hogy bizonyos kereteken belül beszélgethessenek velem és én is velük. Az is előnyömre szolgált, hogy rájöttem arra amire év eleje óta próbált Tom rávezetni, mégpedig hogy a kihasználható embereket használd is ki kedved szerint. Ezzel az elvvel a "halálfalókkal" is sikerült tűrhető, szinte már álbarátias hangulatot kialakítanom. Nem vagyok azért hülye sem, megtanultam a leckét. Nem szabad akárkiben kérdés nélkül megbízni.

Dumbledore sem nagyon halad a hazaküldésemre tett kísérletekkel. Úgy számolja, hogy nyár elejére már minden kész lesz a visszaküldésemhez, de én ennek nem mindig birok örülni. Vegyes érzelmek közt gyötrődöm. Hiányoznak Ronék, de ha visszamegyek elvesztem Tomot. A tavaszi szünet eleje felé haladva egyre többet gondolkodtam azon mi tévő legyek és még akkor is ezek a gondolatok jártak a fejemben amikor a szünet első napján a Voldemorttal (már nem vált ki belőlem ellenérzést ez a név) megbeszélt plusz órára tartottam a szükség szobájába.

A terembe érve elhelyezkedtem egy fotelben ami a polcok előtt volt és elmerengtem. Egy ismerős hang szakított ki belső vívódásomból.

- Valami gond van Harry? - kérdezte Tom bársonyos hangon. Én csak megráztam a fejem. - Ha nem lenne baj nem ülnél így itt, vagy olvasnál, vagy gyakorolnál.

- Kérdezni akarok valamit - mondtam kissé remegőn, de szükségem van erre az információra is ha tisztán akarok látni.

- Nyugodtan. Bármit kérdezhetsz nem fogok hazudni neked - annyiszor hazudtak már nekem és tisztában van azzal, hogy ha ezt mondja mindig megnyugodok bármilyen furcsa vagy szégyenteljes dolgot is akarok kérdezni. Nagy nehezen összeszedtem a bátorságom és megszólaltam.

- Gyilkoltál már? - kérdeztem és rögtön lesütöttem a szemem. Nem kellett volna megkérdeznem.

- Igen - olyan nyugodt volt a hangja mintha csak azt kérdeztem volna 'Milyen az idő?'. - Azt a muglit aki teherbe ejtette az anyámat, valamint az ő családját. Az anyám rokonait is elintéztem. Az a mocsok amiben éltek nem illett Mardekár leszármazottaihoz, valamint az ő hibájuk, hogy anyám úgy végezte ahogy, mivel kitaszították - ekkor már az arcát néztem amin nem látszott semmi, de a hangjában lenéző él csengett. Pár percig csöndben elmélkedtem azon amit mondott. Megértettem az indokait, de az a kis Griffendéles énem ami még maradt sajnálta őket, nem is tudom miért.

- Értem - mondtam és inkább áttereltem a témát a gyakorlásra.

Másnap reggel korán ébredtem. Úgy gondoltam lemegyek egy kicsit a klubhelyiségbe gondolkodni. Leültem a kandalló elé és néztem az egyenletes lángokat mígnem egyszer csak egy halk sziszegést hallottam magam mellől.

- Korán kelő a kis kígyó. Pedig aludhatna még. Így elpaszzarolni a pihenésssi időt. Emberek! - zsörtölődött magában, nem tudva hogy értem amit mond.

- Nem bírtam már visszaaludni így gondoltam lejövök picit magamban gondolkodni - mondtam a kígyók nyelvén, mire ő felém fordította a fejét és elém kúszott.

- Beszélő vagy - állapította meg a nyilvánvalót.

- Igen. A nevem Harry - mutatkoztam be a kis hüllőnek ami éppen akkora volt mint a karom.

- Min elmélkedsz ifjú beszélő? - kérdezte tőlem bemutatkozás helyett.

- Legfőképpen azon mit tegyek. Szeretek itt lenni, de a saját időmben is vannak barátaim akiket nem akarok cserben hagyni - mondtam el a legnagyobb problémám neki, hisz túl sokat úgy se tud kezdeni ezzel az információval. Körbekémlelt mielőtt válaszolt volna, mintha bárki hallhatná őt.

- Nehéz helyzetben vagy ifjú beszélő. Most sajna nem maradhatok, mindjárt lejönnek a kis emberek és addigra el kell tűnnöm innen. Viszlát ifjú beszélő! - mondta majd mintha mi sem történt volna elcsusszant otthagyva engem a problémáimmal.

Napközben a parkban töltöttem az időt élvezve a tavasz első melegét. Este ismét órára mentem a szükség szobájába. A teremben már bent ült az egyik fotelen Tom. Odasétáltam és a mellette levő fotelre én is leültem egy könyvvel a kezemben. Nagyon belemerültem az olvasásba és csak jó pár oldal elteltével szólított meg Tom. Alig bírtam feleszmélni az éppeni átokból annyira témától eltérőt kérdezett. Elsőre nem is értettem miért érdekli.

- Szereted a kígyókat? - kérdezte tőlem.

- Igen, bár ha fel akarnak falni akkor inkább elkerülném ők...et - mondtam és csak a végén jutott el a tudatomba, hogy automatikusan párszaszóul szólaltam meg.

- Szóval Nagini igazat mondott. Elég jól használtad ezek szerint az elejétől kezdve a Mardekáros képességeidet, csak éppen ahogy mondtam eljátszottad a kis Griffendélest - mondta derűs arccal én pedig elképedve néztem rá. Ezek szerint Naginivel beszéltem reggel. Bár nem is értem mit vártam, ki másnak lenne kígyója az iskolában.

- Nem tudtam, hogy a te kígyód - durcáztam egy kicsit. Mégiscsak neki öntöttem ki a lelkem.

- Semmi gond. Nagini meg nem árulja el miről beszélgettetek, hiszen bizalmas volt - elképedtem.

- Csak tudnám, hogy csinálod ezt mikor már az okklumenciát és a legilimenciát is sikerült neked köszönhetően elsajátítanom - kicsit furcsa, hisz eddig egyszer se volt benn rendesen az elmémben (mikor tanultunk használhattam merengőt a legfontosabb emlékek eltávolításához, de később már anélkül is ment az elmém védelme).

- Nem a gondolataidból tudom ezeket csak gondoltam aggaszthat, hogy elmondhatják "legféltettebb" gondolataidat bárkinek - tekintete teljes nyíltságot sugall felém. Nincs okom nem hinni neki. Csak neki hihetek, meg talán Hermionééknak. Elgondolkodtam egy picit a bizalom kérdésén és mikor felnéztem szembe találtam magam Voldemort érdeklődő tekintetével.

- Megbízol bennem Harry? - kérdezte selymes hangon.

- Igen - feleltem várakozás nélkül.

- Bízol bennem annyira, hogy láthassam ki vagy valójában? Hogy láthassam a lelkedet? - nem tudtam mit mondjak. Ha igent mondok ki tudja mi történik, ha nemet lehet elvesztem őt örökre.

- Igen - mondtam majd a gyönyörű barna szemeibe néztem. Falaim leengedtem. Csak a felnőtt énjéről szóló emlékeket rejtettem el, hisz változtatni nem akarok semmin.

Megéreztem azt a bizsergést ami az elmémbe való behatolást jelentette, majd elkezdődött a film. Mostani szemmel újra nézni az elmúlt éveket.

A Dursly család otthonában kezdődtek a képek. Éppen az egyik verés közepén tartott Vernon bácsi. A látványra összeszorult a szívem és szinte én is éreztem a fájdalmat, majd egy halk, de határozott hang szólalt meg sejtelmesen mellettem.

- Meg kellene halniuk ezeknek a mugliknak - csak ennyi és elhallgat. A következő kép amit látok a Dursly család lemészárolva. 'De ez nem történt meg, erre nem emlékezhetek!' gondoltam magamban.

- De jó lenne - sejlett fel ismét a hang. Tovább néztem Petunia, Vernon és Dudly hullájának képét és lassacskán eluralkodott rajtam az elégedettség érzése. 'Megérdemlik a halált.' mondtam magamban és a kép változott.

Az első utam a Roxfort Expressen. A megismerkedésem Ronnal és Hermionéval. Ismét megszólalt a hang.

- Csak a hírneved kellett nekik - és belegondoltam. Minden egyes féltékenységi rohama Ronnak lepergett előttem. Minden vitánk a hírnév miatt volt. Hermione pedig csak érdekességként tekint rám, később meg a különféle tiltott könyvek megszerzését tettem lehetővé számára. De ennek ellenére mindig mellettem álltak a Weasly családdal együtt. A következő jelenetben a Weaslyk házában töltött első napom láttam.

- A bizalmadba férkőznek és utána elhagynak és hazugnak hisznek - felrémlettek a tusa alatt történtek. Mikor legközelebb kinyitottam a szemem Hermione, Ron és a Weasly család többi tagja a házuk nappalijában holtan feküdtek. Elborzadok. Ez nem lehet. Ők a családom.

- Megérdemlik a halált. Kihasználtak és sose érdekelted igazán őket - igaz. Hisz sose érdeklődtek a hogylétem felől. Arról se kérdeztek milyen az életem a Durslyknél. Amikor azt mondtam nekik, hogy rossz, ennyivel megelégedtek. 'Megérdemlik a halált.' és a kép ismét váltott.

Dumbledore irodájában álltam aznap mikor megtudtam a jóslatot, és azt, hogy egész eddig hazudott nekem.

- Hazudott és fegyvert akart belőled kovácsolni. Te neki csak egy feláldozható bárány vagy - nem is ellenkeztem ez ellen. Gyorsan váltott a kép a halott igazgatóra és én teljesen felszabadultan kacagni kezdtem magamban. 'Megérdemli a halált, mindenkinél jobban.' mondtam ki magamban az ítéletet.

Ekkor eszméltem rá arra, hogy nem maradt senkim. Egyedül álltam a sötétségben. 'Egyedül vagyok.' Ekkor a hang újra megszólalt, de most nem emberi nyelven.

- Én itt vagyok neked. Csakis én. Testestől-lelkestől birtokolsz és én is téged. Az enyém vagy Harry - mondta és én megnyugodtam.

- Az enyém vagy a tiéd vagyok - ismételtem. A következő pillanatban már nem egyedül álltam. Két erős kéz körbeölelt. Voldemort karjai. Megfordultam ölelésében és megcsókoltam a száját. Annak most egyszerre volt édes és keserű íze. Körülöttem a sötétség egyre sűrűsödött, de nem figyeltem rá. Belefeledkeztem szerelmem csókjába. Beborított a feketeség.

Vége lett. Kinyitottam a szemem. Várakozó arccal nézett rám, mintha a reakciómat keresné az akciójára. Nem is váratom soká. Felkelek és átülök az ölébe.

- Enyém vagy, tiéd vagyok, hisz egyenlők vagyunk - mondom és a valóságban is megcsókolom.

A változás elkezdődött.